Tipp 2021-re: Aki teheti, most az IT csapatát erősíti

2020 tele volt meglepetésekkel: az elmúlt hónapok jelentősen felbolygatták a munkaerőpiacot, a vezetői asztalok mellett pedig új szemlélettel születtek a következő évi tervek. A 2021-es stratégia, kicsit más, mint az eddigiek. A megszokott “hozzuk az előző évet +10%-ot” utasítások helyett inkább az került előtérbe, hogy a vállalat képes legyen a hosszú távú fejlődésre, megalapozza azokat az üzletágait, amik helyt állnak a digitális térben is.

Tipp 2021-re: Aki teheti, most az IT csapatát erősíti

Ti mit tesztek azért, hogy jövőre jobbak legyetek?

Szaporodnak az IT állások

Tavaly márciusban még arról cikkeztek a médiumok, hogy bár a vírus megjelent, a világ egy kicsit fellélegezhet. Kínában sosem volt olyan tiszta a levegő, mint akkor, az emberek bezárkóztak, a gyárak egy időre elcsendesedtek. 

A háttérben azonban nyoma sincs a leállásnak. Aki teheti, előre menekül. A webshopok forgalma kilőtt, az éttermek digitális megoldásra álltak át, az események online lettek megtartva (csak, hogy néhány példát említsünk).

Mi a közös ezekben? Mindegyikhez kellett egy IT-s, aki lefejleszt egy weboldalt, aki virtuálisan rak össze egy rendelhető étlapot online fizetéssel, aki kialakít és integrál egy online jegykezelési rendszert.

Toborozz fejvadász céggel gyorsan és megbízhatóan

Mik a lehetőségei egy cégnek, ha IT munkaerőt szeretne felvenni? Toborozhat saját maga, vagy fordulhat fejvadász céghez. Mindkét megoldás lehet hatékony, de a gyors és megbízható eredmény érdekében viszont érdemes lehet a fejvadász céget választani. 

Ennek oka egyszerű: a munkaerőpiac toborzási szempontból (a vendéglátási szektor kivételével) szépen lábadozik, emiatt viszont a reklámzaj is magas, így hirdetésed könnyen tűnhet el az összes többi között. A jelöltek minősége is nagy szórást mutat, hiszen sokan keresnek állást, vagy gondolkoznak a váltáson.

Egy fejvadász cég viszont adatbázisból dolgozik, melyben akár több száz várható jelölt önéletrajza található, így gyorsan tud megoldást nyújtani az állást kínálók (és keresők) számára.

Mi a folyamat?

A legtöbb HR cég sikerdíjas konstrukcióban dolgozik: szolgáltatásaik díját akkor kell megfizetni, amikor az általuk választott jelölt munkába lép. Ezek a cégek általában 3 hónap garanciát vállalnak újratoborzásra abban az esetben, ha az új munkaerő mégsem felel meg az elvárásoknak.

0. lépés a kapcsolatfelvétel, ami után elindul a szerződéskötés folyamata-

Ezután szakmai tanácsadás következik: a fejvadász cég egyeztet veled a meghirdetni kívánt pozícióról. Fontos pontos képet alkotni a leendő munkáról, az abban alkalmazandó technikákról, az iroda kialakításáról és egy átlagos munkanapról. Minél részletesebb leírást adunk a fejvadász cégnek, annál jobban tudják értékesíteni a pozíciót.

A pozíció meghatározása után a fejvadász cég tisztázza velünk a reális elvárásokat, hogy a jelöltek körülbelüli bruttó bérigénye hol helyezkedik el, és hogy hány pályázó várható a pozícióra.

Ha ez megtörtént, elkezdődik a keresés a fejvadász cég oldaláról. A legideálisabb szakember megtalálásához részletes adatbázis és online felületek állnak rendelkezésre. Egy jó adatbázis egy munkaerő-közvetítő cég legnagyobb fegyvere.

A megfelelőnek igérkező pályázókkal interjú készül, ezekről többnyire egy rövid jellemzést készít a fejvadász cég, amit akár Balaton közepén is átfuthatsz, mivel rövid, de kellően mély betekintést adnak a jelölt személyébe és szakértelmébe. 

A jellemzések átnézése után közösen döntés születik arról, hogy melyik nyerjen felvételt a meghirdetett pozícióba.

Agrártámogatások: akár több évre is előfinanszírozást nyújt az MBH Bank

Tovább bővítette a mezőgazdasági támogatások előfinanszírozásának lehetőségeit az MBH Bank. A hitelintézetnél már nemcsak az aktuális évre, hanem akár egyszerre három évre is igényelhetik a gazdák az Egységes Kérelmek keretében járó támogatások előfinanszírozását. A gyors, egyszerű és rugalmas lehetőség megkönnyítheti az agrárvállalkozások számára, hogy forráshoz jussanak egy olyan időszakban, amikor még inkább megnőtt a likviditás biztosításának jelentősége a zökkenőmentes működés fenntartása érdekében.
2024. 04. 20. 06:00
Megosztás:

Héthavi csúcsra nőtt a spanyolországi fogyasztói bizalom

A spanyolországi fogyasztói bizalmi mutató héthavi csúcsra javult márciusban a spanyol Szociológiai Kutatóközpont (Centro de Investigaciones Sociológicas) pénteken közzétett adatai szerint.
2024. 04. 20. 05:00
Megosztás:

A jelenlegi munkaerőpiaci helyzet a bővülésre kész vállalatoknak kedvez

Továbbra is aktív munkavállalói jelenlét tapasztalható a hazai munkaerőpiacon. Az előző negyedévhez hasonlóan 2024 első három hónapja alatt közel 20%-kal több jelentkezés történt, mint egy évvel korábban. Nógrád és Bács-Kiskun vármegyék kivételével mindenhol nőtt a jelentkezések száma, legnagyobb arányban Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya vármegyékben – derül ki a Profession.hu legújabb negyedéves jelentéséből.
2024. 04. 20. 04:00
Megosztás:

A jelentős aranytartalék erősíti az ország stabilitását

A jelentős aranytartalék erősíti az ország stabilitását a gazdaság, a pénzügyi rendszer megítélését - írta Veres István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója az MNB pénteken közzétett szakmai cikkében, felhívva a figyelmet arra is, hogy az MNB a régió és a világ egészében megjelenő keresletnövekedést megelőzve többszörözte meg aranytartalékát.
2024. 04. 20. 03:00
Megosztás:

Elindult az új agrártámogatási honlap

Új honlapon, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el a 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk - közölte az Agrárminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 20. 02:00
Megosztás:

Itt a bruttósított nyugdíjrendszer! Amikor a nyugdíjasok is adót fizetnek a nyugdíjból

Mit jelent pontosan a bruttósított nyugdíjrendszer? Ki járna jól és ki rosszul a bruttósított nyugdíjrendszer bevezetésével? Dr. Farkas András nyugdíjszakértő - akit sokan mint NyugdíjGuru ismernek - magyarázta ezt el az ATV egy korábbi műsorában mindenki számára érthetően.
2024. 04. 20. 01:00
Megosztás:

A CHP kriptó token robbanhat - 1 millió dolláros versenysorozat indul

A GambleFi szektor szupersztárja bejelentette garantált, 1 millió dolláros versenysorozatát. De mit jelent mindez a CHP kriptó token árfolyama számára?
2024. 04. 20. 00:01
Megosztás:

Csúcsot döntött a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
2024. 04. 19. 23:00
Megosztás:

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot - közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Márciusban csökkentek a német termelői árak

Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2024. 04. 19. 21:00
Megosztás:

Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, elfogadva az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát pénteken - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás:

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás:

Folytatódik a Zalaegerszeg melletti ipari park kialakítása

Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő logisztikai központja mellett kialakítandó ipari park kiépítésének második üteme - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 04. 19. 15:00
Megosztás: