EU-munkavállalás - Nagy-Britannia komoly szigorításokat jelent be

A külföldi EU-munkavállalóknak járó szociális juttatások szabályozásának komoly szigorítására jelent be terveket pénteken a brit miniszterelnök.

David Cameron erről szóló beszédét hetek óta feszült figyelem előzi meg Nagy-Britanniában és az Európai Unió más országaiban egyaránt. Egybehangzó péntek hajnali brit médiaértesülések szerint a konzervatív párti kormányfő pénteken mondja el a szigorítási terveket kifejtő beszédét. Az előzetesen ismertté vált részletek szerint Cameron várhatóan bejelenti, hogy a nagy-britanniai alkalmazásban álló külföldi EU-állampolgárok munkavállalásuk első négy évében nem lennének jogosultak szinte semmiféle bérkiegészítő jóléti juttatásra, például adókedvezményekre vagy szociális célú lakástámogatásra.

 

Ennek az intézkedésnek a célja gyakorlatilag az, hogy a brit költségvetés ne nyújtson támogatást az EU-társállamokból érkező munkavállalóknak alacsony bérezésű nagy-britanniai állások betöltéséhez.

 

Cameron az előzetes értesülések szerint bejelenti azt is, hogy azok az EU-bevándorlók, akik úgy érkeznek Nagy-Britanniába, hogy nincs állásuk, és az érkezésük utáni első hat hónapban nem is találnak munkát, visszatoloncolhatók lennének hazájukba, ha egyébként saját legális forrásokból nem tudják magukat fenntartani. A külföldi EU-munkavállalók mindemellett többé nem vehetnének fel családi pótlékot Nagy-Britanniában olyan gyerekek után, akik más országokban élnek.

 

A brit kormányfő ugyanakkor a beszédéből ismertté vált részletek szerint nem jelent be terveket az EU-állampolgárok nagy-britanniai bevándorlásának számszerű korlátozására, vagyis nem kérdőjelezi meg az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás alapelvét. Korábbi sajtóértesülések szerint a Downing Streeten ilyen elképzelések is felmerültek, például bevándorlási kvótarendszer bevezetésének formájában, ezt azonban Angela Merkel német kancellár és az Európai Bizottság több magas rangú tisztviselője is mereven elvetette.

 

Cameron mindazonáltal várhatóan egyenes utalást tesz pénteki beszédében arra, hogy ha a szociális juttatások jelentős szigorítását célzó reformokban sem sikerül megegyezni Brüsszellel, akkor Nagy-Britannia kiléphet az Európai Unióból. "Ebben az esetben semmilyen lehetőséget nem zárok ki" - mondja majd a brit miniszterelnök. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azonban a pénteki Financial Timesnak kijelentette: ha Cameron valóban nem kérdőjelezi meg az EU-n belüli szabad mozgás elvét, akkor álláspontját "különösebb dráma nélkül" meg lehet hallgatni, és lehet róla tárgyalni.

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Egyre kevesebb a regisztrált álláskeresők száma

Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca által csütörtökön az MTI-hez eljutatott közleményben.
2021. 08. 26. 15:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Fenntartható-e az összeszerelő Magyarország?

Az alacsony bérek politikájával Magyarország jelentős nemzetközi versenyelőnyt épített ki magának. Hirdetjük, hogy kiváló befektetési lehetőségeket kínálunk, rugalmas munkaerőpiaccal, alacsony munkaerő-költségek mellett, érdemes itt fejleszteni, beruházni. Vajon belülről nézve, nekünk is ez lenne a tartós, legjobb út?
2021. 08. 25. 16:00
Megosztás: