Áprilisban felfelé indultak az árfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén

A nemzetközi tőzsdéket áprilisban mérsékelt optimizmus jellemezte. A Budapesti Értéktőzsde részvényszekciója, az európai börzékhez hasonlóan, óvatosan lépdelt felfelé, a BUX végül 33 138 pontról, 35 181 pontig emelkedett. A vezető részvények közül az Opus, a Richter, illetve a Magyar Telekom intenzívebben, a Mol és az OTP kisebb mértékben emelkedett. A kereskedési aktivitás ebben a hónapban is kimagasló volt. A 364,9 milliárd forintos összesített és a 18,2 milliárd forintos átlagos napi részvényforgalom a megelőző hónap kiugró értékeit ugyan nem érte el, de az egy évvel ezelőtti bázisnál érdemben magasabb volt. A brókercégek kereskedési rangsorában a Wood & Company szoros versenyben megelőzte a Concorde Értékpapírt és az Erstét.

Áprilisban felfelé indultak az árfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén

Áprilisban felfelé indultak az árak a világ tőkepiacain. Az Egyesült Államokban különösen a vezető technológiai részvények emelkedtek sokat, felhúzva ezzel a növekedési indexeket. Az átlagosnál jobban teljesítettek azok az ázsiai országok is, amelyek már kedvezőbb szakaszában vannak a járványnak, a kínai, a dél-koreai és a japán index is felülteljesítő volt. A hónapban inkább a fejlett piacok részvényei drágultak többet, a fejlődő tőzsdéken az alacsony olajár és a dollár-erősödés is extra nehézséget okozott, az amúgy is kihívásokkal teli gazdaságokban. Az általános nemzetközi derűlátást elsősorban az erőteljes mentőcsomagok indokolták, a befektetők vélhetően abban bíznak, hogy a likviditásbőség megtámasztja az árakat, és nem szerettek volna lemaradni a remélt bikahangulatról.

Áprilisban a mérsékelt nemzetközi optimizmus érezhető volt a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójában is, a BUX-index végül 33 138 pontról, 35 181 pontig lépett feljebb. A drágulás némileg szelektív volt. A kiemelkedő, 230 milliárd forintos forgalmú OTP sokáig mínuszban volt, végül a hónap utolsó kereskedési napján ő jutott magasabbra (9540 forint), mint a megelőző hónap záróértéke.
 


A többi nagyobb forgalmú papír viszont erőteljesen drágult, kifejezetten jól teljesített az Opus, amely 11 milliárd forintos forgalom mellett 43 százalékot emelkedett. A Richter, a Mol és a Magyar Telekom is erőteljesebben ívelt felfelé, az 53 milliárd forintos forgalmat felmutató Richter esetében kiugróan élénk kereskedést hozott a hónap.



A kisebb forgalmú papírok közül az IT-szektorban érdekelt 4iG és a szintén informatikai, de újabban több méretes egészségügyi vásárlást (maszk- és lélegeztetőgép-beszerzést) is bejelentő Ott-One emelkedtek ki. Ezen papírok egyetlen hónap alatt több mint 25-30 százalékot drágultak.

Az összesített áprilisi részvényforgalom ismét magas volt, 364,9 milliárd forintot tett ki. Ez ugyan nem érte el a kiugró márciusi értéket (500,7 milliárd forint), de több mint duplája volt a bázis 159,3 milliárd forintos forgalmi adatának.

A 18,2 milliárd forintos napi átlagos kereskedési érték szintén sokkal magasabb volt, mint a 8 milliárd forintos egy évvel korábbi adat, de elmaradt a márciusi 22,3 milliárd forinttól.


 
A befektetési szolgáltatók vetélkedését – kifejezetten szoros verseny és élénk forgalmak mellett - a Wood & Company nyerte meg (167 milliárd forintos duplikált forgalom), a második a Concorde Értékpapír (155 milliárd forint), a harmadik pedig az Erste (149 milliárd forint) lett.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás: