Mégis, nyugdíjad miből lesz? Bajban lesznek a vállalkozók

Ma már több mint félmillió egyéni vállalkozó van Magyarországon. A számukra kedvező kedvezményes adózási rendszer azonban nem jelent biztosítékot nyugdíjas éveikre, ugyanis így rendkívül alacsony összeg kerül a vállalkozó nyugdíjalapjába.

Mégis, nyugdíjad miből lesz? Bajban lesznek a vállalkozók

Ráadásul egyre növekvő arányuk a munkaerőpiacon a teljes nyugdíjrendszerre hatással lehet. Az OTP Bank éves reprezentatív kutatása szerint az utóbbi években folyamatosan csökkent azoknak a száma, akiknek munkaviszonya beleszámít a nyugdíjjogosultságba, tavalyi év végén már csak 86 százalékuk volt ilyen alkalmazásban.

Egyéni vállalkozás – De miből lesz a nyugdíj?

Az utóbbi öt évben folyamatosan nőtt az egyéni vállalkozók száma Magyarországon, 2020-ban már 530 ezernél is többen választották ezt a megoldást. Számukra három adózási lehetőség biztosított: 25, 50 és 75 ezer forintos KATA összeg befizetése közül választhatnak.

A kedvezményes adózás azonban hosszútávon nehézségeket jelenthet: a 25 ezer forintos adóösszeget például egyáltalán nem számítják bele a nyugdíjalapba, vagyis ezek az évek a nyugdíjjárulék későbbi számításánál kárba vesznek. A másik két opció tekintetében is rendkívül alacsony a nyugdíjalapba beszámított összeg: 50 ezer forint adó után 98 100 Ft, 75 ezer forint után pedig 164 ezer forint járulékalapot jelent.

2020-ban egy KATÁ-s nap csak alig több, mint 0,6 napnyi szolgálati időnek számít a majdani nyugdíjszámítás szempontjából. Tehát ha egész évben KATÁ-s valaki, akkor 365 nap helyett idén csak 222 nap olyan szolgálati időt szerez, amely a nyugdíjszámítás során majd beszámítható lesz.

Állami nyugdíj kalkulátor ITT - számold ki mennyi nyugdíjad lesz várhatóan

A KATÁ-sok helyzete az előző néhány évhez képest is tovább romlott e tekintetben, mert 2016-ban még 267 napnyi, 2017-ben 257 napnyi, 2018-ban 250 napnyi, 2019-ben 236 napnyi szolgálati időt szerezhettek.

Akik főállású egyéni vállalkozók, számukra a járványhelyzet miatt bevezetett adózás alóli mentesülés nem jelent plusz problémát, hiszen számukra ez a mentesítési időszak szolgálati időnek minősül és így a nyugdíjjárulék gond nélkül folyósítható. Viszont azok nem tudnak élni ezzel a lehetőséggel, akik nem főállásban KATA-s vállalkozók.

„A jelen takarékossága a jövőben kulcsfontosságú nyugdíjas kori jövedelemkiegészítésként szolgálhat a vállalkozók számára. Hiszen most nem csak vállalkozásuk, de saját jövőjüket is megalapozhatják a megfelelő öngondoskodással. A Nyugdíjpénztár segít abban, hogy míg álmaik kivitelezésével foglalatoskodnak, időskori terveik is nyugodt alapokra kerüljenek” - mondta Horpácsi Krisztina az OTP Nyugdíjpénztárfőosztályvezetője.

- „Az OTP Bank Öngondoskodási Indexe alapján látszik, hogy egyre kevesebben választják a hagyományos munkavállalói formákat, a legfrissebb felmérés alapján már csak 86 százalékuk volt olyan munkaviszonyban, mely beleszámít a nyugdíjjárulékába” – tette hozzá.

Mikor mehetsz nyugdíjba? Kalkulátor ITT

Az érem másik oldala

Az egyéni vállalkozók folyamatosan növekvő aránya az alkalmazottak nyugdíjára is befolyással van. Mivel kisebb összeggel járulnak hozzá a nyugdíjalaphoz, nehezebbé válik az ellátási rendszer fenntartása. Amennyiben az egyéni vállalkozás és ezzel a KATA népszerűsége megőrzi növekvő tendenciáját, az azt fogja jelenteni, hogy a jövőben potenciálisan még kevesebben fogják eltartani a nyugdíjas generációt. A tavalyi évben mintegy tizedét az egyéni vállalkozók tették ki és piaci szerepük az elmúlt tíz évben folyamatosan nőtt.

A CHP kriptó token robbanhat - 1 millió dolláros versenysorozat indul

A GambleFi szektor szupersztárja bejelentette garantált, 1 millió dolláros versenysorozatát. De mit jelent mindez a CHP kriptó token árfolyama számára?
2024. 04. 20. 00:01
Megosztás:

Csúcsot döntött a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
2024. 04. 19. 23:00
Megosztás:

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot - közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Márciusban csökkentek a német termelői árak

Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2024. 04. 19. 21:00
Megosztás:

Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, elfogadva az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát pénteken - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás:

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás:

Folytatódik a Zalaegerszeg melletti ipari park kialakítása

Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő logisztikai központja mellett kialakítandó ipari park kiépítésének második üteme - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az ötvenhetedik Burger King nálunk

Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2024. 04. 19. 14:30
Megosztás:

Szombaton forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek szombat délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2024. 04. 19. 14:00
Megosztás:

A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció

A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
2024. 04. 19. 13:30
Megosztás:

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
2024. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:30
Megosztás:

Az év végig kétszeresére emeli napelemei számát a Budapesti Közművek

Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:00
Megosztás: