Pénzügyi heti horoszkóp - a BAK jegyűeket jól átverik

A ProfitLine.hu online pénzügyi magazin hétvégi kiadásában egy új rovattal jelentkezik (minden vasárnap), ami nem más, mint neves hazai asztrológus szakemberek által összeállított heti pénzügyi horoszkóp. Lássuk tehát, mit jósolnak Önnek a csillagok, mit hoz a jövő hét (2021. január 18-tól január 24-ig) pénzügyi szempontból!

Pénzügyi heti horoszkóp - a BAK jegyűeket jól átverik

KOS (Aries) március 21. - április 20.

Izgalmas időszak következik a pénzügyek terén a KOS számára, hiszen egy olyan döntést kell rövidesen meghoznia, melyet már hónapok óta (évek óta?) halogat. Ez pedig nem más, mint egy komolyabb felújítási, építési munka, melytől eddig leginkább annak finanszírozási nehézségei miatt ódzkodott. Érdemes lehet körülnéznie, mert számos államilag támogatott hitel és lakásfelújítási támogatás is igénybe vehető ilyen célra.

BIKA (Taurus) április 21.- május 21.

Eljött a kockázatvállalás ideje a BIKA számára, és a csillagok is jól állnak most a spekulatívabb befektetések fölött. Régóta gondolkodik részvénybefektetésen, és kacérkodik is néhány konkrét vállalat értékpapírjával, de eddig nem mert belevágni, mert túl nagynak ítélte annak kockázatát. Valóban az is, hiszen azok az iparágak, melyeket kinézett a kifejezetten kockázatosak közé tartoznak. De most itt az idő, vételre fel és ne feledje el betenni a stop-losst!

IKREK (Gemini) május 22.- június 21.

Amennyiben az elkövetkezendő időszakban jelentősebb anyagi kiadást tervez, úgy még egyszer üljön le és számolja át a kiadásokat és elemezze a költségvetését. Az is lehet, hogy érdemes lenne egy szakemberrel is konzultálnia, mert jelentős fordulat következhet be a pénzügyi piacokon. Viszont ha hosszú távon kíván befektetni úgy ne habozzon és hozza meg a megfelő lépéseket, mert félő, hogy komoly lehetőséget szalaszt el. 

RÁK (Cancer) június 22. - július 22.

Pénzügyei területén érdemes most számot vetnie a RÁK jegyűeknek, mert az utóbbi időben elég jelentősen megváltozott a piaci környezet. Éppen ezért nem árt, ha konzultál szakemberekkel, mert lehet, hogy olyan lehetőséget ajánlanak, melyet, ha megfogad talán egész életére kiható pozitív eredményeket realizálhat. Vizsgálja meg tartalékait és ennek függvényében döntse el, hogy mely területen kíván az elkövetkezendő időszakban befektetni.

OROSZLÁN (Leo) július 23. - augusztus 23.

Valaki az elkövetkezendő napokban pénzügyi tanácsért fordul Önhöz, mert úgy gondolja, hogy nagyobb tapasztalattal bír befektetés területén. Vigyázzon a tanácsokkal, mert a piaci környezet most igen változó, így ami ma biztosnak tűnik az holnapra már csak szép állommá válhat. De ha mégis úgy dönt, hogy segít, akkor feltétlenül mondja el, hogy a végleges döntést nem önnek kell meghoznia, hanem a másik félnek. 

 

NAPI horoszkóp ITT

SZŰZ (Virgo) augusztus 24. - szeptember 22.

Pénzügyi területen most igen jó időszak következhet a Szűz csillagjegy számára, ha figyeli a lehetőségeket és nem halogatja a döntést. Sok lehetőség fog kínálkozni, melyek egytől egyik kitűnő eredményekkel kecsegtetnek. Arra viszont vigyázzon, hogy ne kapja el a hév és csak addig nyújtózkodjon ameddig a takaró ér. Azaz ne kockáztassa családja jövőjét csak azért mert hirtelen kapzsivá válik. Tőkéjének csak maximum 30%-át fektesse most be kockázatos eszközökbe, a maradék tőkével egyelőre álljon lesben, várjon kedvezőbb beszállási pontra.

MÉRLEG (Libra) szeptember 23. - október 23.

Sokan gondolják úgy, hogy most remek lehetőség szabad pénzeszközeiket befektetni egy igen jó hozamokkal bíró befektetési alapba, melyet mindenki olyan nagyon dicsér. Vigyázzon és legyen körültekintő, mert nem minden arany, ami fénylik. Még az is előfordulhat, hogy azok akik igyekeznek tanáccsal ellátni, nem vizsgálták meg a felmerülő veszélyeket és ezért a tranzakció nem hozza meg a várva várt eredményt. 

SKORPIÓ (Scorpio) október 24. - november 22.

Évek óta halogat egy döntés a SKORPIÓ, melyben nagy szerepet játszanak az anyagiak. Mikor összejött volna a megfelelő összeg, mindig jött valami váratlan helyzet, mely meghiúsította a régen dédelgetett tervét. Ha körültekintően szétnéz a pénzügyi piacon számtalan lehetőséget talál. Amennyiben úgy dönt, hogy belevág és megvalósítja tervét olyan helyről jön majd a segítség, melyre igazán nem számít, s ráadásul anyagi ellenszolgáltatás nélkül. 

NYILAS (Sagittarius) november 23. - december 21.

Ez a hét most a kockázatkerülésről szól a NYILAS jegyűek számára. Mivel egész héten nagyon le lesz terhelve sok munkával, számos online meeting is rabolja az idejét, sőt még egy idióta Zoom-os oktatásra is be kell jelentkeznie. Fáradt lesz már a hét elején és koncentrációs képessége is csökken. A csillagok állása sem túl biztató így érdemes a kockázatos pénzügyi tranzakciókat elhalasztani. Kerülje a részvényeket, mert nagyon "shortos"-szag van, de megint nem fog bejönni. Jó az a cash, lesz majd jobb időszak a spekulációra.

BAK (Capricorn) december 22. - január 20.

Bárhogy számol, oszt, szoroz, rádöbben arra, hogy amit rásóztak befektetés az mégsem csillog olyan szépen, sőt! Ha a költségeit jobban megnézi, akkor infarktust is kap. Az a helyes, okosnak tűnő üzletkötő bár nagyon sok szépet mondott a "világ legjobb konstrukciójáról" mégis egyre inkább rádöbben: ismét besétált egy csúfos csapdába, ahonnan nehéz lesz  kimászni. De ne aggódjon! Váratlan pénzügyi segítség érkezik! :)

VÍZÖNTŐ (Aquarius) január 21. - február 19.

Hónapok óta tőri a fejét azon, hogy a nulla százalékos kamatok miatt hová kellene befektetnie megtakarításait. Kacérkodik a lakossági állampapírokkal de az ingatlan befektetéseket is vonzónak találja. Titkon pedig irigykedik azokra, akik a tőzsdén forgatjuk meg a pénzüket, ami bár kockázatos, de komoly nyereség elérésére is lehetősége van. Egy jó tőzsdei bróker a segítségére lehet.

HALAK (Pisces) február 20. - március 20.

Nehezen jut egyről a kettőre a HALAK jegy szülötte, és a 2020-as év után valahogy a 2021-es sem akar "beindulni" a pénzügyek terén. De jó lenne egy kis kezdő tőke, amiből számos ötletét tudná megvalósítani. Az ötletei életképesek lehetnek és találhat is hozzá kedvező kamatozású hitelt, ha körbeszaglászik a piacon.

Benzines és dízelautóra telik a magyaroknak, elektromosra nem

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint továbbra is a belső égésű motorok viszik a prímet, amely elsődleges oka a kedvezőbb árak terén keresendő. Az elmúlt 1 évben viszont az elektromos autók népszerűsége növekedett, és időközben mind hirdetésszám, mind telefonos érdeklődések tekintetében maguk mögött hagyták a hibrideket.
2024. 04. 19. 05:00
Megosztás:

Mivel magyarázható a munkaerőpiaci átrendeződés?

Miközben több mint 70 ezer állás betöltetlen ma Magyarországon, csaknem 100 ezer külföldi munkavállaló dolgozik az országban és több mint 200 ezer ember inaktív. Az elvándorlás és a külföldi munkavállalás évtizedes jelenség és a magyar gazdaságra egyértelműen negatív hatással van. Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni?
2024. 04. 19. 04:30
Megosztás:

Mérséklődött a fluktuáció, de nem hoz megkönnyebbülést

Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly, az egy évvel korábbi 33 százalékról. Azonban a vállalatok nem lélegezhetnek fel, mert ez az érték még mindig kétszerese az elfogadhatónak. A csökkenés pedig nem a munkaerőpiaci feszültségek enyhülésének köszönhető, hanem a múlt év gazdasági nehézségeinek és a munkaerőpiac átrendeződésének a következménye – állapítja meg a HR-Evolution idei országos fluktuációkutatása.
2024. 04. 19. 04:00
Megosztás:

Mivel fűtsön a magyar ember ha nem lesz gáz vagy az Unió betiltja a gázkazánokat?

A magyarországi háztartások jellemzően földgázzal fűtenek. A Központi Statisztikai Hivatal 2019-es adatai szerint az ország 2877 településén érhető el vezetékes földgáz. Az ellátottság 2000 és 2005 között 80%-ról 91%-ra emelkedett, azóta ez az arány lényegesen nem változott. A lakossági felhasználók 73%-a gázfűtést alkalmazott otthonaiban. A legmagasabb gázellátottsági arány Pest, Fejér és Csongrád-Csanád megyékben volt (83 és 81–81%), míg Komárom-Esztergom, Tolna és Baranya megyékben a legkisebb (46 és 54–54%).
2024. 04. 19. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer - aki átvált, jól járhat

Magyarországon új elektromos-áramtarifa-rendszer bevezetésén dolgozhatnak: előnyös lehet azok számára, akik hajlandóak áttérni? Jelenleg számos akadálya van a dinamikus áramtarifák magyarországi megvalósításának. Balogh József, egy energetikai szakértő a Pénzcentrum.hu oldalán elmondta, hogy többek között számos új okosmérő beszerzése szükséges, amelyek jelenleg hiánycikknek számítanak a piacon.
2024. 04. 19. 02:00
Megosztás:

Nők 40 éves nyugdíj - Változhat a nyugdíj pénzösszege?

Az öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő, aki legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkezik, és a nyugdíj megállapításának kezdő időpontjában az általános szabályok szerint biztosítással járó jogviszonyban nem áll. Jó, jó, ezt mindenki tudja, de...
2024. 04. 19. 01:00
Megosztás:

Ezentúl naponta frissülnek az anomália-előrejelzések

Mostantól naponta frissülnek a heti csapadék- és hőmérsékleti anomália-előrejelzések a met.hu oldalon - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 00:40
Megosztás:

Beindult a visszaszámlálás: már csak 9 nap maradt megvenni ezt a kriptót

A Solana alapú szenzációs, több millió dolláros, új és „420 barát” mém érme projekt, a Slothana (SLOTH) egy időzítőt jelentetett meg a weboldalán. Az óra visszaszámol a projekt előértékesítésének április 29-i végéig, így a Slothana rajongóknak már csak 9 napjuk maradt arra, hogy csatlakozzanak az előértékesítéshez.
2024. 04. 19. 00:01
Megosztás:

Ismét csökkent az építőipari termelés az EU-ban

Éves összehasonlításban csökkent az euróövezet és az Európai Unió építőipari termelése februárban - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2024. 04. 18. 23:30
Megosztás:

Növelte árbevételét és eredményét a Bosch csoport

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját - emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve.
2024. 04. 18. 23:00
Megosztás:

Súlyos környezetpusztítást okozhat Oroszország

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.
2024. 04. 18. 22:30
Megosztás:

Magyarország visszatérhet a gazdasági növekedés pályájára

A nemzetközi pénzügyi intézmények előrejelzése szerint a magyar gazdaság idén visszatér a növekedési pályára, ami 2 százalék felett alakulhat - nyilatkozta Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára Washingtonban szerdán a Világbank és Nemzetközi Valutaalap tavaszi közgyűlésén.
2024. 04. 18. 22:00
Megosztás:

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a helyieket

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2024. 04. 18. 21:30
Megosztás:

Megnőtt a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook oldalán közzétett bejegyzésben.
2024. 04. 18. 21:00
Megosztás:

Több okoszebra lehet Magyarországon

Az okoszebra rendszer magyarországi kifejlesztője, a Pearl Enterprises Kft. a múlt héten adta át az ország 250-ik okoszebráját, és a tavalyi 60-65 után idén további 80-100, a járókelők és autósok biztonságát javító gyalogosátkelőhely létrehozását tervezi - tájékoztatta az MTI-t a debreceni székhelyű társaság szerdán.
2024. 04. 18. 20:30
Megosztás:

Csökkent a betöltésre váró állások száma

Négy vármegye kivételével az ország valamennyi területén alacsonyabb a betöltésre váró állások száma idén az első negyedévben, mint egy évvel korábban - közölte a Profession.hu csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 18. 20:00
Megosztás:

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
2024. 04. 18. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Pozitív kezdés és némi ingadozás után indexemelkedéssel fejezték be a csütörtöki kereskedést a vezető európai értékpapírpiacok.
2024. 04. 18. 19:00
Megosztás:

Alulteljesítő volt ma a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
2024. 04. 18. 18:30
Megosztás:

Milliárdok sorsa dőlhet el az 1%-ok felajánlása által

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
2024. 04. 18. 18:00
Megosztás: