Mennyiségében csökkent, értékben emelkedett a mezőgazdasági termelés

A mezőgazdasági termelés 2020-ban az előző évi áron 2,2 százalékkal csökkent, folyó áron viszont a 7,2 százalékos áremelkedés jóvoltából 4,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A növénytermesztés változatlan áron számolt termelése 3,3 százalékkal, az állattenyésztésé 1,3 százalékkal csökkent 2019-hez képest. A 10,3 százalékos és a 3,2 százalékos árváltozás hatásával együtt a termelési érték 6,6 százalékkal, illetve 1,8 százalékkal nőtt - közölte második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Mennyiségében csökkent, értékben emelkedett a mezőgazdasági termelés

A mezőgazdaság tavalyi kibocsátása elérte a 2973 milliárd forintot. Ebből 1733 milliárd forinttal a növénytermesztés, 1026 milliárd forinttal az állattenyésztés részesedett. Novemberben kiadott első becsléséhez képest mindössze 20 milliárd forinttal (0,67 százalékkal) javította felfelé a mezőgazdaság teljes tavalyi kibocsátási értékét a KSH.
   
A növénytermesztés 58, az állattenyésztés 34 százalékkal vette ki a részét a teljesítményből, az alaptevékenységek aránya az elmúlt tíz év alatt 1-2 százalékpontos ingadozástól eltekintve lényegében nem változott.
   
A bruttó hozzáadott érték - 1281 milliárd forint - előző évi áron 6,6 százalékkal csökkent, folyó áron 9,9 százalékkal nőtt az előző évihez viszonyítva, amit a 17,6 százalékos árindex segített, derül ki a KSH friss adataiból. A folyó termelőfelhasználás volumene 0,9 százalékkal, az ára 0,4 százalékkal növekedett, értéke összességében 1,3 százalékkal haladta meg az előző évit. A nagyobb ráfordítással előállított kevesebb agrártermék a mezőgazdaság termelékenységének visszaesését mutatta, ami mérsékelte a hozzáadott érték növekedését - jegyezte meg a KSH.
   
Az előzetes adatok szerint a teljes mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat tavaly a bruttó hazai termék (GDP) 3,5 százalékát adta.
   
A növénytermesztési ágazat összes termékcsoportjának termelése a tavaszi aszály, a kalászosok betakarítását nehezítő csapadékos nyári hónapok és a betakarított szántóföldi terület zsugorodása miatt csökkent, ami alól csak néhány növényfaj - árpa, kukorica, paradicsom - jelent kivételt.
   
A gabonafélék termése 2,1 százalékkal lett kevesebb az előző évi magas bázishoz képest. A 8,9 százalékos drágulással a termelés értéke 6,7 százalékkal nőtt.
   
A legfontosabb gabonanövények közül a búza termése 7,0 százalékkal csökkent, a kukoricáé 1,3 százalékkal nőtt. Az árpa termésmennyisége 3,6 százalékkal emelkedett az előző évihez képest. Az ipari növények volumene 3,8 százalékkal, a növénycsoport nagy részét kitevő repce terméseredménye 5,8 százalékkal, a napraforgóé 2,3 százalékkal esett vissza. A cukorrépából 7,7 százalékkal termett kevesebb.
   
A kertészeti termékek termésmennyisége 0,6 százalékkal maradt el az előző évitől. Az áremelkedés 5,4 százalékos mértékével értékben 4,7 százalékos növekedést mutatott.
   
A gyümölcsfélék termésmennyisége a tavaszi fagyok okozta jelentős virág- és rügykár miatt 18 százalékkal csökkent, a fontosabb gyümölcsfajok mindegyikét érintette a veszteség, az ágazat jelentős részét kitevő alma termesztése 25 százalékkal visszaesett. A szőlő mennyisége is csökkent, 8,0 százalékkal, ennek ellenére a szakemberek kiváló évjárattal számolnak.
   
Az állattenyésztés kibocsátását az új koronavírus okozta járvány és az állategészségügyi vészhelyzetek - például afrikai sertéspestis, madárinfluenza - miatti kedvezőtlen gazdasági körülmények is befolyásolták.
   
Az élő állatok átlagos mennyisége 2,4 százalékkal csökkent, ezen belül a szarvasmarháé 1,0 százalékkal nőtt, a sertésé 1,0 és a baromfié 5,0 százalékkal csökkent.
   
Az állati termékek mennyisége összességében 1,3 százalékkal emelkedett. A tejtermelés, a tejkvóta 2015-ös kivezetése óta lassú növekedési pályára állt. A 2020-ban felvásárolt tejmennyiség 1575 millió liter volt, 2,7 százalékkal több az előző évinél.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: