Olaszországban még sokáig érvényben marad a kijárási tilalom

Feszültséget keltett a miniszterelnök Mario Draghi és a kormánypárti Liga vezetője, Matteo Salvini között az este tíztől érvényes kijárási tilalom fenntartásának meghosszabbítása legalább egészen június elsejéig - jelentette az olasz sajtó szerdán. A járványkorlátozások fokozatos enyhítése ellenére továbbra is fenntartják az este tíztől reggel öt óráig tartó kijárási tilalmat.

Olaszországban még sokáig érvényben marad a kijárási tilalom

A kérdésről a szerda esti kormányülésen döntöttek, amelyen a jobboldali Liga, a jobbközép Hajrá, Olaszország!, valamint a centrumpárti Élő Olaszország is a kijárási tilalom egy órával történő rövidítését szorgalmazta, vagyis, hogy a tilalom este tíz helyett tizenegy órától lépjen érvénybe. A kormányülésről kiszivárgott hírügynökségi értesülések szerint Mario Draghi egyetlen órával sem volt hajlandó enyhíteni a már ősztől érvényes éjszakai kijárási tilalmat.
   
A Liga miniszterei ezután nem támogatták a korlátozások enyhítéséről kidolgozott rendeletcsomagot. Ez volt az első alkalom, hogy a februárban megalakult Draghi-kormányban feszültség keletkezett a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatban.
   
Matteo Salvini, a Liga vezetője úgy nyilatkozott: pártja azt kéri Mario Draghi miniszterelnöktől, hogy "adjon bizalmat az olaszoknak, akik az utóbbi egy évben türelemről és a szabályok tiszteletben tartásáról tettek tanúbizonyságot". Salvini hangsúlyozta, hogy a Liga miniszterei nem szavazhattak meg olyan rendelkezést, amely továbbra is "zárásra, kijárási tilalomra, korlátozásra" kötelez. A jobboldal vezetője megjegyezte, bátrabb lépéseket várt a kormánytól.
    

A kijárási tilalom rövidítését sürgetik a tartományok vezetői is. Liguria kormányzója, Giovanni Toti úgy vélte, egy óra különbség is sokat jelent a vállalkozók számára, mivel májusban a nappalok már hosszabbak.  
    
A fokozatosan javuló járványadatoknak köszönhetően április 26-tól Olaszország majdnem egésze közepes vagy alacsony mértékű járványveszélyes fokozatba lép. A legnépesebb Lombardia, valamint Lazio tartomány sárga színű térség lesz, vagyis újraindulhat a tantermi oktatás és megnyithat a vendéglátás. A sárga besorolású régiók között szabad lesz a közlekedés is.
    

A kormány döntése szerint azonban a tantermi oktatás teljes mértékben az általános iskolások számára indul újra, tizennégy éves kortól a diákok legfeljebb hatvan százaléka lesz a tantermekben. A vendéglátásban kizárólag a szabadtéri résszel, terasszal rendelkező bárok, éttermek nyithatnak újra este tízig az alacsonyan veszélyes, vagyis sárga térségekben. A belső tereket a kormány június elsejétől tervezi megnyitni. A sárga tartományokban április 26-tól megnyithatnak a múzeumok, valamint a szabadtéri színházak és mozik. Engedélyezett lesz a szabadtéri csapatsport is.  
   
Május 15-től tervezik a nyitott medencék és a strandok újraindítását, valamint a kereskedelmi központok hétvégi nyitását. Június elsejétől tervezik a zárt edzőtermek és a sportcsarnokok megnyitását is.  
   
A járványügyi vészhelyzetet július 31-ig fenntartják.

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás: