Meglepően jól teljesített az ipar az euróövezetben

A vártnál jobban teljesített az euróövezet ipara novemberben, ami annak köszönhető, hogy fellendült a félkész termékek és az állóeszközök termelése, ez pedig jó előjel az idei évre várható beruházásokat illetően.

Meglepően jól teljesített az ipar az euróövezetben

Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) szerdán kiadott jelentése szerint havi összevetésben szezonális kiigazítással számolva 2,5 százalékkal nőtt az euróövezet 19 tagállamának ipari termelése. Elemzők jóval kisebb, 0,2 százalékos emelkedést vártak az októberben mért 2,3 százalékos növekedés után.
   
Éves összevetésben, naptári kiigazítással számolva, 0,6 százalékkal esett vissza az ipari termelés novemberben. Elemzők erősebb, 3,3 százalékos csökkenésre számítottak az októberi 3,5 százalékos visszaesés után. Utoljára 2018 októberében emelkedett az euróövezeti ipar termelése éves bázison, akkor 1,2 százalékkal.
   
Az adatokat kommentálva Bert Colijn, az ING bank közgazdásza kiemelte, hogy a koronavírus-járvány második hullámának dacára az ipar folytatja a felépülést a tavaszi első hullám által okozott sokkból. A termelés már csak kevesebb mint 1 százalékkal marad el a járvány kirobbanása előtti szinttől, ami önmagában is figyelemre méltó bravúr - mondta az elemző, hozzátéve, hogy az ipar lehet az a tényező, amely jelentősen csillapítja a járvány gazdasági hatásait a negyedik negyedévben.
   
Bert Colijn különösen bátorítónak nevezte, hogy erős ütemben nőtt a beruházási javak termelése. Ez arra enged következtetni, hogy élénkülnek a befektetések a tavalyi nagyon gyenge év után.
   
Novemberben a beruházási javak termelése éves összehasonlításban 7,0 százalékkal, a félkész termékeké pedig 1,5 százalékkal ugrott meg, míg az energiatermelés 3,9 százalékkal, a tartós fogyasztási árucikkek gyártása 1,2 százalékkal, a nem tartósaké pedig 1,7 százalékkal esett vissza. Havi összevetésben a tőkejavak termelése 0,1 százalékkal, a félkész termékeké pedig 1,1 százalékkal bővült, míg az energia előállítása 5,0 százalékkal, a nem tartós fogyasztási cikkek termelése 2,5 százalékkal, a tartósaké pedig 0,4 százalékkal csökkent.
   
Az Európai Unió 27 tagállamában októberhez képest 2,3 százalékkal emelkedett, míg tavaly novemberhez viszonyítva 0,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.
   
Az egy évvel korábbihoz képest az ipari termelés a legnagyobb mértékben, 5,0 százalékkal, Bulgáriában esett vissza. A legnagyobb euróövezeti gazdaságban, Németországban 3,7 százalékkal csökkent az ipari termelés novemberben, mérséklődött az ütem az októberi 3,8, illetve szeptemberi 8,1 százalékos visszaeséshez képest.
   
A legnagyobb mértékben, 40,8 százalékkal Írország ipari termelése nőtt, a sorban következő Görögországban 8,8 százalékra, Lengyelországban pedig 2,9 százalékra rúgott az ütem novemberben.
   
Havi összevetésben ugyancsak Írországban nőtt legerősebben az ipari termelés novemberben, 52,8 százalékkal, Görögországban 6,3 százalékkal, Dániában pedig 5,3 százalékkal. A legnagyobb csökkenést Portugáliában mérték, 5,1 százalékosat, majd Belgium következik 3,5 százalékkal és Horvátország 2,6 százalékkal.
   
Írországban a nemzeti statisztikai hivatal számítási modelljeinek módosítása eredményezte a kiemelkedő értékeket.
   
Magyarország ipari termelése októberhez képest 1,2 százalékkal csökkent, tavaly novemberhez viszonyítva azonban 1,6 százalékkal nőtt az Eurostat adatai szerint.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: