Rémálommá válhat az álomlakás, ha menet közben megugranak a kamatok

Miután a jegybanki kamatemelés hatására lassan már hetente kényszerülnek a lakáshitel kamataik emelésére a bankok, az ingatlant vásárlóknak fontos lehet, hogy bankjuk meddig tartja hitelajánlatát és az abban szereplő kamatot. A Minősített Fogyasztóbarát Lakáshiteleknél egy negyedévig biztonságban lehetünk, a piaci hiteleknél ugyanakkor bankonként nagyon eltérő, hogy meddig él az ajánlat – hívják fel a figyelmet a money.hu szakértői.

Rémálommá válhat az álomlakás, ha menet közben megugranak a kamatok

Az egyre komolyabb szintekre jutó infláció és az annak mérséklését célzó jegybanki kamatemeléseknek köszönhetően a bankok lakáshitel kamatai is meglódultak. Miután pedig a jegybanki drágítás folyamatos és ezt a referenciakamatok lekövetik, a bankoknak is hetente-havonta módosítaniuk kell lakáshitel kondícióikon.

A money.hu szakértői arra figyelmeztetnek, ez az ügyfelek számára ez nagyon komoly kockázatot jelent, hiszen egy-egy lakás adásvételének lebonyolítása akár több hónapot is igénybe vehet. A jelen piaci körülmények között ugyanakkor komoly annak a veszélye, hogy pár hónap múlva sokkal magasabb kamatról szól majd a banki hitelajánlat. Jobb esetben emiatt csak súlyos ezrekkel nőhet a törlesztőrészlet. Rosszabb esetben kiderülhet, hogy a magasabb törlesztőrészlet miatt az adós már nem fér bele a Hitelfék szabályok jövedelemarányos törlesztőrészlet előírásába, s így csak kisebb hitelösszegre jogosult. Ez pedig meghiúsíthatja az álomlakás megvásárlását, s akár még a foglalót is bukhatjuk.

A fogyasztóbarát lakáshitel a kamatot is őrzi

A money.hu körkérdéséből kiderült, hogy termékenként és bankonként is eltérő, hogy a bank meddig tartja az ügyfélnek adott első hitelajánlatának kamatát.

Jó hír, hogy a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek (MFL) esetében a bankok a befogadáskor kötelező érvényű ajánlatot (MFL Ajánlat) kötelesek átadni az ügyfelek részére. Az ajánlat kötöttségének időtartama – hívták fel a figyelmet a CIB, az OTP és az UniCredit Bank szakértői - az ajánlat kiállítását követő 90 napig érvényes. Azonban, ha az ügyfél ezen időszak alatt szerződéstervezetet is kap, akkor annak átadásától számított 15 napig köti a bankot az ajánlatban megjelölt kamat.

Az MFL szabályok szerint a hiteldöntést követően 2 hónapon belül kell, hogy sor kerüljön a szerződéskötési feltételek teljesítésére és a szerződéskötésre az eredeti feltételek szerint – hívták fel a figyelmet az Erste Banknál.  A szerződéskötést követően pedig további 1 évig biztosítják az ügyfél rendelkezésére a kölcsönösszeget, a szerződésben szereplő kamatszinten. Ez azt jelenti, hogy az ügyfélnek további 1 év áll rendelkezésre a folyósítási feltételek teljesítésére, például a tulajdoni lap tisztázására – mondták el a money.hu-nak az Erste szakértői.

Piaci hitelek: eltérő határidők, feltételhez kötött kamattartás

A piaci lakáshitelek esetében ugyanakkor minden banknak saját döntésétől függ, hogy tartja-e és ha igen, meddig az ajánlatot.

Az OTP Banknál például a nem szabályozott konstrukcióknál az aktuális piaci hozamváltozás gyorsaságától függ az ajánlati kötöttség.

A K&H Banknál bevezetett kötelező érvényű ajánlatuk érvényessége maximum 30 nap. Ilyen ajánlat hiányában, vagy a 30 nap letelte után, a hitelkérelem benyújtásának napján érvényes hirdetményben szereplő kamatláb lesz a szerződéses kamatláb.

Az Unicreditnél a már meghozott piaci alapú jelzáloghitelre vonatkozó hiteldöntés kamata 60 napig érvényes, nem módosítható.

Az MKB Banknál az ügyfél bonitás vizsgálata alapján elkészített előzetes hitelajánlatot, így a benne szereplő kamatot a piaci konstrukciók esetében is 90 napig tartja. De ez a feltétel megszűnik abban az esetben, ha végső hitelkérelem időpontjára a bank aktuális hirdetményi kamatszintje az 75 bázisponttal meghaladja az ajánlati kamatot – ebben az esetben a magasabb, hirdetményi kamat lesz az irányadó.

Az Ersténél az ügyfél által kérhető előbírálati ajánlat érvényessége 4 hónap. Amennyiben az ügyfél jövedelmében nincs jelentős változás, és a hitelkérelmi dokumentációt 4 hónapon belül hiánytalanul beadja, a kölcsön kamata a hitelkérelem befogadásának napjával, az előbírálati igazoláson kiadott szinten rögzül.

A money.hu szakértői szerint a hitel felvételében gondolkodóknak már a kiszemelt ingatlan kiválasztásakor a fentiek alapján mérlegelniük kell, hogy az eladó által kért határidő belefér-e a bank türelmi idejébe, s ha ez nem bizonyos, érdemes átgondolni a vásárlást, vagy alternatív finanszírozási lehetőséget keresni. Ugyancsak fontos, hogy minden esetben kérjünk a banktól előzetes hitelajánlatot és tájékozódjunk arról, hogy ez az ajánlat meddig köti a bankot.

A money.hu szakértői az emelkedő kamatok és a szigorodó feltételek közül segítenek megtalálni a legoptimálisabb finanszírozási ajánlatot, a szakértők közreműködése az ügyfélnek ingyenes.

A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció

A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
2024. 04. 19. 13:30
Megosztás:

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
2024. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:30
Megosztás:

Az év végig kétszeresére emeli napelemei számát a Budapesti Közművek

Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Az illetékmentesség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja - hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.
2024. 04. 19. 11:30
Megosztás:

Az S&P rontotta Izrael hitelminősítését

A Standard & Poor (S&P) nemzetközi hitelminősítő AA mínuszról A pluszra rontotta Izrael hosszú távú adósbesorolását
2024. 04. 19. 11:20
Megosztás:

Az új kriptovaluta, melynek ára 0,02 dollár, a Solana és a Cardano mellé került a 2024 áprilisi kiemelt ajánlásokba

A kriptovaluta piac továbbra is vad száguldását folytatja 2024 áprilisában, ahol az olyan ismert szereplők, mint a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) erős pozíciókat töltenek be. Azonban egy új versenyző is megjelent a színen, amely az alkalmi vásárlók figyelmét is magára vonja: a DTX.
2024. 04. 19. 10:45
Megosztás:

Mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján.
2024. 04. 19. 10:30
Megosztás:

Eséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Az európai és az amerikai határidős indexek a közel-keleti helyzet hatására negatív értéket mutatnak, így eséssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) is pénteken az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
2024. 04. 19. 10:00
Megosztás:

Gyengültek az ázsiai indexek

Gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 2,53 százalékos csökkenéssel, 37 090 ponton zárt.
2024. 04. 19. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. 04. 19. 08:30
Megosztás:

Csökkent a Danone negyedéves bevétele

A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben - áll a cég honlapján.
2024. 04. 19. 08:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált az infláció februárban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt a fogyasztói árak éves növekedése ugyanúgy, mint januárban.
2024. 04. 19. 07:30
Megosztás:

Az év végén kaphat egy újabb lökést a hazai ingatlanpiac

A tavalyi és második felében és az idei év első negyedévében határozott élénkülés figyelhető meg a IV. és XV. kerületek ingatlanpiacán, mely legnagyobb részben a kedvezőbbé váló hitelkamatok eredménye. Az év végén, illetve a jövő év elején viszont újra nagyobb számban megjelenhetnek a befektetők is az ingatlanpiacon.
2024. 04. 19. 07:00
Megosztás:

Tovább erősítette nemzetközi pozícióját és milliárdos beruházásokkal zárta a 2023-as évet a BioTechUSA-cégcsoport

Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot fordított beruházásokra, amelyből többek között több mint 1000 négyzetméter hasznos összterületű, négyszintes, modernebb és kényelmesebb szociális blokk épült Szadán, közel egymilliárd forint értékben üzembe helyezte automata raktárát, 45 új üzletet nyitott Európa-szerte és megvalósult óbudai régi irodaháza teljes felújítása is. A turbulens környezet ellenére a társaság pénzügyi helyzete tovább javult 2023-ban, miután az EBITDA-mutatója több mint 3,5 százalékkal 10,47 milliárd forintra nőtt.
2024. 04. 19. 06:30
Megosztás:

Már ragaszkodnak az otthoni munkavégzéshez a munkavállalók

Az otthonról dolgozó munkavállalók harmada teljesen a lakóhelyéről látja el feladatait, míg a második leggyakoribb opció a heti három nap home office – derült ki az Erste felméréséből. A koronavírus-járvány alatt még kötelező rossznak tekintett otthoni munkavégzés lehetősége ma már a bank kérdőívét kitöltők 93 százaléka szerint alapvető vagy nagyon fontos. A legtöbben azért szeretik a home office-t, mert rugalmas, valamint időt és pénzt is megspórolnak azzal, hogy otthonról dolgoznak.
2024. 04. 19. 06:00
Megosztás:

Hiába javult sokat a magyar termékenységi ráta, ez is kevés lehet

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a Ratkó-unokák kiöregedésével) mostanra jelentősen csökkent. Ha pedig eleve kevés nő tud szülni, akkor a magas születési ráta is alacsony születésszámokhoz vezethet.
2024. 04. 19. 05:30
Megosztás:

Benzines és dízelautóra telik a magyaroknak, elektromosra nem

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint továbbra is a belső égésű motorok viszik a prímet, amely elsődleges oka a kedvezőbb árak terén keresendő. Az elmúlt 1 évben viszont az elektromos autók népszerűsége növekedett, és időközben mind hirdetésszám, mind telefonos érdeklődések tekintetében maguk mögött hagyták a hibrideket.
2024. 04. 19. 05:00
Megosztás:

Mivel magyarázható a munkaerőpiaci átrendeződés?

Miközben több mint 70 ezer állás betöltetlen ma Magyarországon, csaknem 100 ezer külföldi munkavállaló dolgozik az országban és több mint 200 ezer ember inaktív. Az elvándorlás és a külföldi munkavállalás évtizedes jelenség és a magyar gazdaságra egyértelműen negatív hatással van. Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni?
2024. 04. 19. 04:30
Megosztás:

Mérséklődött a fluktuáció, de nem hoz megkönnyebbülést

Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly, az egy évvel korábbi 33 százalékról. Azonban a vállalatok nem lélegezhetnek fel, mert ez az érték még mindig kétszerese az elfogadhatónak. A csökkenés pedig nem a munkaerőpiaci feszültségek enyhülésének köszönhető, hanem a múlt év gazdasági nehézségeinek és a munkaerőpiac átrendeződésének a következménye – állapítja meg a HR-Evolution idei országos fluktuációkutatása.
2024. 04. 19. 04:00
Megosztás: