Versenyuszoda épült Kaposváron

Átadták a 4,5 milliárd forintból épített új versenyuszodát Kaposváron kedden.

Versenyuszoda épült Kaposváron

A város szülöttéről, Csík Ferenc olimpiai bajnok úszóról elnevezett, a Virágfürdő mellett álló, részben megújuló energiával működő létesítmény a dél-dunántúli régió legkorszerűbb uszodája. Tízpályás, ötvenméteres medencéje nemzetközi úszó-, szinkronúszó-versenyek, vízilabda-mérkőzések rendezésére is alkalmas.
   
A beruházás azért vált szükségessé, mert a Virágfürdőt "kinőtte" a somogyi megyeszékhely, ahol több mint nyolcszázan űznek vizes sportokat és évente ezren tanulnak meg úszni.
    

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az eseményen hangsúlyozta: az uszoda méltó a sport iránt elkötelezett somogyi megyeszékhelyhez és azokhoz, akik birtokba veszik, a beruházás pedig nagyszerű példája a kormány és egy megyei jogú város együttműködésének.
    

Kiemelte, a létesítmény idén ifjúsági és felnőtt úszó országos bajnokságoknak ad otthont, de a versenysport mellett a szabadidősportot is szolgálja, hogy korosztálytól függetlenül mindenki hódolhasson a vizes sportágaknak.
    

Kevés egészségesebb sport van az úszásnál, ezért a kormány a Magyar Úszó Szövetséggel célul tűzte ki, hogy minden gyermek megtanuljon úszni - mondta az államtitkár. Hozzátette, ez a cél Kaposváron a kitűnő szakemberekkel könnyedén elérhető, ahogy az is, hogy egyre többen szeressék meg a sportágat. Megjegyezte, lehet, az új uszoda kapuján lép be holnap a jövő bajnoka.
   
Kaposváron mostantól minden feltétel adott, hogy egy olyan vizes központ jöjjön létre, amelynek sportolói világversenyeken képviselik a várost és Magyarországot - fogalmazott.
   
Szita Károly, Kaposvár polgármestere kiemelte, hogy a város a fénykorát éli, a néhai polgármesteréről elnevezett és a Modern városok program helyi forrásait is magába foglaló, mintegy 190 milliárd forintos Németh István programmal az évszázad beruházás-együttesét valósítja meg.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A politikus emlékeztetett rá, hogy egy hónappal ezelőtt adták át a Kaposvár Arénát, s utalva az épülő busztelephelyre, közlekedési központra, a Csiky Gergely Színház felújítására, a várost az M7-es autópályával összekötő 67-es gyorsforgalmi útra, jelezte, hogy "újabb csodáknak lehetünk tanúi" a közlejövőben. "Most építjük azt a várost, amely igazi 21. századi otthona lesz a kaposváriak nagy közösségének" - jelentette ki.
    

Szita Károly köszönetet mondott Magyarország kormányának, külön Orbán Viktor miniszterelnöknek és Lázár János korábbi miniszternek, fideszes országgyűlési képviselőnek is a Modern városok program támogatásáért.
    

Lázár János méltatta Szita Károlynak a köz szolgálatában végzett negyedszázados tevékenységét, majd arról szólt, hogy a közösségek jövőjét a települések megtartó ereje határozza meg.
   
A megtartó erőt két dolog, a bevándorlás és az elvándorlás, a fiatalok elvándorlása szorongatja egész Európában - mondta. Utóbbiról megjegyezte, a magyar kormány szövetségese minden olyan településnek, ahol a megtartó erőt fontosnak tartják, ahol arra tesznek esküt, hogy településüket erősebbé, jobbá, nagyobbá teszik. Erre a kormány büszkén költ az adófizetők pénzéből.
   
A politikus példaként említette a 67-es gyorsforgalmi utat, amelynek hamarosan átadják egy szakaszát. "Somogyország fővárosa közelebb kerül a világhoz, megközelíthetőbb, jobb hely lesz" - közölte.
   
Lázár János úgy vélte: ma a politika sokszor szól a küzdelemről, a versenyről, a hangos szóról, az acsarkodásról és kevés figyelmet kapnak azok, akik ország-, város-, közösség- , vagy nemzetépítésben gondolkodnak. "Biztatom önöket, hogy az utóbbi mellett tegyék le a voksukat, álljanak azok mellé, szövetkezzenek azokkal és működjenek együtt azokkal, akik várost, közösséget és országot akarnak építeni - mondta az átadáson megjelent több száz tagú hallgatóságának.
    

Szavai szerint "rombolásból, ellenállásból soha nem lesz épülő közösség, együttműködésből és összefogásból születhet meg egy új Magyarország és erősödhet Kaposvár".
   
Az uszodaátadón részt vett Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó és Gelencsér Attila, Kaposvár és környéke fideszes országgyűlési képviselője is.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: