Csökkenőben az új fertőzöttek száma Franciaországban

A koronavírus-járvány minden mutatója javul Franciaországban, a napi esetszám az elmúlt hét óta 30 százalékkal csökkent, és december közepére - amikor is a tervek szerint az általános karantént felváltja az éjszakai kijárási tilalom - ötezer alá süllyedhet - közölte csütörtökön a francia kormány, amely ugyanakkor elővigyázatosságra kért mindenkit az év végi ünnepek idején.

Csökkenőben az új fertőzöttek száma Franciaországban

"Minden szinten javulunk" - mondta Olivier Véran egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón. Kiemelte, hogy a járvány csaknem két héttel ezelőtti tetőzése óta "folyamatosan és gyorsan esnek vissza" a számok, a feltárt esetek száma pedig a múlt hét óta harminc százalékkal csökkent.
   
A vírus reprodukciós rátája a drasztikus korlátozásoknak köszönhetően jelenleg 0,65, ami az egyik legalacsonyabb szint Európában. Ez azt jelenti, hogy száz fertőzött átlagosan már csak 65 embernek adja tovább a vírust.
    

"Ebben az ütemben el tudjuk érni az ötezres küszöböt két héten belül vagy december második hetének végére" - hangsúlyozta a tárcavezető. Emmanuel Macron elnök a kedd esti televíziós beszédében jelezte, hogy az indok nélküli lakhelyelhagyás tilalmát - amennyiben a járványügyi helyzet lehetővé teszi - december 15-én megszünteti a kormány, de aznaptól éjszakai kijárási tilalom lesz életben január 20-ig. Az államfő kiemelte, hogy a normál kerékvágásba való visszatéréshez ötezerre kell csökkennie a napi esetszámnak, és 2500 és 3000 közé a súlyos betegek számának.
  
Szerdán még 16 282 új estet tártak fel a hatóságok, az előző napi 9155 után, de a pozitív tesztek aránya 13 százalékra csökkent. A 30 ezres betegszámot november 8-án érték el a francia kórházak, a hónap közepére több mint 33 ezerre emelkedett a Covid-19 betegséggel kezeltek száma, azóta viszont napról napra csökken. Szerdán a 29 944 betegből 4136-an voltak intenzív osztályon.
   
Az egészségügyi miniszter emlékeztetett arra, hogy a "járványnak még nincs vége, a második hullám még nem fejeződött be", az oltási kampány december végén, január elején fog kezdődni.  
  
Jean Castex miniszterelnök a korlátozások szombaton kezdődő fokozatos feloldását ismertette. A kormányfő megerősítette, hogy a hétvégén már nem kizárólag az élelmiszerboltok, hanem minden üzlet kinyithat. Jelezte azt is, hogy a síparadicsomok szállodái fogadhatnak vendégeket a karácsonyi szünet idején, de a sípályák nem nyithatnak ki január 20. előtt, ahogy a vendéglátóhelyek és a kaszinók sem.
   
A franciák december 15-ig továbbra is csak előre kitöltött igazolással hagyhatják el az otthonaikat, de a levegőzés és a szabadtéri sportolás szombattól már nem csak egy kilométeres körzetben és egy órára, hanem a lakóhely 20 kilométeres körzetében három órán át engedélyezett.  
   
December 15-én ez a korlátozás is megszűnik, viszont január 20-ig este 9 órától reggel 7 óráig kijárási tilalom lesz érvényben, amelyet az ünnepek idején, december 24-én és 31-én felold a kormány. Továbbra is az otthoni munkavégzés a kötelező, és a munkahelyi foglalkoztatás jelenti a kivételt, amit a munkáltatónak igazolnia kell.
   
A múzeumok, színházak, mozik december 15-től kinyithatnak, de január 20-ig este 9-kor minden kulturális intézménynek be kell zárna. A nézőkkel szemben a rendőrség toleráns lesz, amennyiben a 9-kor végződő előadásokról a kijárási tilalom alatt érnek haza.
  
A zeneiskolákban is újraindul az oktatás, kivéve az énekórákat, amelyeket a vírus terjedése szempontjából kockázatosnak tart a kormány.  A sportolásra alkalmas helyek a vendéglátóhelyekhez hasonlóan január 20. előtt nem nyithatnak ki.
   
Jean Castex miniszterelnök elmondta: a kormány célja, hogy fokozatosan térjen vissza az ország a megszokott életbe, és hogy a franciák a szeretteikkel tudják tölteni az ünnepeket. Ugyanakkor azt kérte, hogy mindenki korlátozza a meghívottak számát, és senki nem szervezzen túl népes rendezvényeket, nehogy a vírus új erőre kapjon.  
   
Azoknak az alkalmi munkákból élőknek, szezonmunkásoknak, művészeknek, akik 2019-ben idejük legalább hatvan százalékában dolgoztak, de 2020-ban nem kaptak munkát, 2020 november és 2021 február között havi 900 eurós juttatást biztosít az állam. Ezenkívül minden olyan vállalat is kártérítést kap, amelynek az általános karantén december 15-i feloldása után is zárva kell maradnia, egyebek mellett a vendéglátóhelyeknek és a sportlétesítményeknek. A hatóságilag bezárt helyeknek a bevételkiesésüket részben megtéríti a kormány, a 2019-es forgalmuk 20 százalékának megfelelő összegben.

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás: