Tizenhatodik alkalommal vonultak utcára a sárgamellényesek Franciaországban

Tizenhatodik alkalommal vonultak utcára szombaton Franciaországban a kormány- és elitellenes sárgamellényes tüntetők, akiknek fő célja, hogy életben tartsák a hétről hétre zsugorodó utcai felvonulásokat az Emmanuel Macron államfő által meghirdetett nagy nemzeti vita két hét múlva esedékes végéig.

Tizenhatodik alkalommal vonultak utcára a sárgamellényesek Franciaországban

A belügyminisztérium adatai szerint országszerte 39 ezren vettek részt a megmozdulásokon a múlt heti 47 ezerhez képest, Párizsban pedig mintegy 4 ezren tüntettek.
   
A fővárosban jelentős rendőri biztosítás mellett békésen vonultak az emberek a 12 kilométeres útszakaszon a belvárosban, ahol az állampolgári kezdeményezésű népszavazás bevezetését és az államfő lemondását követelték, valamint egyebek mellett az "oligarchiával (a kevesek uralmával) szembeni ellenállásra" szólítottak fel. A vidéki megmozdulásokon (Bordeaux, Toulouse, Nizza, Lille, Nantes, Lyon, Strasbourg, Marseille) szinte mindenhol történtek kisebb-nagyobb incidensek az oszlatásokkor, amelyeken a rendőrök könnygázt és vízágyút is bevettek.
    

A szervezők nem titkolt célja, hogy március 16-ig életben tartsák a szombati tiltakozásokat, akkor ér véget ugyanis a szociális követelésekről az államfő által január 15-én meghirdetett úgynevezett nagy nemzeti vita. A több mint 10 ezer lakossági fórum közül néhányon maga Emmanuel Macron is részt vett, és 6-7 órán át válaszolt a résztvevőknek a jobb megélhetés érdekében tett kormányzati intézkedésekről.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT


A vitában, amelyhez interneten is hozzá lehet szólni, eddig több mint egymillióan vettek részt és tettek javaslatokat. A sárgamellényesek hangadói azonban a kormány kezdeményezését elterelő hadműveletnek tartják, s jelezték, hogy tartósan, az államfő teljes mandátuma idején nyomás alatt kívánják tartani a kormányt az utcai megmozdulásokkal.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Emmanuel Macron pénteken "a rend helyreállítását" kérte a sárgamellényesektől a szombatra tervezett 16. tiltakozónapon, újfent elfogadhatatlannak nevezve a megmozdulásokat kísérő erőszakot. Jóllehet az elmúlt hetekben már sokkal békésebbek voltak a megmozdulások, mint a tüntetéssorozat novemberi kezdetén, Bordeaux-ban és Toulouse-ban még múlt szombaton is több üzlet kirakatát betörték a belvárosban.
    

"Úgy gondolom, hogy a jelenlegi helyzet érthetetlenné vált számos honfitársunk számára" - mondta a köztársasági elnök, arra utalva, hogy a felmérések szerint a franciák többsége, jóllehet a szociális követelésekkel szimpatizál, már nem támogatja a tüntetések folytatását.
   
Az üzemanyagadó emelése ellen 2018 novemberében létrejött sárgamellényes mozgalomnak az elmúlt három hónapban több szociális jellegű követelése volt, és az államfő távozását is el akarják érni. Ezek kikényszerítésére úttorlaszokat állítottak fel a városszéli körforgalmakban. Szombatonként pedig a városközpontokban tartanak spontán felvonulásokat, amelyek rendszeresen rendbontásba és a rendfenntartó erőkkel való összetűzésbe torkollnak. Hétvégéken ezért országszerte mintegy 80 ezer rendőr és csendőr teljesít szolgálatot a francia utcákon. Bruno Le Maire gazdasági miniszter 30 millió euróra becsülte a szombati tüntetéseken az utcákon - üzletek, bankok, kirakatok, középületek, köztéri eszközök megrongálásával - okozott anyagi károkat.

Alulteljesítő volt ma a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
2024. 04. 18. 18:30
Megosztás:

Milliárdok sorsa dőlhet el az 1%-ok felajánlása által

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
2024. 04. 18. 18:00
Megosztás:

A segédmotoros kerékpárra is kell ám kötelezőt kötni!

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
2024. 04. 18. 17:30
Megosztás:

Márciusban csökkent az eladott új autók száma az Európai Unióban

Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
2024. 04. 18. 17:00
Megosztás:

Felújítják a Hotel Silvanust

Március elején égett le a térség egyik leglátogatottabb szállodájának, a visegrádi Silvanus Hotelnek a legfelső szintje és tetőszerkezete, a jelentős tűzkárt szenvedett, több mint 100 embert foglalkoztató, 4 csillagos szálloda helyreállítása elkezdődött, amelyhez a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 60 millió forinttal járul hozzá.
2024. 04. 18. 16:30
Megosztás:

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó a gazdasági versenyképességgel a középpontban

Megkezdődött szerda este az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben, az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről.
2024. 04. 18. 16:00
Megosztás:

Kiderült, mennyire produktívak a magyar cégek

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából.
2024. 04. 18. 15:30
Megosztás:

Fejlesztés ment végbe a Gyep-Mester Kft.-nél

Csaknem 180 millió forintból fejlesztett a parkfenntartással és kertépítéssel foglalkozó Gyep-Mester Kft. - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2024. 04. 18. 15:00
Megosztás:

A csok plusz nagyot lendített az ingatlanpiacon az év elején

A 2024. január 1-jétől elérhető csok plusz segített abban, hogy az ingatlanpiac egy kicsit beinduljon az év elején - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
2024. 04. 18. 14:30
Megosztás:

Nő a Közép- és Dél-Amerikából érkező cseppfolyósított földgáz szerepe

A Közép- és Dél-Amerikából érkező cseppfolyósított földgáz (LNG) egyre nagyobb szerepet fog játszani az Európai Unió ellátásában, s ebben Trinidad és Tobago kulcsszereplő lesz. Az együttműködés alapjait már lerakták, a végrehajtás megkezdése pedig a magyar elnökség idejére fog esni - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a szigetország fővárosában, Port of Spainben.
2024. 04. 18. 14:00
Megosztás:

Nagyobb beruházást tervez a BioTechUSA

Idén ötmilliárd forint vagy azt meghaladó összegű beruházással számol a tisztán magyar tulajdonú BioTechUSA cégcsoport, amely 2023-ban több mint kilencvenmilliárd forint árbevételt ért el.
2024. 04. 18. 13:30
Megosztás:

Élénkül idehaza a gasztroturizmus

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit - vélekedett a Pannon Gasztronómiai Akadémia és a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke az MTI-nek.
2024. 04. 18. 13:00
Megosztás:

Megújul az Egert Szilvásváraddal összekötő út

Szeptember 4-8. között Szilvásvárad ad otthont a négyesfogathajtó világbajnokságnak, amelyhez kapcsolódóan megújul az Egert Szilvásváraddal összekötő út - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerdán az MTI-vel.
2024. 04. 18. 12:30
Megosztás:

Újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti

Csaknem 1,2 milliárd forint támogatást kapott elektromos töltők telepítéséhez az MVM Mobiliti Kft. - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2024. 04. 18. 12:00
Megosztás:

Ma rendezik meg a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
2024. 04. 18. 11:30
Megosztás:

Fejlesztések kezdődnek Martfűn

Komplex fejlesztés kezdődik Martfűn a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) pályázatán elnyert 363 millió forint támogatásból - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei város önkormányzata az MTI-vel.
2024. 04. 18. 11:00
Megosztás:

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2024. 04. 18. 10:30
Megosztás:

Pozitív nyitás várható a magyar tőzsdén

Pozitív nyitás várható csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
2024. 04. 18. 10:00
Megosztás:

Erősödtek az ázsiai indexek

Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön.
2024. 04. 18. 09:30
Megosztás:

Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. 04. 18. 09:00
Megosztás: