Gombamód nőnek ki a földből az új lakásprojektek

A csökkentett áfa és az otthonteremtési támogatások hatására látványosan élénkül a fővárosi újlakás-kínálat, s egyelőre a vevők kedvét sem veszik el a korábban sosem látott összegeket tartalmazó virtuális árcédulák – derül ki az OTP legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből.

Gombamód nőnek ki a földből az új lakásprojektek

A lakáspiac egészét, s az újra általánossá tett öt – illetve CSOK-kal vásárolva gyakorlatilag nulla – százalékos áfával az újlakás-piacot hangsúlyosan is érintő új otthonteremtési támogatások miatt nagy reményekkel várták az idei évet mind a lakásépítők, mind az újépítésű lakást vásárolni szándékozók. A startpisztoly január elsején el is dördült, és az első fél éves adatokból kiolvasható, hogy a fővárosban a kínálat ugrásszerűen, s a kereslet is látványosan megélénkült. „Az idei első hat hónapban 111 új, kétlakásosnál nagyobb projekt értékesítése indult el Budapesten, melyek keretében 4200 lakás épül.

Összehasonlítva, tavaly egész évben 4700 újépítésű ingatlan jelent meg a kínálatban, azaz időarányosan közel 80 százalékos a növekmény. A keresletet jelző fő mutató, az eladott új társasházi lakások száma adatbázisunk szerint idén januártól júliusig mintegy 3200 volt, míg tavaly egész évben az új kínálattal éppen megegyező, 4700-as darabszámú volt ez a mennyiség. Az időarányos bővülés tehát közel 40 százalékos” – összegezi a fő indikátorokat Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője.
 
A tendencia természetesen nem meglepő, hiszen tavaly a 27 százalékosra emelkedő lakásáfa mellett a koronavírus járvány, illetve az év utolsó negyedében az idén januárban bevezetendő támogatások miatti kivárás is közvetlenül sújtották az újlakás-piacot. Most azonban a lakásépítők elkezdték leporolni korábbi terveiket, vagy új projektek tervezését kezdték meg meglévő, vagy újonnan vásárolt telkeiken. Bár az öt százalékos lakásáfa érvényesítésének feltétele, hogy a társasház építési engedélyt szerezzen 2022 végéig, utána azonban már lassíthatnának a beruházók, hiszen a lakások átadásának határideje 2026 végéig szól. Ugyanakkor a fejlesztők mintha nem feltétlenül bíznának abban, hogy addig folyamatosan emelkednek az árak – és így a minél későbbi értékesítéssel a bevételüket növelhetnék –, illetve mintha tartanának attól, hogy a profitjuk a drasztikus kivitelezési költségek mellett folyamatosan zsugorodik.

Ezt mutatja, hogy kivárás helyett már most sorra indulnak a nagy beruházások: míg 2020 egészében 16 ötvenlakásosnál nagyobb projekt értékesítését kezdték meg újonnan a fővárosban, melyből mindössze hat volt 100 lakásosnál nagyobb, az idei első hat hónapban rögtön 17 nagy beruházás került piacra, melyek közül 12 éri el a 100 lakásos méretet. Ráadásul a valóságban ennél több projekt épül, hiszen egyre erősebb trend, hogy a keresettebb területeken és tőkeerős cégek esetében az értékesítés még a nagyobb társasházaknál is csak az építkezés előre haladott fázisában indul el, amikor a tervasztalhoz képest magasabb árakat lehet elérni. 

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!
 
Továbbra is a XIII. kerületben a legélénkebb az aktivitás. Az OTP adatbázisa szerint itt hat hónap alatt 1828 új lakás értékesítése indult el, 9 projekt keretében. Több mint 200 lakással az átlagméret is itt a legnagyobb, amit csak a IX. kerület közelít meg 180 lakással. Projekt darabszámra viszont a XI. és a III. kerületek állnak élen 15, illetve 14 újonnan indított társasházzal. Valkó Dávid úgy látja, hogy a hagyományos beruházói célterületek mellett újdonságként látványos mozgolódás van Pest peremkerületeiben is. Akár több ütemes óriásprojektek indultak a XVI., XVIII. és XXIII. kerületekben, míg a XV., XVII. és XIX. kerületekben a kisebb új társasházak szaporodtak meg. Ez az élénkülés a lakásépítések hosszabb átfutási ideje miatt a megépülő lakásszámokban idén még nem fog megmutatkozni. 2021-ben a tavalyinál még valamivel kevesebb új társasházi lakás átadására számíthatunk. A nagyjából 7500-ra becsült volumenből mintegy kétezer a XI., 1800 a XIII., 900 pedig a IX. kerületben készül el. Minden kerületben várható átadás, a legkevesebb, 32 lakás a XXI. kerületben. Emellett 2022-re is már közel ötezer lakást tartalmaz az OTP adatbázisa, s mintegy négyezret 2023-2024-re is, s ez a szám hétről-hétre növekszik.
 
A kereslet volumenében, azaz az idei első fél évben eladott új lakások számában ugyanaz a három kerület került dobogóra, mint az új kínálatban: 1040 lakással messze a XIII. kerület az első, melyet 430-430 lakással a IX. és a XI. kerület követ. Mindeközben, az első félév végére az átadott, de eladatlan lakáskészlet az egy évvel korábbi szinten áll, nagyjából 850 azonnal költözhető lakásból lehet most választani. Emellett 5850 már építés alatt álló volumen adja a kínálat gerincét. Mindkét csoport egyharmadát (270 költözhető és 1950 épülő eladatlan lakás) a XIII. kerületi lakások adják. A legkönnyebb helyzetben emellett azok vannak, akik a III., VIII., IX., XI. és XIV. kerületekben keresgélnek, a legbővebb kínálatból ők választhatnak.
 
Elsősorban az építőanyag-árak drasztikus emelkedése miatt hamar tovaszálltak a még év elején is reálisan megfogalmazott remények, miszerint rövid távon, átmenetileg valós árcsökkenést hozhat az áfacsökkenés az új lakásoknál.

„Gyakorlatilag heti szinten okoznak meglepetést az újonnan induló projektek virtuális árcédulái. Elsősorban a külső pesti kerületekben látványos ez a tendencia, ahol a korábbi kínálathoz képest szinte új termékként most jelennek meg nagyobb társasházak, több ütemben épülő projektek. Ezek azonban kezdetben a még látszólag – a kerületi kínálat többi részéhez képest legalább is – elrugaszkodott áraikkal is viszonylag könnyen vevőre találhatnak, hiszen a családi házas övezetekben lényegében versenytárs nélkül állva új vevőkört szólítanak meg jellemzően kis méretű, ám azon minél több szobát tartalmazó, azaz igen hatékony alaprajzú lakásaikkal” – mondja Valkó Dávid, példaként említve 800 ezres m2-ár szintet elérő XXI. és XXIII. kerületi, vagy a 900 ezres limiten túllépő XVIII. kerületi lakásokat. Ezek ráadásul még előértékesítési árak, melyek törvényszerűen folyamatosan nőnek a projekt átadásáig. Nem meglepő, hogy az OTP adatbázisa szerint a 2022-2023-ban átadni tervezett, jelenleg még ugyancsak tervasztalról árult fővárosi projektek átlagára közelíti az 1,1 millió forintot négyzetméterenként, míg a szélső értékek 500 ezer, illetve 3,8 millió forint.             

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: