Munka nélkül már nincs tanulás?

Az előző évhez viszonyítva jelentősen csökkent idén a felsőoktatásba jelentkezők száma. Országosan a 2020 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre 91 460-an szerettek volna bekerülni. A felvételizők 74 százaléka örülhetett idén, tavaly ugyanez az arány 70 százalék volt. Végül 55 521 diáknak nem kell fizetnie a tanulásért, a költségeket esetükben az állam állja, míg 12 591 elsőéves hallgató költségtérítéses képzésre nyert felvételt.

Munka nélkül már nincs tanulás?

Az önköltséges képzések évről évre drágulnak: az egyik legnépszerűbb szakon, a Budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodás és menedzsment képzésén 2013-ban 295 ezer forintot kértek egy félévért, 2020-ban már 390 ezer forintot kell fizetniük a diákoknak, illetve családjaiknak. Vannak olyan szakok, ahol 500 ezer, sőt akár 1 millió feletti összegeket is be kell fizetni egy-egy szemeszterért.


Az OTP Öngondoskodási Index kutatás adatai alapján a megkérdezettek 75 százaléka véli úgy, hogy a felsőfokú tanulmányok finanszírozása a szülők feladata. Azonban, ha a szülők nem tudnak besegíteni, a diáknak dolgozni kell a tanulás mellett. Egy egyetemista életforma fenntartásába azonban nem csak a költségtérítéses képzés fizetése tartozik bele, állami finanszírozás esetén is felmerülnek költségek. Többek között a tankönyvek, a közlekedés, az étkezés, a szórakozás és adott esetben az albérlet havi díjának finanszírozása is. A fiatalok egyik pillanatról a másikra szembesülnek rengeteg olyan költséggel, amellyel addig nem kellett számolniuk, ezért már a kiadások nyomon követése is kihívások elé állíthatja őket.


Az OTP Banknál tudjuk, hogy a diákok milyen kihívásokkal néznek szembe már az egyetem első évében. Az OTP Junior Next alkalmazást azért hoztuk létre, hogy segítséget nyújtson a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztésében. Az applikációban található például egy olyan funkció, amelynek segítségével a fiatalok megtervezhetik és felügyelhetik a költségeiket és bevételeiket is. Azáltal, hogy átláthatóbbá teszik pénzügyeiket, a jövőben megtakarítási céljaikat is könnyebben tudják kitűzni, majd elérni” –mondta el Kökény Dávid, az OTP Bank bankkapcsolati termékfejlesztési szenior menedzsere.

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének? ITT kiszámolhatod!


Bár vannak, akiknek a diákmunkáról elsősorban a középiskolai vakáció alatt dolgozó fiatalok jutnak eszükbe, ma már egyre több felsőoktatásban tanuló is jelentkezik ilyen munkákra. A magyarországi Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) kérdőíves moduljának adatai alapján 2018-ban a hallgatók több mint fele végzett valamilyen munkát tanulmányai mellett: 51 százalékuk állandó, határozatlan időtartamú állásban volt, 30 százalékuk diákmunkásként vagy gyakornokként dolgozott. Az Eurostudent 2018-as felmérése alapján a tanulmányok melletti munkavállalás leggyakoribb oka a megélhetési költségek fedezése, a hallgatók 61 százalékánál ez a legjellemzőbb indok. Majd 50 százalék gondolja úgy, hogy e nélkül nem engedhetnék meg maguknak a felsőoktatási tanulmányokat.


„A szülők támogatása mellett sokan próbálnak a saját lábukra állni, és akár tanulmányaik mellett munkát vállalni. Ehhez is segítséget nyújt az OTP Junior Next applikáció, hiszen folyamatosan frissülő diákmunka lehetőségek között is válogathatnak a fiatalok az alkalmazásban”
 – tette hozzá a szakértő.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: