Tényleg verhetetlen lesz a babaváró asszonyhitel?

Megjelentek a részletek a 10 millió forintos babaváró hitellel kapcsolatban. Ennek ismeretében a szakértő szerint egy kifejezetten jó kölcsönt használhatnak fel a tudatosan tervezők.

Tényleg verhetetlen lesz a babaváró asszonyhitel?

Szerdán megjelentek a Magyar Közlönyben a 10 millió forintos “asszonyhitel”, hivatalos nevén babaváró támogatás részletei. A korábban csak apránként csepegtetett információk után több kérdés is tisztázódott, illetve újdonságok is találhatók a rendelet szövegében, mindezek alapján pedig már érdemes elgondolkodni, hogy kinek és mire lehet jó ez a kölcsön?

Alig van bank, ahol felvehetünk ennyit

A Bank360 szerint az egyik legfontosabb fejlemény, hogy kiderült: legrosszabb esetben is - azaz, ha nem teljesülnek a feltételek - nagyjából 8 százalékos éves ügyleti kamat mellett kell visszafizetni a 10 millió forintos hitelt a jelenlegi számítások alapján.

Alapvetően tehát még piacivá válása után is igen kedvező lehet a támogatott hitel. De vajon elérhető a bankoknál ennél is jobb ajánlat?

Tekintve, hogy ez a kölcsön egy kamattámogatott 10 millió forintos szabad felhasználású személyi kölcsönnek felel meg, a Bank360 megnézte, mennyire rúgnak labdába jelenleg a személyi kölcsönök az állami támogatás mellett.


Mennyi tartalékra van szükségem? - ITT kiszámolhatod!


A szakportál elemzése szerint már egyáltalán az, hogy egy bank 10 millió forintos kölcsönt adjon ingatlanfedezet nélkül, pusztán jövedelemigazolás alapján, nagyon ritka.

Jelenleg négy olyan pénzintézet van, amelyeknél egyáltalán szóba kerülhet 10 millió forint személyi kölcsön felvétele, egy hitelintézetnél 9 900 000 forint a határ, egy másiknál pedig lakásfelújitáshoz kötött a 10 millió forintos személyi hitel, míg a többség 7-8 millió forintban maximalizálja a hitelösszeget. Látható, hogy igen limitáltak a lehetőségek, ha ekkora összegre van szükségünk, de ez csak az egyik akadály.

Nagyon magas jövedelem kell ennyi pénzhez

A rendelet szövegezése szerint végül mégiscsak teljes körű banki hitelbírálathoz kötik a kedvezményes hitelt, ahogy a piaciakat is. Ez azonban azt is jelenti, hogy a kölcsön nem kerül ki a JTM-szabályozás alól, azaz a jövedelmünk és meglévő adósságaink jócskán meghatározzák majd, hogy felvehetjük-e a hitelt.

Jelenleg például a piacról nem tudunk felvenni ilyen kölcsönt, mivel a személyi hiteleknél legfeljebb 96 hónap lehet a futamidő, ami a legkedvezőbb feltételekkel számolva is 151 000 forintos törlesztőrészletet jelent. A szabályozás értelmében viszont a bank csak akkor tud így hitelezni, ha több mint 300 000 forint az igazolt havi rendszeres jövedelmünk.

Óriási csapda, ha alacsony jövedelem mellett nem teljesülnek a feltételek

Azért más a helyzet a babaváró hitelnél: itt ugyanis a kamatkedvezmények miatt a leghosszabb futamidőt választva legfeljebb 41 666 forint lehet a törlesztőrészlet, ennek vállalásához azonban elegendő a 80 000 forint feletti igazolt havi nettó jövedelem.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

De nézzük meg mi történik, ha nem sikerül teljesíteni a feltételeket és a rendeletben alkalmazott képlet alapján 8 százalékos éves ügyleti kamattal ketyeg tovább a hitel 5 év után? Ekkor már befizettünk nagyjából 2,5 millió forintot, azaz a fennmaradó 180 hónapra kell 7,5 millió forintot visszafizetnünk ilyen kamatszint mellett. A Bank360 számításai szerint ekkor 71 674 forint lesz a törlesztő a kamatperiódus végéig, azaz jó esetben is 30 000 forinttal nőnek a háztartás kiadásai.

További adalék, hogy a feltételek teljesítése nélkül az addig megkapott kamattámogatást egy összegben kell kifizetni a jogosultság megszűnésétől számított 120 napon belül, ami a választott futamidőtől függően akár 2 millió forint is lehet a portál kalkulációi szerint.

Még így is megéri?

A Bank360 szakértője, Veres Patrik ugyanakkor felhívja a figyelmet: azok számára, akik egyébként is készülnek szabad felhasználású hitelt felvenni, de nem akarnak gyereket, még így, a feltételek teljesítése nélkül is az egyik legjobb alternatíva lehet a babaváró hitel. A legkedvezőbb szabad felhasználású piaci hitelek ugyanis éppen valamivel 8 százalékos THM alatt vannak (az átlagos hiteldíjmutató bőven 13 százalék felett van) viszont nem lehet ilyen hosszú futamidővel felvenni és ahogy láthattuk, 10 millió forintot is csak igen komoly jövedelmi elvárások mellett kaphatunk.

A babaváró hitel ráadásul a jelzáloghitelek alternatívája is lehet, amennyiben nem akarunk jelzálogot az ingatlanra. Ráadásul az állami hitel rugalmasabb is, hiszen a rendelet szerint amennyiben a későbbiekben mégis teljesülnek a feltételek és születik gyermek, a kamatkedvezmény visszafizetésre kerül és még szüneteltethető is a törlesztés, a további gyerekekkel járó elengedésekről nem is beszélve.

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Az MNB szeptemberben méri fel a kamatemelések eredményeit

A monetáris tanács a szeptemberi inflációs jelentés ismeretében értékeli átfogóan a kamatemelési ciklus eredményeit és azonosítja az inflációs kilátásokat övező kockázatokat - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntés indoklásában.
2021. 08. 24. 23:00
Megosztás:

Javította a cseh gazdasági prognózist a prágai pénzügyminisztérium

Javította a cseh gazdasági előrejelzését a prágai pénzügyminisztérium. A kedden nyilvánosságra hozott új előrejelzése szerint az idén 3,2 százalékkal fog emelkedni a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban, míg áprilisban a tárca 3,1 százalékos növekedést várt.
2021. 08. 24. 22:00
Megosztás:

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások, igényelhetők a diákhitelek

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások és igényelhetők a diákhitelek - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2021. 08. 24. 05:00
Megosztás:

Ősztől újra törlesztene a még moratóriumban lévők nagy többsége

Pozitív, jövőközpontú és a problémák megoldására irányuló kommunikációt várnak a pénzügyi szolgáltatójuktól a lakossági ügyfelek a koronavírus-járvány okozta új környezetben – derül ki a CIB Bank nemrégiben a saját ügyfélkörében elvégzett online kutatásából. Az immár második alkalommal elvégzett felmérés alapján a válaszadók legnagyobb félelme változatlanul az, hogy egy családtagjuk elkapja a koronavírust, miközben az anyagi biztonságért inkább a fiatalabb, az egészségéért pedig az idősebb generáció aggódik jobban. A CIB Bank még hitelmoratóriumban lévő lakossági ügyfeleinek többsége szeptember után inkább már újra törlesztene.
2021. 08. 23. 23:00
Megosztás:

Forinterősödéssel indult a hét

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 23. 08:00
Megosztás:

Hitelt vesz föl az Opus a Titász megvásárlásához

Az Opus Energy Kft. 50 milliárd forint hitelt vesz föl az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) megvásárlásához - olvasható a tulajdonos Opus Global Nyrt. közleményében, amelyet szombaton tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 21. 19:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Egyre t9bb hitelt vesznek fel a magyarok

A második negyedévben 657 milliárd forinttal nőtt a háztartások nettó pénzügyi vagyona, amiből 433 milliárd forintot a friss megtakarítások, 213 milliárd forintot a piaci hozamok adtak - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adataiból. A negyedév során a megtakarítások 11,3 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól, amivel szemben a vállalt kötelezettségek összege 47,3 százalékos éves növekedése áll az első negyedévi 20,4 százalék után. A 433 milliárd forint nettó megtakarítás 2017 eleje óta a legkisebb volt.
2021. 08. 19. 05:30
Megosztás:

5 millió forint pénzügyi előnyt jelenthet a kamatmentes csok-hitel bevezetése

Novák Katalin keddi bejelentése alapján lakásépítésre és új lakások vásárlására kamatmentessé válik októbertől a csok-hitel. Ennek feltétele, hogy az ingatlan alacsony energiaigényű legyen és igénybe kell venni a lakáscél megvalósításához az MNB “zöld” lakáshitelét is, ami várhatóan ugyancsak októbertől lesz elérhető. A két kedvezményes kölcsön bevezetését követően egy 60 millió forint értékű új lakás megvásárlása 8 millió forinttal kerülhet kevesebbe a Bankmonitor számításai szerint.
2021. 08. 17. 23:00
Megosztás:

A hitelfelvételnél a nők a megfontoltabbak

Bár a money.hu statisztikái szerint a Hitelintéző szolgáltatást igénybe vevők között a hölgyek körében magasabb a hitellel már rendelkezők aránya, ám ez leginkább a diákhiteleknek köszönhető.
2021. 08. 17. 02:00
Megosztás:

A hazai piacon elsőként zöld jelzáloglevelet hozott forgalomba az OTP Csoport

Az OTP Csoport a hazai piacon elsőként bocsátott ki zöld jelzáloglevelet, hiszen 2021. augusztus 16-án sikeresen megtörtént az OTP Jelzálogbank Zrt. OJB2031/I jelzálogleveleinek nyilvános forgalomba hozatala. Az aukción összesen 10,08 milliárd forint ajánlatot nyújtottak be a tőkepiaci szereplők, amelyből a kibocsátó 5,02 milliárd forintot fogadott el.
2021. 08. 17. 00:05
Megosztás:

Az MFB 3,5 milliárd forint nyereséget könyvelt el az első fél évben

Az MFB 3,5 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el idén az első fél évben szemben a tavalyi első fél évi 0,78 milliárddal - tette közzé a pénzintézet a nemzetközi számviteli standardok szerinti nem auditált, nem konszolidált pénzügyi kimutatásait a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.
2021. 08. 16. 20:00
Megosztás:

Új emlékérme-sorozatot indít az MNB

Az égig érő fa megnevezéssel 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál keretében. Az emlékérmével egy új sorozatot indít a jegybank.
2021. 08. 15. 19:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

Kinevezésre kerültek a Magyar Bankholding leányvállalati integrációjának vezetői

A Magyar Bankholding Zrt. idén márciusban fogadta el a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport bankjainak egyesítésére vonatkozó ötéves stratégiáját. Az alapvető célok között kiemelt stratégiai területként került meghatározásra a bankok leányvállalatainak integrációra történő felkészítése, aminek meghatározó eleme a kiemelkedő szakmai kompetenciával rendelkező felső vezetők kiválasztása. Dr. Mészáros Beatrix a Magyar Bankholding leányvállalatokért felelős vezérigazgató-helyetteseként csatlakozott a szervezethez, míg a neves nemzetközi tanácsadók közreműködésével zajló kiválasztási folyamat eredményeként Vály Judit a lízing üzletág, Kovács Ildikó és Benczédi Balázs pedig az alapkezelési üzletág felső vezetőiként végzik munkájukat.
2021. 08. 14. 09:00
Megosztás:

Felfelé módosította gazdasági prognózisát a cseh bankszövetség

Felfelé módosította gazdasági előrejelzését a cseh bankszövetség (CBA). A CBA új, most nyilvánosságra hozott előrejelzése szerint az idén a cseh gazdaság 3,4 százalékos növekedést ér el, míg a májusi prognózisban csak 3,3 százalékkal számolt.
2021. 08. 13. 05:00
Megosztás:

50 százalékkal növelte adózás utáni nyereségét az OTP Romániában

Közel 50 százalékkal, 27 millió lejre (1 román lej 71,86 forint) növelte az idei első fél évben a konszolidált adózás utáni nyereségét az OTP Romániában - közölte csütörtökön a magyar bank romániai leányvállalata.
2021. 08. 13. 02:00
Megosztás: