Aegon Alfa Abszolút Hozamú Befektetési Alap


Befektetési politika:
Az Alap célja, hogy komoly kockázatvállalás és derivatív pozíciók aktív használata mellett jelentős hozamhoz juttassa a befektetőket. Az Alap kifejezetten kockázatos, különösen a származtatott pozíciók vállalása miatt. Az Alap azösszes igénybe vehető befektetési eszközt - hazai és külföldi kötvényt, részvényt és egyéb értékpapírokat, indexeket és devizákat - hajlandó megvásárolni, vagy eladni, amennyiben komoly nyereséglehetőséget lát. Ebből a szempontból az alap opportunisztikus, megközelítésében a multistratégiát követő alapok közé sorolandó. A multistratégia keretén belül az alapban főleg "Global macro", "Long-short equity", "Convertible bond aribtrage" és "Managed futures" típusú ügyletek dominálnak. Az Alap befektetései eszközosztályok szerint három nagy csoportra oszlanak: a kötvény, deviza és a részvénypiacokon vállal többletkockázatot, és ezeken a piacokon mind vételi, mind eladási pozíciót hajlandó felvállalni, akár a törvényileg engedett maximális keretekig, amely jelenleg ilyen alapok számára kétszeres tőkeáttételt engedélyez. Az Alap befektetési döntéshozatali mechanizmusában a fundamentális, technikai, és behaviorális-pszichológiai tényezőket mérlegeli. Az Alapkezelő a tőle elvárható maximális gondossággal, saját belátása és döntése alapján, a vonatkozó jogszabályok és a Kezelési Szabályzatban foglalt korlátozások betartása mellett alakítja ki az Alap forrásainak felhasználási módját, a befektetési arányokat annak érdekében, hogy az Alap - az Alapkezelő várakozásainak megfelelő jövőbeni kockázatok és hozamok függvényében - hosszabb távon megvalósítsa célját. A likviditás biztosításának érdekében az Alap az ÁKK által a Magyar Állam nevében kibocsátott állampapírokat kívánja portfóliójában tartani.

Ajánlott befektetési időtáv: 1 év
Kockázat: mérsékelt

Az alap árfolyama

Dátum '22.09.22 '22.09.23 '22.09.26
Árfolyam 2,5634 2,5713 2,5368

Az Alap múltbéli hozamai*

Időszak napi** féléves éves
Hozam -1,34% -10,05% -14,79%
* nem évesített hozamok
** az előző értékelési naphoz viszonyítva

Ajánlásunk

 Eladás

Tíz új településen terjeszkedik ősszel a Wolt

Tíz új településen indítja el a szolgáltatását a Wolt ősszel: szeptember közepe óta már a dél-budapesti agglomerációban (Szigetszentmiklós, Szigethalom, Halásztelek, Tököl, Dunaharaszti és Taksony) élők is kipróbálhatják a Wolt gyors házhozszállítását, ezt követően októberben Zalaegerszeggel és Gödöllővel, novemberben pedig Váccal és Ürömmel bővül a kiszállítási terület. Ősztől tehát már több mint 30 településen, az ország lakosságának közel fele számára lesz elérhető a Wolton történő kényelmes házhozszállítás, legyen szó pizzáról, thai tésztáról, vagy akár a heti nagybevásárlásról. Az új városokban különleges kedvezményes ajánlatokkal indul el a szolgáltatás.
2022. 09. 28. 15:30
Megosztás:

Mit csinál egy automata tesztelő?

A tesztelők között már-már alapvetésnek számít, hogy tökéletes szoftver nem létezik. A különböző mérések és teszteredmények ugyanis csupán azt mutatják ki, hogy az általuk tesztelt program a mérés ideje alatt hibamentesen működött-e. A sűrűn változó szoftverkörnyezet miatt azonban szükségszerű, hogy a szakemberek minél rövidebb idő alatt minél többféle módon vizsgálják meg az adott programot. Csak így bizonyosodhatnak meg ugyanis arról, hogy az alkalmazás képes lesz-e hosszú távon is hiba nélkül működni, illetve, hogy megfelel-e a felhasználói igényeknek. Minél több tesztet hajtunk végre, annál biztosabbak lehetünk abban, hogy az alkalmazásunk megfelelően működik, és „piackész” állapotba került. Ahhoz azonban, hogy ezt megállapíthassuk, automata tesztelőkre van szükségünk. Nem mindenki számára egyértelmű, hogy mit is takar pontosan ez a feladatkör és milyen előnyök jellemzik. Egyáltalán mi a különbség az automatizált és a manuális tesztelés között?
2022. 09. 28. 15:00
Megosztás:

A TikTok és a LinkedIn meghódította az üzleti szektort

Virágkorukat élik a közösségi platformok, korosztálytól, funkciótól függően szinte mindenki megtalálhatja a kedvére valót. A Facebook van legrégebb óta velünk, tréfásan azt is szokták mondani, hogy aki „nincs fent rajta”, az nem is létezik. Az Instagram valamivel később jelent meg; főként képes tartalmak megosztását szolgálja. Van még azonban két lényeges fórum, a TikTok és a LinkedIn, amelyeket többnyire a két végletnek tekintik az emberek. Míg az előbbit komolytalannak, csupán szórakoztató időtöltésnek vélik, az utóbbiról épp feltételezett túlzott komolysága miatt nyilatkoznak olykor fanyalogva. Pedig közelebb állnak egymáshoz, mint képzelnénk, és a magánhasználaton túl üzletszerzésre is kiválóan alkalmasak.
2022. 09. 28. 14:30
Megosztás:

Merre tartanak most az árak az ingatlanpiacon?

Az elmúlt egy évet szinte mindenhol az áremelkedés jellemezte az ingatlanpiacot, ugyanakkor az eladási árak már nyár környékén megtorpantak. Az elmúlt hónapokban bekövetkezett változások hatására pedig úgy tűnik, hogy bizonyos szegmensekben akár árcsökkenéssel is lehet majd találkozni.
2022. 09. 28. 14:00
Megosztás:

Bezuhantak a kínai konténeres szállítási díjak

Olyan alacsony díjszinteken lehet konténereket Európába szállítani Kínából, amelyek a koronavírus okozta árrobbanást követően sokáig elképzelhetetlennek tűntek. Kétéves mélyponton vannak mind a tengeri-, vasúti és légi szállítási díjak. Különlegessége a helyzetnek, hogy szeptemberben általában emelkedni szoktak az árak, hiszen rengetegen ilyenkor indítják útjára a karácsonyi szezonra szánt árukat. 2022-ben viszont jelentősen alacsonyabbak a szeptemberi díjak, mint az augusztusiak.
2022. 09. 28. 13:35
Megosztás:

Készpénzben megtakarítani zsákutca

A jelenlegi piaci környezet egyértelműen azt mutatja, hogy a készpénzes megtakarítás tévút: az infláció emelkedése miatt, csak Magyarországon közel 1000 milliárd forint tűnhet el. A K&H alapok kezelőjének szakértői ezért olyan megoldáskereső stratégiákat javasolnak, melyek segítségével kivédhető a pénzromlás.
2022. 09. 28. 13:00
Megosztás:

Felhalmozásra ajánlja a Richter részvényét az ERSTE

Ugyan a Richter célárunkat 8.820 forintra csökkentettük a korábbi 9.350 forintról a ma megjelent elemzésünkben, de az elmúlt időszak árfolyamcsökkenésének köszönhetően ez még mindig több mint 18 százalékos emelkedési potenciál, s így megtartottuk a felhalmozási ajánlásunkat - áll az ERSTE mai elemzői kommentjében.
2022. 09. 28. 12:30
Megosztás:

Véget ért a magyar kamatemelési ciklus

A vártnál nagyobbat emelt, de a ciklus végére ért a hazai jegybank. 125 bázispontos kamatemelést jelentett be az MNB Monetáris Tanácsa a mai kamatdöntő ülésen, ezzel 13 százalékra emelkedett az alapkamat. A megjelent közleményben ugyanakkor jelezték, hogy a kamatkondíciók kellően szigorúvá váltak. A monetáris kondíciók szigorítása a likviditás szűkítésével folytatódik. Matolcsy György a sajtótájékoztatón elmondta, hogy lezárták a 16 hónapja tartó kamatemelési ciklust, de nincs vége az infláció elleni küzdelemnek, ezentúl más eszközökre helyeznek nagyobb hangsúlyt.
2022. 09. 28. 12:00
Megosztás:

Mit csinálnál, ha kapnál plusz öt életévet?

A magyarok több mint fele heti 3 órát sem mozog, és csak minden 5. gondolja úgy, hogy tudatosan táplálkozik – derül ki az HonestFood reprezentatív felméréséből. Sokkal magasabb a vágyott életkor, mint amennyit a jelenlegi statisztikák szerint élhetünk. A nők negyede, a férfiak 30%-a legalább 91 évet szeretne élni. Minden 2. honfitársunk többet utazna és több időt töltene a családjával, barátaival, de akad olyan is, aki úgy érzi, hogy olvasással, házfelújítással, új sportok kipróbálásával vagy épp szeretkezéssel töltené a plusz éveket. A hosszú, aktív élet legfőbb gátja a válaszadók döntő többsége szerint a stressz.
2022. 09. 28. 11:30
Megosztás:

Mínuszban nyitottak az európai tőzsdék

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. A tőzsdék kedden veszteséggel zártak.
2022. 09. 28. 09:30
Megosztás:

Évtizedes lemaradást hozhat be Magyarország az energetikai felújításoknál

Új lehetősége nyílt Magyarországnak arra, hogy az uniós forrásokra támaszkodva indítson lakossági energiahatékonysági pályázatokat. Ugyanis az év végéig minden tagállamnak ki kell egészítenie a nemzeti helyreállítási tervét egy új, REPowerEU fejezettel arra vonatkozóan, hogy az oroszországi energiahordozóktól való függőséget miként csökkentené a helyreállítási forrásokból. A magyar kormány már jelezte, a Helyreállítási Alap támogatási és hitel részét is lehívnák, együttesen mintegy 5900 milliárd forint értékben. A Magyar Természetvédők Szövetsége szerint ennek az uniós pénznek jelentős részét egy átfogó lakossági energiahatékonysági programra kellene fordítani: egy többéves, az alacsony és átlagos jövedelműeket differenciáltan elérő, mélyfelújításra ösztönző komplex energetikai otthonfelújítási pályázatcsomag formájában.
2022. 09. 28. 10:30
Megosztás:

Magyarországon is célkeresztbe kerülhetnek a környezetbarátnak álcázott, „zöldremosó” vállalatok

A tudatos fogyasztók táborának erősödésével párhuzamosan egyre több céget érhet a greenwashing, azaz a „zöldre mosás” vádja: a legújabb esetben a holland versenyhivatal kifogásolta a Decathlon és a H&M fenntarthatósággal kapcsolatos kereskedelmi gyakorlatait. Az ehhez hasonló vizsgálatok hazánkban is megszaporodhatnak, hiszen a nemzetközi és hazai hatóságok fokozott érdeklődést mutatnak a különböző zöld állítások vizsgálata iránt. A Deloitte szakértői kiemelték, hogy a vállalatoknak elsősorban transzparenssé kell tenniük működésüket a megfelelő adatszolgáltatás révén, hogy elkerüljék a zöldremosás kockázatát.
2022. 09. 28. 10:00
Megosztás:

Ahogy még nem gondoltál az energiahatékonysági célokat szolgáló beruházásokra

Az egész Európát sújtó energiaügyi válsághelyzet és az ebből fakadó energiaár-emelkedés miatt egyre több magyar vállalkozás gondolkozik el azon, hogy – hosszútávú költségeit csökkentve – energiahatékonysági célokat szolgáló beruházást, felújítást hajtson végre. A Grant Thornton szerint a beruházási költség megtérülése szempontjából érdemes tisztában lenni azzal, hogy az energiahatékonyság növelése olyan cél, amelyet a magyar jogalkotó is támogat, méghozzá társasági adókedvezmény formájában – tehát nemcsak energia-, hanem adózási költségeink is csökkenhetnek. Az adótanácsadó cég szakemberei összefoglalták a legfontosabb szabályokat.
2022. 09. 28. 11:00
Megosztás:

Navigator csengetés a BÉT-en

Ünnepélyes csengetéssel indult a kereskedés a BÉT középvállalati piacán, az Xtend-en az elsősorban ipari befektetésekkel és stratégiai managementtel foglalkozó NAVIGATOR Investments Nyrt. értékpapírjaival. A társaság az idei év első felében sikeresen pályázott támogatásért a nyilvános piacra lépés finanszírozását elősegítő Mentor Programban, júniusban pedig a BÉT zártkörű tranzakciók létrejöttét ösztönző kezdeményezése, a BÉT Xmatch rendezvényén mutatkozott be a befektetők előtt.
2022. 09. 28. 09:00
Megosztás:

Gyengült szerda reggelre a forint

Gyengült szerda reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2022. 09. 28. 08:30
Megosztás:

Enyhítette a bíróság a hústermékeket forgalmazó áfacsaló cégek tulajdonosainak büntetését

Jogerősen három év, illetve két év négy hónap börtönbüntetésre enyhítette a Pécsi Ítélőtábla kedden annak a két férfinak a büntetését, akik a cégükön keresztül az általános forgalmi adó megfizetése nélkül kereskedtek hústermékekkel.
2022. 09. 28. 07:00
Megosztás:

Ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelnek el Békés megyében

Ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el október 1. és 21. között Békés megye közigazgatási területén a Békés Megyei Kormányhivatal, mert a rókák veszettségének megelőzése érdekében csalétek-vakcinákat helyeznek ki repülőgépes kiszórással - közölte a békési önkormányzat kedden az MTI-vel.
2022. 09. 28. 06:30
Megosztás:

Több mint ezer pálmafajt fenyeget a kihalás

Több mint ezer pálmafajt fenyeget a kihalás - állapította meg egy új tanulmány.
2022. 09. 28. 06:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
2022. 09. 27. 23:30
Megosztás:

Ideje lecserélni a szuperállampapírt – mutatunk néhány lehetőséget helyette

Három, 11 százalékot meghaladó induló kamatozású magyar állampapír-sorozat is forgalomba kerül szeptember végén: újra itt a Bónusz Magyar Állampapír, és javítottak az inflációkövető Prémium Magyar Állampapírok induló feltételein is. Az új kötvénysorozatok lényegesen jobb hozamot ígérnek, mint a lakosság korábbi kedvence, a Magyar Állampapír Plusz – érdemes lehet tehát a korábbi sztárpapírt ezekre cserélni. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a jelenlegi piaci körülmények között – ezek az államkötvények jóval nagyobb odafigyelést igényelnek, mint a MÁP+.
2022. 09. 28. 05:00
Megosztás:

Az alap árfolyama

Dátum '22.09.22 '22.09.23 '22.09.26
Árfolyam 2,5634 2,5713 2,5368

Az Alap múltbéli hozamai*

Időszak napi** féléves éves
Hozam -1,34% -10,05% -14,79%
* nem évesített hozamok
** az előző értékelési naphoz viszonyítva

Ajánlásunk

 Eladás