Ismét Patai Mihályt választották a Budapesti Értéktőzsde elnökévé

Szeptember 14-én tartotta meg a Budapesti Értéktőzsde a tavaszi, rendes közgyűlés döntéseit megerősítő rendkívüli közgyűlését, amelynek keretében újra dr. Patai Mihályt, a Magyar Nemzeti Bank alelnökét választották meg a BÉT elnökévé. A közgyűlésen emellett az összes határozati pont, így a Tőzsde 2019-es pénzügyi beszámolója is elfogadásra került: a tavalyi évre vonatkozó árbevétel 2018-hoz képest mintegy 5 százalékos emelkedést mutatva 2,65 milliárd forintot tett ki, az adózás utáni eredmény pedig közel ötszörösére, 1 497 millió forintra nőtt. A közgyűlés döntése alapján osztalékot ezúttal sem fizet tulajdonosainak a társaság, azt a tőkepiac további piacfejlesztési tevékenységébe forgatja a Társaság.

Ismét Patai Mihályt választották a Budapesti Értéktőzsde elnökévé

A Budapesti Értéktőzsde szeptember 14-én megtartott éves közgyűlése a tavalyi évet követően újra  dr. Patai Mihályt, a Magyar Nemzeti Bank alelnökét választotta meg a BÉT elnöki pozíciójára.

A közgyűlés határozati pontjai között tisztújítás is szerepelt, ugyanakkor mind az Igazgatóság, mind a Felügyelő Bizottság összetétele változatlan maradt. Az Igazgatóság tagjai, dr. Patai Mihály elnöki tisztségének megtartása mellett a továbbiakban is dr. Bacsa György, Bánfi Attila, dr. Fömötör Barna, Kuti Zsolt, dr. Máté Géza és Végh Richárd lesznek. A Felügyelő Bizottság összetételét illetően szintén nem történt változás: dr. Gerhardt Ferenc marad a testület elnöke, tagi tisztséget pedig ezután is Bartha Lajos, dr. Kardkovács Kolos, Kása Orsolya, Régely Károly és dr. Selmeczi-Kovács Zsolt töltik majd be.

A BÉT tavalyi évének legfőbb mérföldköveit Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója ismertette a közgyűlésen: a vezető magyar tőzsdeindex, a BUX 2019-ben gyakorlatilag folyamatosan emelkedett, év végén pedig rekord szinten zárt. Az év során három társaság kezdeményezte részvényei bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére – az MKB Bank Nyrt. papírjai technikai bevezetés keretében a szabályozott piacra, míg a GOPD Nyrt. és a DM-KER Nyrt. törzsrészvényei a középvállalatokra specializált, könnyített feltételrendszert biztosító BÉT Xtend platformra kerültek regisztrálásra. Szintén a BÉT Xtendhez kötődik két, korábban zártkörű tőkeemelést végrehajtó középvállalat, a CyBERG Corp Nyrt., valamint a GOPD Nyrt. részvényeinek bevezetése: előbbi társaság értékpapírjaival 2019. januárjában, utóbbiéval augusztusban indult el a kereskedés.

Említésre kerültek a 2019-ben megvalósult kategórialépések is: öt kibocsátó – az OTT-ONE Nyrt., a SET Group Nyrt, a FuturAqua Nyrt, az Őrmester Nyrt. és a Kulcs-Soft Nyrt. – kezdeményezte a T kategóriából a Standard kategóriába való sorolását, míg a Standard kategóriából két kibocsátó – a 4iG Nyrt. és az AutoWallis Nyrt. – lépett fel a legmagasabb, Prémium kategóriába.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

A vállalati kötvénypiacon 2019 határozottan az élénkülés éve volt. A tavaly indult BÉT Xbond platformon decemberben történt meg az első regisztráció: a MOL Nyrt. új hitelpapírjai 2019. december 19-étől kereskedhetők. A Magyar Nemzeti Bank Nemzeti Kötvényprogramja (NKP) keretében 2019 második félévében további 14 kibocsátó zárt sikeres aukciót és bocsátott ki kötvényt, valamint ugyanennyi cég szerezte meg a kibocsátáshoz szükséges minősítést – ezen kibocsátók belépése a BÉT Xbond platformra 2020 folyamán várható.

„2019 minden szempontból aktív, hatékony év volt a Budapesti Értéktőzsde számára: tőzsdefejlesztési programunk újabb dinamikusan növekvő vállalatokat vonzott a hazai tőkepiacra, a kötvénypiac pezsgése pedig szintén pozitív visszajelzésként szolgál. Ahogy a gazdaság összes szereplője, úgy a BÉT is számot vetett a koronavírus-járványból adódó rendkívüli helyzet idején, ugyanakkor céljainkon nem változtatott a járványhelyzet: a Budapesti Értéktőzsde a továbbiakban is a fejlődést, az előrelépést fogja képviselni” – nyilatkozta Patai Mihály, a BÉT újraválasztott elnöke.

A közgyűlés napirendi pontjai között szerepelt a 2019-es üzleti évre vonatkozó pénzügyi beszámoló bemutatása. A Budapesti Értéktőzsde 2019. évi bevétele 2,65 milliárd forint volt, amely mintegy 4,6 százalékos növekedést jelent az előző évi értékhez képest. A Tőzsde adózás utáni eredménye – 2018-hoz képest közel ötszörös növekedést produkálva – 1,5 milliárd forintot tett ki. Szintén emelkedett a tőzsde tevékenységéből származó bevétel, amely a 2018-ban tapasztalt 2,34 milliárd forintos eredményt követően 2019-ben elérte a 2,41 milliárd forintot.

A rendkívüli közgyűlésen a társaság tulajdonosi köre elfogadta a 2019. üzleti évre vonatkozó igazgatósági, felügyelő bizottsági és könyvvizsgálói jelentéseket, egyúttal határozott az adózott eredmény felosztásáról és az osztalék megállapításáról. A BÉT az előző évek gyakorlatához hasonlóan a 2019-es adózott eredményt eredménytartalékba helyezi, ezzel fedezetet biztosítva a piacfejlesztési stratégia megvalósítására.

A jelenlegi munkaerőpiaci helyzet a bővülésre kész vállalatoknak kedvez

Továbbra is aktív munkavállalói jelenlét tapasztalható a hazai munkaerőpiacon. Az előző negyedévhez hasonlóan 2024 első három hónapja alatt közel 20%-kal több jelentkezés történt, mint egy évvel korábban. Nógrád és Bács-Kiskun vármegyék kivételével mindenhol nőtt a jelentkezések száma, legnagyobb arányban Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya vármegyékben – derül ki a Profession.hu legújabb negyedéves jelentéséből.
2024. 04. 20. 04:00
Megosztás:

A jelentős aranytartalék erősíti az ország stabilitását

A jelentős aranytartalék erősíti az ország stabilitását a gazdaság, a pénzügyi rendszer megítélését - írta Veres István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója az MNB pénteken közzétett szakmai cikkében, felhívva a figyelmet arra is, hogy az MNB a régió és a világ egészében megjelenő keresletnövekedést megelőzve többszörözte meg aranytartalékát.
2024. 04. 20. 03:00
Megosztás:

Elindult az új agrártámogatási honlap

Új honlapon, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el a 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk - közölte az Agrárminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 20. 02:00
Megosztás:

Itt a bruttósított nyugdíjrendszer! Amikor a nyugdíjasok is adót fizetnek a nyugdíjból

Mit jelent pontosan a bruttósított nyugdíjrendszer? Ki járna jól és ki rosszul a bruttósított nyugdíjrendszer bevezetésével? Dr. Farkas András nyugdíjszakértő - akit sokan mint NyugdíjGuru ismernek - magyarázta ezt el az ATV egy korábbi műsorában mindenki számára érthetően.
2024. 04. 20. 01:00
Megosztás:

A CHP kriptó token robbanhat - 1 millió dolláros versenysorozat indul

A GambleFi szektor szupersztárja bejelentette garantált, 1 millió dolláros versenysorozatát. De mit jelent mindez a CHP kriptó token árfolyama számára?
2024. 04. 20. 00:01
Megosztás:

Csúcsot döntött a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
2024. 04. 19. 23:00
Megosztás:

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot - közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Márciusban csökkentek a német termelői árak

Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2024. 04. 19. 21:00
Megosztás:

Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, elfogadva az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát pénteken - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás:

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás:

Folytatódik a Zalaegerszeg melletti ipari park kialakítása

Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő logisztikai központja mellett kialakítandó ipari park kiépítésének második üteme - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az ötvenhetedik Burger King nálunk

Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2024. 04. 19. 14:30
Megosztás:

Szombaton forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek szombat délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2024. 04. 19. 14:00
Megosztás: