Melyik magyar megye szüli a legtöbb gyermeket?

Csináljunk több gyereket, mert elfogy a magyar! - hallhatjuk, olvashatjuk sokfelé az elmúlt időben. Egyre tovább élünk (nő a születéskor várható életkor), viszont csökken a születésszám, így öregszik el a magyar társadalom, amelyre még az is jócskán rátesz egy lapáttal, hogy sok fiatal hagyja el az országot és próbál szerencsét külhonban. Nem véletlen, hogy a kormányzat számos eszközzel próbálja ezt megállítani, lássuk mekkora sikerrel! Megnéztük, hogy Magyarországon hol hallották meg leginkább a 'Csinálj több gyereket' üzenetet és megvizsgáltuk, hogy melyik megyében született idén a legtöbb gyermek! Lássuk a számokat!

Melyik magyar megye szüli a legtöbb gyermeket?

Születések és halálozás Magyarországon

Az alábbi grafikonon azt láthatjuk (forrás: wikipédia), hogy hogyan alakult a születésszám és a halálozás nagyjából a II. világháborútól napjainkig. A (kék színű) grafikonon elég szembetűnő, hogy az un. Ratkó-korszak (1950-es évek közepén) hozta meg a nagy bébi-bummot, melynek második hullámában (1970-es évek közepén) még jelentősen megugrott a születések száma. Azonban az 1975-ös lokális csúcsponthoz képest napjainkig folyamatosan csökken a születésszám, ezzel okozva komoly problémákat a jövőben pl. a nyugdíjrendszer számára is.

A piros grafikon, mely a halálozások számának alakulását mutatja be azért nagyon lényeges, mert 1981 körül átütötte a kék grafikont, és azóta folyamatosan magasabb értéket mutat. Mindez azt jelenti, hogy nagyjából 1981 óta évről-évre többen halnak meg, mint ahányan születnek Magyarországon, ebből elég könnyedén vonhatjuk le a matematikai következtetést: fogy a magyar.

születésszám és halálozás magyarországon

Több gyerek kellene! Hogyan?

Szándékosan nem célunk politikai tartalmú cikket írni, de nehéz a témát megfogni anélkül, hogy megvizsgálnánk, hogy mit lehet tenni a folyamat megfordítása érdekében? A kormányzat elindította a "Családvédelmi akcióterv" elnevezésű programját, melynek alappillérei: CSOK, nagyszűlői GYED, babaváró hitel, jelzáloghitelekhez nyújtott állami kamattámogatás, autóvásárlási támogatás nagycsaládosoknak, bölcsőde fejlesztési program stb. 

Hogy mindezek a kormányzati támogatások mennyire sikeresek, azt talán a leginkább azzal tudjuk (majd) mérni, hogy mennyi gyermek születik hazánkban a jövőben, így a ProfitLine.hu szerkesztősége folyamatosan vizsgálja a jövőben is majd az ezzel kapcsolatos statisztikai adatok alakulását.

Magyarország megyéi (forrás: KSH.hu)

Nézzünk rá most, hogy hol mennyi gyermek születik hazánkban!

A KSH adataiból megyei szintű adatokat tudunk kinyerni, így kihirdethetjük a "Melyik megye szüli a legtöbb gyermeket?!" versenyt. Lássuk, melyik megyénk a legszaporább! 

Élveszületések száma megyei bontásban ranglista

élveszületések száma magyarországon megyei bontásban 2019

Ezek a számok így még csak arra jók, hogy megdöbbenjünk! Úristen, tényleg csak 1276 gyerek született eddig Nógrád megyében összesen idén??!! (az adatok a 2019. január - szeptember időszakot mutatják)

Ez a lista így nem fair, hiszen az egyes megyék eltérő méretűek mind terület, mind lakosság-szám tekintetében, így sokkal izgalmasabb adatokat kapunk, ha úgy vizsgáljuk meg ezeket a számokat, ha mellétesszük az adott megye populációjának méretét is. Íme:

Magyarország megyéinek népessége és az újszülöttek száma 2019-ben

újszülöttek száma magyarországon megyénként a lakossághoz viszonyítva

Így már teljesen más képet kapunk, ugye? Ha tehát az adott megye lakosságát is figyelembe veszzük, akkor Nógrád (az előző táblázatban sereghajtó volt!) máris a középmezőnybe ugrik, hiszen Nógrád megye lakosságához viszonyítva nem is olyan rossz eredmény az az 1276 csecsemő idén. A "melyik magyar megye szüli a legtöbb gyermeket" versenyünk győztese Borsod-Abaúj-Zemplén megye lett, ahol a 660549 lakosra 5168 újszülött jutott az idei év első kilenc hónapjában! Gratulálunk! (e cikk szerzője is borsodi születésű... :))

A képzeletbeli dobogó másik fokát a B-A-Z megyével szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hódította el, ahol minden 100.000 lakosra 772 újszülött jut. Harmadik helyezett lett Pest megye (Budapest nélkül, hiszen az külön kategória) lett, ahol 751 csecsemő érkezett idén 100.000 lakosonként.

Táblázatunkat érdemes alaposabban is tanulmányozni, és látjuk majd, hogy fővárosunk "gyerkőcproduktuma" a középmezőnybe volt elegendő, és a megyei verseny legutolsó helyezettje Zala megye lett. Zalaiak, ébresztő, kapjuk össze magunkat és húzzunk bele!!!!

Családi pótlék 2020 összege

IDE kattintva, Kedves Olvasó, megtudhatod, hogy mennyi van még hátra az életedből. Igen, kiszámoltuk azt is.

Héthavi csúcsra nőtt a spanyolországi fogyasztói bizalom

A spanyolországi fogyasztói bizalmi mutató héthavi csúcsra javult márciusban a spanyol Szociológiai Kutatóközpont (Centro de Investigaciones Sociológicas) pénteken közzétett adatai szerint.
2024. 04. 20. 05:00
Megosztás:

A jelenlegi munkaerőpiaci helyzet a bővülésre kész vállalatoknak kedvez

Továbbra is aktív munkavállalói jelenlét tapasztalható a hazai munkaerőpiacon. Az előző negyedévhez hasonlóan 2024 első három hónapja alatt közel 20%-kal több jelentkezés történt, mint egy évvel korábban. Nógrád és Bács-Kiskun vármegyék kivételével mindenhol nőtt a jelentkezések száma, legnagyobb arányban Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya vármegyékben – derül ki a Profession.hu legújabb negyedéves jelentéséből.
2024. 04. 20. 04:00
Megosztás:

A jelentős aranytartalék erősíti az ország stabilitását

A jelentős aranytartalék erősíti az ország stabilitását a gazdaság, a pénzügyi rendszer megítélését - írta Veres István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója az MNB pénteken közzétett szakmai cikkében, felhívva a figyelmet arra is, hogy az MNB a régió és a világ egészében megjelenő keresletnövekedést megelőzve többszörözte meg aranytartalékát.
2024. 04. 20. 03:00
Megosztás:

Elindult az új agrártámogatási honlap

Új honlapon, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el a 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk - közölte az Agrárminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 20. 02:00
Megosztás:

Itt a bruttósított nyugdíjrendszer! Amikor a nyugdíjasok is adót fizetnek a nyugdíjból

Mit jelent pontosan a bruttósított nyugdíjrendszer? Ki járna jól és ki rosszul a bruttósított nyugdíjrendszer bevezetésével? Dr. Farkas András nyugdíjszakértő - akit sokan mint NyugdíjGuru ismernek - magyarázta ezt el az ATV egy korábbi műsorában mindenki számára érthetően.
2024. 04. 20. 01:00
Megosztás:

A CHP kriptó token robbanhat - 1 millió dolláros versenysorozat indul

A GambleFi szektor szupersztárja bejelentette garantált, 1 millió dolláros versenysorozatát. De mit jelent mindez a CHP kriptó token árfolyama számára?
2024. 04. 20. 00:01
Megosztás:

Csúcsot döntött a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
2024. 04. 19. 23:00
Megosztás:

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot - közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Márciusban csökkentek a német termelői árak

Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2024. 04. 19. 21:00
Megosztás:

Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, elfogadva az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát pénteken - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás:

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás:

Folytatódik a Zalaegerszeg melletti ipari park kialakítása

Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő logisztikai központja mellett kialakítandó ipari park kiépítésének második üteme - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az ötvenhetedik Burger King nálunk

Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2024. 04. 19. 14:30
Megosztás: