Sosem volt ilyen egyszerű Babaváró kölcsönt igényelni

A Kormány a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet kihirdetését követően a családtámogatási rendszer több elemén is változtatott. Az intézkedéscsomag részeként számos ponton könnyítették a Babaváró kölcsön igénylésének feltételeit. A könnyítések célja, hogy a járvány miatt átmenetileg bajba került fiatal házaspárok a jövőben se essenek el az állami támogatástól. Az OTP Bank hitelezési szakértői összefoglalták a változásokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Sosem volt ilyen egyszerű Babaváró kölcsönt igényelni

A Babaváró kölcsön a rendkívüli járványhelyzetben is népszerű maradt, legalábbis erre lehet következtetni az MNB adatai* és az OTP Bankhoz érkező igénylések és ügyfélmegkeresések számából. Az MNB legfrissebb adatai szerint ugyanis a kihelyezett Babaváró kölcsön állomány 2020 márciusára 631,2 milliárd forintra nőtt, ami 11 százalékos bővülést jelent az idén februári 567,6 milliárdhoz viszonyítva. A termék bevezetése óta az OTP Banktól több mint 30 ezer házaspár igényelt átlagosan 9,5 millió forint összegű kölcsönt. 2020 első három hónapjában a Babaváró hitelek szerződéses összege pedig 72 milliárd forint volt a hitelintézetnél.


A Bababáró kölcsönt is érintő könnyítésekről szóló kormányrendelet** 2020. április 23-án lépett életbe, az abban foglalt intézkedések jelenleg is érvényesek. A veszélyhelyzet feloldásáról, annak pontos dátumáról a Kormány dönt.

Mik is voltak a könnyítések?

A személyes érintkezések számát igyekszik csökkenteni az a módosítás, amely lehetővé teszi, hogy csak a házaspár egyik tagja vegyen részt az ügyintézésben. A kölcsön igényléséhez és a szerződéskötéshez ebben az esetben csak meghatalmazásra van szükség.  


„A meghatalmazott csak az igénylő házaspár valamelyik tagja lehet a veszélyhelyzet időtartama alatt, valamint annak megszűnését követő 30. napig. A meghatalmazás lehet az OTP Bank saját, a kitöltést követően két tanú aláírásával hitelesített nyomtatványa, ami a 
weboldalunkon elérhető. Ugyanakkor elfogadjuk a teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást is, ha az megfelel a tartalmi és formai feltételeknek” – tájékoztatott dr. Rajmonné Veres Ibolya, az OTP Bank hitelezési folyamatokért felelős
vezetője.

Mennyi pénzed hiányzik mindig hó végén? Mennyivel kellene többet keresned? ITT kiszámolhatod!

Határidőket érintő módosítások

Korábban a gyermek születése akkor jelentette a Babaváró kölcsön teljes futamidőre szóló kamatmentességét, ha a gyermek a hiteligénylés után született meg. A módosítás szerint most már utólag is be lehet adni az igénylést, ha a baba a veszélyhelyzetben, illetve az azt követő 30 napon belül érkezik, erre a veszélyhelyzet lejártát követően 60 nap áll rendelkezésre.

A két hónap elegendőnek tűnhet, de azt is számításba kell venni, hogy az igénylés benyújtása előtt több dokumentumot, például a TB-igazolást is be kell szerezni az illetékes kormányhivatalban vagy ügyfélkapun keresztül elektronikus formában, ami akár több napot is igénybe vehet.


A jelenlegi helyzetben a házaspárok akkor is igényelhetnek Babaváró kölcsönt, ha a feleség a veszélyhelyzet idején tölti be a 41. életévét. Az igénylés benyújtásának határideje ebben az esetben a veszélyhelyzet végét követő 30. nap.


A kölcsön folyósításához szükséges köztartozás-mentességről a veszélyhelyzet előtti utolsó napon (2020. március 10.) fennállt állapot szerint kell nyilatkozni.

Könnyítések az igazolások benyújtásánál 

A kormányrendelet a Babaváró kölcsön igényléséhez feltételként szabott, három évig folyamatosan fennálló, maximum 30 napra megszakított TB-jogviszony igazolásában is tartalmaz könnyítéseket. Nem számít a jogviszony megszakításának, ha az igénylő a veszélyhelyzetben vagy az azt követő 30 napban veszíti el a munkáját és nem tud 30 napon belül elhelyezkedni.

A kedvezmény a veszélyhelyzetet követő legfeljebb 90 napig érvényes, ennyi idő áll az igénylő rendelkezésére, hogy ismét rendezze a TB-jogviszonyát. Ha újra dolgozni kezd, a veszélyhelyzet idején kimaradt napokat is biztosítási jogviszonyban töltött időnek kell tekinteni.


A kormányrendelet azt is lehetővé teszi, hogy a Babaváró kölcsönnel rendelkezők a veszélyhelyzet utánra halasszák néhány dokumentum és igazolás bemutatását. Ezek közé tartozik a megszületett gyermek, vagy a kamattámogatást befolyásoló körülmény, változás bejelentése. A kormány a jogorvoslati határidőt is kitolta a veszélyhelyzet lejártát követő 30. napig.

Ami nem változik

A Babaváró kölcsön hitelintézeti feltételrendszerében nincs változás, továbbra is ellenőrizni kell az igénylők jövedelmi helyzetét, valamint TB-jogviszony igazolása is szükséges a kölcsönigényléshez.


Az OTP Bank változatlanul arra kéri ügyfeleit, hogy Babaváró kölcsön személyes igénylését megelőzően az OTP Bank honlapján  tájékozódjanak a jogosultsági feltételekről, ezzel is lerövidítve az ügyintézés időtartamát.

*THM1: 0,4%
THM2: 5,7%

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: