money.hu: Mire érdemes figyelni a mindennapi bankolásban mostantól?

A március eleje óta utalásonként átlagosan 147 ezer forintot célba juttató azonnali fizetési rendszer nem csak arról szól, hogy az elektronikusan indított, maximum 10 millió forintos belföldi átutalások öt másodpercen belül megérkeznek a fogadó félhez, hanem a mindennapi bankolást megkönnyítő szolgáltatásokat is biztosít.Az utalásokat megkönnyítő másodlagos azonosítót eddig több mint 80 ezer ügyfél adta meg, miközben több millió ügyfelet érinthet. Érdemes sietni, mert egyes bankok díjat kérhetnek majd az azonosító regisztrációjáért. A csekkes fizetés és a készpénzhasználat visszaszorítására alkalmas fizetési kérelem még nem érhető el minden banknál, de amint lépnek, széles körben népszerűvé válhat ez a megoldás is.

money.hu: Mire érdemes figyelni a mindennapi bankolásban mostantól?

Teljesen új fejezetet nyitott az idén márciusban elindított azonnali fizetési rendszer a mindennapi bankolásban. Az azonnali fizetési rendszer nem csak arról szól, hogy 5 másodpercen belül megérkeznek a maximum 10 milliós forint átutalások, hanem szolgáltatások sora kapcsolódik hozzá, amelyek egyszerűbbé, kényelmesebbé teszik a pénzügyek intézését - derül ki a banki ajánlatokat naprakészen bemutató money.hu összeállításából.

Több mint 50 millió villámgyors utalás

Az azonnali fizetési rendszer óriási számokat produkált fél év alatt: a rendszert “menedzselő” Giro Zrt. adatai szerint március elejétől szeptember elejéig több mint 53 millió utalás teljesült összesen 7811 milliárd forint értékben. Vagyis egy-egy azonnali utalás átlagértéke közel 147 ezer forintot tett ki. A következő időszakban pedig még nagyobb összegek fordulhatnak meg az azonnali rendszerben, mert szeptembertől már az úgynevezett kötegelt átutalások is elutalhatóak. Vagyis egyszerre több utalás, például egy cég dolgozóinak havi bére is kifizethető egyidőben a rendszeren keresztül.

„Az azonnali fizetési rendszer nem csak felgyorsította az átutalásokat, hanem a következő időszakban a mindennapi bankolást, fizetéseket, vásárlásokat megkönnyítő szolgáltatásoknak is teret ad. Az úgynevezett fizetési kérelem például a rezsiszámlák kifizetésénél válthatja ki a csekket” - mondta Németh-Simkó Judit, a money.hu kommunikációs vezetője.

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!

Érdemes mielőbb megadni a másodlagos azonosítót!

Az azonnali fizetési rendszerben már nem feltétlenül kell tudni a 3*8 számjegyből álló bankszámlaszámokat. Ugyanis azoknak az ügyfeleknek, akik a bankjuknál regisztrálták a másodlagos azonosítójukat - ami lehet e-mail cím, mobiltelefonszám vagy adószám - ezek megadásával is lehet utalni.

„Eddig több mint 80 ezer másodlagos azonosítót regisztráltak bankszámláikhoz az ügyfelek, vagyis a bankszámlával rendelkezők milliós táborából még sokan nem léptek. Nekik érdemes igyekezniük, mert lehetnek olyan bankok, amelyek a másodlagos azonosítók regisztrációjáért a jövőben díjat fognak kérni” - figyelmeztetett a money.hu kommunikációs vezetője.

Mit jelent a kötegelés?

Az azonnali fizetési rendszer alig több mint egy héttel ezelőtt szintet lépett azzal, hogy az úgynevezett kötegelt átutalások is a rendszeren keresztül “mennek”. Azaz most már a vállalati számlákról egyszerre több utalást is el lehet küldeni az azonnali fizetési rendszeren keresztül. Például egy cég dolgozóinak fizetését is elutalhatja az azonnali rendszeren keresztül elektronikus tranzakció keretében, így a bérek szinte azonnal megérkeznek.

Itt lényeges, hogy több ezer vagy több tízezer embernek történő egyidejű utalások továbbra sem az azonnali fizetési rendszeren keresztül érkeznek meg. A Magyar Államkincstár is jelezte, hogy a nyugdíjak továbbra is az éjszakai utalási rendszeren keresztül futnak majd be a bankszámlákra.

Mi az a fizetési kérelem?

Egyelőre még kevés banknál elérhető, de várhatóan egyre többen felveszik majd a palettájukra a készpénzes csekkfizetés riválisakánt megjelenő fizetési kérelmet. Ez lényegében egy üzenet, amellyel jelezni lehet a másik félnek, hogy fizethet neki az azonnali fizetési rendszeren keresztül. Amennyiben a fizetési kérelem címzettje jóváhagyja a kérelmet és az abban szereplő összeget, ezzel gyakorlatilag ki is egyenlítette a fizetési kérelemben szereplő összeget. A háttérben ugyanis egy azonnali átutalás formájában meg is történik a tranzakció.

Ha a fizetési kérelem elterjed, akkor a különböző szolgáltatók, például az áramcégek, gázszolgáltatók fizetési kérelmet küldhetnek majd a fogyasztóknak, akik, ha egyetértenek az összeggel, akkor egy mozdulattal utalhatják is a pénzt, ami azonnal megérkezik. Hogy a fizetési kérelem és a hozzá kapcsolódó azonnali átutalások mennyibe kerülnek, az adott bankszámlához kapcsolódó díjak határozzák meg.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: