Így köss biztosítást, hogy ne a nyaralás alatt érjen meglepetés

Az idén külföldi útra induló honfitársaink vélhetően a korábbiaknál nagyobb arányban kötnek majd utasbiztosítást. A díjak az inflációt is figyelembevéve szerény mértékben emelkedtek, a megfelelő ajánlat kiválasztásával ugyanakkor most is komolyan lehet spórolni. A money.hu szakértői ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy nem csak a díj, hanem a biztosító szolgáltatásainak színvonala is vizsgálandó a legmegfelelőbb konstrukció kiválasztásakor.

Így köss biztosítást, hogy ne a nyaralás alatt érjen meglepetés

Hurrá nyaralunk!

A pandémiás évek után idén lényegesen többen vállalkoznak majd külföldi utazásra. Bár a szakértők szerint a 2019-es csúcsév adata - amikor a többnapos külföldi utazások száma meghaladta a 9,3 millió darabot - messze nincs veszélyben, azonban a 2020-as 3,9 illetve a 2021-es 4,3 milliónál lényegesen több alkalommal utazunk majd több napos külföldi útra az idén.

Az utazási vágy emelkedésre a biztosítóknak is jól jöhet, hiszen az elmúlt két évben lényegében földbe állt az utasbiztosítási piac. A money.hu szakértői arra emlékeztetnek, hogy bár a 2021-es 8 milliárd forintot közelítő utasbiztosítási díjbevétel 25 százalékkal meghaladta a 2020-as szintet ám még így is alig több mint fele annak a 15,5 milliárd forintnak, amelyet 2019-ben bevételként könyvelhettek el a biztosítótársaságok.

Nőtt a biztonságos utazást pártolók tábora

Az adatok áttekintése alapján abban lehet reménykedni, hogy a pandémia még jobban megerősítette az utazni vágyókat abban, hogy érdemes utasbiztosítás megkötésével felkészülni a váratlan helyzetekre. Ezt mutathatja, hogy miközben az utazások száma 2020-ról 21-re 11 százalékkal növekedett, addig az utasbiztosításokból származó díjbevétel negyedével tudott emelkedni. Ennek egy része természetesen a biztosítási díjak emelkedésének köszönhető, ám az iparági szakértők szerint a szerződéskötési hajlandóság is sokat javult. Ez például annak is köszönhető volt, hogy a biztosítók döntő része a koronavírus járvány idején automatikusan beépítette a szolgáltatásaiba a pandémiás fedezetet, amikor a fertőzés miatt, vagy épp a terület karanténba helyezése miatt az utazónak meg kellet hosszabbítania a kinn tartózkodását.

Természetesen ettől függetlenül az utasbiztosítási piacon is díjemelkedéssel kell számolnunk. Egy kéthetes ausztriai pihenés ugyanannál a biztosítónál ma 11 százalékkal magasabb díj, 16 800 forint mellett biztosítható a legmagasabb biztosítási fedezetekkel bíró konstrukció esetében két személy részére, mint az a 15 100 forint, amennyibe a biztosítás egy évvel ezelőtt került. Ugyanakkor az infláció figyelembevételével a díjemelés lényegesen szerényebb. Ráadásul az elmúlt év forintgyengülése miatt a biztosítók által helyettünk fizetett ellátások költsége is drasztikusan emelkedik majd.

Ne csak a díj döntsön!

Ugyanakkor – hívják fel a figyelmet a money.hu szakértői – a biztosítók ajánlatai között böngészve a díjak tekintetében komoly a különbség. Két, 10 év alatti gyermekkel tervezett horvátországi egy hetes nyaralásra a legnagyobb online alkusz adatai szerint 13 480 és 31 020 forint közötti díjakat adnak meg a biztosítók. Fontos tehát az összehasonlítás.

A money.hu szakértői arra figyelmeztetnek, hogy a megfelelő biztosítás kiválasztásakor a biztosítás díja mellett fontos a szolgáltatások összehasonlítása is. A magas szolgáltatási színvonalú biztosításoknál a kórházi kezelések díját messzemenően fedezni tudják a biztosítók által kínált fedezetek, az olcsóbb biztosításoknál ugyanakkor érdemes ezt is megnézni. Az azonos egészségbiztosítási paraméterekkel rendelkező biztosításknál általában a poggyászbiztosítás összege és a tárgyankénti limit mértéke lehet az, amely alapján érdemes döntést hozni. Manapság, a többszázezer forintos mobiltelefonok világában kellemetlen meglepetés lehet, ha biztosító tárgyanként 50 ezer forintot térít, s 300 ezer forintban húzza meg a maximális kárértéket.

Repülős utaknál érdemes a járat- és poggyászkésésre szóló fedezeteket is áttekinteni. Aki a nyaralás alatt valamilyen extrém sportnak akar hódolni – sziklamászás vagy búvárkodás – fontos, hogy megnézze, hogy a biztosítás nyújt-e és ha igen, milyen összegű fedezetet. Egy hegyi mentés vagy épp dekompressziós kabin használata milliós nem várt költséget jelenthet. Az általunk nyaralás során okozott balesetek és károk esetében jól jöhet a jogvédelmi és a (szállodai) felelősségbiztosítási fedezet is.

Bankkártyás biztosítás: nézzük meg a szolgáltatásokat!

Nagyon sok ügyfélnek ma már automatikus utasbiztosítási védelem jár a bankkártyájához. itt is érdemes ugyanakkor résen lenni. Ezen biztostások esetében épp a poggyászbiztosítás szokott a gyenge láb lenni, illetve többségükben nincs fedezet az extrém sport során bekövetkezett károkra és nincs jogvédelmi- és felelősségbiztosítási fedezet sem.

Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, elfogadva az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát pénteken - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás:

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás:

Folytatódik a Zalaegerszeg melletti ipari park kialakítása

Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő logisztikai központja mellett kialakítandó ipari park kiépítésének második üteme - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az ötvenhetedik Burger King nálunk

Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2024. 04. 19. 14:30
Megosztás:

Szombaton forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek szombat délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2024. 04. 19. 14:00
Megosztás:

A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció

A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
2024. 04. 19. 13:30
Megosztás:

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
2024. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:30
Megosztás:

Az év végig kétszeresére emeli napelemei számát a Budapesti Közművek

Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Az illetékmentesség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja - hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.
2024. 04. 19. 11:30
Megosztás:

Az S&P rontotta Izrael hitelminősítését

A Standard & Poor (S&P) nemzetközi hitelminősítő AA mínuszról A pluszra rontotta Izrael hosszú távú adósbesorolását
2024. 04. 19. 11:20
Megosztás:

Az új kriptovaluta, melynek ára 0,02 dollár, a Solana és a Cardano mellé került a 2024 áprilisi kiemelt ajánlásokba

A kriptovaluta piac továbbra is vad száguldását folytatja 2024 áprilisában, ahol az olyan ismert szereplők, mint a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) erős pozíciókat töltenek be. Azonban egy új versenyző is megjelent a színen, amely az alkalmi vásárlók figyelmét is magára vonja: a DTX.
2024. 04. 19. 10:45
Megosztás:

Mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján.
2024. 04. 19. 10:30
Megosztás: