Sárospataki borok a világ legjobbjai között - Interjú Harsányi Gáborral

Igazi nyári, aranymeleg idő volt augusztus végén, mikor úgy döntöttünk, hogy kerékpárral tesszük meg a nem túl megterhelő Sátoraljaújhely - Sárospatak távolságot. Felcsigázott kis csapatunk nagy örömmel fedezte fel a város főutcáján található hangulatos borbárt, ahol szakértő és fiatal kis csapat igyekszik kiszolgálni a szomjas vándort a tokaji borvidék kincseivel. Egy jó száraz furminttal indítanánk! - hangzott egyöntetűen a vágyakozó felkiáltás. Akkor a Harsányi Pincészetet ajánlom - jött a válasz, és hoppá, máris a poharunkban csillogott a hűs furmint, mely hogy, hogy nem a Hoppá! nevet kapta.

Sárospataki borok a világ legjobbjai között - Interjú Harsányi Gáborral

Igyunk egy sárgamuskotályt is! - javasolták a lányok, így a második körben már illatoltuk is a Huss! becenevű csodát mely olyan, mint egy friss nyári szellő selymes érintése. A palackot elfordítva válik láthatóvá csak a bor készítője: Harsányi Gábor, Harsányi Pincészet, Sárospatak. Újságíróként azonnal jött a kérdés: ki ez a Harsányi Gábor? Egy kis egyeztetés után, két tárgyalás és egy telefonos szüret-egyeztetés között sikerült elcsípnünk a sikeres üzletembert néhány kérdés erejéig:

Hagyomány és fiatalos modernizmus - elfér a kettő egy brand alatt?

Harsányi Gábor:  Ahogyan az üzleti életben, úgy a borászatunkban is képesnek kell lennünk a folyamatos megújulásra.

Az elmúlt évtizedben cégvezetőként (Goodwill Consulting Kft. ügyvezető igazgatója, fő tevékenység: pályázatírás, fejlesztési tanácsadás) fel kellett ismernem, hogy kinőttük kis hazánk határait, így mindamellett, hogy sok száz vállalkozást segítettünk fejlesztési forrásokhoz, mi magunk is fejlődtünk. Így ma már közel 200 embernek adunk munkát, 4 országban, hiszen Romániában, Bulgáriában és Horvátországban is sikereket halmozunk, olyannyira, hogy a Goodwill Consulting Magyarország mellett Romániában is piacvezető szerepet tölt be.

Az időm nagy részét még ma is a fiatal koromban alapított cég igazgatása tölti ki, a borászattal nem véletlenül kezdtem el később foglalkozni. Sokszor úgy érzem, meg kellett hozzá érnem, mint a jó szőlőnek a borhoz. A borászat a feleségemmel, Ildikóval meglévő közös szerelemprojektünk. Ápoljuk hagyományait és gondozzuk, terelgetjük, miközben hagyjuk hadd serdüljenek friss hajtásai is!

Meddig nyúlik vissza az "öreg" Harsányi-birtok története?

Harsányi Gábor: A pincészet családunk tulajdonában van már lassan 200 éve, de dülőinken a feljegyzések tanúsága szerint már a 15. században is termeltek borszőlőt. A Bodrog-part sárospataki részén, a Megyer-hegyi Tengerszem alatt található dűlőink még Tokajon belül is kivételes adottságokkal rendelkeznek, és rendkívül alkalmasak az aszúsodás beindításához.

A Harsányi pincészet viszont igazából csak 2012 óta hoz kereskedelmi forgalomba borokat, mióta édesapámtól megörököltem az itt álló tanyát. Amikor átvettem a pincészet vezetését eldöntöttem, hogy egy teljes reformálást kell véghezvinnünk: organikusan és bio módszerekkel készítjük borainkat, a lehető legmagasabb elérhető technológiai felszereltséggel, mindvégig hűen Tokaj-Hegyalja hagyományaihoz. Akkor tudjuk igazán megmutatni, hogy a tokaji szőlővidék terméseinek a világ legjobbjai között van a helye, és csak úgy tudunk a legnagyobb nemzetközi porondon is versenybe szállni a francia, portugál vagy éppen a kaliforniai borokkal, ha mi is lépést tartunk a borkészítés csúcstechnológiajának fejlődésével.

Harsányi Pincészet Harsányi Pince harsányi Gábor Sárospatak

Mekkora területen gazdálkodtok jelenleg és mi a vezér-koncepció?

Harsányi Gábor: Nálunk alapvetően 13 hektáron zajlik a termelés, ami parányi terület a "nagynevű" tokaji borászok 150, 300, vagy akár 500 hektáros betakarításaihoz képest. Ezt teljesen tudatosan tesszük, hiszen így minden szőlőfürtre, minden csepp mustra és minden palackra maximálisan oda tudunk figyelni. Négy dűlön gazdálkodunk, a Kútpatka, a Királyhegy, a Ciróka és a Megyer dűlökön, és ezek mindegyikéről világszínvonalú dűlőszelektált furmintokat palackozunk. Főleg furmintokkal dolgozunk, hiszen vitathatatlan, hogy az egyedülálló tokaji terroir részleteit ez a szőlőfajta hozza legjobban felszínre, de szüretelünk Hárslevelűt és Sárgamuskotályt is.

És idén megjöttek az elismerések is, hiszen borászatotok több rangos díjat is kapott...

Harsányi Gábor: Számos díjat vittünk haza 2012 óra, talán a legnagyobbat idén: a Decanter World Wine Awards-on, amiről azt hiszem kijelenthetem, hogy a világ legrangosabb borversenye, a 2016-os évjáratú aszúnk platina érmet szerzett, 97 pontot begyűjtve a lehetséges 100-ból. Ez a második kereskedelmi forgalomba lépett aszúnk - az első, 2013-as, a Bordeaux-i Challenge International Du Vin aranyérmese -, de talán aminek mégjobban örülünk, hogy 2017-es Kútpatka furmintunkat is 95 ponttal és egy aranyéremmel jutalmazták. Ez egy egyértelmű visszaigazolása annak, hogy mind aszúink, mind száraz furmintjaink megérdemlik, hogy a világ legjobbjai között legyenek említve.

Harsányi Pincészet Harsányi Pince harsányi Gábor Sárospatak

És ha éppen nem bringázunk erre, hogyan kóstolhatunk Harsányi borokat? 

Harsányi Gábor: Borainkat bármikor házhoz rendelhetitek a harsanyipinceszet.hu-n, az elmúlt hónapok problémás időszakát pedig úgy hidaltuk át, hogy hetente online borkóstolókat tartunk. A résztvevőknek 6 palack bort szállítunk ki, majd három hétig minden csütörtök délután együtt bontunk meg két üveggel, melyeket a virtuális térben kóstolunk és beszélünk meg. Mókás dolog webkamerán keresztül borokat kóstolni, kiváló közösségi élmény. A tavaszi karantén alatt összegyűlt társaságból nyár végére élő, valós kapcsolatok, mély barátságok születtek.

A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:30
Megosztás:

Az év végig kétszeresére emeli napelemei számát a Budapesti Közművek

Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Az illetékmentesség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja - hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.
2024. 04. 19. 11:30
Megosztás:

Az S&P rontotta Izrael hitelminősítését

A Standard & Poor (S&P) nemzetközi hitelminősítő AA mínuszról A pluszra rontotta Izrael hosszú távú adósbesorolását
2024. 04. 19. 11:20
Megosztás:

Az új kriptovaluta, melynek ára 0,02 dollár, a Solana és a Cardano mellé került a 2024 áprilisi kiemelt ajánlásokba

A kriptovaluta piac továbbra is vad száguldását folytatja 2024 áprilisában, ahol az olyan ismert szereplők, mint a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) erős pozíciókat töltenek be. Azonban egy új versenyző is megjelent a színen, amely az alkalmi vásárlók figyelmét is magára vonja: a DTX.
2024. 04. 19. 10:45
Megosztás:

Mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján.
2024. 04. 19. 10:30
Megosztás:

Eséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Az európai és az amerikai határidős indexek a közel-keleti helyzet hatására negatív értéket mutatnak, így eséssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) is pénteken az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
2024. 04. 19. 10:00
Megosztás:

Gyengültek az ázsiai indexek

Gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 2,53 százalékos csökkenéssel, 37 090 ponton zárt.
2024. 04. 19. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. 04. 19. 08:30
Megosztás:

Csökkent a Danone negyedéves bevétele

A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben - áll a cég honlapján.
2024. 04. 19. 08:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált az infláció februárban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt a fogyasztói árak éves növekedése ugyanúgy, mint januárban.
2024. 04. 19. 07:30
Megosztás:

Az év végén kaphat egy újabb lökést a hazai ingatlanpiac

A tavalyi és második felében és az idei év első negyedévében határozott élénkülés figyelhető meg a IV. és XV. kerületek ingatlanpiacán, mely legnagyobb részben a kedvezőbbé váló hitelkamatok eredménye. Az év végén, illetve a jövő év elején viszont újra nagyobb számban megjelenhetnek a befektetők is az ingatlanpiacon.
2024. 04. 19. 07:00
Megosztás:

Tovább erősítette nemzetközi pozícióját és milliárdos beruházásokkal zárta a 2023-as évet a BioTechUSA-cégcsoport

Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot fordított beruházásokra, amelyből többek között több mint 1000 négyzetméter hasznos összterületű, négyszintes, modernebb és kényelmesebb szociális blokk épült Szadán, közel egymilliárd forint értékben üzembe helyezte automata raktárát, 45 új üzletet nyitott Európa-szerte és megvalósult óbudai régi irodaháza teljes felújítása is. A turbulens környezet ellenére a társaság pénzügyi helyzete tovább javult 2023-ban, miután az EBITDA-mutatója több mint 3,5 százalékkal 10,47 milliárd forintra nőtt.
2024. 04. 19. 06:30
Megosztás:

Már ragaszkodnak az otthoni munkavégzéshez a munkavállalók

Az otthonról dolgozó munkavállalók harmada teljesen a lakóhelyéről látja el feladatait, míg a második leggyakoribb opció a heti három nap home office – derült ki az Erste felméréséből. A koronavírus-járvány alatt még kötelező rossznak tekintett otthoni munkavégzés lehetősége ma már a bank kérdőívét kitöltők 93 százaléka szerint alapvető vagy nagyon fontos. A legtöbben azért szeretik a home office-t, mert rugalmas, valamint időt és pénzt is megspórolnak azzal, hogy otthonról dolgoznak.
2024. 04. 19. 06:00
Megosztás:

Hiába javult sokat a magyar termékenységi ráta, ez is kevés lehet

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a Ratkó-unokák kiöregedésével) mostanra jelentősen csökkent. Ha pedig eleve kevés nő tud szülni, akkor a magas születési ráta is alacsony születésszámokhoz vezethet.
2024. 04. 19. 05:30
Megosztás:

Benzines és dízelautóra telik a magyaroknak, elektromosra nem

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint továbbra is a belső égésű motorok viszik a prímet, amely elsődleges oka a kedvezőbb árak terén keresendő. Az elmúlt 1 évben viszont az elektromos autók népszerűsége növekedett, és időközben mind hirdetésszám, mind telefonos érdeklődések tekintetében maguk mögött hagyták a hibrideket.
2024. 04. 19. 05:00
Megosztás:

Mivel magyarázható a munkaerőpiaci átrendeződés?

Miközben több mint 70 ezer állás betöltetlen ma Magyarországon, csaknem 100 ezer külföldi munkavállaló dolgozik az országban és több mint 200 ezer ember inaktív. Az elvándorlás és a külföldi munkavállalás évtizedes jelenség és a magyar gazdaságra egyértelműen negatív hatással van. Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni?
2024. 04. 19. 04:30
Megosztás:

Mérséklődött a fluktuáció, de nem hoz megkönnyebbülést

Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly, az egy évvel korábbi 33 százalékról. Azonban a vállalatok nem lélegezhetnek fel, mert ez az érték még mindig kétszerese az elfogadhatónak. A csökkenés pedig nem a munkaerőpiaci feszültségek enyhülésének köszönhető, hanem a múlt év gazdasági nehézségeinek és a munkaerőpiac átrendeződésének a következménye – állapítja meg a HR-Evolution idei országos fluktuációkutatása.
2024. 04. 19. 04:00
Megosztás:

Mivel fűtsön a magyar ember ha nem lesz gáz vagy az Unió betiltja a gázkazánokat?

A magyarországi háztartások jellemzően földgázzal fűtenek. A Központi Statisztikai Hivatal 2019-es adatai szerint az ország 2877 településén érhető el vezetékes földgáz. Az ellátottság 2000 és 2005 között 80%-ról 91%-ra emelkedett, azóta ez az arány lényegesen nem változott. A lakossági felhasználók 73%-a gázfűtést alkalmazott otthonaiban. A legmagasabb gázellátottsági arány Pest, Fejér és Csongrád-Csanád megyékben volt (83 és 81–81%), míg Komárom-Esztergom, Tolna és Baranya megyékben a legkisebb (46 és 54–54%).
2024. 04. 19. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer - aki átvált, jól járhat

Magyarországon új elektromos-áramtarifa-rendszer bevezetésén dolgozhatnak: előnyös lehet azok számára, akik hajlandóak áttérni? Jelenleg számos akadálya van a dinamikus áramtarifák magyarországi megvalósításának. Balogh József, egy energetikai szakértő a Pénzcentrum.hu oldalán elmondta, hogy többek között számos új okosmérő beszerzése szükséges, amelyek jelenleg hiánycikknek számítanak a piacon.
2024. 04. 19. 02:00
Megosztás: