Olyan levél érkezik a bankodtól, amit muszáj megnézned!

Minden bankszámla tulajdonos január végéig levelet kap bankjától. Ebben küldik meg a pénzintézetek az egységes díjkimutatást, amelyben feketén, fehéren benne lesz, ki mennyit költött bankolásra 2021-ben. Éppen ezért érdemes átböngészni a listát és átgondolni, tudunk-e olcsóbban bankolni. Jó eséllyel igen.

Olyan levél érkezik a bankodtól, amit muszáj megnézned!

Levelet küld a bankunk

Január 31. Eddig kell a bankoknak elküldeniük minden lakossági ügyfelüknek a tavalyi kiadásokról szóló összesítést, az úgynevezett egységes díjkimutatást. Erre először 2020-ban került sor, egy uniós szabály ettől az időponttól tette kötelezővé az értesítést.
 
A díjkimutatás teljesen részletesen és fillérre pontosan megmutatja, hogy mennyi ment tavaly a banki kiadásokra.

A kimutatás többek között pontos képet ad

-a betéti kártyához kötődő díjakról,
-a netbanki, a mobilbanki költségekről,
-a telefonos üzenetek és egyéb szolgáltatások díjáról. 

Kellemetlen meglepetés jöhet

Volt példa arra, hogy egy bankoló a 2021. januárjában kapott díjkimutatásból látta, hogy a költekezés követése, illetve a bankkártya esetleges elvesztése, ellopása esetén praktikus sms-szolgáltatás igencsak sokba került. Az üzenetek darabja ugyan nem volt komoly tétel, de a sorozatos bankkártyás vásárlások utáni sms-cunami már többezer forintos kiadást jelentett. Ez csak egy példa a sok közül, a lényeg, hogy érdemes tényleg áttekinteni a listát annak érdekében, hogy 2023 januárjában a következő díjkimutatás már ne okozzon meglepetést.
 
Bár szinten mindenki máshogy bankol, s így a különbségek is emberenként eltérnek, a money.huszámításai szerint simán előfordulhat, hogy az átlagos bankolási szokások mellett - éves szinten - tízezres nagyságrendű összeget spórolhat valaki a jól megválasztott bankszámlával, bankkártyával.

A díjkimutatás a számlaváltásban is segít

Ezért nem kell feltétlenül bankot váltani, sok esetben saját bankunk kínál kedvezőbb kondíciókat, ha az igényeinknek megfelelő számlacsomagot választunk. Ebben a money.hu szakértői szerint a napokban megérkező egységes díjkimutatás komoly segítség lehet, hiszen pontosan meg tudjuk állapítani, milyen banki terméket és szolgáltatást milyen arányban veszünk igénybe.

Megoldást jelent a csomagárazás?

Itt érdemes megemlíteni, hogy Magyarországon a tranzakcióalapú árazás van fölényben, azaz egy-egy “akció” után kell fizetni. Nemzetközi szinten azonban már teret nyertek a csomagalapú számlák. Ezeknél havi fix díjat kell fizetni és ezért a legtöbb szolgáltatást – utalások, csoportos beszedés, készpénzfelvétel – ingyenesen biztosít a bank. Természetesen itthon is vannak hasonló, fix díjért korlátlan tranzakciót biztosító számlacsomagok, ám itt a bank sokszor feltételül szabja, hogy az ügyfélnek aktív bankolónak kell lennie – kellő számú és/vagy értékű bankkártyás fizetést kell bonyolítania, több csoportos beszedési megbízást kell rögzítenie.
 
A Magyar Nemzeti Bank már többször is jelezte, hogy szívesen venné, ha elterjedne a csomagalapú árazás a magyar piacon, ám ennek jórészt a tranzakciós illeték az akadálya. Például a hungaricumnak számító havi kétszeri, maximum 150 ezer forintos  ingyenes készpénzfelvételi lehetőséget kihasználó ügyfél után a bankoknak ma havi 900 forintos illetékterhe keletkezik – ez jórészt lehetetlenné teszi a versenyképes áru számlacsomagok szélesebb körben történő elterjedését.
Miután a pandémia miatt a banki ügyfelek egyre nagyobb arányban térnek át a digitális megoldásokra, a money.hu szakértői szerint az elektronikus fizetés mind szélesebb elterjedése komoly lökést adhat a következő hónapokban a csomagáras bankszámlák további elterjedésének.

Szombaton forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek szombat délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2024. 04. 19. 14:00
Megosztás:

A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció

A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
2024. 04. 19. 13:30
Megosztás:

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
2024. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:30
Megosztás:

Az év végig kétszeresére emeli napelemei számát a Budapesti Közművek

Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Az illetékmentesség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja - hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.
2024. 04. 19. 11:30
Megosztás:

Az S&P rontotta Izrael hitelminősítését

A Standard & Poor (S&P) nemzetközi hitelminősítő AA mínuszról A pluszra rontotta Izrael hosszú távú adósbesorolását
2024. 04. 19. 11:20
Megosztás:

Az új kriptovaluta, melynek ára 0,02 dollár, a Solana és a Cardano mellé került a 2024 áprilisi kiemelt ajánlásokba

A kriptovaluta piac továbbra is vad száguldását folytatja 2024 áprilisában, ahol az olyan ismert szereplők, mint a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) erős pozíciókat töltenek be. Azonban egy új versenyző is megjelent a színen, amely az alkalmi vásárlók figyelmét is magára vonja: a DTX.
2024. 04. 19. 10:45
Megosztás:

Mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján.
2024. 04. 19. 10:30
Megosztás:

Eséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Az európai és az amerikai határidős indexek a közel-keleti helyzet hatására negatív értéket mutatnak, így eséssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) is pénteken az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
2024. 04. 19. 10:00
Megosztás:

Gyengültek az ázsiai indexek

Gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 2,53 százalékos csökkenéssel, 37 090 ponton zárt.
2024. 04. 19. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. 04. 19. 08:30
Megosztás:

Csökkent a Danone negyedéves bevétele

A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben - áll a cég honlapján.
2024. 04. 19. 08:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált az infláció februárban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt a fogyasztói árak éves növekedése ugyanúgy, mint januárban.
2024. 04. 19. 07:30
Megosztás:

Az év végén kaphat egy újabb lökést a hazai ingatlanpiac

A tavalyi és második felében és az idei év első negyedévében határozott élénkülés figyelhető meg a IV. és XV. kerületek ingatlanpiacán, mely legnagyobb részben a kedvezőbbé váló hitelkamatok eredménye. Az év végén, illetve a jövő év elején viszont újra nagyobb számban megjelenhetnek a befektetők is az ingatlanpiacon.
2024. 04. 19. 07:00
Megosztás:

Tovább erősítette nemzetközi pozícióját és milliárdos beruházásokkal zárta a 2023-as évet a BioTechUSA-cégcsoport

Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot fordított beruházásokra, amelyből többek között több mint 1000 négyzetméter hasznos összterületű, négyszintes, modernebb és kényelmesebb szociális blokk épült Szadán, közel egymilliárd forint értékben üzembe helyezte automata raktárát, 45 új üzletet nyitott Európa-szerte és megvalósult óbudai régi irodaháza teljes felújítása is. A turbulens környezet ellenére a társaság pénzügyi helyzete tovább javult 2023-ban, miután az EBITDA-mutatója több mint 3,5 százalékkal 10,47 milliárd forintra nőtt.
2024. 04. 19. 06:30
Megosztás:

Már ragaszkodnak az otthoni munkavégzéshez a munkavállalók

Az otthonról dolgozó munkavállalók harmada teljesen a lakóhelyéről látja el feladatait, míg a második leggyakoribb opció a heti három nap home office – derült ki az Erste felméréséből. A koronavírus-járvány alatt még kötelező rossznak tekintett otthoni munkavégzés lehetősége ma már a bank kérdőívét kitöltők 93 százaléka szerint alapvető vagy nagyon fontos. A legtöbben azért szeretik a home office-t, mert rugalmas, valamint időt és pénzt is megspórolnak azzal, hogy otthonról dolgoznak.
2024. 04. 19. 06:00
Megosztás:

Hiába javult sokat a magyar termékenységi ráta, ez is kevés lehet

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a Ratkó-unokák kiöregedésével) mostanra jelentősen csökkent. Ha pedig eleve kevés nő tud szülni, akkor a magas születési ráta is alacsony születésszámokhoz vezethet.
2024. 04. 19. 05:30
Megosztás:

Benzines és dízelautóra telik a magyaroknak, elektromosra nem

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint továbbra is a belső égésű motorok viszik a prímet, amely elsődleges oka a kedvezőbb árak terén keresendő. Az elmúlt 1 évben viszont az elektromos autók népszerűsége növekedett, és időközben mind hirdetésszám, mind telefonos érdeklődések tekintetében maguk mögött hagyták a hibrideket.
2024. 04. 19. 05:00
Megosztás:

Mivel magyarázható a munkaerőpiaci átrendeződés?

Miközben több mint 70 ezer állás betöltetlen ma Magyarországon, csaknem 100 ezer külföldi munkavállaló dolgozik az országban és több mint 200 ezer ember inaktív. Az elvándorlás és a külföldi munkavállalás évtizedes jelenség és a magyar gazdaságra egyértelműen negatív hatással van. Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni?
2024. 04. 19. 04:30
Megosztás: