A válság ellenére is rekordot döntöttek a globális védelmi kiadások

A koronavírus-világjárvány okozta gazdasági válság ellenére is rekordot döntöttek tavaly a globális védelmi kiadások, az európai NATO-tagországok azonban még mindig nem teljesítik a szövetség által a hazai össztermék (GDP) 2 százalékában meghatározott védelmi költségvetési minimumot - áll a londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (IISS) csütörtökön ismertetett éves világjelentésében.

A válság ellenére is rekordot döntöttek a globális védelmi kiadások

A patinás hadászati-védelmi kutatóintézet által a világ védelmi kapacitásairól és katonai egyensúlyi helyzetéről összeállított idei elemzés (Military Balance 2021) kimutatja, hogy a globális védelmi kiadások reálértéken 3,9 százalékkal 1830 milliárd dollárra emelkedtek 2020-ban.
   
Az 524 oldalas tanulmány szerint továbbra is az Egyesült Államok költi messze a legtöbbet védelemre: az amerikai katonai költségvetés tavaly a védelmi célokra fordított globális összeg 40,3 százalékát tette ki.
   
Ázsiában is folytatódott a védelmi kiadások emelkedése, bár az előző évinél valamivel lassabb ütemben: az ázsiai országok katonai célokra 4,3 százalékkal többet költöttek 2020-ban, mint 2019-ben. Tavalyelőtt 4,6 százalékkal emelkedtek a földrész védelmi kiadásai.
   
Az IISS londoni elemzői kiemelik ugyanakkor, hogy Ázsia részaránya tíz év alatt meredeken emelkedett: 2010-ben az ázsiai gazdaságok az akkori globális védelmi kiadások 17,8 százalékát adták, ez az arány azonban tavaly már 25 százalék volt.
   
Az emelkedéshez Kína járult hozzá a legnagyobb mértékben. A kínai védelmi költségvetés 2020-ban 5,2 százalékkal nőtt, és ez nominálértéken számolva nagyobb kiadásnövekedést jelentett, mint amennyivel az összes többi ázsiai ország katonai ráfordításai emelkedtek tavaly - áll a londoni elemzőműhely éves jelentésében.
   
A tanulmány kiemeli, hogy az amerikai és a kínai védelmi költségvetés tavalyi emelkedése a globális katonai kiadások éves növekedésének csaknem a kétharmadát adta.
   
Az IISS csütörtöki jelentése szerint az 1830 milliárd dolláros tavalyi globális védelmi ráfordítás a világgazdasági szintű GDP-érték 2,08 százaléka volt a 2019-ben mért 1,85 százalék után. Az európai NATO-országok együtt számolt védelmi kiadásai azonban továbbra sem érték el a szövetség által célként kitűzött 2 százalékos GDP-arányos minimumot, annak ellenére sem, hogy a koronavírus-válság miatt a 28 európai NATO-tagállam együttes hazai össztermékének értéke a kutatóintézet becslése alapján átlagosan 7 százalékkal csökkent tavaly.
   
A londoni elemzőközpont számításai szerint az európai NATO-tagországok hazai össztermékük átlagosan 1,64 százalékát költötték védelemre 2020-ban, bár ez is növekedést jelent: 2014-ben ez az arány 1,25 százalék, 2019-ben 1,52 százalék volt.
   
Az IISS tanulmánya kiemeli, hogy az európai NATO-tagországok védelmi kiadásai reálértéken számolva tavaly csaknem 20 százalékkal meghaladták a 2014-es szintet, és a hazai össztermékhez mért kiadási arány 2020-ban a legmagasabb volt 2009 óta.

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások

Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
2021. 08. 19. 08:00
Megosztás:

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-külügyminiszterek

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
2021. 08. 19. 03:00
Megosztás:

Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
2021. 08. 18. 21:00
Megosztás:

A delta variáns miatt lassul a gazdasági növekedés

A japán export erősödés elkezdett lassulni júliusban, miután a növekvő fertőzés számok miatt a Kínába és az Európába irányuló szállítások is csökkentek.
2021. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Várt ütemben bővült az európai gazdaság

Gyakorlatilag a vártnak megfelelő lett a tegnap délelőtt közzétett második negyedéves eurózónás előzetes GDP adat.
2021. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A magyar 17%-os GDP növekedést 2 ország is megverte Európában

Erőteljes növekedést láthattunk a második negyedéves GDP kapcsán egész Európában. A 17,7 százalékos, munkanappal tisztított magyar növekedés a dobogó harmadik fokára volt elég a spanyol 20 és az olasz 18,7 százalékos növekedés mögött.
2021. 08. 18. 14:00
Megosztás:

Többre lehet képes a magyar gazdaság

A második negyedévben 17,9 százalékkal növekedett a magyar GDP az előző év azonos időszakához képest a nyers adatok szerint. A jó adat fényében akár 7 százalék feletti növekedés is elképzelhető 2021-ben.
2021. 08. 18. 07:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az idei első fél évben nőtt a román gazdaság

Az idei első fél évben a nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 17. 13:00
Megosztás:

Szárnyal a Deloitte kockázati tőke bizalmi indexe

A Deloitte legfrissebb közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint a tapasztalat, a bevált növekedési stratégiák és a javuló gazdasági kilátások növelik a bizalmat a magántőke-befektetők körében.
2021. 08. 17. 05:30
Megosztás:

Csaknem üres a makronaptár, de érkezik némi adat a napokban

Csaknem üres a makronaptár a jövő héten, mindössze a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi adatának első becslése jelenik meg, valamint az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató.
2021. 08. 15. 11:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A sikerágazat adhat pillért a tartós növekedéshez

Az utóbbi években kiemelkedően jó teljesítményt nyújtó építőipar is megtorpant a járvány miatt, ám a szektor készen áll arra, hogy - hasonlóan a pandémia előtti évekhez - tempós növekedéssel segítse a magyar gazdaság fejlődését.
2021. 08. 14. 11:00
Megosztás:

Így készülnek a cégek a kis januárra

A nyári uborkaszezon végéhez érve a cégek év végi hajrát hirdetnek az utolsó negyedévre, ezért erősödő versenyre lehet számítani ősszel. Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy fontos lefektetni a stratégiát és ennek mentén építeni a kommunikációt ebben az időszakban. Példaként említette, hogy ha valakinek nincs jelen a célközönsége egy adott közösségi felületen, akkor oda teljesen felesleges erőforrásokat csoportosítani. Megjegyezte, ilyenkor célszerű nagy hangsúlyt fektetni a már meglévő ügyfelekre, hiszen statisztikailag alátámasztott tény, hogy őket olcsóbb újabb vásárlásra ösztönözni.
2021. 08. 14. 05:00
Megosztás: