Veszített lendületéből a világgazdasági növekedés

Némileg veszített lendületéből a világgazdasági növekedés az IMF hétfőn közzétett frissített prognózisa szerint.

Veszített lendületéből a világgazdasági növekedés

Az IMF a tavaly októberben publikált World Economic Outlook (WEO) előrejelzésének felülvizsgált és kissé módosított változatában 0,2 százalékponttal 3,5 százalékra csökkentette a 2019-es és 0,1 százalékponttal 3,6 százalékra a 2020-as globális GDP-növekedési előrejelzését. A 2018-as növekedésre októberben tett 3,7 százalékos becslését mostani prognózisában az IMF megerősítette.
    

Az Egyesült Államok és Kína között kirobbant kereskedelmi viszályra hivatkozva már az októberi WEO-prognózis is lefelé módosította a 2019-es és 2020-as növekedési előrejelzést az áprilisban publikált becsléshez képest. Mostani prognózisában pedig a tavalyi év második felében ténylegesen bekövetkezett lassulás következményeire vezeti vissza a növekedési lendület további csorbulását az IMF. Konkrétan elsősorban a német autóipari termelés csökkenése, az olasz pénzügyi rendszer állóképességével szemben erősödő befektetői aggodalmak és a török ipari termelés csökkenése számlájára írja a lendületvesztést az IMF.
    

A világgazdasági növekedésre leselkedő, az októberi prognózisban felvázolt kockázatok továbbra is akut veszélyt jelentenek az IMF elemzése szerint. Tekintettel azonban a lakossági és költségvetési eladósodottság viszonylag magas szintjére, a kereskedelmi konfliktusok éleződésén kívül egyéb más zavaró tényezők is érzékeny reakciókat válthatnak ki, mint például Nagy-Britannia rendezetlen kilépése az Európai Unióból vagy a kínai gazdasági növekedés vártnál nagyobb mértékű lendületvesztése.
    

Az IMF szerint a fejlett és a fejlődő térségekben egyaránt törekedni kell a gazdaság termelési kapacitásának a növelésére, az "inkluzív növekedés" hangsúlyozására, valamint az eladósodottság magas szintje miatt a költségvetési és pénzügyi mozgástér kiszélesítésére, a hitelezési feltételek szigorítására.
   
Az IMF prognózisa szerint a fejlett gazdaságok a tavalyi 2,3 százalék után az idén 2,0 százalékkal, jövőre 1,7 százalékkal növekednek, ami 2019 esetében 0,1 százalékpontos csökkentést jelent az októberi prognózishoz képest. A jövő évi előrejelzést az IMF nem módosította.
    

A fejlett gazdaságok között az Egyesült Államok az idén és jövőre az októberi prognózisban jelzett 2,5 és 1,8 százalékkal növekszik a tavalyi 2,9 százalék után.
    

Az euróövezet idei növekedési előrejelzését 0,3 százalékponttal 1,6 százalékra csökkentette az IMF, a jövő évit 1,7 százalékon hagyta. A tavalyi növekedés 1,8 százalék volt.
    

A legnagyobb negatív korrekciót a német gazdaság kapta az IMF-től, az idei növekedés eszerint 1,3 százalék lesz, 0,6 százalékponttal kisebb az októberben jelzettnél. A 2020-as növekedést változatlanul 1,6 százalékra várja az IMF. A tavalyi német növekedés 1,5 százalék volt.
    

Franciaország az idén a tavalyival megegyező 1,5 százalékos növekedésre számíthat az IMF szerint, 0,1 százalékponttal kisebbre az októberben jelzettnél. A jövő évi növekedés 1,6 százalék lehet, változatlan az előző prognózishoz képest.
    

Olaszország idei növekedését 0,4 százalékponttal 0,6 százalékra vágta vissza az IMF, a jövő évit pedig változatlanul 0,9 százalékra teszi. A 2018-as olasz növekedés 1,0 százalék volt.
    

Nagy-Britannia GDP-növekedése a tavalyi 1,4 százalékról az idén 1,5 százalékra, jövőre pedig 1,6 százalékra gyorsul. A jövő évi növekedés 0,1 százalékpontos felfelé módosítást jelent az októberi prognózishoz képest.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Oroszország növekedési kilátását rontotta az IMF: az idei 0,2 százalékponttal lehet alacsonyabb az októberi előrejelzésnél, 1,6 százalék, a 2020-as pedig 0,1 százalékponttal alacsonyabb, 1,7 százalék. A 2018-as orosz növekedés 1,7 százalék volt.
    

A kínai gazdaság veszít növekedési lendületéből, de nem jobban a már októberben is jelzett mértéknél: a 2018-as 6,6 százalék után a 2019-es és 2020-as növekedés egyaránt 6,2 százalék lehet.
    

A világkereskedelmi forgalom növekedése jövőre szintén veszít kissé lendületéből az IMF prognózisa szerint: a 2020-as növekedést 0,1 százalékponttal módosította lefelé az októberi prognózishoz képest 4,0 százalékra, ami megegyezik az idei évre várt növekedési ütemmel és a 2018-ban elért növekedéssel.
    

A világkereskedelmi forgalom azonban fejlett gazdaságok körében lassuló ütemben, a fejlődő térségekben viszont kissé élénkebben növekszik majd. A fejlett régiókban az idén és jövőre 0,1 százalékponttal lehet kisebb a növekedés, mint azt októberben jelezte az IMF, 3,5 és 3,3 százalék. A fejlődő régiókban pedig az idén 4,8 százalék, jövőre pedig az októberi WEO-ban jelzettnél 0,1 százalékponttal magasabb, 5,2 százalék.
    

Az irányadó világpiaci olajár (a Brent, Dubai Fateh és WTI számtani átlaga) az IMF várakozásai szerint a 2018-as 68,58 dollárhoz képest az idén 14,1 százalékkal csökken, jövőre pedig további 0,4 százalékkal. Tavaly 29,9 százalékkal emelkedett az irányadó átlagár.
    

Az infláció a fejlett régiókban a tavalyi 2,0 százalék után az idén 1,7 százalék lesz, 0,2 százalékkal kisebb az októberben jelzettnél, jövőre pedig visszatér 2,0 százalékra. A fejlődő régiók a 2018-as 4,9 százalék után az idén 5,1 százalékos inflációra számíthatnak, 0,1 százalékponttal kisebbre az októberben jelzettnél, 2020-ban pedig 4,6 százalékra.
    

Az IMF a magyar gazdaságra külön nem tért ki októberi prognózisának januári felülvizsgálatában. Az áprilisban tett előrejelzéséhez képest az októberi prognózisban a 2018-as magyar növekedésre tett becslését 0,2 százalékponttal 4,0 százalékra, a 2019-est pedig 0,3 százalékponttal 3,3 százalékra javította.


Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

A csok plusz nagyot lendített az ingatlanpiacon az év elején

A 2024. január 1-jétől elérhető csok plusz segített abban, hogy az ingatlanpiac egy kicsit beinduljon az év elején - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
2024. 04. 18. 14:30
Megosztás:

Nő a Közép- és Dél-Amerikából érkező cseppfolyósított földgáz szerepe

A Közép- és Dél-Amerikából érkező cseppfolyósított földgáz (LNG) egyre nagyobb szerepet fog játszani az Európai Unió ellátásában, s ebben Trinidad és Tobago kulcsszereplő lesz. Az együttműködés alapjait már lerakták, a végrehajtás megkezdése pedig a magyar elnökség idejére fog esni - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a szigetország fővárosában, Port of Spainben.
2024. 04. 18. 14:00
Megosztás:

Nagyobb beruházást tervez a BioTechUSA

Idén ötmilliárd forint vagy azt meghaladó összegű beruházással számol a tisztán magyar tulajdonú BioTechUSA cégcsoport, amely 2023-ban több mint kilencvenmilliárd forint árbevételt ért el.
2024. 04. 18. 13:30
Megosztás:

Élénkül idehaza a gasztroturizmus

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit - vélekedett a Pannon Gasztronómiai Akadémia és a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke az MTI-nek.
2024. 04. 18. 13:00
Megosztás:

Megújul az Egert Szilvásváraddal összekötő út

Szeptember 4-8. között Szilvásvárad ad otthont a négyesfogathajtó világbajnokságnak, amelyhez kapcsolódóan megújul az Egert Szilvásváraddal összekötő út - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerdán az MTI-vel.
2024. 04. 18. 12:30
Megosztás:

Újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti

Csaknem 1,2 milliárd forint támogatást kapott elektromos töltők telepítéséhez az MVM Mobiliti Kft. - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2024. 04. 18. 12:00
Megosztás:

Ma rendezik meg a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
2024. 04. 18. 11:30
Megosztás:

Fejlesztések kezdődnek Martfűn

Komplex fejlesztés kezdődik Martfűn a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) pályázatán elnyert 363 millió forint támogatásból - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei város önkormányzata az MTI-vel.
2024. 04. 18. 11:00
Megosztás:

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2024. 04. 18. 10:30
Megosztás:

Pozitív nyitás várható a magyar tőzsdén

Pozitív nyitás várható csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
2024. 04. 18. 10:00
Megosztás:

Erősödtek az ázsiai indexek

Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön.
2024. 04. 18. 09:30
Megosztás:

Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. 04. 18. 09:00
Megosztás:

Nincs ellenőrzés, nincs biztosítás - komoly kockázattal robognak a robogósok az utakon

Érdemi ellenőrzés híján továbbra sem kötnek kötelezőt a robogók többségére. Havi 600-800 forint ellenében elkerülhető a baleseti kártérítés és a mulasztási bírság is.
2024. 04. 18. 08:30
Megosztás:

Cél a minőségi oktatás nyújtása

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a szakképzési rendszer megfelelően képzett fiatalokat adjon a munkaerőpiacnak - hangsúlyozta Pölöskei Gáborné, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára szerdán a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum (BMSZC) komplex fejlesztése projekt nyitó rendezvényén.
2024. 04. 18. 08:00
Megosztás:

Csökkent az üzemanyagfogyasztás az első negyedévben

Az idei első negyedévben szinte ugyanannyi motorbenzin és 3,1 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint tavaly az első három hónapban, az üzemanyagfogyasztás így átlagosan 1,9 százalékkal csökkent - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) szerdán. A prémium üzemanyagok keresletének emelkedése akadályozta meg a fogyasztás nagyobb visszaesését.
2024. 04. 18. 07:30
Megosztás:

Az EGRAG CRYPTO optimista XRP árajánlást tett közzé; a Chainlink és a KangaMoon továbbra is figyelemre méltó altcoinok

Az EGRAG CRYPTO, egy jól ismert kriptoelemző a közelmúltban rendkívül optimista árfolyam-előrejelzést adott ki az XRP (XRP) kriptó kapcsán. Eközben a Chainlink (LINK) és a KangaMoon (KANG) továbbra is a címlapokon szerepel.
2024. 04. 18. 07:00
Megosztás:

Mire elég a 6 millió forintos Otthonfelújítási Támogatás?

Az ország lakásállományának több mint 60 százaléka 1990 előtt épült. Ezek az ingatlanok az épületjellemzőik alapján többségében várhatóan megfelelnek majd a kormány által bejelentett legfrissebb Otthonfelújítási Támogatás feltételeinek. A pályázat által előírt 30 százalékos hatékonyságnövelés azonban nem minden esetben lesz majd kivitelezhető tetőcsere nélkül. A cserére azonban már nem fogja futni a támogatás és a kedvezményes hitelkeret. Ennek ellenére megéri belevágni, az épület értéke ugyanis legalább 20 százalékkal nőhet a beruházást követően – véli Juhász László energetikai szakértő, a Landanatura Kft. ügyvezetője.
2024. 04. 18. 06:30
Megosztás:

Stratégiai tervek a NAVIGATOR-tól: ipari innovációs technológiákban élenjáró vállalatcsoport épül

A Budapesti Értéktőzsde XTEND szekciójában jegyzett NAVIGATOR Investments stratégiai céljai szerinti akvizícióknak és az organikus növekedésnek köszönhetően 2026-ban 7,5-8 milliárd forintos árbevétel mellett 1,5-2 milliárd forintos EBITDA és közel 1 milliárd forintos adózott eredmény elérését tervezi, ami 32-53% közötti éves növekedésnek felel meg a 2022-es bázisévhez viszonyítva.
2024. 04. 18. 06:00
Megosztás:

Mit hozhat a lakáspiacon és az építőiparban az otthonfelújítási program?

A magyar kormány április elején jelentette be a régóta várt új otthonfelújítási programot, mely mind az építőiparnak, mind a lakáspiacnak erős lökést adhat – hozzájárulva a negatív trendből való kilábaláshoz. A programmal kapcsolatban azonban kérdések is felmerülnek: lesz-e elég kapacitása az építőiparnak, ha valóban 20 000 lakást felújítanak? Emelkednek-e emiatt a lakásárak? Az MBH Bank elemzője többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ.
2024. 04. 18. 05:30
Megosztás:

Hogyan hat a vörös-tengeri válság a magyar import-export vállalkozásokra?

A november óta a Vörös-tengeren zajló, konténerszállító hajók elleni támadások komolyan megzavarták a világ egyik legforgalmasabb kereskedelmi útvonalát. Az Irán által támogatott Houthik több mint 40 támadást intéztek kereskedelmi hajók ellen a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben, amelyek közül egy halálos kimenetelű volt. Az Egyesült Államok és szövetségesei január közepe óta tartó katonai beavatkozása ellenére sem sikerült még biztonságosabbá tenni a Bab El Mandeb-szorost. Johan Gabriels, az iBanFirst Délkelet-Európáért felelős regionális igazgatója az alábbiakban kifejti, hogy a vörös-tengeri válság milyen hatással van a nemzetközi kereskedelemre és az ázsiai cégekkel üzletelő magyar vállalkozásokra.
2024. 04. 18. 05:00
Megosztás: