Gyengélt indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken

A pénteki nagy, másfél százalékos veszteségek után vegyes indexekkel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon.

Gyengélt indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken

New Yorkban a DJIA-30 index 0,07 százalék nyereséget, az S&P-500 index 0,03 százalék csökkenést, a Nasdaq Composite index 0,15 százalék veszteséget mutatott nyitáskor, a júniusi kereskedés első napján.
   
Az árfolyamcsökkenés elsősorban az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétekben alkalmazott retorika elmérgesedésének tulajdonítható. A kínai kereskedelmi miniszterhelyettes a hét végén kijelentette, hogy Washington nem fog tudni megállapodást kikényszeríteni Pekingtől és nyitva hagyta annak a lehetőségét, hogy a G20-ak csúcstalálkozóján ebben a hónapban a két ország vezetői esetleg nem is találkoznak egymással.
   
Az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok állásának egyik legjobb mutatója, a Boeing részvénye 1,2 százalékkal gyengült még a nyitás előtt a tőzsdén kívüli forgalomban.
   
A technológiai ágazat részvényeit az Alphabet árfolyamesése helyezte nyomás alá. A washingtoni igazságügyi minisztérium értesülések szerint versenyellenes vizsgálatot indított a Google anyavállalata ellen.


Hogyan nyerhetsz a zuhanó árfolyamokkal? Mutatjuk ITT.

   
A tőzsdei árfolyamok alakulását hétfőn a kereskedelmi tényezők mellett a májusi beszerzésimenedzser-indexek (BMI) is befolyásolhatják. Az IHS Markit gazdaságkutató intézet, valamint az amerikai ISM májusi végleges feldolgozóipari mutatóját teszi közzé a nyitás után.
   
Az olajár a pénteki három százalékos esés után hétfőn emelkedett, a WTI 0,90 százalékkal hordónként 53,98 dollárra, a Brent 0,39 százalékkal 62,23 dollárra. Szaúd-Arábia energiaipari minisztere egy lapinterjúban jelezte, hogy az OPEC és a szervezet világpiaci kínálatot szabályozó programjához csatlakozott országok készek folytatni az önkéntes termeléskorlátozást június után is. Az OPEC+ néven ismert tömörülés napi 1,2 millió hordóval korlátozta termelését az idén januártól júniusig.
   
A dollár gyengült, az arany ára emelkedett hétfőn. Az euró 0,22 százalékkal 1,1192 dollárra erősödött, az arany ára 0,66 százalékkal unciánként 1319,75 dollárra emelkedett. Az arany árát befektetési mentsvár szerepének köszönhetően az amerikai-kínai feszültség éleződése emeli.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás: