Vannak még tartalékok a magyar munkaerőpiacban

Bár nagyon magas szinten van a foglalkoztatottság és egyértelműen a keresleti oldal dominál, vannak még tartalékok a magyar munkaerőpiacban - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Portfolio HR Revolution 2019 konferencia nyitóelőadásában.

Vannak még tartalékok a magyar munkaerőpiacban

Az MKIK elnöke úgy látja, vannak még potenciális tartalékok a munkaerőpiacban: az egyik a fiatal korosztály, hiszen nagy a lemorzsolódás az iskolarendszerben (15-24 évesek között). Tartalékot jelentenek a duális képzésben tanuló hallgatók, az oktatásból kiesők, az 55 év felettiek, a dolgozó nyugdíjasok, az atipikus foglalkoztatási területek (távmunka) szereplői, a közmunkások, és a külföldön dolgozók is számításba jöhetnek.

A reálbér-növekedésről Parragh László elmondta: egy "ősbűn" árát kell megfizetnünk, annak a gazdaságpolitikának árát, ami azt mondta, hogy az olcsó munkaerőre építve lehet gazdaságot növelni. Ez szerinte legfeljebb rövid távon lehet eredményes.

A munkaerő-megtartás az egyik legnagyobb kihívás a foglalkoztatók számára az MKIK elnöke szerint: egyre inkább eltűnnek a határok a felsőoktatás és a középfokú képzések között, és minden korábbinál nagyobb szerepe van a life long learningnek. Ugyanakkor a munkaadók is megtanulták már azt, hogy a bér önmagában már nem szempont: a munkakörnyezet javítása, a mobilitás erősítése, a rugalmas munkavégzés is fontos. Akik ma belépnek a munkaerőpiacra, várhatóan hétszer fognak munkahelyet váltani.

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének?


Baja Sándor, a Randstad Hungary Kft. Csehországért, Magyarországért, Romániáért felelős ügyvezető igazgatója előadásában a dolgozók megtartásának fontosságáról beszélt. Ilyen eszköz a fizetésemelésen túl a munkahelyi környezet javítása, a képzések támogatása vagy akár a vezetők általi elismerés. Az ügyvezető szerint sokszor a munkáltató hibája, hogy nem jól szervezi meg a munkát, nem megfelelő a produktivitás.

A szakember úgy látja, hogy a cégek HR-eseinek is többet kellene tenni azért, hogy ne legyen munkaerőhiány az adott vállalatnál, különösen a "kékgalléros" dolgozóknál: ma már ugyanis messze nem elég, hogy a céges faliújságra kitesznek egy hirdetést.

Hiába pörög a gazdaság, a munkaerőköltség elviszi a cégek

Magas, 10 százalék feletti béremelkedésre számítanak a Portfolio HR Revolution 2019 konferenciá résztvevői a közönségszavazás szerint. A kormány 10 év alatt megduplázódó reálbéreket vizionál, a vállalatvezetők saját elképzeléseiket ismertették ezzel kapcsolatban. Látható volt, hogy a vállalatok egy része a termékek minőségének és árának emelésével ki tudja gazdálkodni a bérköltség-emelkedést, más vállalatoknál ez nem lehetséges. Esetükben kizárólag a digitalizáció és hatékonyság-növelés jelenthet megoldást.

A Dreher Sörgyárak is érzékeli a magas bérkövetelést, sőt, ez már alapelvárásnak tekinthető - mondta el Békefi Gábor, a Dreher Sörgyárak Zrt. vezérigazgatója. A cég olyan stratégiát épít, amelynek ez már része - a bérnövekedésnek van keresleti oldalról egy szignifikáns része. A Drehernél például nő a prémium sörök iránti kereslet. Erre a bértömeg-kiáramlásra a cég az árazási és marketingstratégia révén fel tud készülni, de küzdelmes lesz a vezérigazgató szerint.

Kiss Attila, az E.ON Hungária Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy esetükben a szabályozások miatt a bevételre kevesebb hatást tud gyakorolni, míg a kiadásokra igen - de ők is érzékelik a magas bérnyomást. A vezérigazgató szerint 15-20 százalékkal mindenütt emelnek, ám Kiss szerint sokat beszélünk a bérről, de keveset arról, hogy mit is kapnak a munkavállalók: kevésbé figyelünk oda a munkavállalók igényeire. Az E.ON vezérigazgatója szerint a hatékonyság-növelés egy kulcstényező, a robotizáció ehhez nagy segítséget nyújt majd, a vállalat például már alkalmazza a mesterséges intelligenciát. Ez sok esetben már a szerelőmunkát is ki tudja váltani. Ezt a helyzetet el kell fogadni, és a jó embereket továbbra is meg kell tartani.

Az építőiparban katasztrófa sújtotta helyzet van Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója szerint. Nagy probléma, hogy bár sokan dolgoznak, még mindig nem elegen, és ezek része az iparágban feketén foglalkoztatott. Scheer szerint az építőipar szereplői főre megvannak, de a hatékonysággal nagy probléma van. Ezt magas béremeléssel kompenzálják, ami viszont nem jár hatékonyság-növekedéssel, így már nem szívesen teszik meg ezt a szereplők. Nagy a hangsúly a vállalatnál a vonzó munkahely profilján is. Scheer szerint legalább 10 százalékkal kell bért emelni és ennek eleget is tesznek - ezt azonban ki is kell termelni. "Nem az a kérdés, hogy mit tudnak építeni, hanem az, hogy hogyan. Az építőipar specifikus problémája, hogy a munkaerőhiány gyorsan, hirtelen robbant be."
Zolnai György, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója kijelentette, hogy a bankszektorban a költségek több mint fele bérköltség.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Ha ők 10 százalékkal emelnék a béreket, azt a bankok nem tudnák kigazdálkodni, csak 3 százalékos áremeléssel. A legnehezebb munka a vezérigazgató szerint, hogy a bértömegnek legfeljebb 5 százalékkal szabad növekednie - és ez a probléma már 3 éve fennáll. Mivel a létszám csökkenésével nem kalkulálnak, alternatív megoldást kell kitalálniuk. A bankban dolgozó munkatársak közül van olyan, aki bruttó 1 millió körül keres - az ő bérük évek óta nem nő. A bérnövekedési statisztikák mögött az áll, hogy a banknál megszűnnek az alacsonyabb fizetési munkahelyek - a pozíciókban azonban a bankoknál nincs 10-12 százalékos bérnövekedés.

Nagy magyar cégek mondták el, hogy sikerül új dolgozókat találniuk

Folyamatosan fejlődni kell a HR-osztályoknak és a cégek humánerőforrás szakembereinek. Időnként pedig a klasszikusok mellett teljesen új módszerekhez is kell folyamodniuk azoknak, akik a toborzást végzik - derült ki a Portfolio HR Revolution Hatékonyságnövelés a bérek-juttatások, motivációs eszközök és teljesítményértékelés horizontján panelbeszélgetéséből.

Erdei Katalin, a Richter Gedeon Nyrt. emberierőforrás-igazgatója szerint a gyógyszeripari nagyvállalat erőssége, hogy könnyen vonzza a pályakezdő fiatalokat, szívesen mennek hozzájuk dolgozni fiatal kutatók. A külföld iránt érdeklődő munkaerővel, egy svájci, németországi állásajánlattal viszont nehezen tudnak versenyezni. Nehezen lebeszélhető az, akiben megvan a kalandvágy, hogy külföldre menjen. Hasonlóan nehéz a tapasztalt kutatók bevonása is.


Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress?


Az igazgató úgy tapasztalja, hogy az utóbbi időben nyitottabbak a külföldön élők arra, hogy beszéljenek velük a hazatérés lehetőségéről, ugyanakkor ezeknek nagyon kis százaléka realizálódik. A gyógyszeripari (szak)munka ugyanakkor rengeteg kényelmetlenséggel jár (pl. beöltözés) és nagy felelősséggel is jár, sokak számára ez visszatartó erő. A Richternél azt tapasztalják, hogy jól működik fizikai munkakörökben az ajánlás: így a speciális munkakörülményekre is fel lehet készülni. Felerősödött a karrierbeszélgetések, karrierprogramok szerepe is.

Bierbaum Gyöngyi, a Telekom NyRt. Kompenzáció és HR kontrolling osztályvezetője arról számolt be, hogy a telekommunikációs nagyvállalatnál komolyan küzdenek egyes tevékenységi körök, tipikusan az IT-tevékenységek betöltésével. A digitalizáció beérkezésével pedig olyan új kompetenciákat kell megkeresniük, amiből hiány van Magyarországon. Több területen jelentős bérverseny is kialakult: a programozókat, IT-munkatársakat csak meglehetősen magas fizetésekkel tudják alkalmazni. Az osztályvezető szerint ahhoz az időszakhoz lehet hasonlítani a mostani helyzetet, mint ami néhány éve, az SSC-k érkezésekor kialakult.

Bierbaum Gyöngyi szerint is működhetnek a hagyományostól elétrő toborzási módszerek. A Telekomnál ilyen volt a 24 órás gyakornoki program, amire 900 pályázó jelentkezett, 300 pályázatot adtak be, és 27 gyakornok kapott pozíciót 24 óra alatt.

Bertalan Imre, az OTP Bank Humánerőforrás Gazdálkodási Igazgatóságának ügyvezető igazgatója úgy látja, hogy Magyarországon vannak divatszakmák, amikre nehéz embereket találni. Napjainkban ilyen szakmák leginkább az IT-területen vannak. Ugyanakkor - véleménye szerint - egy idő után a kínálati oldal telítődni fog.

Az OTP Bankhoz az első negyedévben több ezer pályázat érkezett be, nagy részük pályaelhagyó. Jelentős eltérés van azonban a valós kereslet és a tényleges kínálat között: nem egyszerű átképezni a teljesen más szakmával rendelkező jelentkezőket például banki ügyintézővé. A pénzintézetnél tavaly sikeresek voltak a belső ajánlások, amikor a dolgozók ajánlottak jelölteket egy-egy pozícióra. Az ilyen munkatársak körében sokkal alacsonyabb a korai fluktuáció aránya.

Szincsák Attila, a Denso Gyártó Magyarország Kft. Business Administration General Managere is megerősítette azt, a konferencián már korábban elhangzott állítást, hogy egy gyártó cégnél a termelésnek folyamatosnak kell lennie, a vevőket minden esetben ki kell szolgálni - ennek nem lehet akadálya egy HR-oldali helyzet. A cégnél a munkaerőhiány egyik megoldásaként ukrajnai vendégmunkások dolgoznak, közel 400 fő (először kárpátaljai magyarok érkeztek a céghez, később nyitottak a magyarul nem beszélő ukrán munkások felé). A gyár ugyanakkor élen jár az automatizálásban, ez komoly termelékenység-fejlesztést is jelent.

Szincsák Attila viszont nem hisz az ajánlási fejpénzben: tapasztalata szerint az ipari parkokban sokan "vándorolnak", kizárólag a fejpénzért.

Bessenyei Zsolt, a PICK HR-vezetője arról számolt be, hogy a cégnél - ahol a dolgozók több mint 80%-a fizikai dolgozó - hosszú évek óta látják, hogy fogynak a szakmunkások, a diákokat is nehezebben tudják megszólítani - a külföldön dolgozók mellett ez utóbbi is nagy kihívás. A jelenlegi létszámot tudják tartani, de a növekedéshez szükséges plusz munkaerő megszerzése már komoly nehézséget jelent.

Az élelmiszeripari vállaltnál is folyamatosan keresik az új megoldásokat a toborzásra: nemrég például Facebook-on találtak rá egy zárt csoportra, aminek hentes szakmunkások, köztük külföldön dolgozók voltak a tagjai. A HR-es munkatársak csatlakoztak a beszélgetéshez, ennek eredményeként néhány tucat hentes szakmunkást tudtak hazacsábítani: előfordult, hogy egy műszakvezető a teljes csapatát hozta magával.

Szegeden és vonzáskörzetében viszont egy szórólapos kampány is jelentősen meg tudja dobni a jelentkezők számát, mert sokan vannak olyan inaktívak Magyarországon, akiket még nem tudtak megszólítani.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: