Elkezdte behozni lemaradását a német gépipari export

A harmadik negyedévben már mérséklődött a német gépipari export lemaradása az egy évvel korábbitól a tavaszi járványvédelmi zárlat miatt bekövetkezett nagy visszaesés után az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a VDMA pénteki jelentése alapján.

Elkezdte behozni lemaradását a német gépipari export

A német gépipari és gyárépítő vállalatok szakmai képviseleti szervezete, a VDMA (Verband Deutscher Maschinen- und Anlagenbau) kimutatása szerint szeptemberben 7,6 százalék volt a német gépipari export elmaradása az egy évvel korábbitól, a július-szeptemberi harmadik negyedévben pedig 12,4 százalékkal kevesebb, 39,8 milliárd euró.
   
A visszaesés a második negyedévben még 22 százalék volt, ezen belül áprilisban és májusban 27 és 28 százalék. Az első kilenc hónap lemaradása az egy évvel korábbihoz képest 13,2 százalék. "A német gépipari export a járvány miatt bekövetkezett visszaesés után már túljutott a mélyponton. A krízis előtti szint eléréséig azonban még sok a tennivaló, nagy türelemre és kitartásra lesz szükség mind a gazdasági szereplők, mint a politika részéről" - jelentette ki Ralph Wiechers, a VDMA elnöke.
   
Az Európai Unió 27 tagországába a harmadik negyedévben 15 százalékkal kisebb összegben exportált a német gépipar, mint egy évvel korábban. Januártól szeptemberig az exportérték csökkenése 16 százalékos. Az unión belül a német gépipari export legnagyobb felvevőpiaca Franciaország, ahová az első kilenc hónapban 17,3 százalékkal csökkent a kivitel. A második legnagyobb piac Lengyelország lett az export 9,2 százalékos éves csökkenésével, megelőzve ezzel Hollandiát és Olaszországot is, ahová 12,1 és 19,9 százalékkal szállított kevesebben a német gépipar.
   
A húsz legnagyobb német exportpiac közül Oroszország, Dél-Korea és Törökország tüntette ki magát a forgalom növekedésével az első kilenc hónapban. A német gépipari export ezekbe az országokba sorrendben 1,1, 3,1 és 3,6 százalékkal emelkedett. Az oroszországi és törökországi export növekedését azonban "a gyenge bázisévnek" tulajdonította a VDMA elnöke beszámolójában.
   
Tajvanra 10 százalékkal nőtt a német gépipari export. "Dél-Korea és Tajvan egyaránt nagy részt hasít ki magának a hozzáadottérték-termelésből az otthoni munkavégzéshez szükséges elektronikai cikkek beszállítói láncában. Végső soron a német gépipari export is ennek köszönheti a növekedését" - mutatott rá Wiechers.
   
A német gépipar két legnagyobb exportpiaca, az Egyesült Államok és Kína 11 és 7,2 százalékkal kevesebb "Made in Germany" terméket vett fel az év első kilenc hónapjában mint egy évvel korábban. "A tagvállalataink körében végzett felmérés azonban már azt mutatja, hogy a Kínában tevékenykedő német cégeknél is megindult a forgalomnövekedés" - mondta a VDMA elnöke. Erre utal az is, hogy a német gépipari export szeptemberben már 5,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: