Növekvő árbevétellel és nyereséggel zárta 2019-et a Pensum Group

Több mint tízszázalékos árbevétel-növekedés mellett közel 25 százalékkal bővült a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Pensum Group Nyrt. adózott eredménye 2019-ben. A humánerőforrás-szolgáltatások, főként a munkaerő-kölcsönzés terén jelentős pozíciójú vállalat részvényeit februárban vezették be a tőzsdére azzal a céllal, hogy a társaság forrást vonjon be hazai és nemzetközi növekedési céljainak megvalósítása érdekében. A társaság Igazgatósága a 2019-es beszámoló elfogadása mellett határozott új felügyelő és audit bizottsági tagok választásáról is.

Növekvő árbevétellel és nyereséggel zárta 2019-et a Pensum Group

A Pensum Group 2012-es alapítása óta nyújt humánerőforrás-szolgáltatásokat Magyarországon, később pedig külföldre is kibővítette tevékenységét. A társaság árbevétele 2019-ben 11,1 százalékkal, 2,4 milliárd forintra emelkedett, mely a belföldi árbevétel (1,75 milliárd forint) 32,6 százalékos növekedéséből, és a külföldi árbevétel (686 millió forint) 21,4 százalékos csökkenéséből tevődött össze. 2019-ben az átlagos állományi létszám 544 fő volt, ami 2,2 százalékos csökkenésnek felel meg. A közvetített munkaerő jellemzően irodai adminisztratív (call center, recepció, asszisztens), betanított fizikai (könnyűipar, élelmiszeripar, kereskedelem, logisztika), valamint szakképzettséget igénylő (sofőr, targoncás, lakatos) munkakörökben dolgozik. Külföldön a Pensum Németországban és Ausztriában rendelkezik munkaerő-kölcsönzési engedéllyel. 2019-et a Pensum Group javuló hatékonysággal zárta, miközben a tőzsdére lépés egyszeri költségei már a tavalyi évet is terhelték. A vállalat adózott eredménye 24,6 százalékkal 35,1 millió forintra, míg EBITDA-ja 23,4 százalékkal 52,2 millió forintra emelkedett a 2018-as csökkenést követően, melyet akkor részben az erős bérnyomás és a minimálbéremelés hatására megemelkedett személyi jellegű ráfordítások okoztak.

A bérszínvonal-növekedést a Pensum szerződésein keresztül igyekszik érvényesíteni, amit az egy munkavállalóra jutó árbevétel folyamatos emelkedése is mutat: 2016-ban ennek mértéke 2,9 millió, 2017-ben 3,7 millió, 2018-ban 3,9 millió, mag 2019-ben 4,5 millió forint (+13,5%) volt.

A humánerőforrás-szolgáltatások, főként a munkaerő-kölcsönzés terén jelentős pozíciójú Pensum Group részvényeit februárban vezették be a tőzsdére azzal a céllal, hogy a társaság forrást vonjon be hazai és nemzetközi növekedési céljainak megvalósítása érdekében. A Pensum Group árbevételének meghatározó része a munkaerő-kölcsönzési tevékenységből származik. Szolgáltatásai közé tartozik emellett a munkaerő toborzás és kiválasztás teljes körű lebonyolítása, megrendelői igény esetén az utaztatás, szállás szervezése, a munkavállalás teljeskörű adminisztrációja, bérszámfejtés, bérek és közterhek kifizetése, valamint munkaügyi problémák kezelése is. A piaci trendek alapján a Pensum szerint a humánerőforrás-szolgáltatás szektorban belföldön és külföldön is nagy a növekedési potenciál, ugyanakkor a koronavírus járvány általános gazdasági hatásai a Pensum Group gazdálkodására is kedvezőtlenül hatnak rövidtávon. Ezt a társaság digitális fejlesztésekkel és csökkenő belső foglalkoztatotti állománnyal ellensúlyozza, miközben a munkaerőpiacon várható túlkínálat miatt a vállalat csökkenő munkabér-kiáramlással tervezi az idei évet. A megrendelők számára számos tényező teszi előnyössé a munkaerő-kölcsönzését a jelenlegi rendkívüli gazdasági helyzetben és a normál működés során is: a szezonalitás és az időszakos munkaerőigény, a projektalapú működés, az alacsonyabb adminisztratív terhek, a váratlan, nagyobb létszámú munkaerőigény, a munkáltatói feladatok és terhek csökkentése, vagy hirtelen kilépési hullám. Ezekre az emberierőforrás-területen jelentkező igényekre a Pensum évtizedes tapasztalata alapján gyors és hatékony megoldásokat kínál.

A társaság Igazgatósága a 2019-es beszámoló elfogadása mellett új Felügyelő és Audit Bizottsági tagok választásáról is határozott. Mindkét Bizottságban új tagnak választották Dr. Jáczku Tamást és Dr. Tarnóczi Tibort. Dr. Jáczku Tamás a József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán végzett jogászként. Ezt követően 1995 és 2006 között különböző regionális munkaügyi központokban töltött be vezető pozíciókat, majd 2016-ig az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Debreceni Kirendeltség és Szolgáltató Központjának igazgatója volt. 2010-2016 között a Nemzetgazdasági Minisztériumban a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárság szakmai munkájának koordinálása volt a feladata főosztályvezetőként, és részt vett a jogalkotási és stratégiai tervezési folyamatokban.

2016-2017 között a Pensum Group jogi igazgatójaként, majd 2017-2018 között a Szabolcs Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Kormányhivatalban dolgozott. 2019 óta az OFA (Országos Foglalkoztatási Közhasznú) Nonprofit Kft. munkaerőpiaci szakjogásza. Dr. habil Tarnóczi Tibor a Debreceni Agrártudományi Egyetemen végzett agrármérnökként, ahol később doktori, majd közgazdaságtudományi Phd címeket szerzett. A Debreceni Egyetem és a Partiumi Egyetem oktatója, egyetemi docens. Az Egyetem Üzleti Tudományok Intézetében 4 évig volt intézetigazgató helyettes, majd a Közgazdaságtudományi Karon 8 évig oktatási igazgató, illetve oktatási dékánhelyettes. 2006 és 2008, valamint 2010 és 2018 között a Pénzügyi és Kontrolling Tanszékének vezetője, 2011-2014 között oktatási dékánhelyettes volt. 2015-től a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának egyetemi docenseként és a Kar Kreditátviteli Bizottságának vezetőjeként dolgozott. 1998-1999-ben a Környezetvédelmi Minisztérium Közigazgatási államtitkára volt. Főbb kutatási területei a vállalatok pénzügyi, vállalati teljesítmények összehasonlító elemzése, pénzügyi modellezés, valamint a pénzügyi kockázatok elemzése és mérése.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: