A negyedik ipari forradalom lehetőségei

A vállalatok lelkesednek a digitális átalakulás számukra nyújtott előnyeiért, amelyekbe hajlandóak komolyabb tőkét fektetni, azonban a stratégiában, az ellátási lánc átalakításában, a munkaerő felkészültségében, valamint a befektetéseket ösztönző tényezők terén eltérések tapasztalhatók a cégek tervei és tettei között – derül ki a Deloitte digitális átalakulás akadályait vizsgáló felméréséből.

A negyedik ipari forradalom lehetőségei

A Deloitte több mint 350, a gyártás, bányászat, energia-, olaj- és gáziparban dolgozó vezetővel készített felmérése azt vizsgálta, hogyan és hová fektetnek be a vállalatok ezekben az ágazatokban, milyen főbb kihívásokkal szembesülnek a befektetések során és hogyan alakítják át a technológiai és szervezeti stratégiáikat az Ipar 4.0 követelményeinek megfelelően.
 
A Deloitte tanulmányából négy paradoxont emelünk ki a digitális átalakulás kapcsán:
 
-A stratégia paradoxona: Csaknem valamennyi válaszadó (94%) úgy véli, hogy a digitális átalakulás elengedhetetlen, mégis sokkal kevesebben – az összes válaszadó 68%-a és a vezérigazgatók 50%-a – látják úgy, hogy ez a jövedelmezőséghez vezető út. Ez azt jelzi, hogy ugyan a válaszadók összekapcsolják a működési fejlesztéseket a stratégiai növekedéssel, a digitális átalakulást azonban nem feltétlenül kötik össze a K+F által létrehozott új termékekből vagy üzleti modellekből eredő bevételnövekedéssel. A digitális átalakulást sokan defenzív befektetésnek tekintik, amely inkább véd, mint az üzleti növekedést szolgálja. Ha a vállalat kicsiben kezdi és túllép a defenzív befektetések szintjén, az kaput nyithat új szervezeti lehetőségek előtt, és előreviszi a vállalkozást az innováció útján.
 
-Az innováció paradoxona: A digitális átalakulással kapcsolatos kezdeményezéseket elsősorban a termelékenység növelése és a működési célok motiválják – vagyis az, hogy a technológia segítségével a vállalatok hatékonyabban hajtsák végre a jelenlegi feladatokat. A vállalkozásoknak azonban szélesíteniük kellene a befektetést ösztönző tényezők körét, ugyanis ez ugyanolyan valószínűséggel térül meg, mint a megnövekedett innovációs hajlandóság. Ez egyre fontosabb, ugyanis sok vállalat lemarad azok mellett a versenytársak mellett, akik számára az innováció a befektetések fő ösztönzője.  
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

-Az ellátási lánc paradoxona: Az ellátási láncot a vállalatok a jövőbeli befektetéseik legfontosabb területének tekintik, de a válaszadók csupán 34%-a szerint számít az ellátási lánc innovációt ösztönző tényezőnek, és meglepő módon az ellátási láncért felelős vezetők (CSCO-k) csupán 22%-a játszik főszerepet a digitális átalakulással kapcsolatos döntéshozatalban. A vállalkozásoknak bővíteniük kellene a CSCO-k hatáskörét és összehangolni az ellátási láncban betöltött feladatukat a szélesebb stratégiai célokkal.
 
-A munkaerő paradoxona: A felmérésben résztvevők úgy gondolják, hogy rendelkezésükre áll a digitális átalakuláshoz szükséges megfelelő munkaerő – csupán a válaszadók 15%-a mondta azt, hogy drasztikusan meg kell változtatnia az összetételt és a szakterületeket. A megfelelő munkaerő megtalálását, betanítását és megtartását, mint szervezeti és kulturális kihívást ennek ellenére számos alkalommal említették. Érdekes módon minél több ilyen, az átalakulást segítő technológiát használnak a válaszadók, annál elégedettebbek a szervezetük pillanatnyi munkaerő-helyzetével. A legnagyobb eltérés abban látható, hogy akik napi szinten kerülnek interakcióba ezekkel a technológiákkal, azoknál az esetek 92%-ában rendelkezésre áll a megfelelő munkaerő, míg azok látják a legnagyobbnak az eltérést a munkaerő és a fejlődés között, akik alig, vagy egyáltalán nincsenek kapcsolatban digitális technológiákkal, csupán 42%-uk érzi úgy, hogy jelenleg megfelelő munkaerővel rendelkezik. Mivel a digitális átalakulás mélyen érinti a munkaerőt, a vállalatoknak a dolgozóik igényei előtt kell járniuk, be kell fektetniük a munkaerő-fejlesztésbe, valamint be kell vonniuk a munkavállalókat a digitális integrációs folyamatba.
 
„Mielőtt a vállalatok belevágnak a digitális transzformációba, számos olyan jelentős kérdést kell fontolóra venniük, minthogy mit alakítsanak át, mibe fektessenek be, és mi a számukra legmegfelelőbb technológia. Sok olyan példát látni Magyarországon, hogy „trendkövető” módon egy-egy Ipar 4.0 megoldást bevezetnek a vállalatok anélkül, hogy ezen kérdéseket végiggondolnák. Ennek sokszor sikertelenség és csalódás lesz az eredménye, ami megakasztja a további átalakulást. Az Ipar 4.0 óriási lehetőségeket rejthet, ha ez átgondoltan, a vállalatra szabva, megfelelő előkészítéssel történik” – mondta Major Dóra, a Deloitte gyártó vállalatoknak nyújtott üzleti tanácsadási szolgáltatásokért felelős szenior menedzsere.
 
A Deloitte kutatása azt mutatja, hogy a gyártás, energia-, olaj és gáziparban, valamint a bányászatban működő vállalatok megértik az Ipar 4.0 által kínált lehetőségeket. Összekapcsolt, rugalmas és intelligens működés segítségével képesek lesznek leküzdeni az akadályokat és megtalálják azt az utat, amely valóban megtestesíti az Ipar 4.0-ban rejlő ígéretet.
 
„A tervezés fontos aspektusa, hogy az átalakulás ne a szervezettől elszigetelten történjen, hiszen a digitális transzformáció nem csupán egy új technológia bevezetése; áthatja a szervezet minden szintjét, az ököszisztémán át a szervezeti működésen – mind hatékonyság, mind üzleti növekedés/versenyképesség szempontjából – és a humán erőforráson keresztül egészen a fogyasztói szintig. A siker érdekében elkerülhetetlen, hogy a digitális átalakulás a vállalat stratégiai szintjétől hassa át a szervezet minden területét és megfelelő vezetői vízió, szándék legyen mögötte” – tette hozzá Major Dóra.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: