(EUR) Magas védelmű vegyes eszközalap


Az eszközalap befektetési politikáját a mögöttes alap befektetési politikáján keresztül mutatjuk be.

Mögöttes alap: az ING Index Linked Fund Protected Mix 90

Az alap fő jellemzője, hogy az ügyfelek számára úgy biztosítanak lehetőséget a részvénypiacok kedvező alakulásából való részesedésre, hogy egyúttal a lehetséges veszteség mértékét – tehát a befektető által vállalt kockázatot – is korlátozzák. Az alap elsődleges célja, hogy az egy jegyre jutó nettó eszközérték napi szinten meghaladja a mindenkori legmagasabb, publikált, egy jegyre jutó nettó eszközérték (árfolyam) 90%-át (90%-os védettségi szint). A befektető ennek megfelelően, kedvezőtlen piaci tendenciák esetén sem kockáztat többet, mint maximum az alap egy jegyre jutó nettó eszközértékének 10%-át.

A védettségi szint akkor növekszik, ha az egy jegyre jutó nettó eszközérték meghaladja az előző időszakban elért legmagasabb értékét, minden más esetben változatlan marad. A védettségi szint a befektetési politika következtében nem csökkenhet! Habár az alapkezelő mindent megtesz a 90%-os védettségi szint fenntartásáért, arra garanciát nem vállal.

Az alapkezelő a 90%-os védettségi szintet a részvény-kötvény arány folyamatos és szisztematikus változtatásával éri el, a részvény és kötvénypiac teljesítményének függvényében, határidős ügyletek alkalmazásával. Ennek megfelelően az alap jelentős részét kötvények, részvények, illetve határidős termékek által alkotott diverzifikált portfólióba fekteti be. A részvények összetétele a Dow Jones Euro Stoxx 50 Index összetételét közelíti, beleértve az indexre kiírt opciókat, határidős kontraktusokat is. Emellett az alap az OECD tagállamok által kibocsátott euróban denominált fix és változó kamatozású államkötvényeket vásárol, illetve bankbetétbe, kereskedelmi papírokba, illetve egyéb pénzpiaci eszközökbe fektet. A likviditás biztosítása érdekében az alap minimális mértékben tarthat pénzeszközöket is. Az alap extra jövedelemre próbál szert tenni a portfólióját alkotó értékpapírok kölcsönzésén keresztül. Az alap az esetleges nyereséget tőkenövekményen keresztül éri el.

Az alapnak nincs hivatalos referenciaindexe.

Az alap árfolyama

Dátum '22.02.24 '22.02.25 '22.02.26
Árfolyam 1,0037 0,9979 1,0027

Az Alap múltbéli hozamai*

Időszak napi** féléves éves
Hozam 0,48% -2,62% -0,10%
* nem évesített hozamok
** az előző értékelési naphoz viszonyítva

Ajánlásunk

 Eladás

Tőzsdei optimizmus: jobb lehet a vállalatok eredménye a vártnál

Az S&P 500 indexben szereplő vállalatok összesített eredménye az előrejelzések szerint 0,2%-kal csökken a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, de a kilátások javulnak, mivel június végén még 0,4%-os visszaesést prognosztizáltak az elemzők.
2023. 09. 25. 17:30
Megosztás:

Afrika mutatkozik be a PONT Fesztiválon, a Múzeumkertben

Többek között Mali, Elefántcsontpart, Guinea, Bissau-Guinea és Szenegál világa, azaz Nyugat-Afrika kincsei, különös tekintettel az évszázados múltú zenei- és tánchagyományok lesznek megismerhetők az ingyenes PONT Fesztiválon október 14-én, szombaton a Múzeumkertben.
2023. 09. 25. 17:00
Megosztás:

A hónap végén indul az őszi rókavakcinázás

A rókák veszettség elleni őszi immunizálása szeptember 30-án kezdődik Magyarország déli és keleti vármegyéiben, ezzel párhuzamosan ebzárlat és legeltetési tilalom is lesz az érintett térségekben, a repülőgépes vakcinázás az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.
2023. 09. 25. 13:00
Megosztás:

Érik már a magyar körte, október végéig szüretelik

Javában tart a körteszezon, egészen október végéig szedik a hazai ültetvényeken.
2023. 09. 25. 13:30
Megosztás:

Gyengén kezdtek az európai tőzsdék

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
2023. 09. 25. 10:00
Megosztás:

Figyelj az útlezárásokra az M0-s autóúton és az M5-ös autópálya szakaszán

Burkolatjavítás miatt félpályás és teljes útlezárásra kell számítaniuk az autósoknak az M0-s autóút és az M5-ös autópálya csomópontjában október közepéig - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2023. 09. 25. 15:00
Megosztás:

Lassú élénkülést mutat a használtautó-piac

Lassú élénkülést mutat a hazai használtautó-piac, augusztusban hetvenkétezer-ötszáz személygépkocsi cserélt gazdát, ami 2,9 százalékkal haladja meg a tavaly augusztusi szintet, míg 2023. első fél évében az adásvételek száma gyakorlatilag végig elmaradt az előző év hasonló időszakának adataitól, az utóbbi két hónapban a piac már felülteljesítő volt az előző évhez képest - hívta fel a figyelmet a JóAutok.hu portál a DataHouse előzetes adatai alapján hétfőn, az MTI-nek küldött közleményben.
2023. 09. 25. 12:00
Megosztás:

Munkahelyi elsősegély kurzus már e-learning formában is!

A mai világban a biztonság mindannyiunk számára kiemelten fontos tényező. A munkahelyeken különösen is lényeges, hogy az alkalmazottak felkészültek legyenek bármilyen vészhelyzetre. Sőt, Magyarországon előírás, hogy egy bizonyos létszám felett legyen olyan szakember, aki segíteni tud az elsősegélynyújtásban.
2023. 09. 25. 11:30
Megosztás:

Egyre többen élnek hitelből, és egyre nehezebben törlesztenek

Akinek folyószámlahitele van, egyre nagyobb mínuszba kerül a hónap végére. A kártyahiteleknél is növekszik az átlagos összeg, és gyakoribb a késedelem. A csúcsot döntő személyi kölcsönöket is egyre nehezebben törleszti a lakosság - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2023. 09. 25. 11:00
Megosztás:

Júliusban nőtt a bruttó átlagkereset a tavalyihoz képest

2023. júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 559 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 385 600 forint volt.
2023. 09. 25. 09:00
Megosztás:

Hétfőn iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint. Pénteken a BUX 213,42 pontos, 0,38 százalékos csökkenéssel 55 376,10 ponton zárt, a részvénypiac forgalma 25,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
2023. 09. 25. 08:30
Megosztás:

Elkezdődik a parlament őszi ülésszaka

Kezdetét veszi az Országgyűlés őszi ülésszaka hétfőn.
2023. 09. 25. 10:30
Megosztás:

A magyar vállalkozások háromnegyede megbukna az adatbiztonsági megfelelésen

Jogi és pénzügyi következményekkel számolhatnak azok a cégek, akik nem felelnek meg a hatósági informatikai szabványoknak.
2023. 09. 25. 09:30
Megosztás:

Egyházi óvodát újítottak fel Orosházán

Kibővítették és energetikailag felújították az evangélikus óvodát a Békés vármegyei Orosházán 388 millió forint uniós támogatásból - közölte az egyházközség.
2023. 09. 25. 12:30
Megosztás:

Vegyes mozgást produkált hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. 09. 25. 08:00
Megosztás:

Közös autóipari projektet kezd a Vodafone és a Bosch

A Vodafone és a Bosch magyarországi vállalatai 5G-alapú autóipari tesztelésre hoztak létre közös projektcsapatot Budapesten - közölte a Vodafone szerdán az MTI-vel.
2023. 09. 25. 07:00
Megosztás:

Idén 156 kutató nyerte el az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíját

Idén 156 kutató nyerte el a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bolyai János Kutatási Ösztöndíját - tájékoztatta az MTI-t az MTA szerdán.
2023. 09. 25. 06:00
Megosztás:

Magyarország átvette a Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram soros elnökségét

Magyarország átvette Lengyelországtól a Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram (CEEPUS) soros elnökségét - közölte Csák János kulturális és innovációs miniszter szerdán Varsóban, a projekt tagállamainak közös értekezletét követő sajtókonferencián.
2023. 09. 25. 05:00
Megosztás:

A brit kormány elhalasztotta a belsőégésű motorral felszerelt járművek értékesítési tilalmát

A brit kormány öt évvel elhalasztotta a belsőégésű motorral felszerelt új járművek értékesítési tilalmát. Rishi Sunak miniszterelnök szerdán bejelentette: az eddigi 2030 helyett 2035-ig lesz lehetséges dízel- és benzinüzemű autók forgalomba helyezése.
2023. 09. 25. 04:00
Megosztás:

Négyszáz programmal várják az érdeklődőket a Kutatók éjszakáján Szegeden

Csaknem négyszáz, a különböző tudományterületek érdekességeit bemutató programmal várja az érdeklődőket pénteken, a Kutatók éjszakáján a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2023. 09. 25. 02:00
Megosztás:

Az alap árfolyama

Dátum '22.02.24 '22.02.25 '22.02.26
Árfolyam 1,0037 0,9979 1,0027

Az Alap múltbéli hozamai*

Időszak napi** féléves éves
Hozam 0,48% -2,62% -0,10%
* nem évesített hozamok
** az előző értékelési naphoz viszonyítva

Ajánlásunk

 Eladás