Tartósnak tűnik a járvány lassulása Németországban

Tartósnak tűnik a koronavírus-járvány lassulása Németországban az igazolt fertőzöttek számának alakulásáról vasárnap megjelent adatok alapján. A nemzeti tudományos akadémia szerepét betöltő Leopoldina (Leopoldina - Nationale Akademie der Wissenschaften) javaslata szerint húsvét után fokozatosan vissza lehet vonni a társadalom és a gazdaság működését takaréklángra állító korlátozásokat.

Tartósnak tűnik a járvány lassulása Németországban

Az amerikai Johns Hopkins Egyetem vasárnap délelőtti adatai szerint Németországban 96 092 ember hordozza bizonyítottan az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2), ami 4933 esettel több az egy nappal korábbi  91 159-nél. Az igazolt fertőzöttek számának növekedési üteme 5,4 százalékra mérséklődött az utóbbi napokat jellemző 7-9 százalék körüli szintről.
   
A Die Zeit című hetilap hírportálján közölt számítás alapján a regisztrált fertőzöttek számának duplázódási ideje 9 nap. Ez pénteken még 8 nap volt.
   
Azonban a vírus okozta betegség (Covid-19) halálos áldozatainak száma továbbra is lendületesen, 15 százalékot megközelítő mértékben emelkedik, szombatról vasárnapra 1275-ről 1444-re ugrott.
   
Ezzel kapcsolatban Helge Braun kancelláriaminiszter egy vasárnapi lapinterjúban kiemelte, hogy már most "nagyon erős" terhelés alatt van az egészségügyi ellátórendszer, és egyes térségekből távoli vidékek kórházaiba kell átszállítani betegeket a zsúfoltság miatt.
   
A miniszter - aki végzettségét tekintve orvos, és évekig intenzív osztályon dolgozott - hangsúlyozta, hogy a járvány még nem tetőzött, a fertőzöttek és a kórházi kezelésre szoruló betegek száma egész biztosan tovább emelkedik, és a rendszer túlterhelődésének elkerüléséhez tartósan és jelentősen 10 nap fölé, "sőt valószínűleg 12 vagy 14 napra" kell emelni az igazolt fertőzöttek számának duplázódási idejét.

ÉLŐ koronavírus térkép ITT - aktuálisan melyik országban mennyi beteg, halott és gyógyult koronavírusos van?
    

Helge Braun a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című lapban közölt interjúban kifejtette, hogy a túlterhelődés megakadályozásához az ellátórendszer kapacitását is tovább kell növelni, és javítani kell az úgynevezett kapcsolatkövetés hatékonyságát, vagyis gyorsabban és megbízhatóbban kell megállapítani, hogy egy fertőzött a fertőzőképesség kezdetétől kikkel került annyira közeli fizikai kapcsolatba, amely lehetővé tehette a vírus továbbadását.
   
Jelezte, hogy a kormány elképzelése szerint ebben az ügyben egy közös európai fejlesztésű alkalmazásra lehet támaszkodni.
   
Szavai szerint a berlini vezetés az úgynevezett személyes adatok biztonságát garantáló páneurópai kapcsolatkövető rendszerre (Pan-European Privacy-Preserving Proximity Tracing - PEPP-PT) építheti a járványügyi védekezés további lépéseinek egy részét. A még fejlesztés alatt álló rendszeren nyolc európai országban több mint 130 szakértő dolgozik, a résztvevő intézmények között van a német Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI).
   
Helge Braun aláhúzta, hogy a szövetségi kormány és a tartományi kormányok megállapodása szerint a járvány lassítására szolgáló jelenlegi intézkedéseket legalább a húsvéti, illetve tavaszi oktatási szünet végéig, április 19-ig fenn kell tartani.
   
A Leopoldina új javaslata szerint a húsvét utáni időszakban fokozatosan lazítani lehetne a korlátozásokon. Ehhez azonban a vírus elleni védőoltás és a vírus okozta betegséget gyógyító szer hiánya miatt új szabályokat kell bevezetni. A cseppfertőzéssel terjedő vírus továbbadásának akadályozására kötelezővé kell tenni a száj és az orr eltakarását közterületen, munkahelyeken, üzletekben, közintézményekben házi készítésű maszkkal, sállal vagy kendővel. Az orvosi maszkokat szigorúan az egészségügyi intézmények dolgozóinak kell fenntartani.
    

A második fő szabály a kapcsolatkövetést szolgáló digitális megoldások - például a PEPP-PT - használata. A harmadik a jelenlegi heti 350 ezer koronavírus-teszt elvégezésre alkalmas tesztelési kapacitás további növelése és a széles körű, de célzott tesztelés, valamint a fertőzéssel szembeni ellenállóképességet vizsgáló úgynevezett szerológiai tesztek végzésére szolgáló kapacitás bővítése.
    

A hét végén kiadott akadémiai állásfoglalásban a többi között az is szerepel, hogy erős a lakosság elkötelezettsége a járvány elleni küzdelem mellett, és ezt "átlátható és rendszeres kommunikációval" még tovább lehet emelni.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: