Történelmi csúcsra értek az orosz-kínai kapcsolatok

A két ország történelme során az idén 70. évfordulójukba lépő orosz-kínai kapcsolatok a valaha volt legjobb szintre értek az elmúlt harminc év munkájának eredményeként - hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Zsenmin Zsipao kínai pártlapnak csütörtökön, mielőtt Pekingbe látogatna, hogy részt vegyen az Egy övezet, egy út nemzetközi együttműködésről szóló második fórumon.

Történelmi csúcsra értek az orosz-kínai kapcsolatok

Az orosz elnök kiemelte: Oroszország és Kína nem csupán rendezte kétoldalú kapcsolatait, de a stratégiai együttműködés szintjére emelte őket. Hozzátette: még az olyan érzékeny kérdésekre is sikerült pontot tenni, mint amilyenek a határviták voltak.
   
A politikus úgy vélekedett: a két ország együttműködésének elmélyítése az orosz és a kínai nép érdeke, ugyanakkor a nemzetközi és regionális biztonság és stabilitás fenntartását is szolgálja.
   
Putyin elmondta: kapcsolatokat alakítottak ki minden szinten, parlamentjeik, közintézményeik, szakértőik és az üzleti szféra képviselői mind aktív szerepet játszanak a közös erőfeszítésekben.
   
Az orosz elnök szót ejtett a két ország közötti katonai együttműködésről is, amelynek keretében rendszeresen tartanak közös hadgyakorlatokat a katonai tapasztalatok megosztására. Kiemelte: a terrorizmussal és szervezett bűnözéssel szembeni közös fellépés terén is gyors ütemben haladnak előre.
   
A két ország közti kereskedelemmel kapcsolatban Putyin arról számolt be, hogy 2018-ban a kereskedelmi volumen meghaladta a rekordnak számító 100 milliárd dollárt (28 842 milliárd forint).
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az orosz elnök az Egy övezet, egy út kezdeményezéssel kapcsolatban úgy nyilatkozott: Oroszország az Eurázsiai Gazdasági Unió (EAEU) többi tagországával együtt a regionális együttműködés legkedvezőbb modelljét igyekszik megtalálni, ennek kapcsán dolgoznak egy átfogóbb eurázsiai együttműködés tervének kidolgozásán, melyben Kína kulcsfontosságú szerepet töltene be mint stratégiai partner. Putyin hozzátette: a nagyobb eurázsiai együttműködési platform megalakításának célja éppen az, hogy az EAEU összekapcsolható legyen az Egy övezet, egy út kezdeményezéssel.
   
A politikus emlékeztetett: 2015 májusában Hszi Csin-ping kínai elnökkel már megállapodtak erről az összekapcsolódásról, ezt követően pedig 2018 májusában az EAEU és Kína aláírta az erről szóló megállapodást, amely a következő hónapokban lép majd érvénybe. Elmondta: az együttműködésben a közlekedés, az energia, a környezet, a kereskedelem, a pénzügy és a digitális gazdaság területeit helyezik előtérbe.
   
Putyin az interjúban bírálta azokat a nyugati országokat, melyek véleménye szerint globális hatalomra törnek, és a nemzetközi jog alapelvein tiporva zsarolással, szankciókkal és nyomásgyakorlással igyekeznek más országokra erőltetni a saját értékeiket és "gyanús ideáljaikat". Az orosz elnök hangsúlyozta: Moszkva és Peking egyaránt kategorikusan ellenzi ezt a megközelítést, éppen ezért a jövőben is egyeztetni fogják lépéseiket a fontos nemzetközi és regionális kérdések kapcsán, hogy eredményesen tudjanak együttműködni olyan nemzetközi platformokon mint az ENSZ, a G20-as csoport, a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO), a BRICS országcsoport, valamint az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC).
   
Az orosz elnök elmondta: pekingi látogatása során az Egy övezet, egy út kezdeményezésről szóló második nemzetközi fórumon kívül sor kerül majd egy kétoldali csúcstalálkozóra is Oroszország és Kína vezetői között, Hszi elnök pedig Oroszországba látogat idén.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: