DINAMIKUS VEGYES ESZKÖZALAP


Az eszközalap eszközeinek 20%-át hazai és egyéb más országbeli, az adott állam, önkormányzatok, legalább befektetésre ajánlott hitelminősítéssel rendelkező pénzintézetek és vállalatok, valamint jelzálog-hitelintézetek által kibocsátott értékpapírokba, 80%-át pedig a különböző tőzsdéken jegyzett részvényekbe fekteti. A részvényeken belül a megcélzott összetétel: 40% fejlett piaci részvények, 20% kelet- és közép-európai részvények, 20% egyéb fejlődő piaci részvények. A befektetések különböző piacok közötti megosztása csökkenti az egyes részvények és részvénypiacok kockázatát, és mindemellett lehetőséget nyújt a különféle régiók eltérő növekedési potenciáljának kihasználására.

A fejlett piacokhoz elsősorban az Amerikai Egyesült Államok, Nyugat-Európa és Japán részvénypiacai tartoznak. Fejlődő piacok alatt olyan, az elmúlt időszakban vonzó teljesítményt produkáló részvénypiacok értendőek, mint az ázsiai, kelet- és közép-európai, valamint a latin-amerikai régió piacai. Az eszközalap emellett fektethet abszolút hozam elérésére törekvő instrumentumokba is. Az abszolút hozam stratégia célja, bármilyen piaci körülmények közötti pozitív hozam elérése. A stratégia rugalmassága biztosítja a kedvező kockázat-hozam szint elérését.
A portfólió összetételét szabályozó megoszlás piaci értéken kerül megállapításra és a meghatározott aránytól (részvény – kötvény) minden értékelési napon legfeljebb ±10 százalékponttal lehet eltérni.
Az eszközalap mindenekelőtt azoknak a befektetőknek a figyelmébe ajánlott, akik a magasabb kockázatvállalásért cserébe hosszú távon magasabb hozamot kívánnak elérni.

Referenciaindex: 40%-ban MSCI World Index, 20%-ban CETOP20 Index, 20%-ban MXEF Index, 20%-ban MAX Composite Index
Ajánlott befektetési időtáv: legalább 8-10 év
Hozamelvárás: *****

Az alap árfolyama

Dátum '21.07.29 '21.07.30 '21.08.02
Árfolyam 2,2166 2,2066 2,2083

Az Alap múltbéli hozamai*

Időszak napi** féléves éves
Hozam 0,08% 9,29% 24,25%
* nem évesített hozamok
** az előző értékelési naphoz viszonyítva

Ajánlásunk

 Vétel

Innovatív megoldásokra és közös cselekvésre van szükség a klímasemlegesség eléréséhez

Magyarország 2050-re tűzte ki a klímasemlegesség elérését, amelyhez innovatív megoldásokra és közös cselekvésre van szükség - hangoztatta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára pénteken a II. Győr Klíma Expót megnyitó szakmai tanácskozáson.
2022. 09. 30. 22:30
Megosztás:

Élenjáró szerepre törekszik az ország a járműiparban

Élenjáró szerepet kíván kivívni magának Magyarország a járműipar jövőjét megalapozó területeken, az autonóm járművek terén egyedül, az akkumulátorgyártásban pedig Németország mellett - jelentette ki a Technológiai és Ipari Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Zalaegerszegen.
2022. 09. 30. 22:00
Megosztás:

Idén utoljára nyitják meg a pesti alsó rakpartot a mozogni vágyók előtt

Ebben az évben utoljára nyílik meg a pesti alsó rakpart Margit híd és Közraktár utca közötti szakasza a gyalog, kerékpárral vagy rollerrel közlekedők előtt szombaton és vasárnap - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
2022. 09. 30. 21:30
Megosztás:

Bezárnak 35 budapesti postát

Harmincöt alacsony forgalmú budapesti postahivatal bezárásáról döntött a Magyar Posta.
2022. 09. 30. 21:00
Megosztás:

2,8 százalékos volt a kormányzati szektor első fél évi GDP-arányos hiánya

A második negyedévben 371 milliárd forint, a GDP 2,3 százaléka volt a kormányzati szektor hiánya az előzetes adatok szerint. Az egyenleg 282 milliárd forinttal, 2,5 százalékponttal javult az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Ezzel együtt az első félévben 893 milliárd forint, a GDP 2,8 százaléka volt a kormányzati szektor nettó hitelfelvétele 627 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,9 százalékponttal kisebb mint a múlt év azonos időszakában - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2022. 09. 30. 20:30
Megosztás:

Négy hónapja a leggyengébb teljesítményt nyújtotta a kínai gazdaság

Szeptemberben négy havi mélypontra csökkent a kínai nemzeti statisztikai hivatal, az NBS általános gazdasági teljesítményt tükröző kompozit beszerzésimenedzser-indexe. Ezen belül a szolgáltatóipari aktivitás négy hónapja a leggyengébb növekedést mutatta, a feldolgozóipari aktivitás pedig két hónap teljesítménycsökkenés után mutatott némi növekedést.
2022. 09. 30. 20:00
Megosztás:

Tíz nappal tovább várnak a felelős foglalkoztatók pályázataira

A szakminisztérium "Az Év Felelős Foglalkoztatója" díjakkal arra ösztönzi a cégeket, közintézményeket, hogy célzott intézkedésekkel gondoskodjanak dolgozóik jóllétéről, elégedettségéről. Az idei kiírásra csaknem kétszáz munkaadó regisztrált, tavaly és tavalyelőtt feleannyian küldtek be pályázatot. Az eredetileg szeptember végi benyújtási határidőt október 10-éig hosszabbítják meg azért, hogy minél szélesebb merítésből válogatva ismerhessék el a kitüntető címekkel a legjobb gyakorlatokat - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) pénteken az MTI-vel.
2022. 09. 30. 19:30
Megosztás:

AM: hamarosan kezdődik a közvetlen támogatások előlegfizetése

Október 17-től Magyarország - az elmúlt évekhez hasonlóan - a közvetlen támogatások esetében megindítja az előlegfizetést a gazdálkodók számára - jelentette be pénteken az Agrárminisztérium (AM).
2022. 09. 30. 19:00
Megosztás:

Augusztusban 43,4 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak

Augusztusban a belföldi értékesítés árai 66,6, az exportértékesítésé 31,6 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. Az ipari termelői árak az egy évvel korábbihoz képest 43,4, az előző hónaphoz viszonyítva 4,1 százalékkal emelkedtek - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2022. 09. 30. 18:30
Megosztás:

Százmilliós adóbírságot szabtak ki egy fiktív őrző-védő cégre

Nagy összegű számlákat fogadott be őrzés-védelmi tevékenységről és távfelügyeletről egy cég, de nem nyújtott semmilyen szolgáltatást, emiatt mintegy százmillió forint adóbírságot szabtak ki rá - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.
2022. 09. 30. 18:00
Megosztás:

Bővíti kapacitását a Délút Kft.

Saját szervizek kialakításával és új munkagépek beszerzésével uniós támogatással, mintegy 550 millió forintos beruházással bővíti kapacitását Algyőn a Délút Kft. - tájékoztatta az út- és közműépítéssel foglalkozó vállalkozás az MTI-t.
2022. 09. 30. 17:30
Megosztás:

Átlagosan legalább harminc millió forint szükséges egy ingatlan megvásárlásához

Míg két-három évvel ezelőtt nagy átlagban húsz millió forint elegendő volt egy ingatan megvásárlásához, addig ma már legalább harminc millió forint kell egy átlagos lakás vagy telek megvételéhez a Duna House elemzése szerint.
2022. 09. 30. 17:00
Megosztás:

Szeptemberben először alakult ki kétszámjegyű infláció az euróövezetben

Szeptemberben az első alkalommal ért el kétszámjegyű éves növekedést a fogyasztói árindex és ezzel újabb rekordot állított be az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatokon alapuló, pénteken publikált jelentése alapján.
2022. 09. 30. 16:30
Megosztás:

Export koordinátor szakmai képzést indított a HEPA

A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség pénteken útjára indította Magyarországon egyedülálló, külkereskedelmi fókuszú, export koordinátor szakmai képzését. Az indulást alapos szakmai előkészítés előzte meg - jelentette be pénteki közleményében az ügynökség.
2022. 09. 30. 16:00
Megosztás:

Fellélegezhetnek a párok, 5 százalékban maximalizálják a CSOK késedelmi kamatát!

Az alapkamat folyamatos emelkedése miatt a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) egyre ijesztőbbé vált. Bizonyos feltételek megszegése esetén ugyanis a támogatást késedelmi kamattal növelten kell visszafizetni, ami a jegybanki alapkamathoz volt kötve, melynek mértéke jelenleg 13%. Ráadásul egyes családok az alapkamat ötszörösének megfelelő késedelmi kamattal is szembesülhetnek, ami jelenleg évi 65 százalék. A Kormány legújabb döntése nagy segítséget jelenthet az érintetteknek, ugyanis a büntetés mértékét 5 százalékban maximalizálják.
2022. 09. 30. 15:30
Megosztás:

Magyar üvegművészek tárlata nyílik a Szent István-bazilikában

A Magyar Üvegművészeti Társaság (MÜT) öt év kényszerszünet után idén negyedik alkalommal rendezi meg nagy csoportos kiállítását, a HUGLASS-t. A hatvan művész alkotását bemutató tárlatot október 4-én, 19.00-kor nyitják meg Budapesten, a Szent István-bazilika kupolájában található Lovagteremben, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A különleges válogatás november 7-ig tekinthető meg a Bazilika kilátójába váltott belépőjeggyel.
2022. 09. 30. 15:00
Megosztás:

Negyedével bővülő árbevétel és duplázódó nyereség a Pensum Group-nál

25 százalékkal növelte árbevételét 2022 első félévében a Pensum Group, ezzel tovább fokozta a növekedés ütemét a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat. A humánerőforrás-szolgáltatások, főként a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group adózott eredménye ennél is nagyobb mértékben nőtt, több mint a duplájára ugrott. A kiemelkedő teljesítmény mögött elsősorban a két tucat új szerződés, a meglévő ügyfelekhez kapcsolódó bővülő forgalom, valamint a korábban megkezdett hatékonyságnövelő intézkedések állnak.
2022. 09. 30. 14:30
Megosztás:

Vége a csokos horrornak, 5 százalékban maximálják a büntetőkamatot

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) szabályai között a feltételek nem teljesítése esetén fizetendő büntetőkamatok mértéke irreálisan magassá vált, ezért a kormány új rendeletében ezeket 5 százalékban maximálja - írja a Bank360.hu.
2022. 09. 30. 14:00
Megosztás:

Beszédet mond Putyin

Az energiaügyi miniszterek mai brüsszeli találkozóján várhatóan döntenek néhány energiapiaci intézkedésről.
2022. 09. 30. 11:30
Megosztás:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Indexemelkedéssel kezdte a pénteki kereskedést az európai tőzsdék túlnyomó többsége.
2022. 09. 30. 10:30
Megosztás:

Az alap árfolyama

Dátum '21.07.29 '21.07.30 '21.08.02
Árfolyam 2,2166 2,2066 2,2083

Az Alap múltbéli hozamai*

Időszak napi** féléves éves
Hozam 0,08% 9,29% 24,25%
* nem évesített hozamok
** az előző értékelési naphoz viszonyítva

Ajánlásunk

 Vétel