Pénzügyek felsőfokon - a Budapest Bank sajtóközleménye

Hazánkban a felsőoktatási hallgatók fele már 17 éves korára rendelkezik saját bankszámlával – derül ki a Budapest Bank fiatalokat célzó reprezentatív kutatásából. A többség használ digitális banki szolgáltatásokat, és nyitott az újításokra. Pénzügyeiket aktívan kézbe veszik: 91%-uk vállal munkát valamilyen rendszerességgel, és 56%-uk minden hónapban félre tud tenni 10 és 25 ezer forint közötti összeget. Az első munkahelyen átlag 211 ezer forintos nettó kereset az elvárás.

Pénzügyek felsőfokon - a Budapest Bank sajtóközleménye

A bankszámlanyitásnál még a szülők szava a döntő

Saját bankszámlával a megkérdezett felsőoktatási hallgatók 84%-a rendelkezik; 52%-uk már 17 éves korára megnyitotta, 47%-uk pedig 18-21 éves kora között tette ezt. Az első bankszámla kiválasztásában egyértelműen a szülők véleménye számít, más tényezők, mint a kívánt szolgáltatás elérhetősége, a bankfiók közelsége, illetve a hirdetések vonzereje csak elenyésző szerepet játszanak a döntésben.

A felmérésben megkérdezett nappali tagozatos hallgatók 93%-a igénybe vesz valamilyen banki szolgáltatást: a bankszámla és bankkártya után a legjellemzőbb a netbank es mobilbanki alkalmazás, és nyitottak az újításokra, így a mobilfizetésre is. A válaszok alapján elmondható, hogy a digitális banki szolgáltatásokat nagyobb arányban veszik igénybe a férfi hallgatók: 63%-uk használja az internetbankot, 51%-uk a bank mobilalkalmazását is, míg ez az arány nőknél 53 és 31%. A mobilfizetés lehetősége is inkább a férfiakat vonzza, 24%-uk használja telefonkészülékét a pénztárnál, míg a nők mindössze 10%-a fizet így. A felmérés eredményéből az is kiderült, hogy diákhitellel a megkérdezett hallgatók 12%-a rendelkezik.

Mennyi tartalékra van szükségem? - ITT kiszámolhatod!


„Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok minél korábban, legkésőbb középiskolás korban elkezdjenek ismerkedni a pénzügyekkel. A technológia fejlődésével párhuzamosan ugrásszerűen nő a nem banki, alternatív fizetési megoldások száma is, amelyek érdekesek lehetnek az újdonságokra fogékony fiatalok számára, azonban az egyre komplexebb lehetőségekkel járó kockázatokat elsősorban a megfelelő ismeretek és tudatos döntések segítségével lehet csökkenteni. A Budapest Bank számos olyan szolgáltatást kínál, amelyek megbízhatóak és egyben vonzóak a fiatalok számára: ilyen például az egyre elterjedtebb Budapest Bank Mobilfizetés lehetősége, valamint a kedvező diákszámlánk, a HelloBB” – mondta Zsoldics Arthur, a Budapest Bank lakossági számlavezetési szolgáltatásokért felelős termékcsoport vezetője.


Bevételek és kiadások – a többség inkább a nyári szünetben vállal munkát

A kutatásban megkérdezett nappali tagozatos hallgatók kétharmada állami ösztöndíjjal támogatott képzésben vesz részt, míg egyharmaduk saját maga finanszírozza tanulmányait, ami bevallásuk szerint átlagosan 272 ezer forintos tandíjat jelent szemeszterenként. A megkérdezett nappali tagozatos egyetemisták havonta átlagosan nettó 91 ezer forint összbevétellel rendelkeznek, amely tipikusan a szülőktől, nagyszülőktől kapott támogatásból, saját keresetből, illetve ösztöndíjból tevődik össze. Átlag feletti bevétellel rendelkeznek a 25 éven felüliek, a saját lakásban vagy albérletben élő fiatalok, valamint a szorgalmi időszakban is rendszeresen munkát vállaló hallgatók.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A kutatásban részt vevő hallgatók összkiadása átlagosan havi 80 ezer forintot tesz ki. A legmagasabb kiadás a lakhatás (átlag 33 ezer forint), ezzel a költséggel a hallgatók 58%-ának kell számolnia. A többség (38%) a szemeszter idején is otthon él családjával, az albérletet (27%) és a kollégiumot (25%) közel ugyanannyian választják, míg saját lakással az egyetemistáknak csak 8%-a rendelkezik.


A hallgatók 91%-a szokott valamilyen rendszerességgel munkát vállalni. A tanulmányok melletti munkavállalás elsődleges oka (68%) egyértelműen a bevételszerzés, a szakmai tapasztalatszerzés a dolgozó hallgatók 13%-át, az elhelyezkedési esélyek megteremtése 10%-át motiválja ebben első helyen. A megkérdezettek harmada a szorgalmi időszak alatt is rendszeresen dolgozik, ők jellemzően szellemi, irodai munkát vállalnak. A nyári szünetben a tanulók 59%-a dolgozik rendszeresen, 28% alkalmanként, és jelentős többségük könnyű fizikai munkát végez.


Minden második egyetemista már a tanulmányai alatt is félretesz

A megkérdezett diákok háromnegyede gyűjt pénzt valamilyen célra, havi rendszerességgel az összes válaszadó 56%-a spórol, ők jellemzően 10 és 25 ezer forint közötti összeget tesznek félre. A takarékoskodás két fő célja a felkészülés váratlan kiadásokra (43%), valamint a különböző fogyasztási cikkek megvásárlása (41%), de sokan gyűjtenek lakásra és utazásra is (38-38%). Ha a megtakarítók nemét nézzük, elmondható, hogy a nők jóval magasabb arányban gyűjtenek a váratlan kiadásokra (48% a férfiak 38%-ához képest), valamint saját lakásra is (47% a férfiak 29%-ával szemben). A fogyasztási cikkek esetében azonban fordított a helyzet, erre a férfiak 47%-a gyűjt, míg a nőknek mindössze 35%-a.
 
Az átlagbérre vágynak pályakezdőként is az egyetemisták

A felmérésben megkérdezett hallgatók fizetési elvárása a tanulmányaik befejezése utáni első állandó munkahelyükön átlagosan nettó 211 ezer forint, ami lényegében a jelenlegi nettó átlagkeresetnek felel meg. Az átlagosnál magasabb a fizetési igényük a mesterképzésben résztvevőknek, a szemeszterek során is rendszeresen munkát vállalóknak, valamint a műszaki és informatikai képzéseken tanulóknak. Az elhelyezkedési esélyeket tekintve optimistának mondhatók a hallgatók, háromnegyedük arra számít, hogy a tanulmányainak megfelelő területen találnak munkát. A magyar egyetemisták több mint fele szeretne valamilyen időtávban külföldön is dolgozni, elsősorban tapasztalatszerzés céljából.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: