Horvátország szigorít a beutazási feltételeken

A horvát kormány hétfői ülésén szigorított a határátlépési feltételeken, éjféltől csak 48 óránál nem régebbi PCR-tesztel lehet beutazni az országba - közölte Davor Bozinovic belügyminiszter.

Horvátország szigorít a beutazási feltételeken

A tárcavezető kifejtette: azon európai uniós országok állampolgárai, amelyek zöld besorolású tagállamból érkeznek Horvátországba, továbbra is korlátozások nélkül léphetik át a határt. Jelenleg azonban ebbe a kategóriába csak Finnország tartozik - tette hozzá.
   
Az új protokoll alól kivételt képeznek az átutazók, az egészségügyi dolgozók, a tanulók, a fuvarozók, a diplomaták és határmenti ingázók, abban az esetben, ha 12 óránál nem hosszabb időre hagyják el Horvátországot, vagy tartózkodnak az országban. Kiemelte ugyanakkor, hogy a nem uniós állampolgárok - néhány kivétellel - nem utazhatnak be Horvátországba.
   
Vili Beros egészségügyi miniszter ismertette azt a törvénymódosítási javaslatot, amely szerint 500 kunára (24 000 forint) büntetnék azokat a fizikai személyeket, akik nem viselnek maszkot, valamint 10 ezer kunára (500 ezer forint) mindazokat, akik tíz főnél nagyobb magánösszejöveteleket szerveznek. A rendeletet még a parlamentnek is el kell fogadnia. Horvátországban eddig csak azokat a jogi személyeket büntették, akik nem tartották be a járvány megfékezésére hozott korlátozásokat.
   
Zdravko Maric pénzügyminiszter bejelentette: az állam 4000 kuna (190 ezer forint) fizetést ad azoknak a munkavállalóknak, akik a válságstáb intézkedései miatt nem dolgozhatnak, a munkáltatókat pedig felmenti a járulékfizetés alól. A likviditás megtartása érdekében úgynevezett Covid-hiteleket is kínálnak, összesen 1,3 milliárd kuna (61,7 milliárd forint) értékben. Azon vállalkozások számára pedig, amelyek forgalma 60 százalékkal esik vissza a tavalyi évhez képest, fedezi költségei egy részét.
   
Zágráb újabb szigorításokat léptetett életbe szombattól karácsonyig. Bezártak a kávézók, az éttermek, az edzőtermek és a sportközpontok, betiltották a karácsonyi vásárokat, valamint korlátozták az üzletek és a szállodák tevékenységét.
   
A vállalkozók nem elégedettek a kormány döntésével. Hétfőn több tucatnyian mécseseket helyeztek el a pénzügyminisztérium épülete előtt.
   
Drazen Orescanin, a mikro-, kis- és középvállalkozások egyesületének elnöke a sajtónak úgy nyilatkozott: a tárgyalások során az adóbefizetések elhalasztását, a forgalmi adó (áfa) csökkentését és a forgalomkiesés kompenzálását kérték a kormánytól.
   
Horvátországban az elmúlt egy nap alatt 1830 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte 128 442-öt. Az elmúlt napon rekordszámú, 74 ember halt bele a betegségbe, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma így 1786-ra emelkedett. Kórházban 2358 beteget ápolnak, közülük 255-an vannak lélegeztetőgépen.
   
A szomszédos Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint szombaton 425-tel 75 814-re nőtt a fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 51 beteg, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 1435-re emelkedett. A diagnosztizált betegek közül 1298-an vannak kórházban, közülük 202-öt ápolnak intenzív osztályon. Bár mindkét országban csökkent a napi új fertőzöttek száma, kevesebb tesztet is végeztek a hétvégén, mint a munkanapokon.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: