Horvátország ismét szigorít a beutazási szabályokon csütörtöktől

Horvátország csütörtöktől szigorít beutazási szabályain az új koronavírussal fertőzöttek számának növekedése miatt, így a Szerbiából, Bosznia-Hercegovinából, Koszovóból és Észak-Macedóniából érkezőknek két hét kötelező karanténba kell vonulniuk - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője.

Horvátország ismét szigorít a beutazási szabályokon csütörtöktől

Hozzátette: a szigorítások nem vonatkoznak azokra, akik csak átutazóban vannak. A válságstáb azt követően hozta meg a döntését, hogy az elmúlt napokban több behurcolt esetet is találtak az országban. Bozinovic elmondta: ezek az esetek hatással voltak a fertőzöttek számának növekedésére Horvátországban. A testület további szigorításokat jelentett be: kötelezővé tette a szájmaszk viselését a tömegközlekedési eszközökön.
   
Az elmúlt napokban két új járványgóc alakult ki az országban, a kelet-szlavóniai Gyakovón (Djakovo), ahol két apáca Koszovóról hurcolta be a vírust a helyi kolostorba, valamint Zárában (Zadar), ahol teniszversenyt tartottak, és több külföldi teniszező, valamint edző koronavírustesztje lett pozitív, ami miatt lefújták a torna fináléját.
   
A legfrissebb adatok szerint Horvátországban az elmúlt egy napban 22-vel 2388-ra nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma. A legtöbb fertőzött Zágráb városában és Eszék-Baranya megyében van. Nem regisztráltak új halálesetet, így a járvány áldozatainak száma 107 maradt. Az első fertőzés közel négy hónappal ezelőtti megjelenése óta 2142 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. A diagnosztizált betegek közül 18-an vannak kórházban, közülük senki sincs lélegeztetőgépen. Az aktív betegek száma 130 fő.


Hová utazz legközelebb? ITT megtudhatod!
   
A szomszédos Szlovéniában a kormány jelentése szerint szerdára hét újabb esettel 1541-re nőtt a koronavírussal diagnosztizált fertőzöttek száma. A múlt héten Szlovéniában összesen 25 új Covid-19-es beteget diagnosztizáltak, legutóbb ennél többet, 37-et az április 27-e és május 3-a közötti héten regisztráltak.
   
Többségében itt is behurcolt esetekről van szó, Boszniából, Szerbiából, Koszovóból és Horvátországból érkezett fertőzöttekről. Az első három országot a szlovén kormány a múlt héten "vörös listára tette", s azóta korlátozza állampolgárai számára a beutazást, Horvátországgal szemben ugyanakkor nem tervez bevezetni hasonló intézkedéseket.
   
Zágráb és Ljubljana április végétől és május elejétől szigorú óvintézkedések mellett fokozatosan feloldotta a korlátozásokat és újraindította a gazdaságot, valamint megnyitotta határait több európai uniós ország állampolgárai előtt.
   
A
szlovén kormány is kötelezővé teszi ismét a szájmaszk viselését zárt terekben és a tömegközlekedési eszközökön. Továbbá Montenegrót és Luxemburgot levette a biztonságos országok listájáról. Ezen országokból érkezők számára mostantól kötelező lesz két hét karanténba vonulni Szlovéniában. Minkét országban az elmúlt két hétben a százezer lakosra jutó fertőzöttek száma meghaladta a tíz főt.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: