Emelkedik a napi fertőzésszám Belgiumban és Hollandiában

A koronavírus-fertőzések napi száma tovább emelkedett a Benelux-államok közül Belgiumban és Hollandiában. Belgiumban átlag napi 465 fertőzésről számoltak be, ami 78 százalékos növekedést jelent az előző heti adatokhoz képest. Hollandiában az előző héthez képest megkétszereződött az új napi esetszám. Luxemburg csökkenő számú, 62 új fertőzöttről számolt be vasárnap.

Emelkedik a napi fertőzésszám Belgiumban és Hollandiában

A belga nemzeti közegészségügyi intézet közlése szerint egy héttel ezelőtt naponta átlag 279 ember fertőződött meg a kórokozóval, szerdára ez a szám 328-ra emelkedett. Az elmúlt 24 órában azonban 651 új fertőzöttet jelentettek, így Belgiumban eddig 69 402 fertőzöttet vettek nyilvántartásba. Százezer főre átlagosan 44,3 fertőzött jut az országban.
   
Az új esetek legtöbbjét továbbra is az északi Antwerpenben és környékén regisztrálták. Itt 1418 fertőzöttet vettek nyilvántartásba a hét folyamán, ami 605-tel több az előző hetihez képest. Jelentősen, több mint kétszeresére nőtt a fertőzöttek száma Brüsszelben is, ahol egy hét alatt 308 új esetet jelentettek a koronavírus-tesztközpontok.
   
Több mint 84 százalékkal nőtt a kórházba szállítottak száma is. A hét folyamán naponta átlag 25 embert helyeztek el ápolási intézményekben. Jelenleg 259-en fekszenek kórházban a koronavírus miatt, közülük 59-en részesülnek intenzív ellátásban. A halálesetek napi száma lényegében nem változott a héten. A járvány március elejei belgiumi megjelenése óta 9845 ember vesztette életét a kór miatt az országban.
   
Hollandiában az illetékes hatóságok vasárnap délután azt közölték, hogy az új fertőzések napi számának emelkedése három hónapos rekordot döntött meg a hétvégén. Az előző naphoz képest ugyanis 93-mal több, 431 új esetet rögzítettek vasárnapra virradóra. Ilyen arányú emelkedést legutóbb május 7-én figyeltek meg Hollandiában. A napi estek átlagos száma megkétszereződött a múlt hétvégéhez képest - tették hozzá. Eddig 55 023 fertőzöttet regisztráltak az országban.
   
A fertőzés gócpontja továbbra is a rotterdami régió, ahol az elmúlt 24 órában 125 embernél mutatták ki a kórokozót, 78-cal több esetben, mint a megelőző napon. Amszterdamban 67 új fertőzöttet jegyeztek egy nap alatt, szemben az előző napi 53-mal. A hágai régióban 51 fertőzésről számoltak be, míg az előző nap 55-ről. Utrecht tartományban 22 új fertőzést jegyeztek fel, ami 14-nél kevesebb, mint pénteken.
   
Kiemelték, hogy az esetek száma jelentősen növekedett a fiatalabb generációk körében. Az új koronavírussal fertőzöttek mintegy fele 20 és 40 év közötti Hollandiában. Ennek oka egyebek mellett az, hogy a 30 év alattiak egyharmada nem tartja meg az előírt másfél méteres távolságot.
   
A helyi sajtó arról számolt be, hogy szombaton több száz ember vonult utcára a koronavírus terjedésének visszaszorítását célzó rendkívüli intézkedések ellen tiltakozva Hágában. A békés megmozdulás során a rendőrség többször szólított fel a biztonságos távolság megtartására, két nem engedelmeskedő tüntetőt előállítottak.
   
A luxemburgi egészségügyi minisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában egy ember halt meg a vírushoz köthetően. A járvány helyi megjelenése óta 117 ember hunyt el a betegségben, szerda óta hárman. A legfrissebb adatok szerint az elmúlt nap 62 ember szervezetében mutatták ki a vírus jelenlétét, a hét közepén még 157 esetben. A nagyhercegségben 6793-ra emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Jelenleg 1389 aktív fertőzöttet tartanak nyilván a mintegy 620 ezer lakosú országban. Százezer főre átlagosan 7,67 fertőzött jut. Kórházban 55 embert ápolnak, közülük heten részesülnek intenzív ellátásban, hárommal többen, mint a hét közepén.

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás: