Fizetésképtelenség a veszélyhelyzet idején – érdemes inkább a csődeljárást választani

A járványhelyzet miatt sok vállalat nem képes fizetési kötelezettségeit teljesíteni. Az üzleti partnereknek érdemes törekedni arra, hogy ne az egyébként megszokott felszámolással, hanem csődeljárás keretében jussanak egyezségre az adósságok rendezéséről – hívják fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda szakértői, dr. Vass Réka és dr. Karacs Daniella.

Fizetésképtelenség a veszélyhelyzet idején – érdemes inkább a csődeljárást választani

A csődeljárás első szakasza a csődkérelem benyújtásával kezdődik: az adóst azonnali ideiglenes moratórium illeti meg a hitelezők követelésével szemben. Az adós részéről a jogi képviselet kötelező. Ha a kérelmet a bíróság nem utasítja el, megnyílik a csődeljárás második szakasza, és a bíróság hivatalból vagyonfelügyelőt rendel ki, aki a hitelezői érdekek védelmének szem előtt tartásával, a hitelezőkkel kötendő egyezség előkészítése érdekében figyelemmel kíséri az adós gazdasági tevékenységét. Áttekinti a vagyoni helyzetet, betekinthet a könyvekbe, megvizsgálhatja a cég eszközeit, kötelezettségeit, szerződéseit, pénzforgalmi számláit, és felvilágosítást kérhet a vezetőktől, a legfőbb szervtől, a felügyelőbizottsági tagoktól és a könyvvizsgálótól is. Az adós vagyona terhére kifizetések csak a vagyonfelügyelő ellenjegyzésével teljesíthetők, ideértve a gazdasági tevékenység folytatásához szükséges kötelezettségek teljesítését is. Az adós új kötelezettséget is csak akkor vállalhat, ha ahhoz a vagyonfelügyelő hozzájárult.
 
A második szakaszban a rendes fizetési moratórium érvényesül, amelynek az a célja, hogy az adós minél gyorsabban el tudja kezdeni a hitelezőkkel való megegyezésre irányuló tárgyalásait. Ezalatt a hitelező többek közt nem követelhet kifizetést, nem kezdeményezhet jogi eljárást, és a folyamatban levő pereket sem folytathatja. A fizetési moratórium azonban nem minden követelés kifizetése alól mentesít, például a munkabérek és tartásdíj, illetve életjáradék kifizetésére nem vonatkozik. A fizetési haladék alapesetben 120 nap, amit az adós kérelmére – a hitelezők egyetértésével – a bíróság 240, illetve legfeljebb 365 napra meghosszabbíthat. A hitelező ezalatt nem indíthat végrehajtást sem, és fel kell függeszteni a folyamatban levő végrehajtási eljárásokat is. Sőt, az adós önkéntesen sem teljesíthet a hitelezőnek –ennek megtörténte esetén a bíróság az adós vállalat vezetőjét pénzbírsággal sújtja, ami a kifizetett összeg 10 százaléka.

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!
 
A csődeljárás elsőbbséget élvez a felszámolási eljárással szemben: ha a két kérelmet egyidejűleg terjesztették elő az adóssal szemben, vagy a felszámolás elrendeléséről még nem hoztak elsőfokú végzést, a felszámolási kérelem elbírálását a csődeljárás elrendeléséig vagy a csődkérelem esetleges elutasításáig a bíróságnak fel kell függesztenie.
 
Ha az adós és a hitelezők közötti egyezségi tárgyalások sikerre vezettek, úgy létrejöhet a csődegyezség. Ennek keretében az adós megállapodik a hitelezőkkel az adósság rendezésének feltételeiről, például az adósságra vonatkozó engedményekről és fizetési könnyítésekről, egyes követelések elengedéséről vagy átvállalásáról, vagy a követelések fejében az adós cégben részesedés szerzéséről. Megállapodhatnak a kezességvállalásról és egyéb biztosítékokról, az adós reorganizációs és veszteségcsökkentő programjának elfogadásáról, továbbá mindarról, amit az adós fizetőképességének megőrzése vagy helyreállítása érdekében szükségesnek tartanak. Ha az egyezség megfelel a jogszabálynak, azt a bíróság jóváhagyja, és a csődeljárást befejezetté nyilvánítja.
 
Ha az egyezség nem jött létre, vagy az a jogszabályban foglaltaknak nem felel meg, a bíróság a csődeljárást megszünteti, az adós fizetésképtelenségét hivatalból, megállapítja, és elrendeli az adós felszámolását. A felszámolási eljárás alatt a hitelezők keresettel kérhetik a bíróságtól annak megállapítását, hogy azok, akik a gazdálkodó szervezet vezetői voltak a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben, a cég fizetésképtelenségét fenyegető helyzetének bekövetkezését követően a feladataikat nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látták el, azaz nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy az adós elleni hitelezői követelések fedezete ne csökkenjen. Amennyiben nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével jártak el a vezető tisztségviselők, e ténynek akkor van igazán jelentősége, ha ennek eredményeképpen az adós vagyona csökkent, vagy ha más olyan körülményt idézett elő, amelynek következtében a hitelezők teljes mértékben történő kielégítése hiúsulhatott meg.
 
A hitelezők később a jogerősen megállapított felelősség alapján érvényesíthetik kártérítési igényeiket az okozott vagyoni hátrány mértékéig.
 
Fontos megjegyezni, hogy a cég vezetőjének minősül az a személy is, aki a döntések meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt. Ilyen lehet a például a többségi tulajdonos, de akár olyan személy is, aki a vezető tisztségviselőre vagy a tulajdonosokra – például rokoni kapcsolat révén – jelentős befolyást tud gyakorolni.
 
Alapvetően a vezető tisztségviselő érzékeli először, hogy az esedékes kifizetések akadoznak, így – a járvány okozta veszélyhelyzet előtt hatályos szabályok szerint – ő köteles tájékoztatni a cég legfőbb szervét a kritikus helyzetről, pótbefizetéseket kérni, vagy kezdeményezni a fizetésképtelenségi eljárást. Ezen felül nem szabad olyan döntéseket hoznia, amelyek a hitelezők veszteségeit növelhetik. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy nem vállalt indokolatlan üzleti kockázatot, illetve az elvárható valamennyi intézkedést megtette.
 
A veszélyhelyzetben érvényes vonatkozó kormányrendelet átmeneti előírásai viszont a társaság vezetőségére ruháznak bizonyos döntéseket, amelyek egyébként a döntéshozó szerv hatáskörébe tartoznak. Ide tartozik például a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadása, az adózott eredmény felhasználása, illetve döntés a veszélyhelyzet miatt kialakult helyzet kezeléséhez szükséges, valamint az észszerű és felelős gazdálkodás körében felmerülő halaszthatatlan ügyekben.

A veszélyhelyzet ideje alatt a wrongful trading hatóköre tágabb lehet mint rendes esetben, ez pedig csökkentheti a felelősség alóli kimentési okokat. A joggyakorlat szerint például nem fogadható el kimentési okként, hogy a nyilvántartásba bejegyzett vezető tisztségviselő csak névlegesen látta el a tisztséget, így ebben az időszakban rendkívül fontos a vezető tisztségviselői hatáskör megfontolt gyakorlása.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: