Szeretik a helyi termékeket az európaiak

Az Európai Unió állampolgárai kedvelik és keresik is a helyi termékeket – derül ki a legfrissebb Cetelem Körkép kutatásból. Azonban azt is megtudtuk, hogy országonként nagy eltérések vannak abban, hogy mit is jelent a helyi termék, és miért döntünk a megvásárlásuk mellett.

Szeretik a helyi termékeket az európaiak

Elsősorban a minőség és a megbízhatóság miatt szeretik a helyi termékeket az európai emberek – derül ki a Cetelem Körkép 2019 című, 17 európai uniós országot érintő kutatásból. A felmérés szerint a válaszadók 89 százaléka ezen okból választ helyi termékeket és mindössze 17 százalék az, akit nem érdekel a választott termék származása.

Az egyes országok között ugyanakkor jelentős eltérések mutatkoznak, akár a helyi termékek definícióját, akár a vásárlás motivációját illetően. Magyarországon például a megkérdezettek 58 százaléka a hazai gyártású termékeket sorolja ebbe a kategóriába. Ezzel szemben az európai megkérdezettek 64 százaléka azt tekinti helyi terméknek, amit abban a régióban állítottak elő, ahol ő él, és csupán 31 százalék gondolja, hogy a helyi termék a saját országban gyártott áru. Az európai származás csak a lakosság 5 százaléka szerint elég a helyi termék definíciójához, ami arra utal, hogy az egységes piac fogalma elég képlékeny az unióban.
 
A helyi termékek vásárlását a döntő többség, a válaszadók csaknem 90 százaléka támogatja. Részben azért, mert szereti a minőséget (84 százalék), fontosnak tartja a gyártási körülmények és eljárások tiszteletben tartását (81 százalék), továbbá a környezet megóvását (42 százalék). A szempontok rangsorát tekintve ugyanakkor itt is határozott eltérésekre bukkanunk: miközben a kontinens nyugati felében a helyi termékek fogyasztása a környezet érdekében végrehajtott tett, keleten, a hajdanvolt szocialista blokkban a hazafiasság a vezérmotívum. Az eltérést elég jól érzékelteti, hogy miközben a svédek 61, a németek és az osztrákok 55 százaléka tartja fontosnak az ökológiai szempontokat, nálunk 29, Romániában 22, Bulgáriában pedig csak 16 százalék ezek aránya.

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!

A gazdaság támogatása és a foglalkoztatás védelme mindenütt a kiemelt szempontok között szerepel a választásban: előbbit az összes megkérdezett közel fele, utóbbit pedig 43 százaléka említette meg. Figyelemre méltó azonban, hogy a válaszadók közel kétharmada – 64 százaléka – szerint a helyi termékek drágák: leginkább a svédek (78 százalék) és a franciák (76 százalék) látják így. Ezzel együtt a többség – a válaszadók 58 százaléka – 5-10 százalékos felárat még hajlandó fizetni annak érdekében, hogy helyi terméket vásároljon.
 
„A kutatásból kiderül, hogy az európaiak érzékenyen reagálnak a gazdasági folyamatokra, átlátják és szokásaik változtatásával választ is adnak azokra. A lakosság mellett a vállalatok számára is egyre fontosabbá válik a felelősségteljes fogyasztás és termelés, melyek támogatása a Cetelemnél is a hosszú távú stratégia része. Ez a célkitűzés hitelezési tevékenységünk mellett, működésünkben és kommunikációnkban is fontos szerepet tölt be, így ezért is választottuk a helyi termékek fogyasztását az idei Cetelem Körkép témájául. Hisszük, hogy nagyvállalatként sokat tehetünk a változásért, ezért azon dolgozunk, hogy segítsük a családokat ezirányú törekvéseikben.” – jelentette ki Szabó Péter, a Magyar Cetelem Bank vezérigazgatója.
 
Az átfogó kutatásból ugyanis az derül ki, hogy az európaiak érzékelik a gazdasági növekedés kifulladásának jeleit. Az eurózóna gazdasága az előrejelzések szerint a tavalyi 1,9 százalék után idén csak 1,8 százalékkal nő, miközben Magyarországon 4,6-ről 3,9 százalékra lassulhat a bővülés. Az európaiak kedélyállapoti mutatója némi óvatosságot mutat, mérsékelt növekedéssel 5,4 pontra emelkedett a tavalyi 5,3-ról, vagyis némiképp bizakodóan ítélik meg saját országuk helyzetét. Saját helyzetüket illetően optimistábbak a kontinens lakói, + 0,3 ponttal, 5,8-ról 6,1-re emelkedett ez a mutató, miközben Magyarországon ennél mérsékeltebb, 0,1 pont a növekedés.

Az európai fogyasztó tehát reagál a gazdasági és társadalmi folyamtokra nem csak kedélyállapotában, hanem konkrét célok és tervek tekintetében is. Ezt a tudatosabbá válást mutatja az, hogy az országok megtakarítási hajlandósága a tavalyi évhez képest 4 százalékkal nőtt, vagyis Európa 49%-a szeretne többet félretenni, míg költési kedvünk átlagban 6%-os csökkenést mutat. Magyarországon átlagon felüli a megtakarítási hajlandóság, 55%, ami jelentős, 12% növekedés a megelőző évhez képest. Ezzel szemben költési hajlandóságunk 7%-kal csökkent.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás: