2009.05.26. 17:02
Az idén először nem termelő mezőgazdasági beruházásokra is igényelhetnek támogatást a gazdálkodók - közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal
(MVH).
Erre az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) teremt lehetőséget. A kérelmeket június elsejétől a hónap végéig lehet beadni az MVH-hoz elektronikus úton. A támogatás célja, hogy mind az EMVA agrár-környezetgazdálkodási programjában résztvevő, mind pedig a Natura 2000 területeken olyan beruházásokat hozzanak létre a földhasználók, amelyek elősegítik a vidéki táj és annak biológiai sokféleségének megtartását, a így növekedjen az érintett területek természeti értéke.
Támogatást a következő beruházásokra lehet kérni: sövénytelepítés, mezővédő erdősáv telepítése, füves mezsgye létesítése, ültetvények sorközgyepesítése, környezetvédelmi és természetvédelmi gyeptelepítés, rovarteleltető bakhát létrehozása, természetes alapanyagból kerítés kialakítása, madárvédelmi berendezés létrehozása.
A beruházásokat a földhasználati intézkedés esetén öt, az eszközbeszerzésnél pedig három évig kötelezően fenn kell tartani. A számlával igazolt kiadásokat az idevonatkozó rendeletben meghatározott értékhatárig egyenlítik ki.
A támogatási feltételekről további részleteket a 33/2008. (III.27) FMV rendeletből lehet megtudni. Ebből kiderül többek között az is, hogy a támogatási kérelem mellékleteként több igazolást is be kell nyújtani az MVH-nak. Ezeket a területileg illetékes nemzeti parkok, illetve az erdészeti hatóságok állítják ki.
A falugazdászok és az agrárkamarai tanácsadók pedig nemcsak útmutatásokkal, hanem ha szükséges, az elektronikus benyújtáshoz segítséget is nyújtanak a gazdálkodóknak.
« Vissza