Exportpiacai megőrzésére fókuszál a Scitec Nutrition

Exportpiacai megőrzésére törekszik az idén a Scitec Nutrition; a sporttáplálék-kiegészítő gyártó és forgalmazó vállalat jelenleg 90 országba szállít, legjelentősebb piacai Németország, Franciaország és a skandináv országok - közölte a cég az MTI-vel.

Exportpiacai megőrzésére fókuszál a Scitec Nutrition

A társaság a nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint 2015-ben 4,457 milliárd forint belföldi és 26,593 milliárd forint exportárbevételt ért el az előző évi 3,711 milliárd, illetve 25,357 milliárd forint után. A cég üzemi eredménye a 2014-es 1,78 milliárd forintról 2015-ben 1,99 milliárd forintra nőtt. A több mint 700 embert foglalkoztató, budapesti központú társaságot 2016-ban vásárolta fel a dél-afrikai tőzsdén jegyzett Ascendis Health, az ügylet értéke 170 millió euró volt.
    

Tavalyi árbevételi és eredményadatait a Scitec egyelőre - az anyavállalat adatszolgáltatási politikája miatt - nem közölte, annyit azonban igen, hogy a cég Magyarországon piacvezető a sporttáplálék-kiegészítők kategóriájában, emellett Európa több országában is az első három között szerepel, és a kontinens egészét tekintve is az elsők között van.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A Scitec Nutrition 20 éve van jelen a piacon, gyártási folyamatait az iparágban egyedülálló módon szigorúan ellenőrzi. A cég korábban a testépítők világában ért el erős pozíciót, majd nyitott az olimpiai sportágak felé is, a magyar olimpiai csapat hivatalos sport-táplálékkiegészítő szállítója és arany fokozatú támogatója. A továbbiakban magyarországi edzőtermek "névadójaként" jelennek meg, több lépcsőben összesen 15 edzőterem veheti majd fel a Scitec nevét, amelyek vállalják a cég szigorú minőségbiztosítási elveinek betartását, az együttműködés keretében a cég és a termek összehangolják marketingtevékenységüket, a személyzetet a Scitec továbbképzi, hogy a sportolóknak táplálkozási tanácsokkal is tudjanak szolgálni.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Aláírták az idei MÁV-bérmegállapodást

Aláírta a MÁV-csoport a szakszervezetekkel a megállapodást a 2017-ben kötött, 3 évre szóló bérmegállapodás 2018. évi, átlagosan 12 százalékos bérfejlesztés végrehajtásának részleteiről - közölte a Vasutasok Szakszervezete pénteken az MTI-vel.
2018. 01. 19. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden készpénzét hazautalhatja az Apple

38 milliárd dollár adót fizethet az Apple a külföldön tartott likvid eszközeinek hazautalásáért, így ha teljes egészében a készpénzre vonatkozó 15,5%-os adókulccsal számolunk, összesen 245 milliárd dollárról lehet szó, ami gyakorlatilag egybeesik a vállalat szeptember végén riportált külföldi készpénzállományával.
2018. 01. 19. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

234 milliárd forintot költhettek karácsonyi ajándékokra az internetezők

A felnőtt magyar internetezők saját bevallásuk szerint a karácsonyi ajándékokra tavaly hozzávetőlegesen 234 milliárd forintot költhettek, amelynek 42 százalékát körübelül 98 milliárd forintot online, 58 százalékát mintegy 136 milliárd forintot pedig offline üzletekben költötték el - derült ki az eNET Internetkutató decemberi és januári felméréseiből.
2018. 01. 18. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szeretjük a kuponokat, de az előrefizetéstől félünk

Minden második ember vásárolt már internetes bónt, tízből kilenc kuponozó nő – derült ki a HOOP applikáció fejlesztéséért felelős Appspect Kft. friss kutatásából. A legvonzóbb kategóriák az utazás, a szórakozás, a wellness, a gasztronómia és a szépség. A felmérés szerint legalább 50 százalékos kedvezmény a legjobb csali. Aki még nem vásárolt kupont, jellemzően az online előrefizetéssel kapcsolatos félelmei miatt nem tette.
2018. 01. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

400 millió forintért bővíti gyárát a Momert Zrt.

A dunaújvárosi Momert Zrt. 191,4 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatással mintegy 430 millió forintért bővíti gyártókapacitását.
2018. 01. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Együttműködési megállapodást kötött a Rolls-Royce és az MVM OVIT

Szándéknyilatkozatot írt alá a Rolls-Royce és az MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zrt. arról, hogy partnerséget alakítanak ki a Paks II projekt irányítástechnikai rendszereinek megvalósítására és karbantartására - közölte a Rolls-Royce cég kedden az MTI-vel.
2018. 01. 17. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

4 százalékkal bővült a magyar játékpiac

Mintegy 4 százalékkal bővült a hagyományos játékok piaca tavaly Magyarországon és átlépte a 45 milliárd forintot a Regio Játékkereskedelmi Kft. előzetes becslése szerint.
2018. 01. 17. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Airbus leállítja a világ legnagyobb utasszállítójának gyártását

Az Airbus leállítja a világ legnagyobb utasszállítója, az A380-as gyártását, ha nem sikerül új megrendeléseket begyűjteni - mondta John Leahy, a toulouse-i gyártó kereskedelmi vezetője hétfőn.
2018. 01. 16. 05:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Lisszabonban mutatja be sikeres vezetőképző programjait a MOL és a SEED Üzleti Iskola

Portugália fővárosában január 17. és 18. között rendezik meg a MERIT Summit fórumot, ahol HR vezetők és üzleti iskolák igazgatói találkoznak több mint húsz országból. A nemzetközi programon Magyarországot a MOL és a SEED Üzleti Iskola képviseli.
2018. 01. 15. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Erste Ingatlan Alap megvásárolta a Market Central Ferihegyet

Az Erste Ingatlan Alap tulajdonába került a legnagyobb magyar kiskereskedelmi park, a Market Central Ferihegy és a mellette található Quadrum irodaház. Az Erste Alapkezelő szerint a magyar gazdaság és a kiskereskedelmi piac bővülése a bérleti díjak növekedését hozhatja magával, ami kedvező kilátást jelent az ingatlanpiaci alapok hozamaira nézve.
2018. 01. 15. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres volt a bértárgyalás a SPAR és a KASZ között

Megállapodott a 2018-as bérekről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete.
2018. 01. 15. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meg vannak számlálva az ingyenes házhoz szállítás napjai

Szakértői kommentár a KSH Szolgáltatási kibocsátási árak, 2017. III. negyedév c. gyorstájékoztatójához.
2018. 01. 15. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatja terjeszkedését az Apollo Tyres

Még zajlik a zöldmezős beruházás Gyöngyöshalászon, de az Apollo Tyres már egy újabb gyáregység építését kezdi meg, ezúttal Indiában. Az Apollo Tyres hetedik gyárának alapkőletételére a napokban került sor, a beruházás első fázisára átszámolva több mint 73 milliárd forintot, illetve 237 millió eurót költenek. A világszínvonalú üzemet India délkeleti részén, Andhra Pradesh államban építik fel, 81 hektáron. (Összehasonlításul: Gyöngyöshalászon a gyár 72 hektáron épül fel, a magyar beruházás értéke 475 millió euró.)
2018. 01. 15. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordszintű volt a Jaguar Land Rover tavalyi eladása

Új értékesítési csúcsot döntött a Jaguar Land Rover, 621 ezer 109 gépkocsit adott el Nagy-Britannia legnagyobb autógyártója tavaly - közölte hétfőn az autóipari vállalat.
2018. 01. 15. 11:07
Megosztás:
Hozzászólások:

A Boehringer Ingelheim az eddiginek több mint a duplájára, 250 millió euróra növeli Vállalkozási Alapjának támogatását, amely jelzi a vállalat innováció iránti elkötelezettségét

A Boehringer Ingelheim bejelentette, hogy 100 millióról 250 millió euróra növeli a cég vállalkozási alapjának (Boehringer Ingelheim Venture Fund, BIVF) támogatását. A támogatást sokat ígérő, korai fázisban lévő startup cégekbe fektetik be, amely cégek működési területe elsősorban a regeneratív gyógyászat, a fertőző betegségek kezelése és az immun-onkológia, továbbá a támogatásból növelik az USA-beli portfoliót, és belépnek a digitális egészségügy területére is. A jelentős támogatásnövelés mellett megduplázzák a befektetési menedzserek számát is.
2018. 01. 15. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar régiós vezetőt nevezett ki a Mastercard

2018 januártól Romvári Frigyes a Mastercard régiós ügyfélkapcsolati igazgatójaként folytatja munkáját, ezen belül kiemelt feladata lesz a fizetéstechnológiai cég és az OTP Bank régiós kapcsolatának támogatása.
2018. 01. 14. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A fogyasztás és a beruházások növelték az importot

Az erősödő fogyasztás és a bővülő beruházások növelték a behozatalt - mondta Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. közgazdásza szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
2018. 01. 14. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új HR vezető a Praktikernél

Márton Katalin lett a Praktiker új HR vezetője. A szakember korábban már dolgozott a barkácsláncnál, majd részt vett a Posta Biztosító felépítésében és a Saint-Gobain Építőanyag Kereskedő Zrt. átstrukturálásában.
2018. 01. 13. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több termékét is visszahívta a Metro áruház

A Metro Kereskedelmi Kft. minőségi hiba miatt kezdeményezte a szénsavmentes, 0,75 literes, üveges Szentkirályi ásványvíz visszahívását, valamint elővigyázatosságból felfüggesztette az 1 kilogrammos, aro márkájú, füstölt lazac forgalmazását is, mert a termék érzékszervileg nem volt megfelelő - közölte a Metro Kereskedelmi Kft. a honlapján pénteken.
2018. 01. 13. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

WIZZ rekord: több mint 28 millió utas, 24%-os növekedés 2017-ben

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy 2017-ben rekordszámú utast szállított, jelentősen bővítette hálózatát, lebonyolította minden eddiginél nagyobb repülőgép-megrendelését, részben szponzorált pilótaképzést indított, és számos fejlesztést vezetett be a jobb ügyfélkiszolgálás érdekében.
2018. 01. 12. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás