Moszkvában meghosszabbították a részleges távmunka-kötelezettséget

Moszkvában január 15-ig érvényben marad az a rendelkezés, amelynek értelmében a helyi vállalatok alkalmazottainak 30 százalékát távmunkában kell foglalkoztatni, csakúgy mint a 65 év felettiek és a krónikus betegek otthoni önizolációjára vonatkozó ajánlás - közölte Szergej Szobjanyin polgármester a honlapján csütörtökön, miközben országos szinten mind az újonnan kimutatott koronavírusos fertőzöttek, mind a halálos áldozatok száma újabb rekordot döntött.

Moszkvában meghosszabbították a részleges távmunka-kötelezettséget

A moszkvai polgármester rendelete alapján január közepéig zárva maradnak az orosz főváros szabadidős gyereklétesítményei. A most meghosszabbított moszkvai korlátozások vasárnap jártak volna le.
   
Szobjanyin közölte, hogy ezek az intézkedések, valamint az a körülmény, hogy a fővárosiak az újévet szűk családi körben fogják köszönteni, elkerülhetővé teszik a tavaszihoz hasonló, csaknem teljes leállást a fővárosban. Hozzátette, hogy további korlátozásokra nincs szükség.
   
A polgármester a korlátozások hatályának meghosszabbítását azzal indokolta, hogy november 16. és 22. között a koronavírusos tüdőgyulladások száma 2, a kórházi ápolásra szoruló betegek száma pedig 3 százalékkal nőtt.
  
A városvezető szerint a járvány terjedésének üteme az októberihez képest lelassult, de csökkenésről egyelőre nincs szó, és az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás továbbra is nagyon nagy.
   
Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 25 487-tel 2 187 990-re emelkedett a csütörtökön közzétett hivatalos adatok szerint. A terjedés mértéke 1,2 százalékos, az új esetek 21,6 százaléka tünetmentes.

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress? ITT kiszámolhatod!
   
Az aktív esetek száma az elmúlt egy nap alatt 110-zel 464 436-ra csökkent, a halálos áldozatoké 524-gyel - ez is új rekord - 38 062-re, a felépülteké pedig 25 073-mal 1 685 492-re emelkedett.
   
Moszkvában a fertőzöttek száma 6075-tel 577 117-re, a halálozásoké 73-mal 8603-ra, a gyógyulásoké pedig 6229-cel 428 418-ra nőtt.
   
Az országban a járvány kezdete óta több mint 74,2 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 505 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával mintegy 492 333 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Egyre kevesebb a regisztrált álláskeresők száma

Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca által csütörtökön az MTI-hez eljutatott közleményben.
2021. 08. 26. 15:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Fenntartható-e az összeszerelő Magyarország?

Az alacsony bérek politikájával Magyarország jelentős nemzetközi versenyelőnyt épített ki magának. Hirdetjük, hogy kiváló befektetési lehetőségeket kínálunk, rugalmas munkaerőpiaccal, alacsony munkaerő-költségek mellett, érdemes itt fejleszteni, beruházni. Vajon belülről nézve, nekünk is ez lenne a tartós, legjobb út?
2021. 08. 25. 16:00
Megosztás: