USA

A NATO főtitkára gratulált az új amerikai elnöknek »

Jens Stoltenberg NATO-tőtikár az észak-atlanti szövetség nevében gratulált a 45. amerikai elnök, Donald Trump beiktatásához pénteken Brüsszelben kiadott közleményében.
2017.01.21. 16:45

Kegyetlen Amerikát emlegetnek szlovák baloldali és liberális lapok

Kegyetlen, haragos, bezárkózó Amerikát vizionálnak, és katasztrófák lehetőségét sejtetik Donald Trump hivatalba lépésével kapcsolatban a Szlovákia médiapiacán domináns baloldali és liberális lapok.
2017.01.21. 14:45

Donald Trump úgy fog kormányozni, ahogyan kampányolt

A brit sajtó szerint Donald Trump beiktatási beszéde arra vall, hogy az új amerikai elnök kormányzási stílusa ugyanolyan lesz, mint elnökválasztási kampánya.
2017.01.21. 12:45

A német sajtó az új amerikai elnök jelentette veszélyekről ír

A német konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) Trump nacionalizmusa címmel közölt vezércikkében hangsúlyozta, hogy az európaiaknak ezentúl egy olyan amerikai elnökkel lesz dolguk, aki "rezsimváltást" akar Washingtonban. Ebben a helyzetben nem az aggódó várakozás és az apokaliptikus figyelmeztetések megfogalmazása a legjobb megoldás, hanem az, ha Európa szembenéz az új helyzettel.
2017.01.21. 11:45

Veszélybe került a demokrácia az Egyesült Államokban?

Az új amerikai elnök beiktatásával foglalkozó szombati horvát sajtó szerint veszélybe került a demokrácia Donald Trump hivatalba lépésével.

USA

2017.01.21. 6:45

Trump dolgozik az Obama-féle egészségbiztosítási törvény visszavonásán

Donald Trump pénteken este aláírta az első elnöki rendeletet arról, hogy kormánya a Barack Obama által előterjesztett, megfizethető ellátásról szóló, a republikánusok körében Obamacare-nek nevezett törvény visszavonásán dolgozik, s az új törvény megszületéséig könnyítéseket rendelt el.
2017.01.21. 5:45

Donald Trump első intézkedése: A hazafiasság napja

A pénteken beiktatott Donald Trump első amerikai elnöki intézkedése a hazafiasság napjának meghirdetése volt, s aláírta kormányzata védelmi miniszterének kinevezését is.
2017.01.20. 23:30

Donald Trump: mostantól Amerika érdekei számítanak mindenekelőtt

Mostantól Amerika érdekei számítanak mindenekelőtt - ígérte a pénteki hivatalos beiktatást követőem elhangzott beszédében Donald Trump, az Egyesült Államok 45. elnöke.
2017.01.20. 23:00

Leginkább kampánybeszédre hasonlított Trump beiktatási beszéde

Amerika-szakértők szerint kampánybeszédre emlékeztetett az új amerikai elnök beiktatási beszéde, amelyben Donald Trump saját szavazóbázisához szólt, ostorozta elődeit és a washingtoni elitet.
2017.01.20. 21:00

Donald Trump stílusa konfliktusokat okozhat

Donald Trump megválasztott amerikai elnök stílusa a nemzetközi színtéren konfliktusokat generálhat - vélekedtek az M1 aktuális csatorna péntek délutáni műsorában megszólaltatott Amerika-szakértők.
2017.01.20. 18:00

Trump stílusa bekavarhat a nemzetközi politikába?

Donald Trump megválasztott amerikai elnök stílusa a nemzetközi színtéren konfliktusokat generálhat - vélekedtek az M1 aktuális csatorna péntek délutáni műsorában megszólaltatott Amerika-szakértők.
2017.01.20. 10:00

Mire lehet számítani Trump beiktatásán?

Donald Trump beiktatásának ünnepségsorozata már csütörtökön megkezdődött: koszorúzással, tűzijátékos koncerttel és gálavacsorával.
2017.01.20. 7:35

Barack Obama elnöksége alatt romlott az orosz-amerikai viszony

Barack Obama elnöksége alatt az amerikai kormányzat lerombolta az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatait, de Moszkva abban bízik, hogy az új washingtoni vezetés kész kivenni a részét a kétoldalú viszony javításából - közölte Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök csütörtök esti Facebook-bejegyzésében.

USA

2017.01.20. 6:35

Mégsem különbözik a férfi és női agy?

Az emberi agy amigdala nevű régiójáról szóló tanulmányokat elemezték amerikai kutatók, akik azt találták, hogy ennek a szervnek a nagysága sem különbözik számottevően a férfi és a női agyban, ezzel újabb bizonyítékát adták annak, hogy az emberi agynak nincsenek nemhez kötött különbségei.
2017.01.20. 5:35

Trump hivatalba lépését követően javulhatnak az Oroszország elleni szankciók feloldásának esélyei

Londoni pénzügyi elemzők szerint Donald Trump pénteki hivatalba lépése után javulnak az Oroszország elleni szankciók feloldásának vagy enyhítésének esélyei, és ez elsősorban a tőkeáramlási helyzetet javíthatja.

USA

2017.01.20. 2:10

Új elnök került az amerikai Republikánus Párt élére

Ronna Romney McDaniel személyében új elnököt választottak csütörtökön a Republiknus Párt élére.
2017.01.20. 1:00

Soros György: Trump diktátor lenne, ha tehetné

Soros György szerint Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke "diktátor lenne, ha hagynák neki". A milliárdos befektető erről a New York-i Bloomberg tévének adott csütörtöki interjújában beszélt, ahol szólt a Brexitről, Európa helyzetéről és Kína szerepéről is.
2017.01.19. 14:30

Trump ragaszkodik a Twitterhez

Donald Trump megválasztott amerikai elnök nem szeret ugyan twitterezni, de elnökként sem mond le róla, mert úgy véli, a sajtó nem tisztességes vele.

USA

2017.01.19. 5:45

Csúcson van az infláció az Egyesült Államokban

Az előző havihoz képest és éves összevetésben is gyorsult a fogyasztói árak növekedésének üteme decemberben az Egyesült Államokban.
2017.01.19. 3:45

Romlottak az amerikai építőipar kilátásai

Januárban némileg romlott az amerikai lakásépítők bizalmát jelző mutató decemberhez képest, amikor 11 éves csúcson állt.

USA

2017.01.18. 23:00

Donald Trumpról neveztek el egy molylepkét

Egy különleges "hajviseletű", apró molylepke lett az első élőlény, amely Donald Trump megválasztott amerikai elnökről kapta a nevét.
2017.01.18. 20:35

Auf Wiedersehen Kelet-Európa – Trump miatt?

A német veszteségek igencsak nagynak ígérkeznek, ha az új washingtoni adminisztráció büntetővámokkal sújtja a Mexikóból származó autóimportot. A protekcionizmus pedig közben vírusként terjedhet tovább világszerte, kereskedelmi háborúkat generálva – adja értésre Jürgen Pieper a Metzler német befektetési bank és üzleti tanácsadó ház vezető elemzője, autóipari pénzügyi stratégája az Alapblog.hu-nak adott interjúban.
2017.01.18. 14:00

Kórházban id. George Bush

Kórházba vitték idősebb George Bush volt amerikai elnököt - jelentette szerdán a KHOU houstoni televízió Bush hivatalának vezetőjére hivatkozva.
2017.01.18. 11:00

Zeng az orosz verdikt: Maradhat Snowden!

Oroszország két évvel meghosszabbította Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási programját leleplező amerikai informatikus tartózkodási engedélyét - közölte szerdán az orosz külügyi szóvivő.
2017.01.18. 8:35

Kegyelem, kegyelem Chelsea Manningnek!

Barack Obama amerikai elnök kedden, három nappal a hatalomátadás előtt elengedett 29 évet a 35 esztendei böntönre ítélt, a WikiLeaksnek szivárogtató Chelsea Manning büntetéséből, aki így már májusban szabadulhat.

Hol találja meg új helyét az árupiac?

A Bloomberg árupiaci indexe hat év óta először mutatott nyereséget 2016-ban, köszönhetően elsősorban az ipari fémek és az energiahordozók teljesítményének. Ahhoz, hogy ez a teljesítmény 2017-ben is megismétlődjön, több akadályt is le kell győzni. Donald Trump január 20-án foglalja el az USA elnöki posztját, és a piac árgus szemekkel figyeli minden lépését, amelyet az Egyesült Államok gazdaságának növekedése érdekében tesz. Bár Trump sikeres lehet a növekedési politika prezentálásában, a kereskedelmi háború kockázata – különösen Kínával – árthat a nemzetközi növekedésnek és az árupiaci keresletnek.
2017.01.18. 6:30

Egyesült Államok: Putyin szerint éles belpolitikai küzdelem tanúi vagyunk

Az Egyesült Államok távozó kormánya alá akarja aknázni Donald Trump megválasztott amerikai elnök legitimitását, azok pedig, akik hamis kompromittáló anyagot rendeltek meg ellene, "rosszabbak a prostituáltaknál" - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában.

USA

2017.01.18. 5:15

Három év késéssel kapott Obama levelet

Három év késéssel csak e héten kézbesítettek Barack Obama amerikai elnöknek egy levelet, amelyet a 2001. szeptember 11-i merényletek egyik kitervelője, Khalid Sheikh Mohammed írt neki. Az ok nem az amerikai posta túlterheltsége, hanem a védelmi minisztérium tilalma.
2017.01.17. 20:15

Van amiben egyetért Trump és Yellen

Donald Trump nem tartja jó ötletnek a republikánusok azon tervezetét, miszerint egységesen meg kéne adóztatni az USA-ba irányuló importokat, míg az exportok mentesülnének az adóteher alól.
2017.01.17. 6:45

Michelle Obama személyiségét méltatják amerikai művészek és közírók

Michelle-nek lenni címmel tizenhat ismert amerikai művész és közíró esszékötetet jelentetett meg a távozó amerikai first ladyről, Michelle Obamáról.

USA

2017.01.17. 6:10

Bezárják a a Clinton Globális Kezdeményezést

Április 15-i dátummal New Yorkban bezárják Clintonék családi alapítványának egyik kiegészítő intézményét, a Clinton Globális Kezdeményezést. A szövetségi munkaügyi minisztérium erről szóló értesítése szerint a legutóbbi létszámcsökkentés után még ott dolgozó 22 alkalmazottat elbocsátják.
2017.01.17. 4:20

John Kerry szerint helytelen, hogy Trump beleszól más országok politikájába

John Kerry amerikai külügyminiszter egy televíziós interjúban bírálta Donald Trump megválasztott elnököt, és úgy vélte, helytelen, hogy Trump - ahogyan ő fogalmazott - "belelép" más országok politikájába.

USA

2017.01.17. 1:00

A német kormány továbbra is együttműködik az Egyesült Államokkal

A német kormány továbbra is együttműködik az Egyesült Államok kormányával - mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben Donald Trumpnak a The Times brit és a Bild német napilapnak adott interjújával kapcsolatban, amelyben a megválasztott amerikai elnök élesen bírálta a kancellár menekültpolitikáját és kijelentette, számára mindegy, hogy az EU megosztott vagy egységes.

USA

2017.01.16. 22:30

A BMW-t is megfenyegette Trump

A BMW-t is megfenyegette Trump a mexikói gyár miatt, ugyanis 35%-os vám bevezetését helyezte kilátásba a Mexikóban gyártott, de az USA-ban értékesített autókra.
2017.01.16. 17:30

Barack Obama búcsútévéinterjúban osztogatott tanácsokat Trumpnak

Elnöki minőségében adott utolsó nagy televíziós interjújában Barack Obama leköszönő amerikai elnök egyebek között a hírszerző szervezetekkel való együttműködésre figyelmeztette utódát, Donald Trumpot, majd főleg az amerikai-izraeli viszonyról, a palesztin-izraeli konfliktusról és a szíriai helyzetről beszélt.
2017.01.16. 17:00

Tömegével maradnak távol a politikusok Trump beiktatási ünnepségéről

Vasárnap estig az amerikai képviselőház 19 demokrata párti politikusa jelezte, hogy nem hajlandó részt venni Donald Trump megválasztott elnök pénteki beiktatási ünnepségén a Capitolium előtt.
2017.01.16. 12:00

Trump a fejlődés útjában állhat?

A Brexitet és Trump megválasztását jól kezelték a piacok a tavalyi évben, de mielőtt hátradőlnénk, érdemes előretekinteni, és megnézni, mi vár ránk 2017-ben. Eugene Philalithis a Fidelity International Multi-Asset portfóliómenedzsere az elmúlt időszakot elemezve sorra veszi, mit hozhatnak idén az európai, amerikai piacok, mi lesz Kínával és a feltörekvőkkel.
2017.01.16. 5:30

Mike Pence: nincs kapcsolat Donald Trump kampánya és orosz tisztségviselők között

Mike Pence, megválasztott amerikai alelnök vasárnap egy televíziós interjúban határozottan cáfolta, hogy bármiféle kapcsolat lett volna Donald Trump kampánycsapata és orosz tisztségviselők között. Michael Brennan CIA-igazgató egy másik interjúban arra figyelmeztette Donald Trumpot: óvatosan nyilatkozzon és ne mentse fel Oroszországot közelmúltbeli cselekedeteiért.
2017.01.16. 4:30

Trump: Merkel katasztrofális hibát követ el

Donald Trump szerint Angela Merkel német kancellár "nagyon katasztrofális hibát" követett el "az illegális" migránsok befogadásával.
2017.01.16. 2:05

Trump szerint Nagy-Britannia jól teljesít majd az EU-n kívül

Donald Trump szerint Nagy-Britannia "remekül teljesít majd" a brit EU-tagság megszűnése után is.
2017.01.15. 23:05

Minél előbb találkozik Putyin és Trump, annál jobb

Minél előbb létrejön Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump megválasztott amerikai elnök találkozója, annál jobb - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az NBC amerikai televíziónak vasárnap adott interjújában.

USA

2017.01.14. 11:05

Romlott a fogyasztói hangulat januárban az Egyesült Államokban

A fogyasztói hangulat kismértékű romlását mutatta ki januárban az Egyesült Államokban a Michigan Egyetem és a Reuters hírügynökség közös fogyasztói hangulatindexe.
2017.01.14. 9:00

Donald Trump találkozót tervez Putyinnal

Donald Trump megválasztott amerikai elnök a The Wall Street Journal című lapnak adott interjújában bejelentette, hogy találkozót tervez Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, s egyúttal sejtetni engedte azt is, hogy visszavonhatja az Oroszország ellen Barack Obama által decemberben hozott szankciókat. Szólt arról is, hogy nem feltétlen híve az "egy Kína-politikának".

USA

2017.01.14. 6:30

Egyre csak nő a repülőtéren elkobzott fegyverek száma az Egyesült Államokban

Jelentősen emelkedett az Egyesült Államok repülőterein elkobzott fegyverek száma, 28 százalékkal több lőfegyvert foglaltak le 2016-ban, mint egy évvel korábban.
2017.01.14. 4:30

Donald Trumpot kiszámíthatatlannak tartják

A Vatikánban és a katolikus egyházban erős az aggodalom Donald Trump megválasztott amerikai elnök miatt, akit kiszámíthatatlan embernek tartanak - nyilatkozta Ken Hackett az Egyesült Államok távozó szentszéki nagykövete a HuffintgtonPost.it hírportálon pénteken közölt interjúban.
2017.01.13. 22:00

Twitteren támadta Trump Hillary Clintont

A választások óta először intézett támadást volt riválisa, Hillary Clinton ellen Donald Trump. Pénteki Twitter-üzenetében "pokolian bűnösnek" nevezte a demokrata párti politikust.
2017.01.13. 8:35

Titkos szervezkedés után jött a kitüntetés a leköszönő alelnöknek

Barack Obama amerikai elnök az Elnöki Szabadság Érdeméremmel tüntette ki csütörtökön a Fehér Házban Joe Biden alelnököt.

USA

2017.01.12. 22:00

Medvepiac köszönt Amerikára

A tőzsdetörténelem egyik leghosszabb bikapiacának közeli befellegzését várja Peter Boockvar, a Lindsey Group és a Bookmark Advisors amerikai befektető- és tanácsadó cégek vezető elemzője az Alapblog.hu-nak adott interjújában. A CNBC szakértője érdemtelenül drágának tartja az amerikai részvényeket és a dollárt, ezzel szemben vásárlásra érdemesnek tartja a kanadai, az ausztrál és a brazil devizát, sőt, az eurót is, valamint a nemesfémeket, az ipari és a mezőgazdasági alapanyagokat.
2017.01.12. 9:40

A Trump elleni támadások célja a beiktatás megakadályozása lenne?

Az amerikai Demokrata Pártnak és Donald Trump ellenfeleinek a támadásokkal az lehet a célja, hogy megakadályozzák a megválasztott elnök beiktatását - jelentette ki Frank Tibor Amerika-szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.
2017.01.12. 7:30

Trump szerint előny, ha Putyin kedveli őt

Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke minden idők legnagyobb munkahelyteremtőjének nevezte magát, s úgy vélte, hogy ha Putyin orosz elnök kedveli őt, akkor az nem teher, hanem előny is lehet. Szerdai sajtótájékoztatóján Trump bejelentette azt is, hogy két fiának adja át vállalatbirodalmát.
2017.01.12. 4:45

Nem biztos, hogy minden infó igaz Trumpról

Kaló Máté Amerika-szakértő szerint nem valószínű, hogy minden állítás igaz abban az állítólagos hírszerzési jelentésben, amelyet több amerikai médium is közzétett, és amelyben vádakat fogalmaznak meg Donald Trump megválasztott elnökkel kapcsolatban. A vádak lényege, hogy Oroszország állítólag Trump lejáratására, zsarolására alkalmas információk birtokában van.
2017.01.11. 7:30

Oroszországnak pikáns információi lehetnek Donald Trumpról

Oroszországnak kompromittáló személyes és pénzügyi információi lehetnek Donald Trump megválasztott amerikai elnökről - jelentette kedden a CNN amerikai hírtelevízió arra hivatkozva, hogy értesülései szerint a Trumpnak pénteken bemutatott hírszerzési jelentéshez csatoltak egy erről szóló kétoldalas jegyzetet.
2017.01.11. 7:00

Trump az egészségbiztosítási törvény azonnali visszavonását kéri

Donald Trump megválasztott amerikai elnök a Barack Obama nevéhez fűződő Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény azonnali visszavonását kérte a republikánusoktól.

USA

2017.01.11. 6:30

Obama szerint Amerika jobb és erősebb lett

Az Egyesült Államok jobb és erősebb lett az elmúlt nyolc évben - mondta utolsó elnöki beszédben Barack Obama Chicagóban, nem messze az első elnöki győzelmi beszédének helyszínétől.
2017.01.11. 6:05

Több forrás is tanúskodik orosz hackertámadásról az amerikai hírszerzés szerint

James Clapper amerikai hírszerzési vezető szerint többféle forrásból származnak az adatok az amerikai számítógépes rendszerek elleni orosz hackertámadásokról, és az oroszok legalább kéttucat más országban is megpróbálták befolyásolni a választási folyamatot.
2017.01.11. 1:30

Donald Trump lánya és veje lemond valamennyi vállalatvezetői funkciójáról

Várhatóan lemond valamennyi vállalatvezetői megbízatásáról Ivanka Trump és Jared Kushner, a megválasztott amerikai elnök lánya és veje. Minderről azt követően számolt be kedden az amerikai sajtó, hogy Donald Trump Kushnert nevezte ki fehér házi vezető tanácsadóvá.
2017.01.10. 14:00

Mi is lesz a brit szabadkereskedelemmel? - Készenlétben az USA

Nagy-Britannia "az első sorból" kezdhet szabadkereskedelmi tárgyalásokat az Egyesült Államokkal, miután a jövő héten hivatalba lépő következő amerikai elnök, Donald Trump kormánya megalakul - mondta az amerikai szenátus külügyi bizottságának republikánus elnöke.
2017.01.10. 7:30

Ennyire kedveli Donald Trump a vejét

Donald Trump megválasztott elnök várhatóan vejét nevezi ki főtanácsadójának az NBC televízió értesülései szerint.

USA

2017.01.10. 6:05

Új munkahelyek megteremtéséről tárgyalt Donald Trump

Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke az Alibaba kínai óriáscég vezérigazgatójával és a francia LVMH elnökével tárgyalt amerikai munkahelyek létrehozásáról.
2017.01.09. 19:30

Obama még egyszer, utoljára szólt Trumpnak, hogy ne engedje el a párizsi klímaegyezményt

Barack Obama távozó elnök figyelmeztette Donald Trump megválasztott elnököt arra, hogy kárt okozna az amerikai érdekeknek, ha Washington kivonulna a párizsi klímaegyezményből. Obama leendő utódát az egyezmény támogatására szólította fel.
2017.01.08. 16:30

Theresa May: elfogadhatatlanok Trump megalázó kijelentései

Theresa May szerint elfogadhatatlanok a következő amerikai elnök, Donald Trump korábbi megalázó kijelentései a nőkről.
2017.01.08. 14:30

Trumpnak rendeznie kell viszonyát a hírszerzéssel

Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek mindenképpen rendeznie kell a viszonyát a hírszerzéssel, ilyen irányú gesztusként is értékelhető az Oroszországból kitiltott Dan Coats hírszerzési csúcsvezetővé jelölése - mondta Nagy Sándor Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
2017.01.08. 11:30

Öt amerikai bank ment csődbe a tavalyi évben

Öt bank ment csődbe tavaly az Egyesült Államokban, ezzel a 2007 óta bezárt pénzintézetek száma közel ötszázra nőtt.

USA

2017.01.08. 1:00

Az amerikai hírszerzés azonosította a hackelt adatokat a WikiLeaksnek továbbító orosz ügynököket

Az amerikai hírszerzés azonosította azokat az orosz ügynököket, akik továbbították a demokrata párti politikusoktól számítógépes támadással megszerzett adatokat a WikiLeaks kiszivárogtató portálnak az amerikai sajtó pénteken közölt értesülései szerint.
2017.01.07. 18:30

Obama szerint Oroszországnak az volt a szándéka, hogy bekavarjon a választásba

Barack Obama az ABC televíziónak adott interjúban kijelentette: Oroszországnak az volt a szándéka, hogy "bekavarjon" az amerikai választási folyamatba. Donald Trump, megválasztott elnök szerint viszont csak a demokraták hanyag számítógépes védelméről volt szó.
2017.01.07. 7:00

Donald Trump: a hackertámadások semmit sem befolyásoltak

Donald Trump megválasztott amerikai elnök konstruktívnak nevezte a hírszerzés vezetőivel pénteken lezajlott találkozóját, de hangsúlyozta, hogy véleménye szerint semmiféle hackertámadás nem volt hatással a választási eredményekre.
2017.01.07. 1:00

Az amerikai törvényhozás hitelesítette Donald Trump győzelmét

Az amerikai törvényhozás pénteken hitelesítette az elektorok szavazatait, amelyek biztosították a republikánus párti Donald Trump győzelmét az elnökválasztáson. Ugyanakkor néhány demokrata párti törvényhozó jelezte, hogy kifogást nyújt be.
2017.01.07. 0:30

A mediterrán étrend jótékony hatással lehet az idős emberekre

A mediterrán étrendet követő idős emberek agyának térfogata kevesebbet csökkent három év alatt, mint azon társaiké, akik a vizsgált időszakban nem követték pontosan az egyebek között olívaolajban, babfélékben, friss gyümölcsökben és zöldségekben gazdag étrendet - derült ki a Neurology című orvosi folyóiratban megjelent tanulmányból.

USA

2017.01.06. 23:30

Lemondott az Egyesült Államok kanadai nagykövete

Lemondott az Egyesült Államok kanadai nagykövete és ezzel elsőként tett eleget Donald Trump elvárásainak. A megválasztott elnök ugyanis jelezte, hogyvalamennyi politikai kinevezettet leváltja.
2017.01.06. 23:00

Politikai boszorkányüldözésnek nevezte az orosz hackertámadások körüli vitát Trump

"Politikai boszorkányüldözésnek" nevezte az orosz hackertámadások körüli vitát Donald Trump megválasztott elnök a The New York Times című lapnak adott pénteki interjújában.
2017.01.06. 20:00

CES-2017: Biometrika az autóban, felhő a fejegységben és okos, intelligens autóüveg

Fejlett vezetői asszisztens rendszerek, biztonsági megoldások, a tisztább autózás koncepciói és holisztikus kapcsolódás: a Continental úttörő termékeinek köre folyamatosan bővül, ahogy az autóipar is egyre gyorsabban mozdul el a szoftverek és mobilitási szolgáltatások felé. Az autóiparban rejlő digitalizációs lehetőségekről alkotott elképzeléseinek demonstrálására a világ egyik vezető autó- és gumiipari gyártója számos terméket és szolgáltatást mutat be az idei Fogyasztói Elektronika Show-n (CES).
2017.01.06. 14:20

Az amerikai nagyköveteket már Trump beiktatása előtt is várja a haza

Számos amerikai nagyköveti poszt megüresedik rövid időn belül, még Donald Trump megválasztott amerikai elnök január 20-i beiktatása előtt - jelentette diplomatákra hivatkozva a The New York Times.
2017.01.06. 8:20

Orosz-amerikai viszály: Figyelmeztették Moszkvát az elnökválasztás előtt

Barack Obama amerikai elnök és külügyminisztere, John Kerry közvetlenül Oroszországhoz fordult az amerikai elnökválasztás előtt, arra figyelmeztetve Moszkvát, hogy ne avatkozzék be a választási folyamatba. Erről az amerikai diplomácia vezetője beszélt csütörtökön tartott sajtóértekezletén.

USA

2017.01.06. 5:30

Trump hírszerzés csúcsvezető jelöltjét kitiltották Oroszországból

Donald Trump megválasztott amerikai elnök sajtóértesülések szerint valószínűleg egy Moszkva által orosz földről kitiltott volt republikánus szenátort jelöl majd a hírszerzés csúcsvezetőjének, a 73 éves Dan Coatsot.
2017.01.06. 0:05

Nem csak hackeltek az oroszok az amerikai hírszerzés szerint

James Clapper, az amerikai hírszerzés csúcsszervezetének vezetője a kongresszusban tartott csütörtöki meghallgatáson azt állította, hogy az amerikai számítógépes rendszerek meghackelése csupán egyike volt azoknak az orosz törekvéseknek, amelyek az amerikai választási folyamatba történő beavatkozást célozták.
2017.01.05. 8:30

Még egy utolsó lépéssel megmenekülhetne Trump karmai közül az Obamacare?

Barack Obama amerikai elnök szerdán a kongresszusban demokrata párti vezető politikusokkal tárgyalt arról, hogyan lehetne megmenteni az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvényt, amelyet a republikánus többségű törvényhozás megszüntetni tervez. Közben a szenátusban már határozatot is hoztak a törvény visszavonásának első lépéseiről.
2017.01.05. 6:05

Obama az egészségbiztosítási törvény megmentéséről tárgyalt

Barack Obama amerikai elnök szerdán a kongresszusban demokrata párti vezető politikusokkal tárgyalt arról, hogyan lehetne megmenteni az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvényt, amelyet a republikánus többségű törvényhozás megszüntetni tervez. Közben a szenátusban már határozatot is hoztak a törvény visszavonásának első lépéseiről.
2017.01.05. 3:30

Gyorsíthat a kamatemeléseken a Fed

Az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbank rendszer, a Fed decemberi kamatdöntő ülésének szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve szerint a gazdasági növekedés gyorsuló üteme a kamatemelések ütemezését is felgyorsíthatja.
2017.01.05. 0:30

Trump a Wall Street egyik ügyvédjét jelöli a tőzsdefelügyelet élére

Donald Trump, megválasztott amerikai elnök szerdán közleményben jelentette be, hogy Jay Claytont, a Wall Street egyik ismert ügyvédjét jelöli majd az értékpapír- és tőzsdefelügyelet vezetőjének.
2017.01.04. 21:00

Kiáll a nyilvánosság elé Trump - mi lehet a fejében?

Donald Trump bejelentette, hogy január 11-én egy általános sajtótájékoztatót tart New York-ban.
2017.01.04. 5:35

Ellátogat a Clinton-házaspár Trump beiktatási ünnepségére

Hillary Clinton, az amerikai demokraták volt elnökjelöltje és férje, Bill Clinton volt elnök kedden bejelentette, hogy részt vesz Donald Trump megválasztott elnök január 20-i beiktatási ceremóniáján, s ezzel lezárultak a hetek óta tartó találgatások és híresztelések, miszerint Clintonék "kihagyják" az ünnepséget. A beiktatáson több más volt elnök és hitvese is részt vesz majd.

USA

2017.01.04. 1:30

Erősödik az amerikai feldolgozóipar

Az ipari teljesítmény további javulását jelzi a londoni székhelyű Markit Economics decemberre vonatkozó amerikai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe (BMI).
2017.01.03. 16:00

Trump Robert Lighthizert jelöli kereskedelmi főképviselővé

A megválasztott amerikai elnök Robert Lighthizert jelöli majd kormánya kereskedelmi főképviselőjévé - közölte kedden Donald Trump hatalomváltást levezénylő csapata.

USA

2017.01.03. 1:00

Óriási biztosítási összeget könyvelhet el a Disney

Minden idők egyik legnagyobb biztosítási összegét, 41 millió dollárt (12 milliárd forintot) könyvelhet el a Star Wars-filmeket gyártó Disney filmstúdió, amely bebiztosította magát arra az esetre, ha a Leia hercegnőt alakító Carrie Fisher nem tudná eljátszani szerződésben vállalt szerepét.
2016.12.31. 6:00

Orosz-amerikai viszály - Moszkva nem utasít ki senkit

Moszkva nem utasít ki senkit válaszul az Oroszország ellen bevezetett amerikai szankciókra - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken.
2016.12.29. 6:00

Mélyponton volt a lakásértékesítések száma az Egyesült Államokban

Közel egyéves mélypontra csökkent a folyamatban lévő lakásértékesítések száma az Egyesült Államokban novemberben, mert a jelzáloghitel-kamatok emelkedése, illetve az elégtelen kínálat elbátortalanította a jövőbeni vásárlók egy részét.
2016.12.29. 1:00

Így reagál a FED Trump gazdaságélénkítésére

Londoni pénzügyi elemzők várakozása szerint Donald Trump, a januárban hivatalba lépő új amerikai elnök erőteljes költségvetési gazdaságélénkítő programot hirdet, és mivel ennek keresletnövelő hatása jelentős lendületet ad majd az inflációnak a már most is csaknem teljes kapacitással működő amerikai gazdaságban, a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve a jelenleg árazottnál valószínűleg sokkal meredekebb monetáris szigorítást hajt végre a következő két évben.
2016.12.26. 17:40

Kína lehagyhatja az amerikai gazdaságot

Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő évtized végére Kína lesz a világ legnagyobb gazdasága a dollárban számolt nominális hazai össztermék (GDP) alapján, a második helyre utasítva az Egyesült Államokat.
2016.12.22. 5:05

Tízéves csúcsra emelkedett a használtlakás-értékesítés az Egyesült Államokban

Közel tízéves csúcsra emelkedett a használtlakás-értékesítések száma novemberben az Egyesült Államokban.
2016.12.21. 11:00

Így került be Trump a Fehér Házba - Ábra

Út a Fehér Házba - az amerikai elnökválasztási folyamat.
2016.12.20. 0:30

Trump gazdaságpolitikája erős növekedést, de recessziót is okozhat

Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő amerikai elnök, Donald Trump által kilátásba helyezett élénkítő költségvetési intézkedések nyomán az amerikai gazdaságban valószínűleg robusztus ütemű növekedés kezdődik jövőre, ha azonban Trump a protekcionista jellegű választási ígéreteit is megvalósítja, annak recesszió lehet a következménye.
2016.12.18. 6:00

Donald Trump egyre kedveltebb Magyarországon

A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a magyarok továbbra is kifejezetten kedvezőtlen véleménnyel vannak Angela Merkel német kancellárról és Jean-Claude Junckerről, az Európai Bizottság elnökéről, az amerikai elnökké választott Donald Trump viszont egyre népszerűbb.
2016.12.18. 5:01

Már nem Kínának tartozik az USA a legtöbb pénzzel - Akkor kinek?

Októberben már a hetedik hónapja csökkent a külföldiek által tartott amerikai állampapír-állomány, noha ez a trend az elnökválasztásokat követő hozamemelkedés óta megfordulni látszik.

USA

2016.12.17. 1:30

Trump nem alkalmas arra, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen

Amerikai sztárok, köztük Martin Sheen, Debra Messing és Moby kérik egy szívhez szóló videón a republikánus elektorokat, hogy december 19-én ne szavazzanak a megválasztott elnökre, Donald Trumpra.
2016.12.16. 7:30

Medvegyev szerint Trump ésszerű kijelentéseket tesz

Donald Trump megválasztott amerikai elnök sok kijelentése ésszerű és pragmatikus - jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök csütörtökön a hagyományos, több orosz televízió és rádió által sugárzott évzáró interjúja során.
2016.12.15. 7:35

Nem okozott meglepetést a Fed kamatemelése

Az MTI által megkérdezett elemzők szerint megfelel a piaci várakozásoknak, hogy a Fed monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) 25 bázisponttal 0,50-0,75 százalékra emelte szerdán az irányadó kamatsávot.
2016.12.15. 5:35

Putyinnak is köze volt a hackertámadásokhoz?

Személyesen Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is köze volt az amerikai választásokat megelőző orosz hackertámadásokhoz - jelentette helyi idő szerint szerdán az amerikai NBC hírtelevízió névtelen hírszerzési forrásokra hivatkozva.

USA

2016.12.15. 2:00

Kamatot emelt a Fed

Kamatot emelt az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve/Fed), először azóta, hogy kereken egy éve elindította a kamatemelési ciklust. A bejelentésre a dollár azonnal erősödni kezdett.
2016.12.14. 20:45

Amerika meglépte: kamatot emelt!

Kamatot emelt az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve/Fed), először azóta, hogy kereken egy éve elindította a kamatemelési ciklust. A bejelentésre a dollár azonnal erősödni kezdett.
2016.12.13. 13:10

Nincs olyan, hogy visszaszívjuk - Nem szavazhatnak másképp az elektorok

Egy amerikai szövetségi bíró elutasította a középnyugati Colorado államban két elektor kérvényét annak a törvénynek a hatályon kívül helyezéséről, amely alapján az elektoroknak az államban győzelmet arató elnökjelöltre kell adniuk voksukat az elektori kollégium szavazásakor.
2016.12.13. 10:40

Na tessék, kellett ez az újraszámlálás?!

Wisconsinban a voksok újraszámlálása után is Donald Trump lett a győztes, még növelte is szavazatainak számát. Közben Pennsylvaniában hétfőn egy bíró leállíttatta az újraszámlálást.
2016.12.13. 5:35

Hiába számlálják újra a szavazatokat, Donald Trump a győztes

Wisconsinban a voksok újraszámlálása után is Donald Trump lett a győztes, még növelte is szavazatainak számát. Közben Pennsylvaniában hétfőn egy bíró leállíttatta az újraszámlálást.
2016.12.13. 5:00

Bill Gates és milliárdos csoportja fog össze a globális felmelegedés ellen

A Microsoft-alapító Bill Gates vezetésével amerikai, brit, szaúdi, kínai milliárdosok fognak össze a globális felmelegedés ellen és egymilliárd dollárt fektetnek be az úgynevezett tiszta energiába - jelentették be hétfőn.
2016.12.13. 3:30

Egyesült Államok: Wall Street-i bankár lesz a gazdasági tanácsadó testület vezetője

A Wall Street egyik bankárját választotta gazdasági tanácsadó testülete vezetőjéül Donald Trump, megválasztott amerikai elnök.
2016.12.13. 1:00

Közös érdekek erősítik Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatát

Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolata mindig erős lesz, ennek oka, hogy a két ország közös értékeket vall - mondta Connie Mack, az amerikai kongresszus volt tagja hétfőn Budapesten.
2016.12.12. 14:30

USA 2017 - Hatalmasabb, hangosabb, befolyásosabb?

A pénzügyi piacok feszült figyelemmel várják, milyen növekedési következményei lesznek a Trump-kormányzat hivatalba lépésének. A piaci hangulatot 2017-ben várhatóan ez a várakozás, valamint annak esetleges inflációs következményei fogják meghatározni, és akár a reflációra is ráhangolhatják a befektetőket, aminek a kockázatos eszközökre kedvező hatása lenne, ám a merészen árazott defenzív papírok számára inkább kihívást jelenthet.
2016.12.12. 14:00

Új szerepet kaphat Tajvan az amerikai külpolitikában?

Donald Trump megválasztott amerikai elnök szerint az "egy Kína"-politika nem működik jól.
2016.12.12. 10:30

Mi köze Obamának az orosz hackertámadásokhoz?

John Bolton volt amerikai ENSZ-nagykövet szerint az orosz hackertámadásokról szóló információkat az Obama-kormány terjeszthette.

USA

2016.12.12. 4:00

Nagy mértékben javult a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban

Elemzők által vártnál jóval nagyobb mértékben javult decemberben a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban - derül ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé.
2016.12.11. 22:00

Elképzelhető, hogy 4 év múlva Joe Biden indul az amerikai elnökválasztáson

Joe Biden leköszönő amerikai alelnök egy vasárnapi televíziós interjúban nem zárta ki teljesen, hogy négy múlva indulna az elnökválasztáson, egyúttal arról is beszélt, hogy pártjának, a Demokrata Pártnak többet kellett volna tennie a fehér férfi választók megszólításáért.
2016.12.11. 14:00

Szakértő szerint nem valószínű, hogy az oroszok beavatkoztak volna Donald Trump győzelme érdekében

Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint nem valószínű, hogy az oroszok beavatkoztak volna Donald Trump győzelme érdekében.

USA

2016.12.10. 1:30

Obama elrendelte az elnökválasztással kapcsolatos számítógépes támadások átvizsgálását

Barack Obama, amerikai elnök elrendelte az elnökválasztással kapcsolatos valamennyi számítógépes támadás teljes átvizsgálását.
2016.12.09. 7:05

Trump kinevezte a környezetvédelmi hivatal vezetőjét és a munkaügyi minisztert is

Donald Trump megválasztott amerikai elnök a fosszilis energiaforrások hívét nevezi ki a szövetségi környezetvédelmi hivatal (EPA) vezetőjének, és - az előrejelzéseknek megfelelően - egy gyorsétterem-hálózat elnök-vezérigazgatóját jelöli munkaügyi miniszternek.
2016.12.09. 2:30

Nem valószínű, hogy Trump feloldja az orosz szankciókat

Londoni pénzügyi elemzők szerint a megválasztott következő amerikai elnök, Donald Trump hivatalba lépésével sem lesz azonnali irányváltás az amerikai külpolitikában, és valószínűtlen az is, hogy Trump kormánya a belátható előrejelzési távlatban feloldaná az Oroszország ellen foganatosított gazdasági-pénzügyi szankciókat.

Az E.ON bejelentette, hogy új szárazföldi szélerőműparkot épít az Egyesült Államokban

Az E.ON ma bejelentette, hogy Bruenning’s Breeze néven új, 228 megawattos szárazföldi szélerőműparkot épít a texasi Willacy megyében. A szélerőműparkban a német Nordex által gyártott 76 darab, egyenként három megawattos turbina fog üzemelni. A Bruenning’s Breeze várhatóan jövő év végén kezdi meg az energiatermelést. A bejelentésre olyan időszakban került sor, amikor a vállalat már javában építi a Radfor’s Run szélerőműparkot Illinois államban.
2016.12.08. 3:00

Barack Obama az amerikai-japán viszonyról

Barack Obama amerikai elnök az amerikai-japán viszonyt méltatta a Pearl Harbor elleni japán támadás 75. évfordulóján.
2016.12.07. 14:00

Az USA továbbra is rengeteg pénzt öl a hadakozásba

Noha Donald Trump felvetette ezt a kampányban, nem várható, hogy csökkennek az Egyesült Államok védelmi költései - vélekedett az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő.
2016.12.07. 10:00

Az USA a továbbiakban is partnerének tekinti Olaszországot

Olaszország Matteo Renzi veresége után is az Egyesült Államok szövetségese marad - hangsúlyozta Barack Obama.
2016.12.07. 8:05

Továbbra is harcolni kell a terrorfenyegetettség ellen - figyelmeztet utolsó elnöki beszédében Obama

Védelmébe vette terrorellenes politikáját a nemzetbiztonságról szóló utolsó elnöki beszédében kedden Barack Obama leköszönő amerikai elnök.
2016.12.07. 7:30

Trump azt ígéri, hogy legyőzi az Iszlám Állam terrorszervezetet

Donald Trump megválasztott amerikai elnök kedd este azt ígérte, hogy kormányzata kivonul a Közel-Keletről és legyőzi az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet.

Kártérítést fizet a Samsung az Apple-nek

Az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság megváltoztatta a korábbi bírósági döntést az Apple és a Samsung vitájában.
2016.12.07. 5:00

Szorosabb lesz az együttműködés a NATO és az EU között

A NATO és az Európai Unió képviselői stratégiai jellegű együttműködésről állapodtak meg kedden, mivel a több irányból érkező váratlan fenyegetések és a soha nem látott biztonsági kihívások miatt minden eddiginél szorosabban kapcsolódik össze Európa és Észak-Amerika biztonságának kérdése - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a tagországok kétnapos brüsszeli külügyminiszteri tanácskozásának szünetében, kedden.

USA

2016.12.06. 2:30

25 millió dollárral járó tudományos díjakat adtak át

Ötödik alkalommal adták át a kimagasló tudományos eredményekért odaítélt, összesen több mint 25 millió dollárral (7,3 milliárd forinttal) járó élettudományi, matematikai és fizikai díjakat vasárnap a kaliforniai Szilícium-völgyben.

USA

2016.12.06. 0:01

Trump lenne a legnagyobb világgazdasági kockázat?

A globális intézményi befektetői közösség szerint a megválasztott következő amerikai elnök, Donald Trump majdani gazdaságpolitikai elképzelései váltak mára a legnagyobb világgazdasági kockázattá.
2016.12.05. 19:30

Lendületben az amerikai gazdaság

Ha megnézzük, hogy mi történik a világban, és milyen makroadatokat kapunk, amelyeket a héten tettek közzé, akkor az amerikai gazdaság növekedése a III. negyedévben érdekes információnak számít - adta hírül az Akcenta.
2016.12.05. 14:00

Kettős mérce az amerikai igazságszolgáltatásban? - Snowden kiakadt!

Kettős mérce alkalmazásával vádolja az amerikai igazságszolgáltatást Edward Snowden, aki szerint a washingtoni kormányzattal kapcsolatban álló elithez tartozó személyek enyhe büntetésekkel megússzák a súlyos bűncselekményeket, míg az egyszerű emberekkel szemben ilyen esetekben a törvény legnagyobb szigorával járnak el.

USA

2016.12.05. 1:00

Megoperálták a világ legöregebb gorilláját

Biopsziás műtéten esett át a világ legöregebb gorillája nem sokkal a 60. születésnapja előtt.
2016.12.04. 17:00

Putyin: az Egyesült Államok élére okos ember került

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint megbuktak az egypólusú világ létrehozására irányuló kísérletek, az erőegyensúly a világon fokozatosan helyreáll, az Egyesült Államok élére pedig Donald Trump személyében "okos ember" került.
2016.12.04. 2:00

Erősödni fognak az amerikai-magyar kapcsolatok

Dennis Ross amerikai republikánus képviselő szerint Donald Trump elnöksége idején erősödni fognak az amerikai-magyar kapcsolatok.
2016.12.02. 12:20

A leendő amerikai elnök köszönőkörútján fókuszban... Amerika

Donald Trump leendő amerikai elnök az ohiói Cincinnatiban tartott nagygyűlésen ismét azt ígérte: Amerika mindenek előtt.
2016.12.02. 10:10

Várhatóan Mattis tábornok lesz Donald Trump védelmi miniszter-jelöltje

Várhatóan James Mattis tábornokot jelöli leendő kormánya védelmi miniszterének Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott republikánus elnöke.
2016.12.02. 7:30

Trump megfenyegette az Egyesült Államokat elhagyó cégeket

Donald Trump arra figyelmeztette csütörtökön az amerikai vállalatokat, hogy ha kiszervezik a munkahelyeket az Egyesült Államokból, akkor következményekkel kell számolniuk.
2016.12.02. 6:30

Oroszország rossz szemmel nézi a NATO bővítését

Oroszország továbbra is fenyegetést lát a NATO bővítésében, "rossz szemmel nézi" a folyamatot és a szövetség infrastruktúrájának közeledését az orosz határokhoz - derült ki a Vlagyimir Putyin elnök által csütörtökön jóváhagyott, megújított orosz külpolitikai koncepcióból.
2016.12.01. 8:30

A Fehér Házba is beköszöntött a karácsony

A Fehér Házban már feldíszítették a karácsonyfákat és kiállították a mézeskalács-házikókat.
2016.12.01. 6:30

Gulyás Gergely: Trump győzelmével véget ér a politikai korrektség

Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke szerint Donald Trump győzelmével véget fog érni az a politikai korrektség Európában, amely "fullasztóvá és elviselhetetlenné" tette a politikát.
2016.12.01. 5:05

Oroszországgal foglalkozó bizottságot hoz létre Washington

Az amerikai képviselőház elsöprő, kétpárti többséggel fogadott el szerdán egy új hírszerzési törvényt, amely egyebek mellett egy Oroszországgal foglalkozó bizottság létrehozását is javasolja.
2016.12.01. 0:05

Putyin reméli, hogy javul az orosz-amerikai viszony

Reményét fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán, hogy az új amerikai elnök, Donald Trump hivatalba lépésével javulni fog Moszkva és Washington viszonya.
2016.11.30. 7:00

Megvan az amerikai kereskedelmi miniszter

Wilbur Ross amerikai befektetési bankár kedd este bejelentette, hogy elfogadja Donald Trump felkérését a kereskedelmi miniszteri posztra.

USA

2016.11.29. 21:00

Csúcson van a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban

Kilencéves csúcsra javult a fogyasztói bizalom novemberben az Egyesült Államokban a Conference Board gazdaságkutató cég kedden ismertetett hangulatindexe szerint.
2016.11.29. 11:30

A texasi elektor inkább lemondott, de, hogy Trumpra szavazzon? Azt már nem!

Art Sisneros texasi republikánus elektor inkább lemondott erről a megbízatásáról, mintsem Donald Trumpra adja voksát az amerikai elnökválasztás utolsó fázisában, a december 19-i elektori választáson.
2016.11.29. 10:00

Trump már a külügyi tárcáról tárgyal

David Petraeus tábornokkal, a külügyminiszteri poszt egyik várományosával egyeztetett hétfőn Donald Trump, az Egyesült Államok januárban hivatalba lépő megválasztott elnöke.
2016.11.29. 3:30

Donald Trump ellen menetrendszerűek a tüntetések

Kumin Ferenc New York-i magyar főkonzul szerint "menetrendszerűen" tüntetnek Donald Trump újonnan megválasztott elnök ellen az eredménnyel elégedetlenek az Egyesült Államokban. Kumin Ferenc az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában azt mondta, a demonstrációk elsősorban az északkeleti partvidék nagyvárosaiban zajlanak.
2016.11.29. 2:00

A Fehér Ház szerint nem történt választási csalás

Cáfolta a washingtoni Fehér Ház hétfőn Donald Trump megválasztott elnök azon állítását, hogy tömeges választási csalás történt egyes szövetségi tagállamokban az amerikai elnökválasztáson.
2016.11.28. 6:00

Amerikai elnökválasztás: Trump szerint három államban csaltak

Donald Trump megválasztott republikánus elnök azt állította vasárnap, hogy megnyerte volna a leadott szavazatok többségét is a november 8-i elnökválasztáson, ha három szövetségi államban nem csaltak volna.
2016.11.28. 1:00

Donald Trump véget vethet a kubai nyitás politikájának

Reince Priebus, a Fehér Ház leendő kabinetfőnöke szerint Donald Trump elnökként "abszolút" véget akar vetni a kubai nyitás politikájának, ha nem történik változás a kubai politikában.
2016.11.27. 10:00

Szíriai válság: Korai még Oroszország-USA együtműködésről beszélni

Korai lenne még előrejelzésekbe bocsátkozni az Oroszország és az Egyesült Államok között Szíria ügyében lehetséges jövőbeni együttműködéséről, Moszkva ugyanakkor kész a párbeszédre ebben a témában - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján.
2016.11.27. 5:00

Amerikai elnökválasztás: Több államban is támogatják a voksok újraszámolását

Több kulcsfontosságú államban is támogatja a voksok újraszámolását Hillary Clinton demokrata párti jelölt kampánycsapata - jelentette szombaton a CNN amerikai hírtelevízió.

USA

2016.11.27. 0:01

Lassult az amerikai szolgáltatóipar teljesítménynövekedése

Az amerikai szolgáltatóipari teljesítmény növekedésének minimálisan lassuló  ütemét jelzi a Markit Economics gazdaságkutató intézet novemberi  beszerzésimenedzser-indexe.
2016.11.26. 11:00

Álhírekkel befolyásolhatták az amerikai elnökválasztást?

A The Washington Post című lap szerint orosz propagandisták álhírekkel próbálhatták meg befolyásolni az amerikai választási folyamatot.

USA

2016.11.25. 23:00

Alapblog interjú – Végjáték

Donald Trump jobb elnök lesz, mint azt a liberális és baloldali politikai és piaci megfigyelők feltételezik, de rosszabb lesz ahhoz képest, mint amit a piacok, a Wall Street főszereplői várnak tőle, nyilatkozta az alapblog.hu-nak Steen Jakobsen a Saxo fő befektetési igazgatója és stratégája. Jakobsen kimondottan optimista a következő éveket illetően, úgy gondolja hogy a világgazdaságban – a Trump jelentette látszat ellenére – befejeződik a mélyülő protekcionizmus, a világkereskedelem csökkenésének érája, nem erősödni, hanem gyengülni fog a politikai bezárkózás és a megannyi mélyülő szociális igazságtalanság. Megint a nyitás, a nyitottság, az esélyegyenlőség erősödése és az oktatásba, az emberi erőforrásokba való hatalmas beruházások kora köszönt ránk. Addig azonban Amerikában reálisan kell számolni a recesszió bekövetkeztével, a túl erős dollár okozta feltörekvő piaci visszaeséssel, egyúttal az olajárak emelkedésével, az arany és az ezüst újbóli megerősödésével.

USA

2016.11.25. 19:30

Trump tervei gyengítik a feltörekvő piaci valutákat

Londoni pénzügyi elemzők szerint nem elsősorban Donald Trump megválasztott amerikai elnök külpolitikai és külkereskedelmi elképzelései, hanem hazai gazdasági és költségvetési intézkedési tervei gyengítik az elnökválasztás óta a feltörekvő gazdaságok valutáit.
2016.11.25. 12:30

Donald Trump tiszteli Magyarországot

Donald Trump megválasztott amerikai elnök Orbán Viktorral folytatott telefonbeszélgetése során köszönetét fejezte ki az amerikai magyarok támogatásáért, és elmondta azt is, hogy mindig is nagy tisztelője volt Magyarországnak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy pénteki, budapesti rendezvényen újságírói kérdésre válaszolva.
2016.11.25. 8:00

Trumpnak nem kell az adomány

Donald Trump megválasztott amerikai elnök megtiltotta, hogy lobbisták pénzadományokkal járuljanak hozzá a beiktatási ünnepség költségeihez.
2016.11.25. 6:30

Máshol már megunták a Fekete pénteket, helyette kitalálták a Ne vásárolj semmit! napot

Egyre korábban kezdik az akciókat a boltok, így a fekete péntek (Black Friday) veszít jelentőségéből az Egyesült Államokban, míg Magyarországon akár duplájára is emelkedhet az online áruházak forgalma ezen a napon. Pénteken tartják a nemzetközi Ne vásárolj semmit! napot is.
2016.11.24. 7:00

Voksok átvizsgálását szeretnék Clinton egyes támogatói

Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje híveinek egy csoportja azt szeretné, ha három szövetségi államban átvizsgálnák, újraszámlálnák a voksokat.
2016.11.24. 5:30

Trump női politikust választott oktatási miniszternek

Betsy DeVos személyében michigani politikusnőt választott Donald Trump oktatási miniszternek.
2016.11.24. 5:00

Negyven év óta nem voksolt ilyen kevés kisebbségi amerikai elnökre

Negyven év óta nem voksoltak ilyen kevesen az afroamerikaiak és a spanyolajkúak körében egy megválasztott elnökre, mint most Donald Trumpra - derült ki a Reuters hírügynökség és az Ipsos közvéleménykutató közös vizsgálatából.
2016.11.23. 11:00

Terrorakciókra figyelmeztet Amerika

Az amerikai külügyminisztérium esetleges terrorakciók miatt óvatosságra intette kedden az Európába készülő amerikaiakat.
2016.11.23. 2:30

Trump békét szeretne teremteni a Közel-Keleten

A közel - keleti béke megteremtése mellett foglalt állást Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke. "Én szeretnék az a politikus lenni, aki békét teremt Izrael és a palesztinok között" - jelentette ki kedden Trump, aki a The New York Times vezető ójségíróival találkozott.
2016.11.22. 22:00

A Trump-kormányzat nem indít vizsgálatot Hillary Clinton ellen

A leendő Trump- kormányzat nem indít majd vizsgálatot Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje ellen.
2016.11.22. 8:05

Videóban üzent jövőbeni népének Trump

Donald Trump megválasztott amerikai elnök videoüzenetet tett közzé, amelyben kifejti, hogy első hivatali napján milyen fontos döntéseket hoz majd.
2016.11.22. 7:00

Moszkvát aggasztja a NATO bővítése

Moszkvát aggasztja a NATO bővítése, mert úgy látja, hogy a szövetség döntéshozatalában Washington játssza a főszerepet, és az orosz vezetés kénytelen ellenlépéseket tenni a folyamattal szemben - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Oliver Stone amerikai filmrendező Ukraine on Fire (Ukrajna lángban áll) című dokumentumfilmje számára adott interjúban.
2016.11.22. 2:30

Donald Trump nagyapját kitiltották szülőhazájából

Kitiltották szülőhazájából, Németországból 1905-ben Donald Trump megválasztott amerikai elnök apai nagyapját egy levéltári forrás szerint, amelyről hétfőn számolt be a Bild című német lap.
2016.11.21. 5:00

Obama azt javasolta Putyinnak, hogy folytassák az egyeztetést Szíria ügyében

Limában Barack Obama amerikai elnök találkozott Vlagyimir Putyin orosz államfővel, s azt javasolta, hogy a két ország külügyminiszterei folytassák az egyeztetést Szíriáról.
2016.11.21. 3:00

Donald Trump egyes terveit megakadályoznák

A demokraták együttműködésre, ugyanakkor kemény vitákra is készülnek Donald Trump kormányzatával - mondta Chuck Schumer, az amerikai szenátus kisebbségben lévő demokrata párti frakciójának újonnan választott vezetője a CNN hírtelevízió vasárnap délelőtti politikai vitaműsorában.

USA

2016.11.19. 19:00

Szabadságoltak a kaliforniai tanárt, aki Hitlerhez hasonlította Trumpot

Kaliforniában szabadságoltak egy általános iskolai tanárt, mert Adolf Hitler egykori náci vezérhez hasonlította Donald Trump megválasztott amerikai elnököt.

USA

2016.11.19. 2:00

Donald Trump 25 millió dollárt fizet a Trump Egyetem volt hallgatóinak

Donald Trump megválasztott amerikai elnök beleegyezett abba, hogy 25 millió dollárt fizet az általa alapított Trump Egyetem volt hallgatóinak, akik beperelték őt, mert elégedetlenek voltak a tanintézet oktatási színvonalával - jelentette az amerikai média pénteken.
2016.11.18. 20:00

Megmarad amerika vezető szerepe a NATO-ban

Teljesen biztos, hogy az Egyesült Államok Donald Trump elnöksége idején is fenn fogja tartani az amerikai vezető szerepet a NATO-ban - jelentette ki Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára egy pénteki konferencián Brüsszelben.
2016.11.18. 16:30

Így vélekedik Obama az új amerikai elnökről

Nem marad sokáig az amerikai elnöki tisztségben, aki nem veszi komolyan a munkát - mondta Barack Obama távozó amerikai elnök csütörtökön Berlinben Angela Merkel német kancellárral folytatott megbeszélése után. Obama óvatos optimizmussal nyilatkozott Donald Trump megválasztott elnök várható tevékenységével kapcsolatban,
2016.11.18. 11:00

A japán kormányfő szerint Trump megbízható vezető

Abe Sindzó japán kormányfő megbízható vezetőnek tartja a múlt héten megválasztott amerikai elnököt, Donald Trumpot.
2016.11.18. 9:00

Clinton az utóbbi időben inkább a kutyáival töltötte az időt

A közvetlenül az elveszített elnökválasztás után mondott beszéde óta először jelent meg és mondott beszédet a nyilvánosság előtt Hillary Clinton szerdán.
2016.11.18. 4:30

Merkel: Nehezen búcsúzunk Obamától

Német kancellárként nehéz a búcsú Barack Obama amerikai elnöktől, mert az utóbbi években kiváló volt Németország és az Egyesült Államok együttműködése, de "a demokráciát a változás élteti, így nyolc év után új elnök jön" - mondta Angela Merkel csütörtökön Berlinben a távozó amerikai elnökkel folytatott megbeszélése után.

Kínai-amerikai kereskedelmi háború lesz, ha Trump betartja ígéreteit

Kína minden bizonnyal megtorolná, ha Donald Trump, a következő amerikai elnök választási ígéreteinek megfelelően magas büntetővámokkal sújtaná a kínai importot, de az esetleges kínai-amerikai kereskedelmi háborút az egész kelet-ázsiai gazdasági térség megszenvedné - áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban ismertetett tanulmányában.
2016.11.17. 11:30

A lakók erős tiltakozása miatt átnevezik a Trump Palotát

A lakók tiltakozása miatt új nevet kap a Trump Palota nevet viselő épület New York Manhattan városrészében.
2016.11.17. 3:30

Nem lesz külügyminiszter Rudy Giuliani

Az amerikai republikánusok újraválasztották Paul Ryant az alsőház elnökének, ugyanakkor szinte bizonyosan meghiúsult Rudy Giuliani külügyminiszteri megbízatása.
2016.11.17. 3:00

Obama azért ruccant át Európába legutóbb, hogy lehűtse a kedélyeket?

Barack Obama távozó amerikai elnök azért jött utolsó hivatalos útján Európába, hogy megnyugtassa a kontinenst, például abban, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök mégsem hátrálna ki a NATO mögül, mint ahogy azt a kampány alatt hangoztatta - mondta Káló Máté Amerika-szakértő.
2016.11.16. 19:00

Keményen bírálja Obamát a The Washington Post

Barack Obama nincs tisztában az amerikai valósággal - állította a The Washington Post, élesen bírálva a távozó elnököt.

Megérkeztek a Home Depot számai

Piacnyitás előtt tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését a lakásfelújításokkal foglalkozó Home Depot.
2016.11.15. 13:00

Lehet, hogy Trump nem veszi birtokba a Fehér Házat?

Sajtóértesülés szerint Donald Trump megválasztott amerikai elnök azt fontolgatja, hogy nem költözik be a Fehér Házba.
2016.11.15. 7:00

Obama: Európa továbbra is számíthat az együttműködésre

A múlt heti amerikai elnökválasztás után tartott első sajtókonferenciáján, hétfőn Barack Obama elnök leszögezte: a napokban személyesen erősíti meg európai partnereinek, hogy Washington együttműködési elkötelezettsége változatlan marad.
2016.11.15. 5:00

Szakértők szerint Trump nem fog radikális változásokat hozni

Szakértők szerint Donald Trump megválasztása nem hoz radikális változásokat az Egyesült Államokban, sem az ország bel-, sem pedig a külpolitikájában, a fékek és ellensúlyok rendszere működni fog, és a Republikánus Párt jelöltjének elnökként csökken a mozgástere.
2016.11.15. 2:00

Nem biztos, hogy Trump enyhít az Oroszország elleni szankciókon

Londoni pénzügyi elemzők szerint nőtt, bár korántsem száz százalék az Oroszország elleni gazdasági szankciók enyhítésének vagy feloldásának esélye azzal, hogy Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást.
2016.11.15. 0:30

Továbbra is erős a dollár, az EURUSD az éves rekordmélysége felé tart

A lendület, amely a múlt heti választási égszakadás után kialakult a piacokon, kitartott a hét eleji kereskedésben is – ez meglehetősen szokatlan jelenség, mivel a hétfőket az utóbbi időben a korrekció és a tompítás jellemezte.
2016.11.14. 5:00

Nem kell Trumpnak az elnöki fizetése

Nem kívánja felvenni elnöki fizetését Donald Trump. Az Egyesült Államok megválasztott elnöke a CBS televíziónak adott, részletekben már korábban ismertetett vasárnapi interjújában beszélt erről és más kérdésekről.
2016.11.14. 4:00

Így csökkentené Donald Trump a bűncselekményeket

Donald Trump megválasztott amerikai elnök azt ígéri, hogy bebörtönzi vagy kiutasítja azokat az illegális bevándorlókat, akik bűncselekményeket követtek el.
2016.11.14. 3:00

Továbbra is erős partneri viszonyt szeretne az EU az Egyesült Államokkal

Az európai uniós tagországok külügyminiszterei egyetértenek abban, hogy Donald Trump amerikai elnökválasztási győzelme után is fenn kell tartani az erős partneri viszonyt az Egyesült Államokkal a közös elvek, értékek és érdekek mentén - jelentette ki Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a tárcavezetők vasárnap esti brüsszeli informális tanácskozását követően.
2016.11.14. 0:05

Donald Trump Twitteren bírálta a The New York Times című lapot

Donald Trump megválasztott amerikai elnök vasárnap több Twitter-üzenetben bírálta a The New York Times című újság amerikai elnökválasztási kampány alatti munkáját.

USA

2016.11.13. 20:00

Amerika nem fordíthat hátat a NATO-nak

A NATO főtitkára szerint a Nyugat nemzedéknyi idő óta nem nézett szembe a jelenlegihez hasonló kihívásokkal, ezért "nem most van itt az ideje annak", hogy az Egyesült Államok hátat fordítson az atlanti szövetségnek.
2016.11.13. 18:00

Osztrák kancellár: Trump rossz megoldási javaslatokat ad a problémákra

Donald Trump győzelme ébresztő volt, azonban hasonló választási eredményre Ausztriának nincs szüksége - jelentette ki Christian Kern osztrák kancellár egy vasárnap megjelent lapinterjúban.
2016.11.13. 14:00

Obama az elzárkózó politika kísértésétől óv

Barack Obama amerikai elnök az elzárkózó politika kísértésétől óvott egy görög lapnak adott interjújában.

USA

2016.11.13. 13:00

Trump nem kér a Ku Klux Klan ünnepléséből

A Republikánus Párt és Donald Trump határozottan elhatárolódott pénteken a fajgyűlölő Ku Klux Klan által meghirdetett észak-karolinai felvonulástól, amellyel Trump elnökválasztási győzelmét akarja megünnepelni a szélsőséges szervezet.
2016.11.13. 10:00

Hillary Clinton vigasztalhatatlanul zokogott

A demokrata párti elnökjelölt ügyeit jól ismerő Ed Klein amerikai újságíró szerint Hillary Clinton vigasztalhatatlanul zokogott, amikor esélyes jelöltként azt látta, hogy elveszíti az Egyesült Államokban e héten rendezett elnökválasztást.
2016.11.13. 7:00

A volt amerikai alelnök felajánlotta segítségét Trumpnak a klímaváltozás elleni küzdelemben

Al Gore, Bill Clinton volt alelnöke levélben ajánlotta fel segítségét Donald Trump megválasztott republikánus párti amerikai elnöknek a klímaváltozás elleni küzdelemben.
2016.11.12. 18:00

Petíciót indítottak: Az eredményektől függetlenül Clintont válasszák meg

Interneten és közösségi oldalon közzétett petícióban kérik az amerikai elektorokat, hogy a választási eredményektől függetlenül Hillary Clintont, a Demokrata Párt jelöltjét válasszák meg elnöknek.
2016.11.12. 14:00

Donald Trump tanácsot kérhet Bill Clinton volt elnöktől

Donald Trump, a megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy tanácsokat kérjen Bill Clinton volt elnöktől.
2016.11.12. 4:30

A dollár visz mindent

Az amerikai dollár tovább erősödött, miközben a feltörekvő piaci devizák, illetve a kisebb jelentőségű, fejlett piaci devizák gyengültek a dollárral szemben. A feltörekvő piacokon az éjszaka folyamán összeomlottak a kötvénypiacok, ami akár öngerjesztő folyamatba is átmehet, miután a likviditás meglehetősen szűkös, a piaci résztvevők többsége pedig ugyanazon a kijáraton keresztül szeretne menekülni. A piacot mozgató legjelentősebb tényező természetesen az új amerikai kamatszint beállítása – valószínű, hogy Trump intézkedései gazdaságélénkítő hatásúak lesznek, különösen a megnövekedett költekezés miatt. A mintha Reagan szellemét látnák ismét felbukkanni ezzel a lépéssel – helyes a megérzés vagy nem, mindenesetre sokan emlékezhetnek még a dollár brutális erősödésére 1985-ből. A dollár gőzhengerként nyomul előre, és nem nagyon látszik, hogy az átmeneti konszolidációkon kívül bármi is nagyon fékezné.
2016.11.12. 2:00

Elfajultak a Trump-ellenes tüntetések

Az Egyesült Államok nyugati partvidékén fekvő Oregon államban pénteken elfajultak, erőszakosabbá váltak azok a tüntetések, amelyeket a republikánus Donald Trump elnökké választása miatt tartottak.
2016.11.12. 0:30

Kína kiszámíthatatlan időkre számít

Kína tudja, hogy Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelölt megválasztásával bizonytalanabb időszak következik a kínai-amerikai kapcsolatokban, mint amely eddig volt, de magabiztos saját jelentőségét illetően, és ebből következően nem nyugtalankodik - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke pénteken, pekingi tárgyalásai után az MTI-nek telefonon nyilatkozva.
2016.11.11. 22:00

A francia elnök őszintén szeretne Donald Trumppal tárgyalni

Francois Hollande francia államfő pénteken bejelentette, hogy a nap folyamán "az álláspontok tisztázására" telefonon egyeztet Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel.
2016.11.11. 16:00

Lehet, hogy kívülről jött, de nagyon is involvált a politikai elitben Trump

Tévedés Donald Trump megválasztott amerikai elnökre úgy tekinteni, mint aki egy kívülről, a politikába a semmiből jövő ember, hiszen hosszú évtizedek óta ugyanúgy a keleti parti, New York-i elit tagja, mint Hillary Clinton - mondta Frank Tibor Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
2016.11.11. 11:30

Nem csillapodnak a Trump-ellenes tüntetések

Folytatódtak csütörtök este a Trump-ellenes tüntetések az Egyesült Államok egyes városaiban: New Yorkban, Los Angelesben, San Franciscóban, Seattle-ben és Richmondban.
2016.11.11. 11:00

Mindkét amerikai oldalon akadtak orosz kapcsolatok

Oroszország a demokratákkal és a republikánusokkal is kapcsolatban állt a kampány alatt - jelentették amerikai televíziók Moszkvára hivatkozva.
2016.11.11. 7:30

Dzsihadisták ünneplik Donald Trump győzelmét

Donald Trump republikánus amerikai elnökjelölt győzelmét ünnepelték a dzsihadisták a közösségi oldalakon, aki szerintük "végre megmutatja Amerikai igazi, ocsmány arcát" a világnak.
2016.11.11. 3:30

Eltűntették Trump honlapjáról a muszlimok kitiltásáról szóló hivatkozást

Donald Trump megválasztott amerikai elnök kampánycsapata levette honlapjáról a "muszlimok kitiltása" linket.
2016.11.11. 3:00

Barack Obama és Donald Trump másfél órán keresztül tárgyalt egymással

Barack Obama és Donald Trump másfél órán át tárgyalt egymással csütörtökön a Fehér Házban.
2016.11.11. 2:30

Vizsgálatot indíthatnak Hillary Clinton ellen

Rudy Giuliani, a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump egyik bizalmasa nem zárta ki, hogy vizsgálatot indítsanak Hillary Clinton ellen a Clinton-alapítványnál feltételezések szerint elkövetett visszaélésekkel kapcsolatban, de hangsúlyozta, hogy a leendő elnöké a döntés.
2016.11.11. 0:30

Lázár: egy jobb világ közeledik az új amerikai elnökkel

Egy jobb világ közeledtét várja a magyar kormány az Egyesült Államok új elnökétől - értékelte Donald Trump megválasztásával a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2016.11.10. 11:30

Hatékonyabb együttműködés jöhet az USA-val?

A kölcsönös tiszteleten alapuló, sokkal kiegyensúlyozottabb, hatékonyabb politikai együttműködés felépítésére készül a kormány az Egyesült Államokkal - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel.
2016.11.10. 7:30

Fidelity: Trump és Ázsia

Az újonnan megválasztott elnök, Donald Trump és a kormányváltás hatására a piacokon már a 2017-ben sorra kerülő, hivatalos átadás-átvételt megelőzően is módosulhat a jelenlegi folyamatok dinamikája. Az USA államkötvényeinek árfolyama először meglódulhat, aztán a görbe meredekebbé válhat, ahogy az USD-nek a többi fontos devizával szembeni erősödéséhez fűződő várakozások vitorlájából elfogy a szél. A költségvetési ösztönzők felé irányuló, megújult figyelem hatására több olyan határozat is születhet, melyek az infrastrukturális beruházások megélénkítését célozzák, ez pedig hosszabb távon kedvezően befolyásolná az USA gazdaságának növekedését.

USA

2016.11.10. 6:30

Fidelity: Trump, küllők között a vascső

Az emberek változást akarnak, és ezért akár még Trump elnökké választását is bevállalták. Az új elnöknek a kampány során tanúsított kiszámíthatatlan viselkedését és szokatlan nézeteit a piacok nem egykönnyen emésztik majd meg, legalábbis rövid távon.
2016.11.10. 5:30

Jól járhat Magyarország az új amerikai elnökkel?

A Nézőpont Intézet ügyvezetője szerint kedvező lehet Magyarország számára, hogy Donald Trump lesz az Egyesült Államok következő elnöke; Fodor Csaba erről az m1 aktuális csatorna szerda esti műsorában beszélt.
2016.11.10. 1:30

Sokan kínosnak érezték, hogy Trumpra fognak szavazni

Sok ember kínosnak érezhette felvállalni, hogy Donald Trumpra fog szavazni, ezért inkább nem volt őszinte a közvélemény-kutatókkal - mondta el kedden az MTI-nek Berkics Mihály, az ELTE Pszichológiai Intézetének egyetemi adjunktusa arra a kérdésre válaszolva, hogyan arathatott győzelmet Donald Trump az amerikai elnökválasztáson, ha a közvélemény-kutatások nagy többsége ellentétes eredményt jósolt a szavazás előtt.
2016.11.10. 0:30

Hillary Clinton együttműködést ajánlott az új elnöknek

Nyilvánosan elismerte az elnökválasztáson elszenvedett vereségét Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt és együttműködést ajánlott Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek.
2016.11.09. 16:30

Politico - Senki nem mondta, hogy bárki is biztosra mehet az amerikai kampányban

A Politico szerint Hillary Clinton közvetlen munkatársai tisztában voltak azzal, hogy a demokrata párti jelölt elnöki esélyei törékenyek.
2016.11.09. 14:30

Cseh külügyminiszter - Donald Trump friss széllel és új szempontokkal érkezik a politikába

Donald Trump friss széllel és új szempontokkal érkezik a politikába - vélekedett Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter, aki szerdán nyilatkozatban kommentálta az amerikai elnökválasztás eredményét.
2016.11.09. 14:00

Traian Basescu volt román elnök Trump győzelméről - Olyan ez, mint a Brexit

Traian Basescu volt román államfő az EU-ból való kilépés mellett döntő brit népszavazáshoz hasonlította szerda reggel Donald Trump valószínűsíthető győzelmét.

Trump nem állhat a klímaegyezmény útjába!

Donald Trump nem akadályozhatja meg a tavaly Párizsban tető alá hozott klímamegállapodás végrehajtását - mondta szerdán Ségolene Royal francia környezetvédelmi miniszter, az amerikai elnökké választott republikános jelölt ez irányú korábbi nyilatkozataira utalva.
2016.11.09. 12:30

Hillary elkényelmeskedte?

Merkovity Norbert politológus, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) tudományos munkatársa szerint Hillary Clinton azért vesztette el a választást, mert túlságosan kényelmes volt, és nem vette elég komolyan a kevésbé iskolázott réteget, az úgynevezett kékgallérosokat.
2016.11.09. 11:30

Győzelme után összefogásra buzdít Trump

Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke szerint eljött az idő, hogy az amerikaiak összefogjanak.

Túlélte a dollár az első pofont?

Visszakapaszkodott a dollár árfolyama a nemzetközi bankközi piacon szerda délelőttre, miután levonult az amerikai elnökválasztás váratlan eredménye miatti pánik első hulláma, és a befektetők tudomásul vették Donald Trump győzelmét.

Oké-oké Trump nyert, de mi lesz a gazdasággal?

Az indulatoktól és heves vitáktól sem mentes elnökválasztási küzdelemből Donald Trump került ki győztesen. Nem kérdés, hogy a 2016-os kampányban látotthoz hasonló sárdobálást és szoros eredményt hosszú idő óta nem tapasztalt a világ amerikai elnökválasztás során. Az első piaci reakcióktól eltekintve Angel Agudo, a Fidelity szakértője nem gondolja, hogy az USA elnökválasztása befolyásolni fogja a hosszú távú piaci eseményeket.
2016.11.09. 9:45

Donald Trump hivatalosan is bejelentette győzelmét

Donald Trump, az amerikai Republikánus Párt jelöltje helyi idő szerint szerda hajnalban bejelentette győzelmét az elnökválasztáson, és ehhez demokrata párti vetélytársa, Hillary Clinton telefonon gratulált neki, elismerve saját vereségét.
2016.11.09. 9:30

Nahát, esés az európai piacon, de mekkora?

Erős csökkenéssel nyitottak a vezető európai értéktőzsdék szerdán, de a nyitás előtti határidős jegyzések által sugallt több mint 4 százalékos zuhanórepülés elmaradt.
2016.11.09. 9:20

Orbán gratulált a biztosan győzedelmeskedő Trumpnak

Orbán Viktor miniszterelnök gratulált a Facebook közösségi oldalon szerda reggel Donald Trump győzelméhez az amerikai elnökválasztáson.

A BUX is megérezheti Trump győzelmét

Az elemző szerint eshet a BUX szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az amerikai elnökválasztás várható eredménye miatt; miszerint az Amerikai Egyesült Államok 45. elnökét a következő négy évben Donald Trumpnak hívják majd.
2016.11.09. 8:40

A Kreml kitüntetett figyelemmel kíséri mi zajlik ma Amerikában

A Kreml fontosnak tartja az amerikai elnökválasztást, és más nemzetközi eseményekhez hasonlóan figyelemmel követi azt - közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő keddi sajtótájékoztatóján.
2016.11.09. 7:32

Döbbenet: Nyerésre áll Donald Trump!

Teljes döbbenetté fordult át a hangulat az Egyesült Államokban, ahol az előzetes várakozásokkal ellentétben a republikánus jelölt Donald Trump áll nyerésre - nyilatkozta a Századvég kutatási igazgatója Floridából szerda reggel a Kossuth Rádiónak. Orbán Balázs a 180 perc című műsorban úgy vélekedett, hogy ez az eredmény a politikai szakirodalmat is újraírja.
2016.11.09. 5:35

Trump győzelmét óriási piaci mozgások követnék

Londoni pénzügyi elemzők szerint Donald Trump győzelmét sokkal nagyobb piaci árfolyamkilengések követnék, mint Hillary Clintonét, mivel a piac ez utóbbit már beárazta, és kisebb kockázatúnak is tartja.
2016.11.08. 22:30

Feljelentést tett Trump, mert Nevadában a megengedett időn túl is voksolhattak

Donald Trump republikánus elnökjelölt feljelentést tett, mert Nevadában a szavazók egy helyütt a megengedett időn túl is voksolhattak.
2016.11.08. 10:00

Clintoné az első kis győzelem

Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje aratta le az első győzelmet az amerikai elnöki posztért kedden megkezdett választáson.
2016.11.08. 8:35

Mégis Hillary az előzetes felmérések győztese?

A hétfő este nyilvánosságra hozott, a keddi választás előtti utolsó felmérés szerint kilencven százalék az esélye annak, hogy Hillary Clinton lesz az Egyesült Államok következő elnöke.

USA

2016.11.08. 7:30

Az FBI nem engedi az orosz diplomatákat az amerikai választóhelyiségek közelébe

Közvetlen nyomást gyakorol az orosz diplomatákra az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) annak érdekében, hogy azok ne menjenek az amerikai választóhelyiségek közelébe - közölte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő hétfői Facebook-bejegyzésében.

USA

2016.11.08. 3:30

Az Egyesült Államok eddigi elnökei - ábra

Az Amerikai Egyesült Államok elnökei 1933 óta
2016.11.08. 2:00

Hillary Clinton mindenki elnöke akar lenni

Hillary Clinton, az elnökségre esélyes demokrata párti jelölt hétfőn új reklámfilmjében azt hangsúlyozta, hogy mindenki elnöke akar lenni.

USA

2016.11.07. 21:30

Piaci sokkot okozna Donald Trump győzelme

Londoni pénzügyi elemzők szerint a Brexit-népszavazás utáni rövid távú piaci sokkhoz hasonló reakcióra lehetne számítani abban az esetben, ha a keddi amerikai elnökválasztást Donald Trump nyeri. Egyes citybeli elemzői vélemények szerint ugyanakkor hosszabb távon komoly reálgazdasági veszteségeket, akár recessziót is okozhatna Trump győzelme, ha a republikánus jelölt végrehajtaná választási ígéreteit.
2016.11.07. 14:00

Az amerikai választás szokásosan egy bombasztikus médiaesemény

Frank Tibor Amerika-szakértő szerint az amerikai elnökválasztás egyre kevésbé politikai esemény, már inkább olyan mint egy "elszabadult médiaesemény".
2016.11.07. 11:30

Kinek van több vaj a füle mögött? Utoljára csaphatott oda egymásnak Clinton és Trump

Az e-mailekkel kapcsolatos szabálytalanságok miatt bűnösnek nevezte demokrata párti riválisát, Hillary Clintont Donald Trump republikánus elnökjelölt az amerikai elnökválasztás kampányának utolsó előtti napján. Clinton kampánykörútján viszont Trumpot bírálták, mert gátat kíván szabni az iszlám vallásúak befogadásának az Egyesült Államokban.

Nemzetközi tőzsde - Clinton tisztázása lendített a dolláron?

Ázsia után az európai értékpapírpiacok is pozitív kezdéssel indíthatják a hetet.
2016.11.07. 8:15

Hirtelen Michiganben dőlhet el az amerikai elnökválasztás sorsa?

A kampány hajrájában, két nappal a voksolás előtt, Michigan és Pennsylvania államok megnyeréséért folyik a küzdelem az amerikai elnökválasztás jelöltjei között.
2016.11.06. 10:01

Terrortámadás veszélyére figyelmeztetett az elnökválasztás előtti napon az FBI

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a titkosszolgálat az elnökválasztás előtti napon történő terrortámadás veszélyére figyelmeztetett.
2016.11.05. 10:01

Nekem nem kellett magammal hoznom Jennifer Lopezt, vagy Jay Z-t!

Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje pénteken két felmérés szerint is vezetett Donald Trump republikánus elnökjelölt előtt, a The Washington Post elemzése szerint azonban Trumpnak áll a zászló.
2016.11.05. 6:00

Amerikai elnökválasztás: Most akkor ki vezet?

Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje pénteken két felmérés szerint is vezetett Donald Trump republikánus elnökjelölt előtt, a The Washington Post elemzése szerint azonban Trumpnak áll a zászló.

USA

2016.11.05. 4:30

Fidelity: USA - verseny még nincs lefutva

Az USA elnökválasztási küzdelme nagyon szoros – a felmérések szerint a demokraták vezetnek, de a verseny még koránt sincs lefutva. A pénzügypolitika terén a jelöltek valószínűleg elsősorban az adóreformra összpontosítanak majd, de szerephez jutnak az infrastrukturális beruházások is. A vegyes adatok nem könnyítik meg a Fed helyzetét, de a decemberi alapkamat-emelés elkerülhetetlennek látszik.
2016.11.05. 0:30

Szokás szerint egymást ostorozta Clinton és Trump

Négy nappal az elnökválasztás előtt a kulcsfontosságúnak tartott, úgynevezett ingadozó államokban kampányolva Hillary Clinton és Donald Trump mindenekelőtt egymát ostorozta.
2016.11.04. 18:00

WikiLeaks vs Clinton - Az ügy tovább bonyolódik

Hillary Clinton demokrata párti amerikai elnökjelölt egyik munkatársa 2015 őszén azt állította, hogy James Comey kinevezése a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) élére nem volt bölcs döntés.
2016.11.04. 4:30

Ingadozó államokban kampányolnak az amerikai elnökjelöltek

Az elnökválasztás kimenetele szempontjából kulcsfontosságú, úgynevezett ingadozó államokban kampányol Hillary Clinton és Donald Trump a kampány hajrájában.
2016.11.04. 3:00

Egyre többen kérnek munkanélküli segélyt az Egyesült Államokban

Nőtt a munkanélküli segélyért első alkalommal folyamodók száma az elmúlt héten az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium csütörtökön közzétett kimutatása szerint.
2016.11.03. 10:30

Egyesült Államok - A vártnál kisebb mértékben nőtt októberben a foglalkoztatás

Az előző havinál és a vártnál is kisebb mértékben nőtt a foglalkoztatás októberben az Egyesült Államokban az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett kimutatása szerint.
2016.11.03. 2:30

Amerikai elnökválasztás: Nem volt még két ilyen népszerűtlen jelölt

Nagy Sándor András Amerika-szakértő szerint amióta ezt mérik, az Egyesült Államokban nem volt két ilyen népszerűtlen elnökjelölt, a november 8-i választás eredményét pedig jelenleg szinte lehetetlen megtippelni.
2016.11.02. 11:00

Szinte megjósolni is lehetetlen ki győzedelmeskedik Amerikában

Az amerikai CBS televízió szerint a Wall Streetről érkező egyes jelzések Donald Trump győzelmét vetíthetik előre. A Moody's Analytics pénzügyi elemző központ viszont egyértelműen Hillary Clinton győzelmére számít.
2016.11.02. 8:00

Atomháború? Alkotmányos válság? Mi vár Amerikára?

Kampánykörútján mindkét elnökjelölt egymást vádolta kedden: Hillary Clinton szerint Donald Trump atomháborúba sodorhatja az Egyesült Államokat, Trump pedig azt állítja, hogy Clinton elnökké választásával alkotmányos válság alakulhat ki.
2016.11.02. 7:05

Bojkottálják Trump lányának divatmárkáját

Bojkottfelhívások születtek Donald Trump republikánus párti elnökjelölt lánya, Ivanka Trump divatmárkája ellen, a manhattani Trump-tornyokban lakók egy csoportja pedig a házak homlokzatán lévő Trump-feliratok eltávolítását szeretné.
2016.11.02. 6:00

Úgy tartanak az amerikaiak Moszkvától, mint az ebolától

Oroszország kész lenne együttműködni az Egyesült Államokkal, ám Washingtonban az ebolával és az Iszlám Állam terrorszervezettel egyenértékű nemzetbiztonsági fenyegetésnek tekintik Moszkvát - jelentette ki Nyikolaj Patrusev, a Vlagyimir Putyin elnök mellett működő nemzetbiztonsági tanács titkára kedden az orosz fővárosban.
2016.11.02. 0:01

Tekintélyes amerikai lap áll Hillary Clinton elnöksége mellett

Az amerikai filmvilág és szórakoztatóipar lapja, a Variety is Hillary Clinton demokrata párti elnökjelöltet támogatja.

USA

2016.11.01. 21:00

A vártnál jobban teljesített az amerikai feldolgozóipar

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe.
2016.11.01. 11:00

Amerikai elnökválasztás - Gyors eljárást ígérnek az újabb emailbotrány rendezésében

Az FBI után a washingtoni igazságügyi minisztérium is levelet küldött hétfőn a kongresszusnak, amelyben minél gyorsabb eljárást ígér az újabb emailbotrány rendezésében.
2016.11.01. 5:00

Az eurózóna és az USA makrogazdasági adatai nem befolyásolták a piacokat

⦁ A munkanélküliség aránya szeptemberben 4,9% volt. ⦁ Az MNB kamatait változatlanul hagyta, csökkentette viszont a 3 hónapos betéti eszköz állományát 150 milliárd forintra.

USA

2016.10.31. 17:00

Úgy veszik a Donald Trumpról készült Halloween-maszkokat, mint a cukrot

Donald Trump, a republikánusok elnökjelöltje magasan vezet Hillary Clinton előtt a jelöltekről készült halloween-maszkok és jelmezek eladásánál.
2016.10.31. 15:00

Clinton nem hagyja magát

Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje Floridában kampányolva vasárnap kijelentette, hogy nem hagyja magát az utolsó héten kiütni. Közben a Las Vegasban kampányoló Donald Trump gyűlésén az egyik felkért szónok Clinton és bizalmas munkatársnője halálát vizionálta.

USA

2016.10.31. 1:00

Romlott a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban

Romlott októberben a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban - mutatja a Michigan egyetem pénteken közzétett szokásos havi felmérése.

USA

2016.10.30. 12:00

Clintonék engedély nélkül építkeznek

Hillary és Bill Clinton a szükséges építési engedélyek nélkül renoválja újonnan vett villáját.

USA

2016.10.30. 11:00

Gyanús fehér por miatt kiürítették az operaházat New Yorkban

New Yorkban szombaton este kiürítették a Metropolitant, mert valaki gyanús fehér port szórt be a zenekari árokba; a rendőrség pár óra múlva közölte, hogy valószínűleg emberi hamvakról van szó.
2016.10.29. 22:00

Újra nyomoznak Clinton emailjeinek ügyében

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) újraindította a nyomozást a demokraták elnökjelöltje, Hillary Clinton e-mailjeinek ügyében.
2016.10.29. 10:00

Érzéketlenné válik agyunk a hazudozásra

A kis füllentések érzéketlenné teszik az emberi agyat a velük járó negatív érzelmekkel szemben, ami nagyobb hazugságokhoz vezethet a jövőben - derült ki a University College London (UCL) szakembereinek új tanulmányából.
2016.10.28. 5:30

Donald Trump visszavonná az egészségbiztosítási törvényt

A novemberi amerikai elnökválasztásra készülő Donald Trump republikánus elnökjelölt az egészségbiztosítási törvény visszavonását ígéri.
2016.10.28. 3:00

Letartóztatták azt a férfit, aki megrongálta Donald Trump hollywoodi csillagát

Los Angelesben letartóztatták azt a férfit, aki szerda hajnalban megrongálta Donald Trump csillagát a Hírességek sétányán Hollywoodban.
2016.10.28. 2:30

Nőtt az egyik legnagyobb amerikai fegyvergyártó cég bevétele

Jelentősen növekedett az egyik legnagyobb amerikai fegyvergyártó cég, a Raytheon bevétele.
2016.10.28. 0:30

Nem avatkozik bele Moszkva az amerikai választásokba

Mítosznak nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön, hogy Moszkva beavatkozna az amerikai elnökválasztási küzdelembe, és megengedhetetlennek nevezte a kibertámadásokat vagy másfajta beavatkozást más államok belügyeibe.
2016.10.27. 1:00

Szupergazdagok: kik ők, honnan jöttek, hova mennek?

Harmincmillió dollár – tisztán. Ekkora vagyonnal kell rendelkeznie annak, aki a legfelső egy százalékhoz szeretne tartozni. 2015-ben 212.615 szupergazdag polgár élt a világban, ám ez a szám rövid időn belül megduplázódhat.
2016.10.26. 7:30

Tízből hét amerikai szerint Clinton lesz az elnök

Egy friss felmérés szerint tíz amerikaiból nagyjából hét úgy gondolja, hogy a demokraták jelöltje, Hillary Clinton lesz az Egyesült Államok következő elnöke.
2016.10.26. 4:36

Közel 15 milliárd dollárt kell fizetnie a Volkswagennek

Egy amerikai szövetségi bíróság véglegesen jóváhagyta a Volkswagen által fizetendő kártérítés összegét nyolc hónappal a botrány kirobbanása után, kedden egy szövetségi bíró 14,7 milliárd dollár kártérítést állapított meg.
2016.10.26. 3:00

Clinton lesz az elnök, de nagyon komoly kihívások várnak rá

Ronald Reagan néhai amerikai elnök egykori gazdasági főtanácsadója, David Stockman szerint Hillary Clinton lesz az Egyesült Államok következő elnöke, de nagyon komoly gazdasági bajokat örököl.
2016.10.26. 0:30

A The New York Times két teljes oldalon gyűjtötte össze Donald Trump sértéseit

A The New York Times összegyűjtötte a Donald Trump republikánus elnökjelölttől az elmúlt hatvan napban elhangzott sértéseket. A nyomtatott lapban rögzített, két oldalt kitevő listát az újság internetes oldalán is meg lehet nézni, és ott rendszeresen bővítik is.

USA

2016.10.25. 22:30

Romlott a fogyasztói hangulat az USA-ban

Romlott a fogyasztói bizalom októberben az Egyesült Államokban a Conference Board gazdaságkutató cég kedden ismertetett hangulatindexe szerint.
2016.10.25. 20:00

Floridára összpontosítanak az amerikai elnökjelöltek

Hillary Clinton demokrata párti és Donald Trump republikánus elnökjelölt két héttel az amerikai elnökválasztás előtt Floridára összpontosít, kedden mindketten a déli államban kampányoltak.

USA

2016.10.25. 1:00

Jobban teljesít az amerikai feldolgozóipar

Gyorsult az amerikai feldolgozóipar teljesítményének növekedése októberben az elemzők által várt stagnálás helyett.

USA

2016.10.23. 23:00

Hillary Clinton vezet és megerősödött a republikánus államokban is

Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje országosan 12 százalékkal vezet republikánus vetélytársa előtt egy friss közvélemény-kutatás szerint és nagyon megerősödött a republikánus államokban is.
2016.10.23. 14:00

Mélyponton van az Európai Unió

Az unió mélypontjának nevezte az Európai Unió és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás (CETA) körül kialakult helyzetet Christian Kern osztrák kancellár a Kronen Zeitung című lap vasárnapi számában megjelent interjújában.
2016.10.23. 11:00

Amerikai elnökválasztás: Reklámfogás lenne Oroszország ajánlkozása?

Az amerikai külügyminisztérium "reklámfogásnak" minősítette pénteken Oroszország ajánlkozását, hogy megfigyelőket küldene az elnökválasztásra.
2016.10.22. 18:00

Nem fogja korlátozni a Facebook Donald Trump vitát keltő bejegyzéseit

A Facebook a belső viták ellenére sem kívánja korlátozni, vagy felülvizsgálni Donald Trump republikánus elnökjelölt bejegyzéseit - írta a pénteken a The Wall Street Journal című napilap.
2016.10.22. 16:00

Trump szerint Clinton korrupt

Donald Trump egy pénteki kampányrendezvényen ismét ellenfelét, Hillary Clintont támadta, s azt hangoztatta: ha győz az elnökválasztáson, sok lehetősége lesz, hogy "utánanézzen Clintonnak".

USA

2016.10.22. 11:00

Eminem új dalában szólt be Trumpnak

Beszólt Donald Tump amerikai republikánus elnökjelöltnek és támogatóinak Eminem. A hírhedten szabad szájú rapper Twitterén tette közzé készülő új lemezéről a Campaign Speech (Kampánybeszéd) című számot.

Amerikai cégeket ért tömeges hackertámadás

Tömeges hackertámadás érte az Egyesült Államokban több internetes világcég és médium szervereit.
2016.10.21. 11:35

Aggódnak az amerikaiak a magyar sajtószabadság miatt

Aggodalmát fejezte ki közleményben az amerikai külügyminisztérium a magyar sajtószabadság miatt pénteken.
2016.10.21. 7:30

Biztosra vehető Hillary Clinton győzelme?

Húsz nappal az amerikai elnökválasztás előtt már érdemben eldőltek a dolgok, Hillary Clinton demokrata párti jelölt győzelme gyakorlatilag biztosra vehető - mondta az MTI-nek adott interjújában Frank Tibor akadémikus, egyetemi tanár.
2016.10.21. 1:00

Drónok segítenek Afrikában a betegellátásban

Amerikai drónok, vagyis pilóta nélküli kisrepülők segítenek az afrikai Ruandában a betegellátásban és az életmentésben.
2016.10.20. 23:00

Donald Trump elfogadja a választási redményt, de csak akkor, ha ő győz

Donald Trump republikánus elnökjelölt csütörtökön délelőtt közölte, hogy elfogadja a novemberi elnökválasztás eredményét, de csak akkor, ha ő győz.

Sikeresen bővíti megújulóenergia-üzletágát az E.ON az Egyesült Államokban

Az E.ON szorosan elkötelezte magát a megújuló energiák piacán az Egyesült Államokban, és jelenleg arra törekszik, hogy megerősítse pozícióját az új létesítmények építése, a villamosenergia-adásvételi szerződések és az erőművi szolgáltatások területén.
2016.10.20. 7:30

Clinton nem emelne adót, Trump munkahelyeket ígér

A demokrata párti Hillary Clinton fogadkozott a harmadik elnökjelölti vitán, hogy elnökké választása esetén nem fog adót emelni, republikánus ellenlábasa, Donald Trump pedig munkahelyteremtést ígért, és azt, hogy visszacsalogatja az országba a külföldre "vándorolt" munkahelyeket.
2016.10.19. 10:30

Botrányt keltene a Fox - Négymillió elhunyt lehet a szavazói névsorban

Az amerikai Republikánus Párthoz közel álló Fox televízió szerint az Egyesült Államokban négymillió olyan ember szerepel a szavazói névsorban, aki nem választhat vagy halott.
2016.10.19. 8:35

Clinton kampánya szabotálná Trump rendezvényeit?

Egy kedden nyilvánosságra került videó azt látszik erősíteni, hogy a Clinton-kampánnyal kapcsolatban álló szervezetek egyike tudatosan szít erőszakot Donald Trump republikánus elnökjelölt kampányrendezvényein.
2016.10.19. 5:05

Szóba került alelnökjelöltként Bill Gates

A WikiLeaks oknyomozó portálon kedden nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint Hillary Clinton demokrata elnökjelölt alelnökjelöltjei között volt Bill Gates, a Microsoft alapítója is.
2016.10.19. 0:01

Az olasz kormányfő Trump nézeteit bírálja

A Washingtonban tárgyaló olasz kormányfő, Matteo Renzi, a Fehér Házban a republikánus elnökjelölt, Donald Trump nézeteit bírálta.
2016.10.18. 10:40

Melania Trump kiállt férje mellett

Donald Trump republikánus elnökjelölt felesége, Melania Trump védelmébe vette a nőkre tett becsmérlő kijelentései miatt pellengérre állított férjét.
2016.10.18. 3:30

Saját televíziója lesz Donald Trumpnak, ha veszít

Donald Trump republikánus elnökjelölt választási veresége esetén állítólag saját televíziót akar létrehozni.
2016.10.17. 23:00

Elcsalhatják a választásokat Donald Trumptól?

A Politico című lap felmérése szerint a megkérdezett amerikaiak 41 százaléka úgy gondolja, hogy a választásokat "elcsalhatják" Donald Trumptól.
2016.10.17. 11:00

The Nation - A sajtószabadság tiprása történik!

Az amerikai sajtószabadság és a demokrácia elleni támadás, hogy letartóztattak egy újságírót és egy dokumentumfilmest, akik a vitatott észak-dakotai olajvezeték építéséről kívántak tudósítani - szögezi le legújabb, vasárnap megjelent számában a The Nation című amerikai hetilap.
2016.10.17. 8:35

Megtámadtak egy Republikánus választóirodát

Gyúlékony anyagot dobtak be a Republikánus Párt egyik észak-karolinai irodájába.
2016.10.16. 7:00

A legnagyobb adománygyűjtő hálózatot építette ki Clinton

Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje az eddigi legnagyobb adománygyűjtő hálózatot építette ki kampánya alatt.
2016.10.16. 4:00

Trump nem az erkölcsi tisztaságáról híres

Újabb nők jelentkeztek, akik azt állítják, hogy Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelölt évekkel ezelőtt szexuálisan zaklatta őket.
2016.10.15. 2:00

Amerikai elnökválasztás: a mostani elnökválasztáson a demokrácia a tét

Barack Obama amerikai enök szerint a mostani elnökválasztáson a demokrácia a tét.

USA

2016.10.14. 23:35

Esett a dollár árfolyama az amerikai jegybankrendszer elnökének beszéde után

Esni kezdett a dollár árfolyama az Egyesült Államokban a központi bank szerepét betöltő szövetségi tartalékrendszer (Fed) elnökének péntek délutáni beszédét követően.
2016.10.14. 21:30

Magyar startupok a New York-i Techweek fesztiválon

Öt magyar startup is részt vehetett a New York-i Techweek fesztiválon és a kapcsolódó szakmai eseményeken a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) InnoTrade programja és a helyi magyar főkonzulátus segítségével, a 2011 óta megrendezett Techweek az egyik legjelentősebb technológiai innovációs eseménysorozat az Amerikai Egyesült Államokban - tájékoztatta a kereskedőház az MTI-t pénteken.
2016.10.14. 6:30

Trump azt állítja, hogy összefogtak ellene

Donald Trump egy floridai kampánygyűlésén azt állította, hogy összefogtak a lejáratására.
2016.10.14. 3:30

Egy tekintélyes amerikai lap is Clintont támogatja

A tekintélyes The Washington Post című amerikai lap szerkesztőségi állásfoglalásban támogatta Hillary Clinton elnökké választását.
2016.10.13. 16:30

Trump elnézést kért Jugoszlávia bombázásáért

Hiba volt bombázni a szerbeket 1999-ben - jelentette ki Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt a Nedeljnik című szerb hetilap legfrissebb, csütörtöki számának adott interjújában, majd bocsánatot kért azért, ahogyan az amerikai politika, különösen a Clinton-kormányzat bánt Jugoszláviával, illetve Szerbiával.
2016.10.13. 14:30

Hillary Clinton újra a WikiLeaks célkeresztjében

Újabb 1200 elektronikus levelet hozott nyilvánosságra a WikiLeaks szerdán, állítólag valamennyi az amerikai demokraták kampányfőnöke, John Podesta magán email-fiókjából származik.
2016.10.13. 14:00

Hagyjunk fel minden reménnyel - Mindenképpen elnökjelölt marad Trump

Nincs sem idő, sem jogi lehetőség arra, hogy az elnökjelöltségről a Republikánus Párt leváltsa Donald Trumpot - jelentette ki Feledy Botond külpolitikai szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.
2016.10.13. 10:30

Botrányba torkolló csalási ügye miatt lemondott a Wells Fargo vezérigazgatója

Lemondott szerdán John Stumpf, az egyik legnagyobb amerikai lakossági bank, a Wells Fargo elnök-vezérigazgatója, a pénzintézet hetek óta húzódó csalási botránya miatt.
2016.10.13. 6:30

Törökország hamarosan feloldja a rendkívüli állapotot

Törökország a lehető leghamarabb fel fogja oldani a júliusi puccskísérletet követően bevezetett rendkívüli állapotot, a fenyegetés azonban még mindig nem szűnt meg - mondta Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén szerdán Strasbourgban.
2016.10.13. 2:30

Jót tesz az egészségnek a kutyasétáltatás

A kutyasétáltatás nem csupán jótékony hatással van a gazdik egészségre, hanem a környéken élők biztonságérzetét is növeli - derült ki egy nemzetközi tanulmányból, amely elsőként vizsgálta a házi kedvencek sétáltatása, a testmozgás és a helyi közösség biztonságérzete közötti kapcsolatot.
2016.10.13. 0:30

Fed: Közeleg a kamatemelés?

Erősítette a piac kamatemelési várakozásait az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szeptemberi kamatdöntő ülésének szerdán este közzétett jegyzőkönyve. A jegyzőkönyv tanúsága szerint csak kevésen múlott, hogy a szeptemberi ülésen kamatot emeljenek.
2016.10.12. 7:30

Trump most már a maga módján harcol Amerikáért

Donald Trump, az amerikai republikánusok elnökjelöltje Twitter-bejegyzésben tudatta kedden, hogy a saját pártjából ellene indított támadások "megszabadították" őt a pártkötöttségektől, és immár nem a Republikánus Párt jelöltjének tartja magát.
2016.10.12. 5:05

Egyre több Clinton támogatója

Hillary Clinton amerikai demokrata párti elnökjelölt folyamatosan növeli támogatottságát és országosan már nyolc százalékkal vezet republikánus vetélytársa, Donald Trump előtt - állítja egy kedden ismertetett felmérés.

USA

2016.10.12. 3:30

Felfüggesztették azt az újságírót, akivel Trump a nőket becsmérelte

Az NBC televízió felfüggesztette a reggeli műsorából Billy Busht, azt az újságírót, akivel Donald Trump jelenlegi republikánus elnökjelölt tizenegy évvel ezelőtt a nőket trágár módon becsmérelte.

USA

2016.10.12. 1:00

2030-ig eljuthatnak az amerikaiak a Marsra

Barack Obama amerikai elnök szerint az amerikaiak 2030-ig eljutnak a Marsra.
2016.10.12. 0:30

Ezért nem isszuk túl magunkat

Ausztrál kutatóknak sikerült felfedniük és megvizsgálniuk a szervezet folyadékbevitelét szabályozó mechanizmust, amely megóvja az embert az akár halálos kimenetelű vízmérgezést is okozó túlivástól.
2016.10.11. 1:00

A republikánus házelnök nem kampányol már Trump mellett

Paul Ryan, republikánus házelnök nem kampányol többé Donald Trump mellett.
2016.10.10. 23:30

Lengyelország amerikai harci helikoptereket vásárol

Lengyelország részben hazai üzemekben gyártott, Black Hawk típusú amerikai harci helikoptereket vásárol, az első darabokat még az idén beszerzi - jelentette be hétfőn Antoni Macierewicz nemzetvédelmi miniszter, miután az illetékes lengyel hatóságok a múlt héten megszakították a francia Airbus Helicopters céggel folytatott tárgyalásokat ötven Caracal helikopter megvásárlásáról.
2016.10.10. 23:00

Stabil a növekedés a fejlettebb gazdaságokban

Stabil a növekedés a nagyobb fejlett gazdaságokban az OECD hétfőn közzétett augusztusi összetett makrogazdasági mutatója, a CLI tanúsága szerint.

USA

2016.10.10. 11:00

Személyeskedő viták dönthetnek Amerika jövőjéről?! Clinton vs Trump Saga Vol. 2

A két nagy amerikai párt elnökjelöltje jobbára egymást vádolta a helyi idő szerint vasárnap este tartott második televíziós elnökjelölti vitában, amelyet a Missouri államban lévő St. Louis egyetemén rendeztek meg.
2016.10.10. 8:01

Kutyából nem lesz szalonna - Donald Trump újabb nőgyűlölő kijelentései!

Pár órával az elnökjelölti vita előtt a CNN hírtelevízió egyik munkatársa nyilvánosságra hozta, hogy Donald Trump egy rádióműsorban 17 éven keresztül folyamatosan sértő módon nyilatkozott nőkről, köztük a saját lányáról is.
2016.10.08. 10:30

Obama elnök leadta a voksát

Barack Obama amerikai elnök pénteken, már hetekkel az elnökválasztás kitűzött időpontja előtt leadta a voksát leendő utódjára.
2016.10.08. 7:00

Az Egyesült Államok Oroszországot vádolja a hackertámadásokért

Az Egyesült Államok hivatalosan is megvádolta Oroszországot, hogy felelős az elmúlt hónapokban amerikai számítógépes rendszerek ellen elkövetett hackertámadásokért.

USA

2016.10.08. 2:30

Gyengült, de változatlanul életveszélyes a Matthew hurrikán

Már Floridában pusztít a Matthew hurrikán, amely ugyan négyes erősségűről hármasra gyengült, de változatlanul életveszélyes.
2016.10.07. 6:35

Visszafognák a kínai terjeszkedést az amerikai médiában

A következő amerikai elnököt arra sürgeti egy kongresszusi bizottság, hogy fogja vissza a kínai terjeszkedést az amerikai médiában és szórakoztatóiparban.
2016.10.06. 19:30

Amerikába tart a magyar Magnus Aircraft

Közel hárommillió dollárból, zöldmezős beruházásban repülőgép összeszerelő és karbantartó üzemet épít az Egyesült Államokban a kecskeméti Magnus Aircraft, a cég vezetői már megkezdték a tárgyalásokat a texasi Fredericksburgban.
2016.10.06. 11:00

Mégis hogy tekint Trump Putyinra?

Donald Trump republikánus elnökjelölt szerda este Nevadában kampányolva ismét szót ejtett Vlagyimir Putyin orosz elnökről: visszautasította azokat az állításokat, hogy szereti az orosz államfőt.

USA

2016.10.06. 2:30

Nőttek a feldolgozóipari megrendelések az Egyesült Államokban

A várt csökkenés helyett nőttek augusztusban a feldolgozóipari megrendelések az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, az U.S. Census Bureau szerdán közzétett kimutatása szerint.

USA

2016.10.05. 23:30

Szükségállapotot rendeltek el Floridában a Matthew hurrikán miatt

Az érkező Matthew hurrikán miatt a floridai kormányzó, Rick Scott szükségállapotot rendelt el szerdán az állam egész területére, s megkezdődtek az evakuálások is.

USA

2016.10.05. 22:30

Cáfolja a Yahoo, hogy titokban figyelte kliensei levelezéseit

Cáfolja a Yahoo internetes óriáscég, hogy titokban figyelte kliensei elektronikus leveleit.
2016.10.05. 18:00

USA - Az első értékelések szerint a republikánus alelnökjelölt nyerte a vitát

Az első értékelések és közvélemény-kutatások szerint a kedd esti amerikai alelnökjelölti vitában a republikánus politikus, Mike Pence szerepelt jobban, meggyőzőbben.

USA

2016.10.05. 14:10

Amerikával minden marad a régiben az új elnök érkezéséig

A Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint az Egyesült Államok Szíria-politikájában az elnökválasztási folyamat végéig nem várható változás.

USA

2016.10.05. 2:00

A Yahoo titokban figyelhette az elektronikus levelezéseket

A Yahoo internetes óriáscég állítólag titokban figyelte az elektronikus levelezéseket az egyesült Államok belföldi hírszerzése számára.
2016.10.05. 1:30

Bill Clinton bírálta Obama egészségbiztosítási törvényét

Bill Clinton volt elnök bírálta Barack Obama jelenlegi elnök egészségbiztosítási törvényét, majd némiképpen finomította véleményét.
2016.10.04. 7:35

Donald Trump okosan kihasználta az amerikai adótörvényeket

Donald Trump republikánus elnökjelölt hétfő este azt állította, hogy briliáns módon használta ki az amerikai adótörvényeket, vetélytársa, a demokrata Hillary Clinton előzőleg éppen emiatt támadta őt.
2016.10.04. 3:00

Kiváló a magyar-amerikai belügyi együttműködés

Kiváló a magyar-amerikai belügyi együttműködés - mondta hétfőn Pintér Sándor magyar belügyminiszter az MTI washingtoni tudósítójának.
2016.10.03. 22:00

Donald Trump igazából sikertelen üzletember?

A Clinton-kampánycsapat az Egyesült Államokban új videót hozott nyilvánosságra, amelyben leszögezi, hogy a republikánus elnökjelölt, Donald Trump sikertelen üzletember, aki mások kárán gazdagodott meg. Eközben hétfőn megjelent egy új közvélemény-kutatás, miszerint Clinton 6 pontra növelte előnyét Trumppal szemben.
2016.10.03. 4:00

Trump közel két évtizedig nem fizetett jövedelmi adót

A The New York Times megszerezte a republikánus elnökjelölt, Donald Trump 1995-ös vagyonnyilatkozatát, s kiderült, hogy Donald Trump valószínűleg 18 éven keresztül nem fizetett jövedelmi adót.
2016.10.02. 23:00

George Bush lánya is Clintont támogatja

George W. Bush volt amerikai republikánus elnök ikerlányainak egyike, Barbara is a demokraták elnökjelöltjét, Hillary Clintont támogatja.
2016.10.02. 15:00

Öt amerikai bank ment csődbe idén

Öt bank ment csődbe az idén eddig az Egyesült Államokban.
2016.10.02. 10:00

Bill Clinton: Hillary életét a csalódások formálták

Hillary Clinton demokrata elnökjelölt életét szívfájdalmak és csalódások formálták - mondta pénteken férje, Bill Clinton volt amerikai elnök a demokrata kampányoldalon meghallgatható (www.hillaryclinton.com) podcast-interjúban.

USA

2016.10.01. 12:00

Nagy földrengés lehet az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok geológiai figyelőszolgálata napokon belül várható nagy földrengésre figyelmeztet Kalifornia déli részén.
2016.10.01. 9:00

Trump szándékosan kapott rossz mikrofont a vitán?

Donald Trumpnak, a republikánusok elnökjelöltjének igaza volt, amikor a hétfői elnökjelölti vita után panaszkodott, hogy valami baj volt a mikrofonjával.

USA

2016.10.01. 6:30

Felfüggesztették egy bírót Amerikában

Felfüggesztették Alabama amerikai állam legfőbb bíróját, mert elrendelte a bírói karnak, hogy ne tartsa tiszteletben a szövetségi legfelső bíróság döntését a melegházasság engedélyezéséről.
2016.10.01. 0:01

Az elnökjelölti vita után megnőtt Clinton támogatottsága

Az elnökjelölti vita után egyes szövetségi államokban megnőtt Hillary Clinton támogatottsága - mutatják pénteken ismertetett közvélemény-kutatási eredmények.
2016.09.30. 21:30

USA Today: Ne szavazzon Trumpra!

Hagyományaival szakítva először foglalt állást a USA Today című amerikai napilap egy elnökválasztási kampányban, amikor pénteken megjelent szerkesztőségi cikkében arra bíztatta olvasóit, hogy ne szavazzanak Donald Trump republikánus párti jelöltre.

Trendetlen piacok

Az utolsó negyedévben az amerikai elnökválasztás és a Fed kamatemelése hozhat nagyobb izgalmakat a piacok számára. A politikai bizonytalanságok miatt az árfolyam-ingadozások fokozatosan növekedhetnek, ami részvénypiaci korrekciót hozhat. A részvényekkel ezért átmenetileg érdemes óvatosan bánni, a jegybankok piacélénkítésének köszönhetően azonban tartós kilengés nem várható - tanácsolják a K&H Alapkezelő szakemberei a negyedik negyedévre.
2016.09.30. 14:00

Továbbra is London a lehetőségek városa

London 2014 után újra megszerezte a vezető helyet a világ harminc fő üzleti központját összehasonlító elemzés szerint, ami alapján a város számos területen jó eséllyel nézhet szembe a Brexitet követően előálló versenyhelyzettel. A PwC Cities of Opportunity rangsorában Szingapúr a második, Toronto a harmadik helyen végzett, az első öt közé Párizs és Amszterdam került még fel. Összességében az első tízből négy helyen szerepelnek európai városok.
2016.09.30. 11:30

Most nem a gazdaságról vitáznak Amerikában

Gyorsan közeledik az Egyesült Államok elnökválasztásának időpontja, az első elnökjelölt-vitán már túl is vagyunk, a választást pedig november 8-ára tűzték ki. A demokraták jelenleg mind országosan, mind az egyes államokban kis előnnyel vezetnek. A GDP egyenletes ütemben növekszik, a munkanélküliség történelmi mélyponton van, a reáljövedelem emelkedik. Felmerül a kérdés: ha nem a gazdaság a 2016-os elnökválasztás fő témája, akkor mire figyeljenek a befektetők? A Fidelity International szakértői erre adnak választ.
2016.09.30. 9:35

Megnyílik az első deutériumtipizálást végző klinika Amerikában

A deutérium lesz az egyik diagnosztikai anyagcsere-markere annak a klinikának, amelyet 13CIGNATURE 2HEALTH DIAGNOSTICS néven ma, szeptember 29-én, nyitnak meg a kaliforniai Santa Monicában. A világ első anyagcsere-tipizálási laboratóriumában a precíz, egyéni anyagcsere-profil felállításához a deutérium (2H) mellett a szén nehézizotópjával (13C) jelzett glükózmolekulákat használják. A deutérium élettani szerepének felismerése, gyógyszeripari felhasználása új lehetőségeket nyit meg a daganatos betegségek célzott terápiájára, illetve a normális sejtműködés deutériummegvonás általi helyreállítására a sejtek egyedi anyagcsere-profiljának részletes tisztázását követően. A kutatások elindítója dr. Somlyai Gábor biológus, aki 1990-ben kezdte vizsgálni, majd közölte a hidrogén nehézizotópjának jelentős élettani, sejtosztódásra gyakorolt hatását. A héten nyíló klinikán ‒ Somlyai dr. 25 éves kutatómunkája nyomán ‒ a deutériummegvonás rutinszerű gyógyászati alkalmazása indulhat el, a magyarországi alkalmazás még várat magára. A most nyíló klinikán kívül egy éven belül további 9 hasonló klinika megnyitását tervezik az Egyesült Államokban.
2016.09.29. 18:30

Olimpia 2024: Már csak két versenytársunk maradt

Róma visszavonja pályázatát a 2024-es olimpia megrendezésére, így Budapest mellett már csak Los Angeles és Párizs maradt versenyben.
2016.09.29. 4:35

Obama szerint veszélyes, hogy leszavazták elnöki vétóját

Barack Obama amerikai elnök veszélyes precedensnek nevezte szerdán azt, hogy a kongresszus mindkét háza leszavazta elnöki vétóját, amellyel megpróbálta megakadályozni, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások áldozatainak hozzátartozói perelhessék a támadásokért szerintük felelős Szaúd-Arábiát.