Megszavazta a szerb parlament az új kormányt

Megszavazta az Ana Brnabic vezette új szerb kormányt a belgrádi parlament szerdán.

Megszavazta a szerb parlament az új kormányt

A 250 fős szerb törvényhozásban - annak ellenére, hogy összesen hat ellenzéki képviselő van - ötórás vitát követően a jelen lévő 232 képviselő közül 227 biztosította támogatásáról és 5 ellenezte a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS), a baloldali Szerbiai Szocialista Párt (SPS), a Győzelem Szerbiának lista gerincét adó jobbközép Szerb Patrióta Szövetség (SPAS), a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), valamint a bosnyák Igazság és Megbékélés Pártja (SPP) koalíciós kormányát.
   
Ana Brnabic - programjának ismertetésekor - kiemelte: a kormány a folytonosságra törekszik, tehát az lesz a feladata, hogy a korábban megkezdett munkát folytassa, ugyanakkor az új miniszterek friss energiát visznek a munkába. A következő időszak legfontosabb feladatai között az egészségügyi rendszer fejlesztése és az emberek életének védelme, a Koszovóval fenntartott kapcsolat rendezése, a szervezett bűnözés elleni harc, a katonai és minden más típusú függetlenség megőrzése és a nemzeti érdekek védelme, a jogállamiság erősítése és az európai integráció felgyorsítása, valamint Szerbia gazdasági megerősítése szerepel. Hozzátette: a kormány stratégiai célja az európai uniós tagság, ugyanakkor szeretné megőrizni jó kapcsolatát Kínával és Oroszországgal is.
    

Aleksandar Vucic államfő bejelentése szerint 2022 tavaszán az elnökválasztással egy időben előrehozott parlamenti választást is tartanak, így a köztársasági elnök várakozása szerint a következő körülbelül másfél év az intenzív munkáról fog szólni.
   
Az új kormánynak 21 minisztériuma van, hárommal több, mint az előzőnek, megalakult ugyanis a falu- és vidékfejlesztési, a családügyi, valamint az emberi és kisebbségi jogi minisztérium. A kabinetnek így a miniszterelnök mellett 21 tárcavezetője, illetve két tárca nélküli minisztere van.
   
A Vajdasági Magyar Szövetség sem miniszteri, sem kormányalelnöki pozíciót nem kért a koalíciós tárgyalásokon, államtitkári szinten vesznek részt a Brnabic-kabinet munkájában. Ezzel kapcsolatban Pásztor István, a VMSZ elnöke korábban elmondta: szeretnék megőrizni az eddigi államtitkári tisztségeket az oktatási minisztériumban, az építésügyi tárcában, a mezőgazdasági, illetve az egészségügyi tárcában, emellett pedig szeretnék, ha államtitkáraik lennének az energiaügyi, a környezetvédelmi, az igazságügyi és a pénzügyminisztériumban.
   
Szerbiában június 21-én tartottak parlamenti választást, a korábban áprilisra tervezett voksolást ugyanis a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani. Annak ellenére, hogy a választást elsöprő többséggel nyerte meg a Szerb Haladó Párt, és 21-gyel több mandátumot szerzett a parlamentben, mint amennyi a kétharmados többséghez szükséges, a kormányalakítási tárgyalások négy hónapot vettek igénybe.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: