Adjuk el a dollárt, erős lesz a forint!

Egy hosszabb konszolidációt követően az USD/HUF árfolyama közel került ahhoz, hogy letörjön egy fontos technikai szintet, és ezzel komolyabb teret nyisson meg a további csökkenés előtt. Ebben a javuló nemzetközi hangulat mellett az is közrejátszott, hogy az Európai Unió a szorosabb együttműködés irányába mutató fontos lépést tett.

Adjuk el a dollárt, erős lesz a forint!

Május 18-án a németek és a franciák közös tervvel álltak elő, ami egy 500 milliárd euró értékű helyreállítási alapot hozna létre, ami direkt segélyt nyújtana a koronavírus által jobban érintett gazdasági régiók és szektorok részére. Ugyan ez egyelőre még csak terv szintjén létezik és a vitaalapot adó javaslat az Európai Bizottságtól még csak most fog napvilágot látni, de a többi tagállam eddigi megnyilvánulásai alapján nem kizárt a siker. Az könnyen előfordulhat, hogy a segélyek egy része „csupán” hitel lesz, és nem közvetlen támogatás, de már ez is komoly pozitívum lenne. Az eddig vártnál esetlegesen gyorsabban helyreálló európai gazdaság hírére erősödésbe kapcsolt az euró a dollárral szemben, ami egy kisebb korrekciót követően továbbra is kitart. Az EUR/USD emelkedés pedig többnyire USD/HUF csökkenéssel kéz a kézben jár.


A nemzetközi folyamatok szempontjából a globális kockázati étvágy erősödése is a forintnak kedvez a dollárral szemben. E mögött a gazdaságok újranyitása körüli optimizmus húzódik meg főként, ugyanis egyelőre az látszik, hogy a járvány komolyabb újbóli fellángolása nélkül kezd el visszatérni az élet a régi kerékvágásba. Ez ugyanakkor egy fontos kockázati tényező is, hiszen, ha ismét rosszra fordulnak a dolgok, az ismét nyomás alá helyezhetné a régiós devizákat.

Forint-specifikus tényezők szempontjából kedvezően hathat a forintra az, hogy a kormány visszaadja a felhatalmazási törvény által ráruházott különös jogokat, ami anno még komoly port kavart a nemzetközi sajtóban, és régiós alulteljesítésre ítélte a forintot. Emellett az első negyedéves GDP adatok alapján Magyarország még viszonylag jól is tartotta magát, erősebb lendülettel mentünk bele a recesszióba. Igaz, az még nyitott kérdés, hogy miként jövünk ki ebből.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

Technikai kép

Amennyiben a grafikonra pillantunk, egy szűkülő háromszög alakzatot láthatunk, aminek a 2000-es években felállított korábbi történelmi csúcs, 319,4 forint a nyakvonala. Ez a nyakvonal letörőben van, ami ha megerősítést nyer, akkor a 294,8 forintos erős támaszszintet vehetné célba az árfolyam. Ez előtt főként a 307,5 forintos támaszszint találkozása a 200 napos mozgóátlaggal jelenthet erős akadályt. Mostani beszálló esetén a stop megbízást a 20, 30 napos mozgóátlagok fölé, 324,4 forinthoz érdemes helyezni, míg profitcélnak 295 forintot megjelölni. Ezzel kifejezetten jó, 3 körüli hozam/kockázat arányt kapunk.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: