Exitre kell játszani

Biztatóan és erőteljesen növekvő trendeknek lehetünk tanúi a cégeladások, cégfelvásárlások piacán, mely a gazdasági válság hatására történő „bezuhanás” után 2015. év végére nem csak hogy talpra állt, de intenzív növekedési pályára is lépett. A felvásárlási kedv további növekedése mellett a kínálati oldalon is erőteljesen növekvő aktivitást prognosztizálnak a szakértők. Jó hír a magyar vállalkozások számára, hogy Magyarország a régió top3 befektetési célpontja között szerepel, a kockázati tőkebefektetéseket tekintve pedig vezetjük a régiós statisztikát, az összes VC befektetés 30%-a hazánk cégeibe áramlott. A kockázati tőke természeténél fogva exitálni is fog, így Magyarországon is erősödő kínálatra lehet majd számítani. Hogyan készül és kell-e készülnie egy tőkét kapott vállalkozásnak az exitre?

Exitre kell játszani

A magyar gyökerű, nemzetközi IT cég a magvető Jeremie tőkebevonás után második körben is kockázati tőkebefektetést kapott. Csiszár Dénes, a nagyvállalati ügyfelek számára magas színvonalú, egyedi IT megoldásokat kínáló Jaystack Technologies Zrt. vezetője osztott meg néhány gondolatot arról, hogy kell-e, fontos-e az exit stratégia.

„Az exit a fontos, minden más csak füst”

A stratégiai befektetők, mint exit irány historikusan erős a régiónkban, az összes kockázati tőkebefektetés több mint 80%-a stratégiai befektető felé szállt ki a tavalyi évben. „Ez a jelenség bizonyos szempontból egyszerűsítheti a dolgát azoknak a vállalkozásoknak, akik a közeljövőben – akár a cégutódlás családon belüli megoldatlan problémája miatt – cégeladásban gondolkodnak, vagy kockázati tőkét vontak be és szükségképpen exitet kell végrehajtaniuk; várhatóan ugyanis stratégiai befektető lesz az, aki a céget fel fogja vásárolni. Az viszont nagyon nem mindegy mikor és hogyan készülünk fel erre – tudatos, előre felépített exit stratégiai nélkül ugyanis kevés az esélye a jó áron történő, sikeres cégeladásnak, exitnek” – mutat rá Horgos Lénárd, az M27 ABSOLVO partnere.


A Jaystack Technologies Zrt. rég kialakította exit stratégiáját, hiszen már a befektetői együttműködés kezdetétől készülnek az exitre, amelynek megvalósítása döntéseikben, működésükben kiemelkedő szerepet játszik. „Az exit stratégiának tartalmaznia kell, hogy kik lehetnek az exit partnerek, és hogy mi az általunk – ebben a pillanatban – gondolt megközelítési stratégia. Ez persze biztosan változni fog a jövőben. Az odavezető út nincs kikövezve, és elég kanyargós is, de az irányt tisztán látjuk. Számunkra olyannyira fontos ez, hogy „minden más csak füst” – mondta Csiszár Dénes. Azt is hozzáfűzte, hogy a potenciális vevőket érdemes elsődlegesen az értéklánc mentén azonosítani: „Vannak „beszállítóink”, akiknek a technológiájára részben építjük a miénket, illetve vannak olyan partnerek, akiknek mi vagyunk a kulcs beszállítóik. Ők a legkézenfekvőbb célpontok, ritkán érkezik ugyanis az exit az ismeretlenből.”

Nem csak az fontos tény, hogy exitre kell játszani, hanem az is, hogy ki fogja ezt menedzselni. „Álláspontunk szerint ezt nem szabad a befektetőre bízni, hanem kiemelt feladatként a projektgazdának, a CEO-nak kell ezt irányítani!” – tette hozzá Horgos Lénárd, az M27 ABSOLVO partnere. A Jaystack esetében szintén ez tapasztalható, hiszen a menedzsment felé már a befektetői tárgyalások során elvárásként fogalmazódott meg, hogy a céget az exit megvalósítása felé terelje, az erre irányuló fókuszt megtartsa.

Csiszár Dénes szerint az exit stratégiának a versenyképesség megtartása érdekében rugalmasnak kell lennie, menet közben stratégiai irányt váltani nem csak, hogy lehet, de indokolt esetben kell is! „Elsőre ijesztően hangozhat, de a fejlesztő eszközök piacán félévente, kilenchavonta cserélődik a komplett technológia. Az ugyanolyan márkanév alatt is teljesen új eszközök vannak a piacon. Emellett nem lehet rugalmatlan stratégiával labdába rúgni” – mondta Csiszár Dénes, a Jaystack Technologies Zrt. vezetője.

Cégeladás és exit hullám várható

Néhány éven belül számos exit várható majd, és a rendszerváltás utáni „első generációs” cégek tulajdonosai közül is sokan a nyugdíjkor közelébe érnek, vevőt keresnek majd cégükre – lesz tehát eladó cég bőven a piacon. Vajon tart–e egy élesedő versenyhelyzettől, a túlkínálattól és annak esetleges következményeitől egy exitre készülő cég? „A versenytárs jó dolog. Validálja, hogy amit csinálsz az jó, van piaca. Ha egy versenytársunkat veszik meg, az nekünk is jó, mivel katalizálhatja a mi megvételünket is. Egyáltalán nem féltünk ettől, de mi egy elég szűk piacon mozgunk és lehet, hogy máshol nem ez a helyzet” – válaszolta Csiszár Dénes.

„Tapasztalatom az, hogy kevés kockázati tőkét kapott cég ennyire tudatos, holott kulcskérdés az exit. Sajnos azt hiszik, majd bekopog a vevő, de ez nagyon ritka. Ha sikeres eladást akarnak, jó feltételekkel, akkor tudatosan kell menedzselni” – mondta Horgos Lénárd, az M27 ABSOLVO partnere.

Mi jöhet még?

Ha már van exit stratégiánk és a vevővel is célegyenesben vagyunk, érdemes tisztában lenni azzal, mi jöhet még ezután, esetleg milyen buktatók lehetnek még a sikeres tranzakciózárásig.

A befektetők ugyanis sokkal célirányosabban és hatékonyabban kívánják átvilágítani a – részben vagy egészben – felvásárolni kívánt cégeket, erre utalnak a közelmúltbeli hazai és közép-kelet-európai regionális tranzakciók tanulságai. „Mindez eltérő kötelezettségeket jelent az ügylethez információt szolgáltató eladóknak és céltársaságoknak, míg a befektetők kifejezetten a kulcsterületekre és a lényegi problémákra fókuszálnak” – mondta Fehérváry Ákos, a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda partnere. Jelentősen megváltozott a cégeladások feltételrendszere is, az árazási kérdésekben például egyre inkább alkalmazzák az úgynevezett locked-box mechanizmust a záráskori elszámolás helyett.

„Az azonosított problémák kapcsán a befektetők határozottabb helytállási kötelezettséget várnak el az eladóktól, viszont a céget értékesítők sikeresebben limitálhatják a felelősségüket a cégeladás során. A befektetők megváltozott igényei és megközelítése miatt a tranzakciókban az eladónak és a céltársaságnak, illetve az üzleti, pénzügyi, és jogi tanácsadóknak minden korábbinál fokozottabban kell együttműködnie. Ezzel párhuzamosan mindinkább felértékelődik az adott iparágat és a hatékony folyamatokat ismerő tanácsadók szerepe a tranzakciókban” – tette hozzá Fehérváry Ákos.

A HVCA, a Baker&McKenzie és az M27 ABSOLVO 2016. november 24-i budapesti konferenciáján további hazai és nemzetközi példákat, tőke- és stratégiai befektetői esettanulmányokat ismerhetnek meg a cégeledást, exitet tervező hazai vállalkozások, és gyakorlati tanácsokat kaphatnak a hatékony felkészüléshez, a befektető-kereséshez és a sikeres exithez.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: