Hírek > Hétfőig látogatható a budapesti Könyvhét >

Hétfőig látogatható a budapesti Könyvhét

2017.06.09 00:05
Európa kultúrája a miénk, és a mi kultúránk Európáé - fogalmazott a 88. Ünnepi Könyvhetet és 16. Gyermekkönyvnapokat megnyitó Závada Pál író a Vörösmarty téren, Budapesten.
Hétfőig látogatható a budapesti Könyvhét

Kiemelte, hogy az utóbbi évtizedekben ebben "nem volt szokás kételkedni, még kevésbé ezzel nyíltan szembehelyezkedni". József Attilát idézve hozzáfűzte: az, hogy "fő-e uj méreg, mely közénk hatol - meddig lesz hely, hol fölolvashatol?", manapság szerinte nagyon is kérdése a könyvhétnek.
    Závada Pál szerint "nem tehetünk úgy, mintha ez a nap csak a könyveink és olvasóink felett érzett örömről szólna", "mintha nagyjából rendben mennének a dolgok". "Megint egy pártállami prés szorításában, egy újabb autokráciában élünk (...) Vezérlőjének az lett immáron a rögeszméje, hogy a mi hazánkat (...) elfordítja választott irányától és közösségétől, Európától" - hangsúlyozta.
    Závada Pál szerint szembe kell szegülni azzal, hogy "egy világhírű egyetem nálunk elüldözendő ellenséggé válhasson, további nyomtatott vagy digitális lapok essenek az önkény áldozatául, civil szervezeteinket bűnszövetkezetként bélyegezzék meg, a tudás leértékelődjön, a kulturálatlanság diadalmaskodjon, az oktatás, a kutatás és az alkotás autonómiája csorbuljon".
    A könyvheti kínálatból Závada Pál beszédében kiemelte többek között Tompa Andrea, Vida Gábor, Németh Gábor, Szijj Ferenc, Nádas Péter, Tóth Krisztina, Fodor Ákos, Kiss Anna, Egyed Emese, G. István László, Majoros Sándor, Vörös István, Tornai József, Kántor Péter, Erdős Virág és Ágh István új köteteit. 
    Kocsis András Sándor, a könyvhetet szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke bejelentette: kezdeményezik, hogy Esterházy Péter születésnapja, április 14. legyen a magyar próza napja.
    A megnyitón a tavaly elhunyt Kossuth-díjas íróról zenével emlékezett meg Dés László, akivel Esterházy Péter tavaly együtt tartotta a megnyitó beszédet.
    Az eseményen Péterfy Gergely, a MKKE igazgatója hangsúlyozta: bár a könyv és a szabad melléknév latin nyelvű alakja ugyanaz, etimológiailag a szabad "liber" a mámor és a bor ősi latin istenének nevére vezethető vissza, míg a könyv "liber" eredetileg sokkal kiábrándítóbb, a jelentése háncs, fakéreg.
    "Ettől mi még tudjuk, kietlen sivatag az, ahol az illiterátus ember bolyong. Lehet, hogy egy darabig van bor, de biztos nincs betű" - fogalmazott.
    A 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok központi rendezvényén a fővárosi Vörösmarty téren hétfőig várják a közönséget, amely idén 85 kiadó 339 új kötetéből válogathat.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Legfrissebb fórum témák