A COVID-19 vírus hatása a digitalizációra

A járványhelyzet minden szempontból átformálta az életünket, hiszen nemcsak a háztartásokat kényszerítette arra, hogy átértékeljék fogyasztásaikat, hanem a gazdaság szereplőit is olyan irányok felé terelte, mint például hogyan fogjanak össze egymással a digitális csatornákon keresztül vagy hogyan alakítsák át szervezeti működésüket. Az elemzők a korlátozások feloldása után a digitális környezet megerősödését várják, s ezt a teóriát erősíti meg a PwC tanulmánya is, amely kétheti rendszerességgel vizsgálja a COVID-19 járvány gazdasági és szervezeti hatásait pénzügyi vezetők bevonásával. Az elemzés mintegy 24 ország 871 pénzügyi vezetőjét kérdezi arról, hogyan érinti a járvány okozta válság a cégeket, magyarázza Balogh Zsolt, a Liferay Hungary ügyvezetője.

A COVID-19 vírus hatása a digitalizációra

Túl az első sokkon

A tanulmány szerint az üzenet világos: a legtöbb vállalat túljutott a COVID-19 koronavírus-járvány rövid távú, reaktív szakaszán. A válság első szakaszában a vállalatok életbe léptették akcióterveiket, amelynek egyik legfontosabb pontja, az egészség és a jólét védelme mellett, a digitalizáció beépítése volt. A tanulmányból kiderül az is, hogy több európai ország - közöttük Németország, Dánia, a Cseh Köztársaság és Spanyolország - elkezdte enyhíteni a korlátozásokat. A Közel-Keleten és Észak-Afrikában az olajárak ingadozása miatt az IMF 3,3 százalékos gazdasági visszaesést jelentett 2020-ban. Az Egyesült Államokban a kormány mintegy 484 milliárd dolláros csomagot fogadott el a kisvállalkozások és a kórházak támogatására, s a jóslatok szerint emiatt, várhatóan 2020 pénzügyi évben 3,7 milliárd dollár költségvetési hiánnyal kell majd szembenéznie. Japánban az országot érintő rendkívüli helyzetet miatt, a tervek szerint minden polgár számára 100 000 jent, azaz 930 USD-t juttatnak. A szokatlan helyzetnek köszönhetően és ezáltal a megnövekedett segélyek és juttatások miatt a pénzügyi vezetők 70 százaléka aggódik a pénzügyi tartalékok megcsappanása miatt.

Életben maradnak-e a vállalatok a digitális átállás nélkül?

Az elemzők a járvány okozta károkat egyelőre nem tudják pontosan megbecsülni, de az már most is látszik, hogy világviszonylatban mind a gazdaság, mind az üzleti élet legalább 90 százaléka megsérült. “A járvány hatására kizökkentünk mindennapi tevékenységeinkből, kevesebbet utazunk a közösségi közlekedéssel, kevesebbet költünk a vendéglátóegységekben, amelynek következtében a szegmens bevételei legalább 40 százalékkal csökkentek. Szinte minden iparág pénzügyi nehézséggel küzd, sok vállalkozás a tartalékait éli fel, és bár a korlátozások enyhítése megkezdődött - még senki nem tudja biztosan, mit hoz a jövő” - emeli ki Balogh Zsolt. A világjárvány hatásait a tanulmányban megkérdezett vezetők sokkal súlyosabbnak ítélik, mint például a 2007-2009 közötti pénzügyi világválság következményeit. A cégvezetők pedig számos kihívással néznek szembe, közöttük az egyik, hogyan működjenek tovább az új feltételek mentén.

“Úgy látjuk, hogy bár egyre több vállalat készítette el a digitális stratégiáját, az élesítést tulajdonképpen a járvány okozta helyzet erőltette ki. Hiszen azonnal meg kellett szervezni a távmunkát vagy a munkatársak otthoni környezetét kellett alkalmassá tenni a munkavégzésre, illetve a szolgáltatásokat a digitális csatornákra kellett “átpakolni”. Azokat a cégeket, akik még nem szoktak hozzá, hogy digitális környezetben dolgozzanak, azonnali döntésre kényszerítette, hogy kifejlesszék e-kereskedelmi platformjaikat és kialakítsák a többcsatornás ügyfél-kommunikációs rendszereiket. Noha a legtöbb vezető megérti a digitális átmenet fontosságát, néhányuk mégis ódzkodik tőle, mert a digitális működés nemcsak a technológia beépítését jelenti, hanem egyfajta szemléletváltást is feltételez” - fogalmaz az ügyvezető. A PwC tanulmány rámutatott arra, hogy a megkérdezett 241 ország 871 pénzügyi vezetőiből mindennek ellenére legalább 82 százalék tervezi folytatni a digitális átalakulással kapcsolatos beruházásait.

„Valójában a digitális átalakulás célja, hogy a technológiát a hagyományos problémák megoldására használjuk és beépítsük a szervezet tevékenységeibe. Ha azonban azt akarjuk, hogy a technológiai megoldások sikeresen megvalósuljanak, meg kell változtatnunk nemcsak a működési modellünket, hanem az üzleti filozófiánkat is. A digitális stratégia fontos része tehát, hogy meghatározzuk azokat a prioritásokat is, amelyekre a szervezet összpontosítani akar, de mindezt újszerű szemlélettel tegyük” - vélekedik Balogh Zsolt. A digitális átalakítás valójában folyamatos történet, ami azt jelenti, hogy nem valósítható meg egy ütemben, hiszen figyelembe kell venni a szervezet lehetőségeit, az ügyfeleket és alkalmazottak is.

A Liferay tanácsai a szervezetek számára a digitális átálláshoz

- Az átállásnál haladjunk lépésről-lépésre, s legelőször a legfontosabb megoldások fejlesztésére összpontosítsunk. Ne kezdjünk bele azonnal a teljes digitális ökoszisztéma megújításába.

- Készítsük fel rendszereinket, s olyan megoldást válasszunk, amely költségkímélő, amellett, hogy könnyedén hozzáilleszthető a már meglévő informatikai és vállalatirányítási rendszerekhez.

- A kutatások azt mutatják, hogy célszerű a felhasználói élményt fő prioritásként kezelni. A már megszerzett jó tapasztalatokat pedig érdemes közzétenni, hiszen ugyanolyan fontosak az ügyfelek számára, mint maga a termékminőség.

- Rendszeresen mérjük és elemezzük az online platformok forgalmi adatait és az ügyfél-elégedettséget, hogy tiszta képet kapjunk arról, az ügyfeleink és a partnereink milyen kölcsönhatásban vannak a web oldalainkkal.

- Érdemes a digitális stratégiába belefoglalni a csapat együttműködését is, hiszen a jó minőségű termék mellett a csapat kohéziója is ugyanolyan fontos. Emellett az is elengedhetetlen, hogy a munkatársak az ügyfelekkel is gyümölcsöző kapcsolatot építsenek ki, ennek támogatásához pedig szükséges egy jól felépített együttműködési platform.

A PwC kutatás eredményei a digitalizálásra vonatkozóan


- Ennek ellenére a megkérdezett vezetők 70 százalékát nagymértékben aggasztja a válság potenciális üzleti hatása.
- A németországi és mexikói vezetők 60 százaléka említi az automatizálás és a távoli munka jelentőségét a jövőbeni három legfontosabb intézkedéseik között.
- A megkérdezett vezetők mintegy 56 százalék tartja fontosnak a távoli munkavégzés jelentőségét.
- A megkérdezett pénzügyi vezetők 52 százaléka alternatív beszerzési lehetőségeket fog keresni a jövőben.
- A megkérdezett pénzügyi vezetők 49 százaléka szerint a cég működése három hónapon belül normalizálódhat, ha a koronavírus-járvány most érne véget.  
- Összességében a vezetők 47 százaléka gyorsítani fogja az automatizálást a szervezetében, és más új munkamódszereket kíván kialakítani.

A járványhelyzet enyhülése utáni tervek a digitalizációhoz kapcsolódóan


64% alakítja át a szervezetét a távmunka támogatására.
55% határoz meg a távmunkához szükséges szerepköröket.
47% véli úgy, hogy fel kell gyorsítani az automatizálást és új munkamódszereket kell kialakítania.
46% szervezi át a műszakokat és alakít ki alternatív megoldásokat az ügyfélszolgálatok működtetésére.
44% csökkenti a meglévő ingatlanjainak, például irodák és üzlethelyiségek számát.
22% alkalmaz digitális eszközöket a kapcsolattartáshoz.
21% a veszélyeztetett területeken dolgozó munkatársak számára egyéb, nem anyagi támogatást biztosít (például gyermek felügyelet vagy szállítás).
7% vállalja, hogy pénzügyi támogatást biztosít a veszélyeztetett területen dolgozó munkatársak számára.

Forrás: PwC COVID-19 CFO Pulse Survey, 2020. április 20.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: