Így döntött az ALDI - kosárkorlátozás sok segítséggel

Az ALDI Magyarország többek között az üzletek bejáratánál kihelyezett kézfertőtlenítőkkel, gyakori fertőtlenítéssel és széles körű tájékoztatással vigyáz vásárlói egészségére. Az áruházlánc a bevásárlókocsik és -kosarak számának korlátozásával, valamint munkatársai segítségével gondoskodik arról, hogy mindig legfeljebb annyi vásárló tartózkodjon üzleteiben, amennyit a hatályos jogszabály lehetővé tesz. Az üzletlánc hosszabb nyitvatartásra tér majd át, ami hozzájárul a vásárlószám egyenletesebb eloszlásához.

Így döntött az ALDI - kosárkorlátozás sok segítséggel

Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. a pandémiás időszakban kiemelt figyelmet fordít vásárlói és munkatársai egészségének védelmére, egyúttal természetesen ezen a területen is mindenben eleget tesz a jogszabályi előírásoknak.

Az áruházlánc a koronavírus 2020-as első hulláma során az országos élelmiszer-láncok közül elsőként szerelt fel plexi védőfalat kasszáinál, tájékoztató táblákat és padlómatricákat helyezett ki a vásárlók közötti biztonságos távolságtartás megkönnyítése érdekében, kézfertőtlenítőket helyezett el üzletei bejáratainál, a látványpékségeknél pedig fém fogóeszközzel és kihelyezett kesztyűkkel segítette elő a termékek higiénikusabb vásárlását.

Ezeket az intézkedéseket a vállalat továbbra is fenntartja: minden áruház bejáratánál továbbra is rendelkezésre állnak a kézfertőtlenítők és papírtörlők, A vásárlók kizárólag az orrot és a szájat is eltakaró maszkban léphetnek az üzletbe, a maszk használatát az áruházi dolgozók ellenőrzik. Az áruházlánc továbbra is arra kéri vásárlóit, hogy lehetőleg egyedül érkezzenek, és készpénz helyett bankkártyával fizessenek.

A 2021. április 7-től érvényes határozat szerint, az üzletekben az ott foglalkoztatottakon kívül 10 m2-enként egy vásárló tartózkodhat, amibe nem számít bele a kiskorú gyermek, illetve a 65 év feletti és a fogyatékkal élő személy segítője. Az ALDI üzletek jellemzően 900 és 1100 négyzetméter közötti eladótérrel rendelkeznek, vagyis egyszerre 90-110 vevő tartózkodhat az adott áruház területén. Egyes üzletek mérete a standard mérettől eltérhet, ami természetesen befolyásolja a benn tartózkodható vásárlók számát. A vállalat ezért a vásárlókat a bejáratnál elhelyezett plakátokon tájékoztatja az adott üzletre vonatkozó maximális vásárlószámról. A létszámot a vállalat az üzletek bejáratnál kihelyezett bevásárlókocsik, illetve kosarak számának korlátozásával fogja irányítani: ha a vásárlók az üzlet előtt nem találnak bevásárlókocsit, illetve az előtérben kosarat, akkor az adott áruház elérte a jogszabályban meghatározott maximális vásárlói létszámot. A beengedést az üzlet dolgozói, illetve a vagyonőrök fogják irányítani.

Az ALDI egyúttal 2021. április 7-től meghosszabbítja magyarországi üzleteinek nyitvatartását: ezentúl a legtöbb ALDI áruház hétköznap és szombaton reggel 7:00-től este 21:00 óráig, míg néhány üzlet reggel 6:30-tól este 21:00-ig tart nyitva, vasárnap pedig minden üzlet egységesen reggel 7:00 és este 19.00 óra között várja a vásárlókat.

„Az ALDI eddig is számos intézkedést vezetett be vásárlói és munkatársai egészségmegőrzésének érdekében. Továbbra is kiemelt figyelmet fordítunk a higiéniai folyamatok betartására. A meghosszabbított nyitvatartás tervezhetőbbé teszi a bevásárlást, illetve a vásárlói létszám egyenletesebb eloszlását, egyúttal hozzájárul majd a munkatársak leterheltségének csökkentéséhez” – mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója.

A vállalat számos platformon, így a sajtóban, áruházai bejáratánál, honlapján és a közösségi média csatornákon tájékoztatja a vásárlókat az új szabályokról és a megváltozott nyitvatartásról.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: